A műkereskedelem leírása közgazdász szempontból
Közgazdász szemmel nézve a művészet értéke attól függ, hogy azt a szemlélő milyen szemüvegen keresztül vizsgálja, milyenek az illető belső értékei, preferenciái.[1] A közgazdaságtan a művészetről vagy a műalkotások értékéről nem mondhat ítéletet, ebből a szemszögből nem létezik jó vagy rossz. Azt a tényt, hogy az értékesnek vélt művészet fogalma mennyire szubjektív, jól mutatja az a folyamat is, ahogyan ennek megítélése az eltelt évszázadok során változott. A műtárgyak adásvétele és értékmeghatározása során ugyanis a gazdasági érték (vételár) találkozik a tárgy szimbolikus vagy eszmei értékével, amely a társadalom számára képviselt helyétől, fontosságától, illetve megbecsülésétől függ.[2] Ha egyszerűbb megfogalmazást keresünk, amely rávilágít az helyzet ellentmondására is, akkor azt is mondhatjuk, hogy a műkereskedelem beárazza a felbecsülhetetlent. Mások szerint a műkereskedelemben kialakul egy méltányos érték, amely a művész oldalán kompenzálja a műtárgy létrehozásába fektetett időt, energiát és kreativitást, a vevői oldalon pedig még elfogadható áldozat a szép- és az esztétikus iránti vágy kielégítéséért.[3] Amikor a műtárgy egy kortárs alkotó esetében először lép be a piacra, akkor az eszmei érték az adásvétel során anyagi eszközökkel, vagyis pénzzel cserélődik ki, s ezáltal az eladó számára gazdasági értékké, pénztermelő eszközzé válik, ami hozzájárul az illető társadalmi státuszának változásához, vagyis az illető felemelkedéséhez.[4]
Bordieu szerint a művészet és a szociológia kéz a kézben járnak, hiszen a művészeti alkotások tanulmányozásán keresztül a történészek és a szociológusok képet kaphatnak róla, hogy a vizsgált közösség a múltban miket fogyasztott, miket állított elő, és mi bírt értékkel számára.[5] Bordieu szerint a kulturális termelés és fogyasztás egyébként is önszabályozó,[6] hiszen a termelői oldal csak olyan termékeket állít elő, amelyekre van kereslet, mert ha nem ezt teszi, akkor arra kényszerül, hogy elhagyja a piacot. A képzőművészeti alkotások esetében ennek legfőbb kiindulópontja a témaválasztás (pl. a holland festészet polgári ízlés kiszolgáló képi világ), a bútorok és egyéb, művészi értékkel is bíró használati tárgyak esetében pedig a funkció, az anyagválasztás, a minőség és a mennyiség.
Múzeumok
A múzeumok esetében – akárcsak az oktatási szektorban az egyetemeknél – szintén készülnek listák, rangsorok, amelyek élén a szupersztár múzeumok trónolnak.[7] Ha megnézzük, hogy mi jellemzi őket, akkor azt látjuk, hogy az alábbi tulajdonságok mindegyik esetében megfigyelhetők:
- a városba látogató turisták számára szinte kötelező programot jelentenek,
- a kevésbé ’menő’ múzeumokhoz képest óriási a látogatószámuk,
- világhírű alkotásoknak adnak otthont,
- az épületek építészeti megoldásai, minősége már önmagában is látványosság,
- üzleti szemléletű vezetés irányítja őket, amely a jegyekből származó bevételek mellett számos egyéb, kiegészítő szolgáltatásból is igyekszik bevételeket generálni, például:
- könyvesboltok,
- vendéglátó egységek,
- rendezvényhelyszínek.
A cél a tárlat bemutatása helyett a teljes körű élmény biztosítása, amelyben a résztvevő teljesen elszakadhat a külvilágtól.[8] A szupersztár múzeumok a profitorientált menedzsmentszemléletnek köszönhetően arra is képesek, hogy új tárgyakat szerezzenek be, illetve a terjeszkedés útjára lépjenek. Ennek példája a Guggenheim Múzeum nemzetközi terjeszkedése, a MoMA bővítése New Yorkban, vagy a londoni Tate Modern.[9] A múzeumok tárgyi beszerzései azonban, különös tekintettel az aukciókon történő vásárlásokra, nem sok esetben térülnek meg a jegyértékesítésekből. A pénz máshonnan származik:[10]
- az aukción ’ajándékba kapott’ médiafigyelemből, mint ingyenes reklámból,
- a kapcsolt szolgáltatások értékesítéséből,
- az olyan, pusztán anyagi haszonszerzést szolgáló tevékenységekből, mint a reprodukciók és jogdíjak értékesítése.
A fentiek alapján szinte már úgy tűnik, hogy a múzeumi kiállítás nem több egy ernyőnél, amely a többi tevékenység számára biztosítja a hitelességet és megteremti a marketinget.[11] Hogy ez így van-e, nem tudjuk. Megítélésünk szerint igen, de múzeumonként eltérő mértékben, vagyis: egyes helyeken jelentősebb szerephez jut a profit-orientált, sztármúzeum-szerű működés, máshol pedig kisebbhez, s ezeken a helyeken inkább a csendes elvonulás és a kollekciók gondozása a cél.
Élénk szakmai vita folyik arról is, hogy a múzeumok mit csináljanak a pincében lévő műkincsállománnyal. Vannak, akik úgy érvelnek, hogy ezeket a legjobb megoldás volna piacra vinni, mert akkor legalább egy szűk kör, az új tulajdonosuk (és azok, akiknek az illető megmutatja) láthatná, a pincékben viszont rejtve maradnak, s egyáltalán nem szolgálják eredeti céljukat, a gyönyörködtetést. Emellett szól az is, hogy az értékesítésből befolyó összegekből a múzeumok fejleszthetnék ingatlanállományukat, új kiállításokat rendezhetnének és rossz állapotú műtárgyakat restaurálhatnának. A pincék kiárusítását ellenzők szerint viszont ez nem szolgálná a múzeumok működésének eredeti célját, s etikai aggályokat is felvetne.
Műkereskedelem
Mindenekelőtt definiáljuk, hogy a művészvilágon belül hol helyezkedik el a műkereskedelem! A műkincspiac magába foglalja:[12]
- a művészeket, mint „árutermelőket”,
- az eladókat és a kereskedőket, mint „közvetítőket”,
- a vevőket,
- a különböző érdekgazdákat, akik részt vesznek a műtárgyak
- előállításában,
- piacra juttatásában,
- népszerűsítésében (marketing),
- kiállításában,
- a párbeszéd fenntartásában.
A globális műkincspiac több, mint 300 kisebb részpiac együtteséből tevődik össze, amelyek különböző földrajzi területeken találhatóak, illetve eltérő árutípusok adásvételére szerveződnek.[13] Egyes becslések szerint csak az Egyesült Államokban 71.000 kereskedő foglalkozik a különböző szépművészet, lakberendezési tárgyak és régiségek adásvételével.[14]
Fejlődéstörténet
A mai értelemben vett kereskedő cégek, antikvitások és galériák először Franciaországban és Nagy-Britanniában jelentek meg. Londonban az 1850-es években nyíltak meg az első olyan boltok, amelyek a lakásdekorációs cikkek mellett művészi értékkel is bíró tárgyakat árultak. Később ezekből nőtték ki magukat az olyan üzletek, amelyek már kizárólag szépművészeti alkotásokra specializálódtak. A West Enden található, elegánsabb helyek rövid időn belül a társasági központok szerepét is magukra öltötték, néhány éven belül pedig éves kiállításokat is szervezni kezdtek, amelyeket a mai aukciós házak őseinek tekinthetünk.[15] Az aukciós katalógusok is ekkorra, tehát az 1870-es évekre fejlődtek ki, hiszen korábban jóval rövidebb jegyzékek léteztek csak.[16] Párizsban a műkereskedelem csak némi lemaradással, az 1870-es évekre fejlődött ki, ezért addig a francia alkotók is inkább Londonban értékesítették munkáikat.[17] Budapesten – Bécshez hasonlóan – az első műkereskedők a könyv és nyomtatványboltok tulajdonosai lettek, akik az új könyvek mellett régieket, kottákat, térképeket és grafikai munkákat is árultak.[18] A XIX. századi Magyarországot a műkereskedelem pezsgése jellemezte, s ez így is maradt egészen a II. Világháborúig. A szocializmus időszakában szintén működött valamiféle műkereskedelem, de igazi reneszánszról csak a rendszerváltás után beszélhetünk. A 2008-as gazdasági válság ezen a területen is éreztette hatását, napjainkban viszont egy újabb piaci konszolidációnak lehetünk tanúi. A hazai piac forgalmát a hazai szakemberek körülbelül 5,5 milliárd Forintra becsülik.
A műkincsek gyűjtése világszerte egyre népszerűbb dolognak számít, s az ezredforduló környékén a tevékenység még nagyobb lendületet kapott. A műkincspiacra irányuló médiafigyelem, amely a szupersztár múzeumoknak köszönhető, a műkereskedelemre is áldásos hatással van, mivel inspirálja és vásárlásra ösztönzi a műgyűjtőket.[19] Ki ne kezdene el ugyanis arról ábrándozni, hogy némi anyagi erőfeszítés árán akár az otthonát is egy szép kép vagy szobor díszíthetné, amikor egy múzeumi beszerzésről, vagy aukciós rekordról olvas tudósításokat! A vágyakat pedig sok esetben tett is követi…
A műgyűjtés története
A művészet megrendelői a polgárság színrelépéséig az arisztokraták, az egyház (s csak nagyritkán a híresebb kereskedő és bankárcsaládok) voltak. A holland festészet volt az első, amely világi igényeket is kiszolgált, s ezt a témaválasztásban is megfigyelhetjük. Az átlagember először a XIX. század közepén, Londonban engedhette meg magának, hogy szerény hajlékát művészeti alkotásokkal dekorálja. Ehhez viszont olyan alkotásokra volt szükség, amelyek megfeleltek a speciális, nem túlzottan kifinomult, de annál tömegesebb ízlés, illetve a viszonylag kis méret kritériumainak, s képesek voltak rá, hogy egy átlagos enteriőrt különlegessé tegyenek.[20] A viktoriánus korszag végétől letisztultabb, egyszerűbb stílusok jelentek meg (például: szecesszió, art nouveau, bauhaus, art deco), amelyben a művészi teljesítmény egyre hangsúlyosabbá vált.[21] Az értékálló befektetés, mint szempont először az 1930-as években jelent meg a kispolgárság körében. A profit azonban egyáltalán nem tűnt garantáltnak, s csak a leghozzáértőbb vásárlók tudtak olyan döntést hozni, amely kiállta az idő, a divat és az ízlés változásának próbáját.[22] A lakásdekorációs céllal készült festményekből a profitmaximalizálás érdekében rengeteg kópia is készült, amelyeket nyomatok vagy tucat-másolatok formájában sokszorosítottak.[23] Baumol felmérései alapján ugyanakkor a művészet szerencsésebb szórakozásnak tekinteni, mint jó befektetési lehetőségnek, legalábbis átlagban, hiszen 1652. és 1961. között az aukcióra került festmények éves átlagos hozama mindössze 0,55% volt, szemben a brit állampapírok hasonló időszakban fizetett 2,5%-os átlagos hozamával.[24] Ráadásul, „egy festmény igazából csak néhány évtized alatt tud komoly nyereséget generálni.”[25]
Műgyűjtők
Bár a kényszeres gyűjtögetést a pszichológia betegségnek tekinti, a gyűjtés önmagában nem az, sőt, remek hobbi is lehet. A gyűjtő általában azért kezd bizonyos tárgyakat maga köré gyűjteni, mert azokhoz valamilyen érzelmi kötődés fűzi. A műgyűjtés esetében a leggyakoribb motivációk közé sorolhatjuk az esztétikai élményt, a szép emlékeket, s a sznobizmust is, amely objektíven megfogalmazva nem jelent egyebet, mint azt, hogy a művészet élvezete helyett ebben az esetben a hangsúly a társadalmi kapcsolatok építésén van.
A gyűjtés pozitív hozadékai közé sorolhatjuk, hogy a gyűjtő a gyűjteményéről és a hasonló tárgyakról igyekszik minél többet megtudni, s e kutató tevékenység szellemi épülésére szolgálhat. Nem ritka, hogy a gyűjtésnek köszönhetően egy adott területen még a viszonylag alacsony iskolázottságú emberek is óriási tudásanyag felhalmozásáról tesznek tanúbizonyságot. A másik előny, hogy a gyűjtés összekapcsolja a hasonló érdeklődési körrel rendelkező embereket, s ezzel lendületet ad társas kapcsolataiknak is.
Ha a gyűjtés szenvedéllyé válik, akkor az gyűjtő magatartásában megjelennek a szenvedélybetegségek tünetei. Ezek közé sorolhatjuk az ezen kívül eső dolgok (munka, család, társas kapcsolatok, háztartás) elhanyagolását, illetve az olyan anyagi döntéseket, amelyek a szükséglet-kielégítés nem megfelelő sorrendjéről tanúskodnak. A kóros vagy patologikus gyűjtögetés azonban rendkívül ritka jelenség, amelyről Buda Béla így ír: „Az igazi gyűjtés a felnőttkorra rögzül. Akkor már legtöbbször életformává válik. A hivatáson kívül ez a fő tevékenység. Ez a hobbi, a szenvedély. A legtöbb idő és energia erre megy rá. Növekszik a szakismeret is, pl. a tárgyra vonatkozó történelmi, gazdasági, ikonográfiai, stb. vonatkozásban is, de más gyűjtők állományait, vagy a kurrens árakat illetően is. A gyűjtés aktív szakaszában szinte mindenki több pénzt és időt fordít a gyűjteményre, mint amit megengedhetne. Ezért is szoktak szenvedélyről beszélni, hiszen a vágy csillapíthatatlan, „dózisnövekedés” figyelhető meg, mert hiába szerez meg valamit a gyűjtő, más hiányzó tárgy iránt erősödik fel törekvése. A kereskedő szinte „díler”, aki csábítja és kiszolgálja a kötődést.”[26]
Ha mi is vásárolni szeretnénk…
Bár szinte lehetetlennek tűnik, a gyűjtést mégis egy viszonylagos érzelmi távolságtartással érdemes folytatni. Sokkal jobb döntések születhetnek, ha a gyűjtő nem esik a saját lelkesedésének, pillanatnyi fellángolásának áldozatává. Ehelyett a gyűjtést érdemes alapos tájékozódással, tanulással kezdeni, amelynek során megismerjük a különböző művészeti stílusokat, korszakokat, és a főbb történelmi eseményeket. A választott korszak művészvilágát, híres alkotóit, termelési módszereit és eszközeit szintén érdemes alaposan áttanulmányozni. Azzal sem árt tisztában lenni, hogy az adott korszaknak és alkotónak milyen a megítélése napjainkban: keresett-e vagy inkább elfelejtett, és milyen árszínvonalon juthatunk hozzá a műveihez? Sok időt megtakaríthatunk, ha az interneten annak is utána nézünk, hogy a keresett műtárgyak hol szoktak felbukkanni, és mely fórumokon írnak róluk. A szakértők és a nagy gyűjtők azt állítják, hogy mielőtt bármit is vásárolnánk, előtte legalább egy évet érdemes a tanulásra szentelni.
Ha konkrét helyzetben kell mérlegelnünk, akkor nem árt, ha tudjuk, hogy a tárgyak értékét az alábbi körülmények határozzák meg:[27]
- alkotó,
- autentikusság
- a mű hol helyezkedik el az alkotó életútján belül?
- egy csúcsműről beszélhetünk?
- mennyire dominálnak rajta az alkotó ismert stílusjegyei?, - minőség,
- ritkaság,
- állapot,
- előtörténet,
- kiállítási megjelenések,
- szakirodalmi és sajtómegjelenések,
- méret,
- földrajzi elhelyezkedés,
- korszellem (az adott irányzat mennyire divatos),
- gazdasági helyzet.
Mielőtt vásárolnánk, mindenképpen kérjünk tájékoztatást a tárgy állapotáról![28] Ha egy műgyűjtő szakértő segítségét veszi igénybe, akkor ezzel hozzájut az optimális döntés meghozatalához szükséges tudáshoz, amit maga csak éveken át tartó tanulással és tapasztalatszerzéssel szerezhetne meg.[29] A díjazás mértéke az adásvétel értékének 10-15%-a. Etikai szempontból fontos, hogy a szakértő csak a vevőtől fogadhat el díjazást, az eladótól nem kérhet jutalékot, hiszen ezzel azt bizonyítja, hogy nem csak a megbízó vevő érdekében járt el.
Aukciók
Az első aukciókra a XVIII. második felében, Londonban került sor.[30] Ekkor alapította James Christie a nevét máig viselő, és 2012-ben 3,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolító aukciós házat is, a Sotheby’s aukciós ház elődjének története pedig egészen 1744-ig vezethető vissza. Magyarországon 1910-ben tartották az első árverést, amelyek egészen a kommunista hatalomátvételig zavartalanul folytak. Az államosítás után egészen a ’80-as évekig csak a Bizományi Áruház Vállalat rendezhetett árveréseket.[31] A rendszerváltás után a piacra ismét visszatértek a magánszereplők, s ma már kb. féltucat cég rendez műtárgy árveréseket, akikről egyrészről a szerény, de létező szaksajtóban, másrészről az interneten tájékozódhatunk. „Bár Magyarországon a festményaukciók elsöprő fölénnyel vezetik a mezőnyt mind a hírversenyben, mind a leütések összértékét tekintve, egyre gyakoribbak az olyan aukciók, ahol már néhány ezer forinttól lehet licitálni régi tárgyakra, relikviákra.”[32]
A kalapács alá kerülő tárgyakról aukciós katalógusok készülnek, amelyekben ideális esetben az alábbi adatok, információk találhatók a tárgyakról:[33]
- a tárgy megnevezése,
- a tárgy típusa, kategóriája,
- rövid leírás a fizikai tulajdonságokról,
- a tárgy hitelességének igazolása (jelzés, szignó),
- a tárgy kora, keletkezésének dátuma, megjelenés éve,
- méret és súly,
- felhasznált anyagok és hordozó,
- a tárgy állapota, sérülései,
- a tárgy előtörténete (javítások, egyéb beavatkozások),
- a tárgy jelenlegi helye (ha nincs jelen az aukción),
- korábbi kiállítások, sajtómegjelenések felsorolása,
- vonatkozó irodalmi művek, hivatkozások,
- alkotó neve, kora, munkássága,
- az alkotó életútja és a tárgy helye ezen belül (pl. korszakmegjelöléssel),
- képek (amelyek bemutatják a tárgy szépségét és állapotát is),
- raktári vagy azonosító szám,
- az eladó személye (nem minden esetben),
- becsérték,
- kikiáltási ár.
Ami fontos, hogy egy kezdő gyűjtő minden esetben elegendő időt hagyjon magának, de ezzel együtt se féljen a tettek mezejére lépni. Ritka, hogy valaki már az első vásárlás alkalmával élete legbölcsebb döntését hozza, de ez nem baj, hisz a helyzet magában rejti a fejlődés esélyét. Ugyanis, nem csak a művészeknek vannak korszakaik és fejlődési pályájuk, de a gyűjtőknek is.
Hasonló blogbejegyzések
Kötelező olvasmányok kezdő műgyűjtőknek (recenzió két magyar könyvről)
Így működik a használtcikk piac
Irodalomjegyzék
- Bordieu: Field of cultural production
- Buda B.: A gyűjtés lélektana
- Fletcher P. – Hemreich A. (2011.): The rise of the modern art market in London 1850-1939, Manchester University Press. New York Amerikai Egyesült Államok
- Frey B. S. (2003.): Arts & Economics, Springer Verlag, Berlin, Németország
- Gerlis M.: Art as an Investment?
- Goodwin C. D. (2004.): Art and the Market, University of Michigan, Amerikai Egyesült Államok
- Gould C. – Mespélde S. (2012.): Marketing Art int he British Isles, 1700 to the Present, Ashgate Publishing, Egyesült Királyság
- Gregson N. – Crewe L. (2003.): Second-Hand Cultures, Berg, New York, Amerikai Egyesült Államok
- Herskovits E. (2010.): Ki mint vesz, úgy arat?; 168 óra online, 2010.12.08.
- Horowitz N. (2001.): Art of the Deal, Princeton University Press, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok
- North M. – Ormrod D. (1999.): Art market sin Europe, 1400-1800, Ashgate Publishing, Aldershot, Egyesült Királyság
- Philips C. (1925.): Emotion in arts, Heinemann
- Rozell M. (2014.) The art collector’s handbook, Sotheby’s Institute of Art, Lund Hampries, Egyesült Királyság
- Rush R. (1961.): Art as an Investment
- Rutter F. (1921.): Modest work for modest means, The Sunday Times, 1921.10.21. 7.o.
- Slowinska M. A. (2014.): Art/Commerce, Blakefeld, Németország
- Taylor J. (2014.): In search of the Budapest secession: the artist proletariat and modernism’s rise int he Hungarian art market, Helena History Press, St. Helena, Amerikai Egyesült Államok
- Wessely A. (2012.): Művészetszociológia – „Kinek nem kell és miért?”; Kultúra és közösség, 2012./I-II. 65-72. o.
- Williams R. C. (1980.): Russian Art and American Money, Harward University Press, London, Egyesült Királyság
- Már a szocializmusban is!, Piac & Profit, Letöltve 2015.10.29-én az alábbi weboldalról: http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/penz/mar_a_szocializmusban_is/
[1] Forrás: Frey 2003/23
[2] Forrás: Horowitz 2011/21
[3] Forrás: North – Ormrod 1999/3
[4] Forrás: Bordieu in Horowitz 2011/22
[5] Forrás: North – Ormrod 1999/1
[6] Forrás: Wessely, 2012
[7] Forrás: Frey 2003/49
[8] Forrás: Frey 2003/57
[9] Forrás: Horowitz 2011/14
[10] Forrás: Horowitz 2011/23
[11] Forrás: Horowitz 2011/23
[12] Forrás: Horowitz 2011/17
[13] Forrás: Rozell 2014/65
[14] Forrás: McAndrew in Horowitz 2011/18
[15] Forrás: Fletcher – Hemreich 2011/47
[16] Forrás: Fletcher – Hemreich 2011/57
[17] Forrás: Gould – Maspléde 2012/40
[18] Forrás: Taylor 2014
[19] Forrás: Horowitz 2011/14
[20] Forrás: Rutter in Fletcher – Halmreich, 2011/98
[21] Forrás: Rutter in Fletcher – Halmreich, 2011/99
[22] Forrás: Rutter in Fletcher – Halmreich, 2011/105
[23] Forrás: Gould – Maspléde 2012/180
[24] Forrás: Frey 2003/160
[25] Forrás: Piac & Profit: Már a szocializmusban is!
[26] Forrás: Buda Béla: A gyűjtés lélektana
[27] Forrás: Rozell 2014/69
[28] Forrás: Rozell 2014/130
[29] Forrás: Rozell 2014/30
[30] Forrás: Gould – Maspléde 2012/120
[31] Forrás: Herskovits 2010
[32] Forrás: Piac & Profit: Már a szocializmusban is!
[33] Forrás: Rozell 2014/54
