HTML

Vaszari Tamás

Tisztelt Látogató! Amikor ezt a blogot életre hívtam, akkor sokat gondolkodtam azon, hogy miről is kellene szólnia. Végül úgy döntöttem, hogy mindent leírok, ami a múltban hatással volt rám. Szívből remélem, hogy az olvasottak Önre is inspirálólag hatnak majd! Az egyes témákat a saját véleményemmel is kiegészítettem, és arra kérem a Kedves Olvasót, hogy ha Önben megfogalmazódik valami, akkor írja meg nyugodtan! Hátha új gondolatokat ébreszt vele valaki másban is… Köszönettel: Vaszari Tamás

Címkék

ajándékozás (1) Aliyev (1) Amazon.com (1) apple (1) arculattervezés (1) árpolitika (1) ártárgyalás (1) ártárgyalás tréning (1) aspirációs csoport (1) aspirációs csoportok (2) atomenergia (2) aukció (1) autóipar (1) Azerbajdzsán (1) A művészet mint üzlet (1) befektetés (6) benjamin graham (1) brand (1) brandépítés (1) branding (2) BRM (1) Bulgária (1) business relationship management (1) business school (1) Carmine Gallo (1) cégér (1) céges honlap (1) cégtörténet (1) cégvezetés (1) cellular organisation (1) Chris Anderson (1) CMS (1) dekoráció (1) demográfiai hatások (1) demonstratív fogyasztás (1) demotgráfia (1) deomgráfiai hatások az ingatlanpiacon (1) design (1) diplomácia (1) divat (1) Dr Törőcsik Mária (1) elemzés (1) elhelyezkedés (1) erőműépítés (2) értékesítés (8) értékesítés-orientált (1) értékesítési ismeretek (1) értékesítési technikák (4) étterem-marketing (1) felnőtt (1) felnőttképzés (1) fogyasztói aspirációk (1) fogyasztói döntések (1) fogyasztói magatartás (4) framework (1) gazdaságfejlesztés (3) gazdasági helyzet (1) gazdasági válság (2) GLOBE (2) Győr (1) gyűjtés (1) hitel (1) Hofstede (1) homlokzat (1) honlap (1) honlapkészítés (1) Hosszú farok (1) identitáspolitika (1) imázs (1) ingatlan (4) ingatlanbefektetés (5) Ingatlanbefektetés- és menedzsment (1) ingatlanbefektetés és menedzsment (2) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpia (1) ingatlanpiaci elemzés (1) ingatlanszektor (1) innováció (3) innováció-menedzsment (1) inside-out (1) Jan Carlzon (1) Kaluga (1) kapcsolatmenedzsment (1) kapitalizmus (1) karrier (1) Kautz konferencia (1) Kelet-Európa (3) kereskedelem (1) kirakat (1) kisbefektetők (1) kisvállalkozás (2) KKV (1) klaszter (1) kockázat (1) kockázati tőke (1) konferencia beszámoló (1) könyvajánló (6) korrupció (1) kovács tünde (2) Közép-Európa (2) közép-Kelet-Európa (2) közgazdaságtan (5) közgazdasátan (1) kultúrgazdaság (1) lakáspiac (1) Lapítsd le a piramist! (1) long tail (1) luxus (1) luxusipar (1) magyar-orosz kapcsolatok (2) márkaépítés (1) marketing (16) marketingstratégia (1) marx (1) másodlagos piac (1) megapolisz (1) menedzsment (10) Mercedes-Benz (1) Mintzberg (1) molinó (1) Moszkva (1) MSPR Üzleti Iskola (1) Műgyűjteni de hogyan? (1) műgyűjtés (3) műgyűjtó (1) műgyűjtő (1) műkereskedelem (2) munkatapasztalat (1) munkavállalás (1) műtárgypiac (1) művészet (1) nagyvállalatok (1) német-orosz kapcsolatok (1) Németország (1) nemzeti identitás (1) Nemzetközi kapcsolatok (3) önkormányzati rendszerek (1) online marketing (1) orosz-azeri kapcsolatok (1) orosz-német kapcsolatok (1) Oroszország (14) Oroszország fejlesztési stratégiája (1) orosz fiatalok (1) orosz gazdaság (1) Orosz gazdaságfejlesztés (1) orosz identitáspolitika (1) orosz közigazgatás (1) orosz közigazgatási rendszer (1) orosz önkormányzatok (1) orosz regionális politika (1) orosz vidék (3) összehasonlító elemzés (1) outside-in (1) Paks II (2) pénzügyi ismeretek (1) pénzügyi műveltség (1) piaci verseny (1) PR (1) prezentáció (2) prezentációtechnika (1) professzionális értékesítés (2) Professzionális értékesítés (1) programozás (1) promóció (1) protokoll (1) Pro Minoritate (1) Putyin (2) Putyin-adminisztráció (1) Rába (1) recenzió (4) Rechnitzer János (1) regionális gazdasgáfejlesztés (1) reklám (2) rendezvényszervezés (1) sales (2) self branding (1) spin-off (1) start-up (3) startup (1) státusszimbólumok (1) Steve Jobs (2) steve jobs (1) stratégia (2) stratégiai tervezés (1) stratégiamenedzsment (2) szakmai gyakorlat (1) szejtes szerkezet (1) személyes értékesítés (1) szervezeti kultúra (1) Szkolkovo (1) szociológia (2) tárgyalástecnika (1) társadalomfejlődés (1) településhálózat (1) településmarketing (1) térelmélet (1) termeléscentrikus (1) történelem (1) tréning (1) tudásmenedzsment (4) turizmusmarketing (1) üzletfejlesztés (1) üzleti angyal (1) üzleti tervezés (1) vagyonteremtés (1) vagyon teremtés (1) vállakozás (1) vállalatirányítás (7) vállalati evolúció (1) vállalati struktúra (1) vállalatvezetés (2) vállalkozás (3) vállalkozásfejlesztés (3) válság (1) válságmenedzsment (1) változásmenedzsment (1) városfejlődés (3) vásárlási döntések (1) vaszari andrás (1) vendéglátás (3) Vendéglátás-marketing (1) vendéglátás-marketing (10) vendéglátóipar (5) vendéglátó ipar (1) versenyképesség (2) vevőszolgálat (1) vezetés (1) Vezetéstudomány (1) vezetői kompetenciák (2) vezetőképzés (2) vidék (1) vidékfejlődés (2) weboldal (1) XXI. század (1) Címkefelhő

Friss topikok

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

A bolgár-orosz kapcsolatok fejlődéstörténete

2015.04.21. 10:35 :: Tamas Vaszari

Oroszország geopolitikai helyzete a mai napig arra kényszeríti az orosz vezetőket, hogy a a nemzetközi befolyás biztosítása érdekében a meleg-tengeri kijáratok biztosítására akár erőn felüli áldozatra is készek legyenek. Nem volt ez másképp a múltban sem, különös tekintettel a Fekete tenger térségére. Történelmi szempontból az orosz befolyás erősödése a XVII.-től a XIX. századig tekinthető a legérdekesebbnek, azonban a kérdést jobban megvizsgálva világossá válik, hogy Oroszország törekvései a Balkánon – és ezen belül Bulgáriában – sokkal korábbi eredetűek. Az ideológiai hátteret szinte minden esetben a közös vallás biztosítja, amint az az alábbi idézetből is kitűnik: „A XVII. és XVIII. század folyamán a Balkán-félsziget különböző területein számos felkelés tört ki a török uralom ellen. (…) A balkáni népek szabadságmozgalmának nagy lendületet adott a Szent Liga háborúja Törökország ellen. A velencei és osztrák hadak győzelmeinek lelkesítő hatását fokozta az a körülmény, hogy a törökellenes koalícióhoz csatlakozott Oroszország is, amelyet vallási kötelékek fűztek a balkáni népekhez.”[1]

Ahhoz, hogy megérthessük a vallási kötődés gyökereit, először vissza kell mennünk a történelem azon pontjára, ahol a vizsgált államok kapcsolatba kerültek a (keleti) kereszténységgel. Az első Dunai Bolgár Birodalmat 632-ben alapították, s az állam 1018-ig állt fenn, a területén pedig két nép, a bolgár-törökök és szlávok éltek egymás mellett. Mivel azonban a szlávok többségben voltak, ezért a bolgár-törökök beolvadtak az előbbiekbe, s a területen uralkodóvá vált a bolgár-délszláv nyelv. Bulgária a IX. században még a Róma és Bizánc ütközőzónája volt. S, bár Borisz cár mindkét irányba küldött követeket, a földrajzi közelség miatt végül mégis a bizánci kereszténységet kényszerült választani, s végül 865-ben Zagorjéban bizánci rítus szerint vette fel a kereszténységet. „864-ben III. Mihály vezetésével a bizánciak megtámadták Bulgáriát. A támadásnak az a hír volt az alapja, hogy I. Borisz a nyugati rítusú kereszténységet akarja felvenni. A támadás hírére I. Borisz béketárgyalásokat kezdeményezett. A bizánciak visszaadtak egy bizonyos területet Makedóniában, ezért cserébe azt kérték, hogy Borisz Konstantinápolytól, s ne Rómától fogadja el a kereszténységet. Borisz kán elfogadta a feltételeket, s 865. augusztusban megkeresztelkedett, keresztapja, Mihály bizánci császár után felvette a Mihály keresztnevet.”[2] Az új, bolgár egyházat kezdetben a bizánci patriarchátus alá rendelték: „Az bizánciak célja az volt, hogy ami két évszázadon át fegyverekkel nem sikerül, azt most a valláson keresztül elérjék. A keresztény valláson keresztül lassan be akarták olvasztani a bolgár államot Bizáncba, hogy az előbbi csak bábállam legyen. Ahogy ez arrafelé szokás volt, az újonnan megalapított Bolgár Egyház legfelső vezetői mind bizánciak voltak, akik görög nyelven tartották miséiket.”[3] 870-re Borisz cár (megkeresztelkedése után: I. Szent Mihály király) kénytelen volt kiűzni a nyugati hittérítőket. „A bolgár uralkodó a római és a konstantinápolyi egyházak rivalizálásán óhajtott nyerni, mivel legfőbb célja egy független Bolgár Egyház megalapítása volt, hogy el tudja kerülni mind Róma, mind Konstantinápoly közvetlen befolyását saját területén. A pápának Borisz kérdéseire adott részletes válaszait két püspök vitte el, akik egy missziót vezettek, melynek legfőbb célja a bolgár nép megkeresztelése volt. Azonban I. Miklós pápa és utódja, Adorján sem ismerte el az autonóm Bolgár Egyházat, de a bolgárok Róma felé húzódása miatt Konstantinápoly ki akarta engesztelni a bolgárokat. 870-ben a negyedik konstantinápolyi zsinaton a Bolgár Egyházat a Keleti Ortodox Egyház autonóm részének ismerték el, amely közvetlenül a konstantinápolyi patriarcha irányítása alatt áll.”[4] A kereszténység gyorsan elterjedt: Bulgária szerte templomok épültek, az országot pedig tíz püspökségre osztották fel. A vallás gyors elterjedését azonban akadályozta, hogy az egyház nyelve ekkor még a görög volt. Emiatt Borisz cár szívesen fogadta a Moráviából kiűzött Kirillt és Metódot, s a szláv írásosság elterjesztését nagylelkű támogatással biztosította. A két iskola létrehozása rendkívül eredményesnek bizonyult: a X. századra a szláv nyelvű egyházi irodalom mennyisége elérte a görög könyvekét, s immár a bolgárok a saját nyelvükön is elérhetővé váltak a vallási tanítások. Mindez az önálló államtudat erősödéséhez is hozzájárult, amelyhez a bolgár elit – illetve az őt támogató orosz politika – a későbbi századokban is visszanyúlhatott.

Ehhez képest a Kijevi Rusz csak I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem uralkodása alatt, 988-ban vette fel a kereszténységet. „A Rusz új keresztény egyháza az óegyházi szláv nyelvű bizánci rítust követte. Konstantinápolyból irányították, Kijevbe görög metropolitát neveztek ki, aki mind a konstantinápolyi pátriárka, mind a bizánci császár követeként is működött. Gyorsan létesültek a püspökségek (Novgorod, Rosztov, Csernyigov, Perejaszlavl), amelyek később honi papok kezébe kerültek. Fontos szerepet játszott a jövőt illetően az is, hogy az egyházi szláv nyelv gyorsan kiszorította a görög liturgiát. A Kijevi Rusz és Bizánc vallási-politikai kapcsolatai gátat vetettek a római latin egyház terjeszkedésének a szláv Kelet-Európában. A kereszténység terjesztésével együtt járt az orosz írásbeliség megteremtése és elterjesztése is.”[5] A Kijevi Rusz egészen a XIII. századig megőrizte függetlenségét, de az 1240-es évek mongol-tatár hódításai és pusztításai a birodalom végnapjait jelentették. Érdekes, hogy a nyugaton tatárnak nevezett népcsoport tulajdonképpen a volgai bolgárokat jelenti: “A tatárok egyik elődnépe, az onogur-bolgárok a 7. században vándoroltak Közép-Ázsiából a Fekete-tenger északi vidékére, ahol Kuvrat vezetésével megalakították az onogur-bolgár birodalmat. A század végén a magyarok és a kazárok nyomására a birodalom felbomlott és a bolgárok egy része a kazárok alattvalóivá vált. A bolgárok más csoportjai nyugatra vándoroltak, ahol egy részük a mai Bulgária elődállamát a dunai bolgár birodalmat hozta létre. A 8. században az Arab Kalifátus támadásainak hatására a Kazár Birodalom meggyengült, s ekkor a keleten maradt bolgárok a Volga-Don könyöktől északra költöztek, ahol megalakították a Volgai Bolgárországot. A 10. században felvették az iszlám vallás szunnita változatát. A 13. században a mongolok meghódították Volgai Bolgárországot, melynek fővárosa a Volga menti Bolgár volt. A hódítók nyelvileg beolvadtak, átvették a bolgároktól a muzulmán hitet és a török nyelvüket és ekkortól hívták őket tatároknak, ahogy a mongol birodalom népeit nyugaton nevezték.”[6] Dacára annak, hogy a Volgai Bolgárország a mai Oroszország területén található, ez a tény sem a bolgár-orosz kapcsolatokban, sem az orosz paternalista ideológiában nem jelenik meg, tehát az orosz politika szívesebben választja a vallási-kulturális egységet hivatkozási alapnak, mint a nemzetiségi hovatartozást és összetartást. (A Volgai bolgárok azonban a mai napig léteznek: a Volga partján Szamara környékén, Tatárföldön és Csuvasföldön, sőt, a mai csuvasok egy része a mai napig bolgárnak valja magát!)

A mongol-tatár hódítások után csak a XVI. században, I. Rettegett Iván uralkodása alatt, 1552-ben sikerült visszaszorítani a tatárokat, amikor a cár seregei elfoglalták és lerombolták Kazany városát, a terület vezetésével pedig Makarij metropolitát bízta meg. Ezek után a Kazanyi kánság Oroszország része lett, az Asztraháni kánság pedig elfogadta Moszkva fennhatóságát. Ettől a ponttól kezdve a pravoszláv kereszténység az orosz mindennapok részévé vált, s a későbbiekben igazodási pontot jelentett minden olyan nép számára, amely – főleg a Balkánon – a XVIII. – XIX. századra eljutott oda, hogy függetlenségi törekvései legyenek, és el kívánjon szakadni a muzulmán vallású Török Birodalomtól.

Az orosz források azonban nem felejtik el megemlíteni, hogy a – függetlenségét vesztett – Kijevi Rusz a XIV-XV. században is támogatta a szláv irásbeliség jelenlétét a Balkánon, ami ahhoz vezetett, hogy a későbbi Szerbia és Bulgária területén a XVI. századra elterjedt az orosz hagyományok szerinti szláv írásbeliség. „A cárok országában a pravoszláv vallás, az ortodoxia képes volt az orosz nagyhatalmi terjeszkedést is szolgálni, hiszen az Orosz Birodalom ellenségei mind pogánynak számítottak az "igaz hitet" képviselő pravoszláv oroszokkal szemben. Délen az oszmán-törökök, északon a protestáns svédek, nyugaton a katolikus lengyelek ellen találták ki a társadalom mozgósítására a korábbinál jobban képes ideológiát, a pravoszláviát, azaz az össz-szláv nemzeti összetartozás ideológiáját.”[7] A pánszlávizmus rokonságot mutat a nacionalizmussal, ugyanakkor nem marad meg egy nemzetállam keretei között. Az 1774-es Kücsük-Kajnardzsai békekötés után a pravoszláv értékek védelmezése új erőre kapott, mivel az esemény után az Orosz Birodalom úgy értelmezte a kialakult helyzetet, hogy ettől a ponttól joga van a szláv és pravoszláv értékek védelmezésére a teljes Oszmán Birodalom területén is, az akkor még a porta fennhatósága alatt álló balkáni területeket is beleértve.

A jelen írás szempontjából mindenképp figyelemre méltó Jurij Venelin 1829-ben, Moszkvában megjelent könyve, amelynek címe: «Древние и нынешние болгаре в политическом, народописном, историческом и религиозном их отношении к россиянам» vagyis: Az ős- és mai bolgárok politikai, nemzetiségi, történelmi és vallási viszonya az oroszokhoz. A könyv célja kettős volt: egyrészről ismereteket terjesztett a bolgár népről és kultúráról, másrészről erősítette a Moszkvában élő bolgár emigráns értelmiség Moszkva iránti elkötelezettségét. Venelin munkájának fő érdeme annak bizonyítása, hogy a Bolgárok nem elszlávosodott tatárok, hanem szlávok.

A bolgár társadalom a XIX. század derekán két részből tevődött össze: egy nagyszámú parasztságból és egy sokkal kisebb városi polgárságból. Ugyanakkor, a szláv kulturális összetartozás erősítése, és a folyamatos ideológiai támogatás azt eredményezte, hogy ez a réteg képes volt biztosítani az 1860 és 1868. között folyó függetlenségi harcok társadalmi bázisát. A XIX. század második felétől az Orosz Birodalom külpolitikájának központi tevékenysége a balkáni jelenlét megerősítése lett. Ehhez a birodalom a nemzeti mozgalmak megerősítését választotta kiindulási pontnak. Ennek megfelelően a helyi értelmiség rendkívüli anyagi támogatásokat kapott Görögországban, Romániában, Szerbiában, Montenegróban, és természetesen a legerősebb bástyában: Bulgáriában is, ahol az addigra bizonyosságot nyert közös szláv összetartozás a legszélesebb társadalmi támogatást élvezte.

„A XVIII. századig a politikai függetlenséghez fűződő bolgár remények az európai nagyhatalmak, majd Oroszország Porta ellen vívott háborúihoz kötődtek – az orosz kormányzat politikájával szimpatizáló bolgárok több felkelést robbantottak ki a háborúk idején, és számos önkéntesük szolgált az orosz seregben. (…) Az 1830-as években az Oszmán Birodalom fokozatosan veszített pozícióiból és a nagyhatalmak egyre erősödő politikai, gazdasági befolyása alá került. Az elszigeteltségből való kilépésre és a válság leküzdésére foganatosított reformjai eredménytelenek maradtak, de elősegítették a nemzeti–felszabadító mozgalmak fejlődését. Növekedett a fejedelemségek és az odesszai bolgár (oroszországi – V.T.) emigráns körök politikai aktivitása, ahol egy autonóm Bulgária létrehozásának terve is körvonalazódott. (…) A krími háború (1853–1856) új reményekkel töltötte el a bolgárokat – akik az orosz győzelemben bízva – a Török Birodalom felosztását és függetlenségük elnyerését remélték. 1853-ban Konstantinápolyban (Titkos Társaság), 1854-ben Bukarestben és Odesszában (Odesszai Bolgár Közösség) társaságok alakultak, s önkénteseket toboroztak az orosz sereg számára. Az emigráns körök tevékenysége mellett figyelmet érdemeltek az országon belüli kezdeményezések is – felkeléseket készítettek elő Tirnovóban (Nikola Filipovszki), Vidinben (Dimitar Petrovics), de a török győzelem és gyors ellenlépéseik gátat vetettek az akciók sikerének. (…)A nemzeti–felszabadító mozgalmon belül a kezdetektől különféle politikai irányzatok, csoportosulások léteztek. Rakovszki és forradalmi köre mellett meghatározó szereppel bírt a bukaresti emigránsok (Hriszto és Evlogi Georgiev, Panaret Rasev metropolita) alapította ruszofil Jótékonysági Társulat (1862), amely jó kapcsolatokat ápolt az odesszai emigráns körökkel. A konzervatív „öregek” orosz hatásra először egy bolgár–szerb állam, majd később egy török–bolgár dualista állam létrehozásának tervét dolgozták ki, s mereven szembehelyezkedtek a radikális forradalmi erőkkel. A mérsékeltebb „ifjak” 1866-ban alapították meg a Titkos Bolgár Központi Bizottságot (TBCK, Ivan Kaszabov), amely kezdetben egy bolgár–román állam eszményét vetette fel, majd a szultán fősége alatti bolgár–török államközösség tervét. Az „öregekkel” szembeni tartós ellentétek a szervezet felbomlásához vezettek, s radikálisabb tagjaiból új eszmei szerveződés, a Bolgár Társaság jött létre (1868–1869). Egyes körök a nyugati nagyhatalmak támogatását kívánták megnyerni (Dragan Cankov, Sztefan Csomakov) a bolgár ügy támogatásához.”[8] Az 1876-os felkelés – külső támogatás híján – elbukott, s a tragikus esemény „áprilisi eposz” néven vonult be a nemzeti történelembe.

„A bolgárok politikai autonómiát és támogatást kérő memorandumát a nagyhatalmak a konstantinápolyi követi konferencián (1876 vége) kapták kézhez, ahol az éles angol–orosz érdekellentétek ellenére is sikerült kidolgozni egy a Balkán, illetve Bulgária politikai jövőjére vonatkozó tervezetet. Bulgária tradicionálisan bolgárok lakta területét két autonóm – egy keleti, Szófia és egy nyugati, Tirnovó központú – részre osztották, amely lényegében véve a Bolgár Exarchátus eredeti vonalát követte. (…) Az orosz sereg – a háborúba májusban belépő – Románián keresztül vonult fel és júniusban a Dunán való átkelése után sorozatos győzelmeket aratott – bevették Cserna Vodát és Szvistovot (június 15.). A lendületesen haladó, Gurko tábornok vezette középső hadtestet erősítette a bolgár önkéntesek, népfelkelők serege, amely a legnehezebb ütközetekben vett részt, s bizonyította a szabadság és függetlenség iránti elkötelezettségét. (…)A háború kulcsfontosságú ütközetében, a Sipka-szorosban (augusztus 9–13.) keserves és hősi küzdelemben sikerült a kis létszámú orosz–bolgár erőknek Szulejmán hatalmas seregét visszaverniük. (…) A török kormány, hogy a katonai katasztrófát elkerülje békét kért.”[9]

„A bolgárok a több évszázados rabiga alóli felszabadulásukat és politikai függetlenségüket üdvözölték, de az elkövetkező hónapok keserű csalódást hoztak – a San Stefano-i béke a Kelet hatalmi egyensúlyának felborulásával fenyegetett. A Balkán orosz átrendezése szöges ellentétben állt a nagyhatalmi érdekekkel, amelyek – az 1815-ös bécsi kongresszus „íratlan alkotmányának” szellemében – fenntartották az európai status quo és legitimitás megőrzése érdekében való kizárólagos rendezés, az újonnan alakuló államok elismerésének és megtagadásának jogát. A Balkán legerősebb hatalmává lett nagy délszláv állam, Bulgária megalakulása és a túlzott orosz térnyerés, az előzetes béke teljes nagyhatalmi revideálását követelték, amelyet a berlini kongresszus (1878. július 1. /13./) rögzített. A berlini szerződés a San Stefano-i Nagy-Bulgáriát három részre szakította… A balkáni oszmán uralmat felszámoló rendelkezések népszerűtlenek voltak mind a balkáni államok, mind pedig a teljes diplomáciai vereséget szenvedett Oroszország körében – így Bulgária meglehetősen ellentmondásos helyzetben kezdte meg önálló politikai életét.”[10] A kialakult helyzetben az Orosz Birodalom és Bulgária ismét egy térfélre került, hisz’ mindkét fél érdeke egy egységes, erős bolgár állam létrejötte volt. A bolgár-orosz összefogás így ismét megtalálta a saját létjogosultságát.

A berlini kongresszus eredménye hasonló fogadtatásra talált Bulgáriában, mint a trianoni békeszerződés Magyarországon. A bolgárok ennek alapján azonnal szervezkedni kezdtek, hogy visszaállítsák a san-stefanoi határokat. Ehhez a kelet-ruméliai bolgár elit is segítséget jelentett, akik a Porta irányítása alatt álló államban folyamatosan a bolgár nemzeti értékeket és hovatartozást demonstrálták. 1885. szeptember 8.-a után a bolgár seregek bevonultak Kelet-Ruméliába, és annektálták a tartományt, amely után a korábbi Nagy-Bulgária területi egysége ismét visszaállt. Oroszország a történtekre – mivel a hadművelet a cár beleegyezése nélkül történt – azzal reagált, hogy visszarendelte tanácsadó tisztjeit. A frissen keletkezett hatalmi űrt Szerbia próbálta meg kihasználni, de a kezdeti gyors sikereket csúfos kudarcok követték, így a korábbi határok változatlanul maradtak. Az 1885-ös események oda vezettek, hogy Bulgária megerősíthette a balkáni pozícióját, sőt, az orosz paternalizmus szorítását is sikerült mérsékelnie. „1886. március 24-én a Porta elismerte a két állam perszonálunióként való egyesülését és öt évre Battenberget nevezte ki Kelet-Rumélia kormányzójává – ezzel befejezetté vált Bulgária felszabadulás utáni történetének legnagyobb diplomáciai sikere. Az egyesítés óriási elégtelenséget keltett Pétervárott, ahol nyíltan Battenberg megbuktatását tervezték és a bolgár kormány tudomására hozták, amennyiben a fejedelem marad a trónon, Oroszország ellenlépéseket foganatosít. Az egyesítés következtében a Balkán-félsziget és a Fekete-tenger térségében fennálló hatalmi egyensúly eltolódása ellenére, a nyugati nagyhatalmak semleges pozícióban maradtak, s nem kívántak nyíltan szembehelyezkedni az oroszokkal.”[11] „1886. augusztus 9-én a hadsereg ruszofil érzelmű tisztjeinek egy csoportja államcsínnyel megbuktatta a fejedelmet, aki aláírta lemondását, majd az új rezsimet a liberális politikus, Sztefan Sztambolov vezette ellenpuccs döntötte meg. A visszatérésre felkért Battenberg súlyos hibát vétett – az orosz támogatás megszerzésének reményében felajánlotta trónját III. Sándor cárnak –, így az átgondolatlan lépés következtében 1886. augusztus 25-én önként mondott le trónjáról. (…)A régenstanács hajthatatlan volt az orosz követelésekkel szemben. 1887-ben több oroszbarát katonai lázadást is levert (Krasztev, Uzunov), amelynek egyenes következményeként a birodalom minden diplomáciai kapcsolatot megszakított a fejedelemséggel.”[12]

A XIX. század végétől a bolgár belpolitika fokozatosan mentesült a Porta befolyásától, és a Balkán folyamatos politikai játszmáit kihasználva megerősítette helyzetét. Bulgária a saját jogán több nemzetközi egyezményt is kötött, amelyek közül egyértelműen kiemelkedik az Oroszországgal 1902-ben megkötött kereskedelmi és katonai konvenció, amely ismét a két ország közeledését eredményezte. A fentiek alapján elmondható, hogy a Porta folyamatos válságának és egyre gyorsabb hanyatlásának köszönhetően Bulgária a XX. század elejére visszaszerezte a teljes függetlenségét.

Ugyanakkor, Bulgária azt is megértette, hogy a Porta ellen önállóan nem, csak szövetségben léphet fel. Ez a szövetség kétféle lehetett: szövetség egy nagyhatalommal (például: Oroszországgal) vagy pedig szövetség a többi balkáni állammal. A folyamatos balkáni konfliktusok azonban azt eredményezték, hogy egy regionális szövetség nem jöhetett létre. Miután azonban Törökországgal egy titkos szerződésben sikerült rendezni a határproblémákat, Bulgária az I. Világháborúban a központi hatalmak oldalán lépett hadba, mivel. Ez szakítást jelentett ugyan Oroszországgal, de szövetségre ebben a helyzetben – amikor az ellenséges Szerbia és Románia élvezte az orosz támogatást – nem lehetett esély. 1918. szeptember 15.-én azonban az antant seregei áttörték a bolgár védelmi vonalakat, s a hadsereg összeomlott. Bulgária az első világháborúból óriási területi veszteségekkel került ki, s pénzügyi jóvátétel fizetésére is kötelezték. Mindez ahhoz vezetett, hogy a bolgár politika a II. Világháborúban is a német oldalon lépjen hadba. A Szovjetunióval való viszony – noha kezdetben ígéretesnek tűnt ugyan – a bolgár radikalizmus térnyerésével párhuzamosan a II. Világháború előestéjére szintén megromlott.

A háborúban Bulgária a tengelyhatalmakhoz csatlakozott, de a hadműveletekben nem vett részt. A területét ugyan a szövetségesei rendelkezésére bocsátotta, de katonái nem harcoltak, a zsidókat nem deportálták, és a szövetségeseknek szóló hadüzenetek is jelképesek voltak csupán. A Szovjetunió azonban nagyobb lojalitást követelt, s mivel ezt nem kapta meg, 1944. augusztus 30.-án hadat üzent Bulgáriának. Amikor azonban szeptemberben a Vörös Hadsereg csapatai elérték a bolgár határt, a hadsereg nem tanúsított ellenállást.

A háború után egy baloldali és balközép politikai erőket tömörítő koalíciós kormány, a Hazafias Front került hatalomra, amelyen belül a kommunisták egymás után szerezték meg a hatalmi pozíciókat. Az 1946-ban megalakult Dimitrov féle kormányban már minden kulcspozícióba kommunista politikusok kerültek, s az ország több évtizedre ismét orosz szövetségessé vált. 1948-ban Bulgária csatlakozott a KGST-hez, 1955-ben pedig belépett a Varsói szerződésbe is. 1962-ben a Moszkva-barát Todor Zsivkov került hatalomra, aki készen állt rá, hogy minden kritika és változtatás nélkül vegye át a szovjet modellt. Az általa vezetett időszakban Bulgáriában erőltetett iparosítás, és a gazdaság teljes centralizációja ment végbe. A bevezetett intézkedések a csőd szélére sodorták a bolgár népgazdaságot, amelyet ismét csak szovjet/orosz segítséggel sikerült megmenteni, ezúttal a fizetésképtelenségtől.

 

Hivatkozások

ВЕЛИКИЕ ПРОСВЕТИТЕЛИ, Анатолий ТУРИЛОВ, http://senat.org/Russia-Bulgaria/K-Mefodyi.html

Древние и нынешние болгаре в политическом, народописном, историческом и религиозном их отношении к россиянам, J. Venelin, Moszkva, 1829.

Világtörténet, szerkesztők: J. J. Zutyisz, O. L. Vajnstejn, N. I. Pavlenko, V. F. Szemjonov, A Szovjetunió Tudományos Akadémiája, Moszkva, 1958, magyarul: Kossuth Könyvkiadó, 1964

 

[1] Forrás: Világtörténet, szerkesztők: J. J. Zutyisz, O. L. Vajnstejn, N. I. Pavlenko, V. F. Szemjonov, A Szovjetunió Tudományos Akadémiája, Moszkva, 1958, magyarul: Kossuth Könyvkiadó, 1964. 222-223. oldal

[2] Forrás: Wikipédia: Az első dunai bolgár birodalom http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_els%C5%91_dunai_bolg%C3%A1r_birodalom

[3] Forrás: Wikipédia: Az első dunai bolgár birodalom http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_els%C5%91_dunai_bolg%C3%A1r_birodalom

[4] Forrás: Wikipédia: Az első dunai bolgár birodalom http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_els%C5%91_dunai_bolg%C3%A1r_birodalom

[5] Forrás: Wikipédia: I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Vlagyimir_kijevi_nagyfejedelem#Megkeresztelked.C3.A9se

[6] Forrás: Wikipédia: Tatárok http://hu.wikipedia.org/wiki/Tat%C3%A1rok

[7] Forrás: Pánszlávizmus az orosz politikában, Gecse Géza,História, XXIV.évfolyam 3. szám 2002/3. 12-15.old.

[8] Forrás: Majoros Henrietta: A bolgárok története http://szlavintezet.elte.hu/szlavtsz/slav_civil/bolgar-tortenelem.htm#h18

[9] Forrás: Majoros Henrietta: A bolgárok története http://szlavintezet.elte.hu/szlavtsz/slav_civil/bolgar-tortenelem.htm#h18

[10] Forrás: Majoros Henrietta: A bolgárok története http://szlavintezet.elte.hu/szlavtsz/slav_civil/bolgar-tortenelem.htm#h18

[11] Forrás: Majoros Henrietta: A bolgárok története http://szlavintezet.elte.hu/szlavtsz/slav_civil/bolgar-tortenelem.htm#h18

[12] Forrás: Majoros Henrietta: A bolgárok története http://szlavintezet.elte.hu/szlavtsz/slav_civil/bolgar-tortenelem.htm#h18

Szólj hozzá!

Címkék: történelem Bulgária Oroszország Kelet-Európa Nemzetközi kapcsolatok

A bejegyzés trackback címe:

https://vaszaritamas.blog.hu/api/trackback/id/tr207385768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.