HTML

Vaszari Tamás

Tisztelt Látogató! Amikor ezt a blogot életre hívtam, akkor sokat gondolkodtam azon, hogy miről is kellene szólnia. Végül úgy döntöttem, hogy mindent leírok, ami a múltban hatással volt rám. Szívből remélem, hogy az olvasottak Önre is inspirálólag hatnak majd! Az egyes témákat a saját véleményemmel is kiegészítettem, és arra kérem a Kedves Olvasót, hogy ha Önben megfogalmazódik valami, akkor írja meg nyugodtan! Hátha új gondolatokat ébreszt vele valaki másban is… Köszönettel: Vaszari Tamás

Címkék

ajándékozás (1) Aliyev (1) Amazon.com (1) apple (1) arculattervezés (1) árpolitika (1) ártárgyalás (1) ártárgyalás tréning (1) aspirációs csoport (1) aspirációs csoportok (2) atomenergia (2) aukció (1) autóipar (1) Azerbajdzsán (1) A művészet mint üzlet (1) befektetés (6) benjamin graham (1) brand (1) brandépítés (1) branding (2) BRM (1) Bulgária (1) business relationship management (1) business school (1) Carmine Gallo (1) cégér (1) céges honlap (1) cégtörténet (1) cégvezetés (1) cellular organisation (1) Chris Anderson (1) CMS (1) dekoráció (1) demográfiai hatások (1) demonstratív fogyasztás (1) demotgráfia (1) deomgráfiai hatások az ingatlanpiacon (1) design (1) diplomácia (1) divat (1) Dr Törőcsik Mária (1) elemzés (1) elhelyezkedés (1) erőműépítés (2) értékesítés (8) értékesítés-orientált (1) értékesítési ismeretek (1) értékesítési technikák (4) étterem-marketing (1) felnőtt (1) felnőttképzés (1) fogyasztói aspirációk (1) fogyasztói döntések (1) fogyasztói magatartás (4) framework (1) gazdaságfejlesztés (3) gazdasági helyzet (1) gazdasági válság (2) GLOBE (2) Győr (1) gyűjtés (1) hitel (1) Hofstede (1) homlokzat (1) honlap (1) honlapkészítés (1) Hosszú farok (1) identitáspolitika (1) imázs (1) ingatlan (4) ingatlanbefektetés (5) Ingatlanbefektetés- és menedzsment (1) ingatlanbefektetés és menedzsment (2) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpia (1) ingatlanpiaci elemzés (1) ingatlanszektor (1) innováció (3) innováció-menedzsment (1) inside-out (1) Jan Carlzon (1) Kaluga (1) kapcsolatmenedzsment (1) kapitalizmus (1) karrier (1) Kautz konferencia (1) Kelet-Európa (3) kereskedelem (1) kirakat (1) kisbefektetők (1) kisvállalkozás (2) KKV (1) klaszter (1) kockázat (1) kockázati tőke (1) konferencia beszámoló (1) könyvajánló (6) korrupció (1) kovács tünde (2) Közép-Európa (2) közép-Kelet-Európa (2) közgazdaságtan (5) közgazdasátan (1) kultúrgazdaság (1) lakáspiac (1) Lapítsd le a piramist! (1) long tail (1) luxus (1) luxusipar (1) magyar-orosz kapcsolatok (2) márkaépítés (1) marketing (16) marketingstratégia (1) marx (1) másodlagos piac (1) megapolisz (1) menedzsment (10) Mercedes-Benz (1) Mintzberg (1) molinó (1) Moszkva (1) MSPR Üzleti Iskola (1) Műgyűjteni de hogyan? (1) műgyűjtés (3) műgyűjtó (1) műgyűjtő (1) műkereskedelem (2) munkatapasztalat (1) munkavállalás (1) műtárgypiac (1) művészet (1) nagyvállalatok (1) német-orosz kapcsolatok (1) Németország (1) nemzeti identitás (1) Nemzetközi kapcsolatok (3) önkormányzati rendszerek (1) online marketing (1) orosz-azeri kapcsolatok (1) orosz-német kapcsolatok (1) Oroszország (14) Oroszország fejlesztési stratégiája (1) orosz fiatalok (1) orosz gazdaság (1) Orosz gazdaságfejlesztés (1) orosz identitáspolitika (1) orosz közigazgatás (1) orosz közigazgatási rendszer (1) orosz önkormányzatok (1) orosz regionális politika (1) orosz vidék (3) összehasonlító elemzés (1) outside-in (1) Paks II (2) pénzügyi ismeretek (1) pénzügyi műveltség (1) piaci verseny (1) PR (1) prezentáció (2) prezentációtechnika (1) professzionális értékesítés (2) Professzionális értékesítés (1) programozás (1) promóció (1) protokoll (1) Pro Minoritate (1) Putyin (2) Putyin-adminisztráció (1) Rába (1) recenzió (4) Rechnitzer János (1) regionális gazdasgáfejlesztés (1) reklám (2) rendezvényszervezés (1) sales (2) self branding (1) spin-off (1) start-up (3) startup (1) státusszimbólumok (1) Steve Jobs (2) steve jobs (1) stratégia (2) stratégiai tervezés (1) stratégiamenedzsment (2) szakmai gyakorlat (1) szejtes szerkezet (1) személyes értékesítés (1) szervezeti kultúra (1) Szkolkovo (1) szociológia (2) tárgyalástecnika (1) társadalomfejlődés (1) településhálózat (1) településmarketing (1) térelmélet (1) termeléscentrikus (1) történelem (1) tréning (1) tudásmenedzsment (4) turizmusmarketing (1) üzletfejlesztés (1) üzleti angyal (1) üzleti tervezés (1) vagyonteremtés (1) vagyon teremtés (1) vállakozás (1) vállalatirányítás (7) vállalati evolúció (1) vállalati struktúra (1) vállalatvezetés (2) vállalkozás (3) vállalkozásfejlesztés (3) válság (1) válságmenedzsment (1) változásmenedzsment (1) városfejlődés (3) vásárlási döntések (1) vaszari andrás (1) vendéglátás (3) Vendéglátás-marketing (1) vendéglátás-marketing (10) vendéglátóipar (5) vendéglátó ipar (1) versenyképesség (2) vevőszolgálat (1) vezetés (1) Vezetéstudomány (1) vezetői kompetenciák (2) vezetőképzés (2) vidék (1) vidékfejlődés (2) weboldal (1) XXI. század (1) Címkefelhő

Friss topikok

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Az orosz nemzeti identitás hatása a közgondolkodásra és az ország fejlődésére

2015.09.09. 20:30 :: Tamas Vaszari

Bevezető

Az orosz nemzeti identitás és közgondolkodás több évszázados vita tárgya, amely elsősorban arról szól, hogy Oroszország része-e a Nyugatnak, illetve egyáltalán mérhető-e annak normarendszerével. Ugyanakkor, e viták többségének közös sajátossága, hogy elsősorban filozófiai alapon próbál választ találni a feltett kérdésre, s ritka az olyan érvelés, amely a történelmi események közgondolkodásra gyakorolt hatását, illetve a társadalomfejlődés adott körülmények között megvalósuló folyamatát venné alapul.

A szerző véleménye szerint egyértelmű. hogy a jelenlegi közgondolkodást, és az oroszországi állampolgárok ön- és közösség-meghatározását azok a bizonyos, konkrét történelmi események és fejlődési folyamatok determinálják, amelyeket az adott politikai rendszerek hivatalos álláspontjai évtizedről évtizedre különböző aspektusban tárnak az ország polgárai elé. A másik, a közösség identitását és világlátást jelentősen befolyásoló tényezők csoportjába tartozik az emberek saját tapasztalatainak összessége, amelyek közül napjainkban külön kiemelkedik a múlt század ’80-as éveinek második felében útjára indult átalakulási folyamat, amely Oroszországban még ma sem tekinthető lezártnak.

Az identitás közgondolkodásra gyakorolt hatásának leírása nem csak azért szükséges, hogy előre jelezhessük Oroszország lehetséges reakcióit a geopolitika jelentette kihívásokra, hanem azért is, mert így az ország nemzetközi gazdaságpolitikai döntéseit is könnyebben prognosztizálhatjuk, külön jelentőséget tulajdonítva az EU-orosz, és magyar orosz gazdasági és kereskedelmi kapcsolatoknak. A helyzet reális megítélését nehezíti az orosz társadalom egyes rétegei és csoportjai között megfigyelhető óriási távolság, mivel az egyes csoportok más és más nézeteket vallanak. A fentiek szemléltetésére elegendő csak az ország átlagpolgára és szellemi elitje között lévő szakadékra gondolni, hogy érthetővé váljék, miért is fontos annak feltérképezése, hogy a hivatalos külső álláspont mögött valójában milyen érdekcsoportok és milyen érdekek állnak, s ezek mire épülnek, miből táplálkoznak.

 

Az orosz identitás fejlődése: történelmi kitekintés

Mielőtt hozzálátnánk az orosz nemzeti identitás leírásának megkísérléséhez, először is érdemes néhány sorban arra is kitérni, hogy pontosan mit értünk a nemzeti identitás fogalma alatt. „A nemzetállam és a demokrácia a francia forradalom ikergyermekei. Kulturális értelemben a nacionalizmus árnyékában állnak. (…) A nemzeti összetartozás politikai tudata egy olyan fejlődésfolyamatból jön létre, amely csak akkor ragadhatta magával a lakosságot, amikor azt a gazdasági és társadalmi modernizálódás folyamatai már kiszakították rendi társadalmi kötelékeiből, vagyis egyszerre mobilizálódott és vált szét egyénekre. A nacionalizmus olyan tudati formáció, amely előfeltételezi a kulturális hagyományoknak a történetíráson és a reflexión átszűrődött elsajátítását. Ugyanakkor a modern tömegkommunikáció csatornáin terjed. Mindkét körülmény mesterséges vonásokat kölcsönöz a nacionalizmusnak: bizonyos fokú konstruáltsága eleve alkalmassá teszi arra, hogy a politikai elit manipulatív módon visszaéljen vele. (…) Bár egy olyan közösség átfogó modellje, amely szőröstül-bőröstül bekebelezi az állampolgárokat, sok tekintetben nem illeszkedik a modern politikához, van egy előnye azzal a szervezeti modellel szemben, amely szerint az egyes emberek elszigetelten állnak szemben az államapparátussal, és csak egy funkcionálisan specifikált tagsági vonatkozással kapcsolódnak hozzá: ti. világossá teszi, hogy a politikai autonómia öncél, amelyet senki sem valósíthat meg egyedül, saját érdekei privát követésében, hanem csak mindannyian közösen egy interszubjektíve megosztott gyakorlat útján. Az állampolgár jogállása a viszonzott elismerés egalitárius kapcsolatainak hálózata révén konstituálódik. Ez mindenkiről a többes szám első személy résztvevői perspektíváját feltételezi, nem pedig csak a saját sikerére orientált szemlélő vagy cselekvő megfigyelői perspektíváját.”[1] A fenti gondolatmenetből különösen fontos kiemelni a nemzeti identitás konstruált mivoltát, mivel e mesterséges jelleg magában hordozza azt a lehetőséget, hogy összetevőit az adott politikai rendszer a saját érdekei szerint jelölje ki. Ebből a szempontból különösen érdekes kiemelni azokat a momentumokat, amikor a szovjet történetírás a cári hatalomról, mint az orosz birodalmiság megteremtőjéről értekezett, vagy pedig a jelenlegi orosz történelemszemlélet kialakítását, amelyben egyszerre kapott helyet az ortodox kereszténység, a cári imperializmus és a sztálini Szovjetunió, amely az immár rehabilitált generalisszimusz idején érte el nagyságának csúcspontját.

Ha az orosz nemzeti identitást történelmi kontextusban kívánjuk vizsgálni, nincs könnyű dolgunk. Ennek több oka is van: egyrészről gyakran ütközünk illuzórikus vagy idealista megközelítésekbe (Dosztojevszkíj), másrészről olyan írásokat is szép számmal találunk, amelyek Oroszországot a Másság szinonimájaként definiálják (Csaadajev), s nem veszik észre, hogy a nyugati elméletek igazolhatóságának hibájára nem lehet magyarázat az a tény, hogy Oroszország más, mint az európai országok. Az efféle elméletekeit más módszerekkel is könnyen megcáfolhatjuk, hiszen elegendő annak igazolása, hogy a XIX. századi Oroszország semmiben nem egzotikus vagy különleges azon kívül, hogy a nyugati országokhoz képest (Franciaország, Németország) egy korábbi fejlődési stádiumban leledzik, s ebből a szempontból a legnagyobb problémát az jelentheti, ha az új társadalmi berendezkedést egy erre még meg nem érett társadalomban próbáljuk meggyökereztetni (Marx).

Az orosz nemzeti identitás először Nagy Péter cár idejében jelent meg a közgondolkodásban, viszont akkor is kizárólag az elit köreiben (Plehanov). Itt szükséges szót ejteni az orosz társadalom végtelen polarizáltságáról, amely a mai napig megfigyelhető. E jelenség igazolására ott vannak a különböző művészeti, elsősorban irodalmi alkotások, amelyeket kevés kivételtől eltekintve nemesek készítettek nemeseknek. Ugyanakkor a felvilágosodás eszméi pontosan emiatt nem teljesedhettek ki: a nemesek ugyanis – bár érdeklődéssel szemlélték a polgárosodás nyugati folyamatát – a saját érdekeikkel való összeegyeztethetetlenség miatt a feudalizmus lebontását mégsem támogathatták. A szerző véleménye szerint ettől az időszaktól figyelhető meg az orosz történelemben az a kettősség, hogy az ország elitje úgy próbál modernizálni, hogy közben a fennálló, a fejlődés gátját jelentő status quo előnyeiből még ideiglenesen sem hajlandó engedni. S, ha akadt is olyan nemes, aki a polgárosodás vagy az iparosítás pártjára állt, széleskörű támogatást aligha szerezhetett. A XIX. század derekán, a Moszkva környéki és a zaporozsjei iparterületek kialakulásával Oroszország mégis eljutott oda, hogy „már nevetséges volt azon vitatkozni, Oroszországnak vajon a nyugat-európai fejlődés útján kell-e haladnia vagy sem; világossá vált: nemcsak azon kell haladnia, hanem már azt járja, mert a kapitalizmus uralkodó termelési móddá kezd válni Oroszországban”[2]. A fent említett kettősség miatt azonban a politikában megjelent „Marx kritikája” vagy egyszerűen csak „kritika”, amely a városiasodás, az iparosodás és a kapitalista fejlődés elméletein próbált fogást találni, s helyette egyfajta történelmi idealizmust, mint alternatívát mutatni. A történelmi idealizmus egyik kijelentése volt, hogy Oroszországnak idővel hátat kell fordítania Európának, de mivel még Oroszországtól keletre is nyugati mintákat követtek, így ennek az irányzatnak valós realitása nem lehetett.

A szerző véleménye szerint Oroszországban az 1917-es forradalom és átalakulás után beszélhetünk először tömeges identitástudatról abban az értelemben, hogy ettől kezdve a tömegek identitástudatát is szervezetten formálták. Az elit csoportok harcát felváltotta egy új jelenség, amelyben a pártvezetés diktált, az ellenzékiek pedig vagy a földalatti csoportokká süllyedve morzsolódtak fel, vagy emigráltak. A szocializmus felsőbbrendűsége ettől kezdve megkérdőjelezhetetlen hivatalos álláspont lett, csakúgy, mint az egyházellenesség. A világforradalom, mint történelmi szükségszerűség egészen az 1950-es évekig napirenden maradt, mígnem az atomarzenálok elrettentő ereje világossá tette, hogy egy esetleges III. Világháború vagy más, globális offenzíva a támadó felet is elpusztítaná. A hidegháborús szembenállás először a politikai vezetés győzte meg arról, hogy a kommunizmus világuralma helyett a tőkés rendszerrel való békés együttélés lesz a jövő útja, majd az állami propaganda vitorláiból is kifogta a szelet. A Béketábor identitástudatát ezek után már inkább a II. Világháború győzelmei, az űrversenyben, valamint az élsportban elért sikerek formálták. Bár az 1957-es kongresszuson Hruscsov szakított a személyi kultusszal, az 1977-es törvények értelmében „az egypártrendszer bírálata, elutasítása elvileg bűnözésnek számított. így a rendszer bármilyen bírálata jogi szempontból könnyen aggályos lehetett.”[3] Mindez oda vezetett, hogy az értelmiség kisebb csoportjai továbbra is föld alatt szerveződtek, emigráltak vagy pedig olyan területeket választottak maguknak, amelyek távol estek a politikától. 1985-től, a Glasznoszty életbe lépésétől kezdve viszont megjelent a nyílt párbeszéd, s a korábban felsőbbrendűnek kikiáltott lenini ideológiát egyre több kritika érte.

A társadalom morális válsága azonban csak a Szovjetunió szétesése után vált teljessé. Az alacsony életszínvonal a társadalom széles tömegei számára a szocializmus évtizedeiben szinte magától értetődő volt, mivel a kontroll alatt működő sajtó a nyugati jólétről aligha számolt be. (A Szuszlov által irányított Pravda viszont annál élesebb hangon kérte számon az amerikai feketék jogait, az angol bányászat felszámolását vagy a nyugat-német munkanélküliek sorsát!) 1990-re azonban a lakosság életszínvonala és az áruellátás odáig süllyedt, hogy az már önmagában is társadalmi feszültségeket indukált. Emellé jött még a bűnüldözés összeomlása, a romló közbiztonság és az elharapózó korrupció, amely kritikus mélységbe lökte a közhangulatot. A ’80-as évektől kezdve (Andropov, Gorbacsov) a Szovjetunióban is engedélyezték az egyéni vállalkozókat, majd a kisebb magánvállalkozásokat, amely néhány ember számára megnyitotta az utat a vagyonosodáshoz. Amikor ezek az emberek ünnepelt hősök lettek, az tovább mélyítette a társadalom morális válságát, mivel a harácsolás előtte bűncselekménynek számított, s most egyszeriben a bűnözőkből lettek hősök egy olyan időszakban, amikor sokak életében a nélkülözés vált általánossá. Az 1990-es évek első éveiben tapasztalható infláció semmivé tette a tömegek megtakarításait, s ez egyesek számára azt az üzenetet közvetítette, hogy mostantól nincs értelme takarékoskodni, a legjobb életfilozófia ettől kezdve: carpe diem! A szovjet, illetve 1992-től orosz társadalom ekkor szembesült azzal is, hogy országa – amelyet a propaganda a világ legerősebb országaként definiált – elvesztette befolyását Kelet-Európában, vereséget szenvedett Afganisztánban és a fegyverkezési versenyben, s az immáron szabadon áramló információkból az is kiderült, hogy az életszínvonal tekintetében is jelentősen elmarad a hanyatló kapitalizmus országaitól: Nyugat-Európától és Észak-Amerikától.

„A Szovjetunió széthullása után szinte lehetetlen felmérni azokat a szellemi távlatokat, melyek alapján feltételezhető lenne bármiféle határozott kontúrokkal rendelkező, egységesnek mutatkozó kultúrkoncepció. A társadalmi berendezkedés és az ideológiai rendszer viharos változásai megrendítették a kultúra még megmaradt védőbástyáit, az egyébként is megosztott orosz értelmiség elvesztette biztonságosnak vélt tájékozódási pontjait, civilizációs identitásának megőrzése több szinten is veszélyeztetetté vált. Ebben a zavaros eszmetörténeti helyzetben még a Kelet-Nyugat dilemma is más tartalommal telítődik, mint ahogyan az a kulturális tudatba eddig beépülni látszott.”[4] A fenti idézetet nem nehéz igazolni: az orosz társadalom találkozása a tőkés rendszerrel igencsak keserűre sikeredett: infláció, kuponos privatizáció, sokkterápia, és egy igencsak sajátságos elnökválasztás 1996-ban. Ebben az évben ért véget Borisz Jelcin első elnöki ciklusa. A szívbeteg, korrupcióval megvádolt, populista politikusnak alig volt esélye a győzelemre, s mindenki arra számított, hogy a következő elnök a kommunista Zjuganov lesz, aki nemcsak a szovjet idők létbiztonságával kecsegtetett, de arról is részletesen beszélt, hogy a nyugati tőke bevonásával miként képzeli el a kommunista Oroszország jövőjét. A Zjuganov célkeresztjébe került oligarchák (Berezovszkij, Guszinszkij) azonban összefogtak, s a tulajdonukban álló médiabirodalmakat arra utasították, hogy minden erejükkel Jelcint támogassák. Jelcint végül újraválasztották, s az oligarchák ezért cserébe olyan számlát nyújtottak be, amely az 1995-ös pénzügyi válsággal vegyítve halálos koktélt jelentett az orosz gazdaság számára, s 1998. augusztus 17-én bekövetkezett az államcsőd. Ez volt az a pillanat, amikor az ország minden lakója számára a napnál is világossá vált, hogy Oroszország nem világhatalom többé.

Az orosz állam jelenleg kettős üzenetet közvetít polgárai felé: egyrészről hangsúlyozza az ország soknemzetiségű jellegét, másrészről nem enged kétségeket ébreszteni a felől, hogy „Oroszország az oroszoké”. Az előbbiek alapján különbség van az „oroszok” (russzkij) és az „oroszországiak” (rosszijan) között, amelyek közül az utóbbi szó az Oroszországban élő, de nem orosz nemzetiségű polgárokra utal. Az orosz állam hangsúlyt fektet rá, hogy az „oroszországiaknak” „oroszországi identitásuk legyen” (Tishkov, 2008.), amelynek célja, hogy gátat szabjon az olyan nemzetiségi identitások túlzott megerősödésének, mint a dagesztáni vagy a tatár. Az Oroszországhoz tartozás „élményének” népszerűsítése érdekében az orosz állam a nemzetiségiek által lakott területeken igyekszik minél több fejlesztési projektet támogatni, illetve a közösség elöljáróinak helyet biztosít az ország döntéshozatali szerveiben is.

A fentieknek ugyanakkor ellentmond, hogy az ortodox kereszténység szinte államvallási státuszt élvez, az orosz kultúra dominanciája egyértelmű, csakúgy, mint az oroszok felülreprezentáltsága a tudományos életben, az értelmiségen belül, a nemzetközi kapcsolatokban és az üzleti életben is. Tishkov szerint a legfontosabb feladat, hogy a soknemzetiségű Oroszországban az egységes nemzeti identitás megteremtése mellett a társadalmi szolidaritást is sikerüljön megerősíteni, különös tekintettel a vallás, a kultúra és a bőrszín alapján az orosz nemzetiségűektől jelentősen különböző társadalmi csoportokra, közösségekre.

 

Az orosz nemzeti identitás napjainkban

Az orosz társadalom politikailag motivált identitásformálása Putyin elnök 2012-es újraválasztása után új lendületet kapott. A jelenséget hátterében a szerző véleménye szerint az áll, hogy 2013-ra kifulladtak az orosz gazdasági növekedés indikátorai, mivel az energiahordozók kitermelésének szerepét továbbra sem sikerült csökkenteni a gazdaságban, s nem kerül sor új húzóágazatok kialakítására sem. Mindez oda a vezetett, hogy a gazdaság bővülése megtorpant, csakúgy, mint a lakosság elkölthető jövedelme. 2014-től az ukrajnai konfliktus miatt kialakult feszült geopolitikai helyzet szembeállította Oroszországot és az Európai Uniót. A bevezetett szankciók Oroszországban sem maradtak válasz nélkül, és az állami kontroll alatt álló média hozzálátott, hogy bemutassa a Nyugat erkölcsi hanyatlását, és szembeállítsa vele az orosz társadalom tradicionális értékeit (Morozov, 2014.). Ha 2013. szeptembere után a Valdaj Klubban elhangzottak után az üzenetet egyetlen mondatban kellene összefoglalni, akkor az valahogy így hangozna: „Hiába jobb Nyugaton az életszínvonal, ha az erkölcstelenség és a morális válság miatt ezekre az országokra csak az elkorcsosulás és hanyatlás vár, Oroszország viszont hamarosan felvirágzik, s az életszínvonal eléri majd a nyugatot, mert a társadalom tiszta, s kiveti magából a devianciákat”. A Nyugattól való eltávolodás mellett a „tradicionális orosz értékek” hangsúlyozása azért is veszélyes, mert kiélezheti a nemzetiségi ellentéteket, szíthatja a bevándorlás ellenes hangulatot és könnyen céltáblává voltoztathat bármilyen szubkultúrát vagy közösséget amiatt, hogy nem objektív, hanem szubjektív meghatározás, s ezzel önkényesen alakítható. A kérdés ezek után az, hogy Oroszországban a társadalom milyen üzenettartalommal szólítható meg eredményesen?

Hofstede vizsgálatai szerint történelmi okokból Oroszországban máig megfigyelhető a társadalmi igény az erős központi hatalomra. Ez nemcsak a cárizmusnak, majd a kommunista diktatúrának köszönhető, amelyek élén kevés kivételtől eltekintve szinte végig egy megkérdőjelezhetetlen tekintélyű despota állt, hanem a rendszerváltás utáni káosz éveinek is, amikor a magára maradt és elnyomott, kihasznált társadalom egy megmentőért kiáltott.

Az orosz társadalom tagjai igencsak kollektivisták, s az individuum alig jelenik meg. Ugyanakkor, a szerző véleménye szerint a társadalom tagjai körében népszerűek a kerülőutak, az ügyeskedés, ami termékeny talajt biztosít a korrupciónak és a feketegazdaságnak. A társadalmi konszenzussal szembemenő individualizmus irigységet és kirekesztést szül, s ebben a média szerepe is kettős: a sikertörténetek és minták bemutatása mellett (pl.: Forbes magazin orosz nyelvű kiadása) bizonyos sajtóorgánumok előszeretettel keltenek irigységet, s alakítanak ki olyan képet a társadalom alsóbb rétegeiben, hogy meggazdagodni, előbbre jutni csak tisztességtelen úton lehet. Emellett az orosz társadalomban természetesen fontos a család és a barátok szerepe, már csak a viszontagságos körülmények miatt is.

Az orosz társadalom a szerző megítélése alapján egyértelműen maszkulin vonásokat hordoz: a férfi és női szerepek egyértelműen elkülönültek, a férfiakra nehezedő stressz, különös tekintettel a társadalmi elvárásokra pedig jelentős. Az anyagi siker szerepe Oroszországban kiemelkedő: a saját (főleg moszkvai) lakás, illetve a divatos autó egyértelmű bizonyítékot jelent az illető státuszára. Emiatt jelentős az erőn felül költekezés, a státuszszimbólumok halmozása, a luxusfogyasztás erőltetése a megtakarítások kárára (akár fogyasztói hitelek segítségével) és a lappangó stressz, az elfojtott kisebbségérzés, valamint az attól való félelem, hogy hátha jön valaki, aki erősebb, hatalmasabb, magasabb státuszú.

A bizonytalanságot az orosz emberek jól tűrik. Talán most nő fel az első generáció, amely nem kényszerült rá, hogy óriási tragédiákon vagy az életet megkeserítő nehézségeken menjen keresztül. Az 1990. előtt születettek szinte mindegyike jól emlékszik még:

  • a szocializmus évtizedeire, amelyet az akadozó áruellátás jellemezett, s ezért ajánlatos volt bespájzolni, ha mégis kapható volt valami,
  • a rendszerváltás veszteségeire és társadalmi bizonytalanságára,
  • a félresikerült privatizációra, ahol a kapott kupont sokszor csak egy csomag cukorra vagy egy pár cipőre sikerült elcserélni,
  • a ’90-es évek hiperinflációjára, amely egy pillanat alatt semmivé tette az évtizedek alatt összekuporgatott vagyonkákat,
  • a ’98-as államcsődre,
  • vagy egyszerűen csak azokra a csalásokra, amelyekben jelentős pénzösszegeket veszített el.

A bizonytalanság érzése oda vezetett, hogy az orosz társadalom többsége a mának él, ha pénze van, azt mielőbb árura vagy szolgáltatásra cseréli, ha pedig mégis megtakarít, akkor azt lehetőleg dollárban, Euroban teszi, a tehetősebbek pedig előszeretettel bízzák pénzüket külföldi bankokra (Svájc, Ciprus).

A fenti okok miatt hosszú távú időorientációról Oroszország esetében egyáltalán nem beszélhetünk. A szerző érdeklődéssel szemléli, hogy a fiatalok miként reagálnak majd a 2014-es év fő gazdasági eseményére, amikor is a Rubel értékének felét elvesztette a Dollárhoz képest, s az import javak egyik hétről a másikre ismét csak egy szűkebb csoport számára váltak napi szinten elérhetővé.

A szervezeti kultúrák esetében jelentős a hierarchikus elkülönülés, a felsőbb szinten állók egyértelmű dominanciája és a lehatárolt szerepkörök. A szubszidiaritás idegen fogalom Oroszországban, a fentről kapott utasítások végrehajtása pedig kötelező. Jellemző, hogy a Glasznosztyig Oroszországban büntetőjogi következményei voltak annak, ha valaki a hivatalos pártideológia ellen agitált, s még ma sem ajánlatos a politikusok közvetlen bírálata. Gyakoribb, hogy az emberek igyekeznek függetleníteni magukat a „nagyoktól”, s megteremteni a maguk privát szféráját. Ugyanezt a munkahelyeken is megfigyelhetjük, ahol a gyenge fegyelem, a lustaság, a kisebb szabotázsok és a főnökök utálatai jelentik az ellenállás eszköztárát.

Természetesen, a fenti bekezdések nem csak a szerző előtt ismertek. A politika is reagál rá, s a közösség szervezését, a politikai berendezkedést is ennek tudatában alakítja. A Vladislav Szurkov által kidolgozott „irányított demokrácia” elmélet lényege, hogy a világban sehol nincs korlátlan szabadság. Az „irányított demokrácia” a Hofstede által leírt identitással is könnyen összeegyeztethető, a legfontosabb jellemzői (Petrov – McFaul):

  • erős elnöki hatalom és gyenge/alárendelt végrehajtó intézmények,
  • állami médiafelügyelet,
  • a választási rendszer csak igazolja, legitimálja az elit döntéseit,
  • a rövidtávú sikerek oltárán feláldozzák a hosszú távú fejlődést[5].

Az irányított demokrácia legnagyobb gyengesége, hogy a döntések információhiányos közegben születnek, hiszen szemben a szubszidiaritással. Az elmélet abból az illúzióból indul ki, hogy a káoszt csak az egy kézben összefutó szálakkal lehet elkerülni, a valóság azonban az, hogy a különböző érdekcsoportok torzítják a döntéshozókhoz eljutó információkat, sok esetben korrupció is felmerül, s ennek nyomán részrehajló, káros döntések születnek. Az elitista berendezkedés ugyanakkor számos előnnyel is jár a társadalom számára, amelyről kár lenne megfeledkezni: a szigorú hierarchia átlátható függelmi viszonyokat teremt, s ezzel kiszámíthatóságot hoz, a felsőbb körök döntései pedig felmentik a felelősség alól az alávetetteket.

Érdekes, de cseppet sem meglepő jelenség, ahogyan a paternalista berendezkedés a munkahelyeken is megjelenik. A vezetők nem csak irányítanak, de gondoskodnak is beosztottaikról. Gyakori, hogy a vezető a magánéleti problémák megoldásában is segítsen, vagy munkahelyi kiváltságokat (pl.: vállalati autót) magánhasználatra is engedélyezzen. Az identitás szempontjából fontos megjegyezni, hogy sok esetben a személy önmeghatározásának része az a tény, hogy az illető mekkora szervezet tagja, milyen óriásvállalat munkatársa, vagy éppen „mekkora urat szolgál”.

 

Következtetések és eredmények

Az oroszországi események és fejlődési tendenciák esetében gyakran szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy azokat értékelhetjük-e a nyugati mérési módszerek segítségével? A szerző véleménye szerinte a válasz „igen”, mindössze azt kell belátnunk, hogy a fejlődést meghatározó történelmi események, illetve a polgárok gondolkodását és értékrendjét meghatározó lélektani tényezők és benyomások jelentősen eltérnek a nyugat-európai embereket ért hatásoktól, s emiatt az emberek gondolkodása, világlátása is jelentős mértékben eltérő lesz.

Oroszország fiatal demokrácia, ami azt jelenti, hogy viszonylag kevés tapasztalattal rendelkezik ezen a területek, s a problémán a rendszerváltás után a moszkvai belvárosban gombamód szaporodó külföldi NGO-k és tanácsadók megjelenése sem változtatott. Az emberek fejében ugyanis még mindig azok az öröklött társadalmi minták a meghatározó jelentőségűek, amelyek az autokratikus berendezkedéshez, a szigorú hierarchiához és gondoskodó, a döntések felelősségét magukra vállaló, de mégis elszámoltathatatlan vezetőkhöz kapcsolódnak. A fentiek miatt az orosz ember nem vágyik önállóságra, nem követeli az átlátható állami működést, és nem törekszik arra sem, hogy saját maga gyűjtsön babérokat. Az egyszerű orosz próbál besimulni és túlélni, s inkább csak némi irigységgel, mint valódi tettvággyal a szívében nézi az ország javai felett uralkodó elit életét és tevékenységét. Az átlagember számára a tudat is elegendő, hogy egy nagy nemzet, egy világhatalom polgára, s ezért az illúzióért akár áldozatokra is hajlandó. A szerző véleménye szerint a világhatalmi státuszról szőtt ábránd az orosz társadalom közös kincse, amelyből idős és fiatal, férfi és nő, szegény és gazdag, munkás és értelmiségi egyaránt részesül. E közös kincs birtoklása adja azt a közösségi erőt, amely képessé teszi az embereket a szervezetlenség vagy a visszaélések okozta kínok elviselésére, s ez feljogosítja az elitet arra, hogy az illúziók fenntartását indokul felhasználva a közösség többi tagja felett basáskodjék.

Nem kérdés ugyanakkor, hogy reformokra igenis, szükség van. Sürgős reformra szorul az államigazgatás, a bűnüldözés, de maga a gazdaság is. Oroszország csak úgy törhet ki a világpiacnak kiszolgáltatott helyzetéből, ha az energiahordozók kitermelése és exportja mellett további húzóágazatokat is képes kialakítani, és az európai és kínai áruk fojtogató gyűrűjében meg tudja erősíteni iparát, illetve szolgáltató szektorát.

A szerző szerint a reformokkal kapcsolatban nem az a fő kérdés, hogy megvalósulnak-e, hanem az, hogy mikor? Ha megvalósulnak, és Oroszország képes lesz ismét fejlődési pályára állni, vonzó élettérré válni polgárai számára, illetve termékeny táptalajt nyújtani a hazai és betelepülő cégek számára, akkor a polgárok identitás, s ezzel együtt a társadalom identitása is megváltozhat. A sikerekből táplálkozó és megerősödő önbizalom ugyanis erősítheti a kollektivizmust, a jövőbe vetett hitet és a hosszú távú tervezést, megtakarítást, felhalmozást, amely öngerjesztő folyamatként elvezethet a jóléthez. A jólét pedig társadalmi stabilitást, s talán növekvő szolidaritást is magával hoz majd, amely végre elvezethet egy nyitott, toleráns Oroszországhoz.

 

Összegzés

A jelen írás keretein belül a szerző megkísérelte bemutatni az orosz nemzeti identitás fejlődésének egyes mozzanatait, különös tekintettel azokra a problémákra és sajátosságokra, amelyek a vizsgált társadalmat jellemzik. A kutatómunkát nehezítette, hogy az identitás fejlődést gyakran próbálták különböző ideológiai irányzatok alapján értelmezni, torzítani vagy erőltetni, sőt, az orosz társadalom önmeghatározása ma sem semleges az aktuálpolitika önkényétől.

Az identitás vizsgálatához a szociológia és a történelem ad objektív támpontokat. Hofstede kutatásai alapján egy erősen centralizált, hierarchikus, maszkulin vonásokat hordozó társadalom képe rajzolódik ki előttünk, amelyben a hosszú távú fejlődés ígérete áldozatul esik a rövidtávú érdekeknek.

A jelenlegi helyzetből csak az államigazgatás, a bűnüldözés reformja jelenthet kiutat, amely képes rá, hogy megtisztítsa a társadalmat és a gazdaságot a korrupciótól, s garantálja a tulajdonjog biztonságát, különös tekintettel a szellemi tulajdonra. Csak egy ilyen fordulat képes rá, hogy az orosz gazdaságot ismét növekedési pályára állítsa, ösztönözze az innovációt, s alapját adja az életszínvonal növekedésének. Igazolt tény, hogy a növekvő életszínvonal a társadalom és az egyén önértékelésére is pozitív hatással van, ami képes rá, hogy csökkentse a stresszt, a félelmeket, s ezzel a társadalmat szolidárisabbá és nyitottabbá tegye.

A szerző véleménye szerint egy jövőbeni, nyitott orosz társadalom képes lenne rá, hogy teret biztosítson a gazdasági szereplők közötti szinergiának, illetve a jelenlegi ütemnél intenzívebben integrálódjék az ún. „nagyobb Nyugat” (Brzezinski) rendszerébe. Egy ilyen integráció kétséget kizáróan pozitív hatással lenne az orosz társadalom és gazdaság fejlődésére is, ami azt jelentené, hogy az ország egy emelkedő spirálba kerülne.


 Felhasznált irodalom:

  1. Boris Groys: Az orosz nemzeti identitás keresése, Letöltve a C3.hu weboldalról 2015.05.01-én, http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/1920/09szam.htm
  2. Gémesi Ferenc (2013.): Az oroszországi nemzet, Letöltve az Oroszvilág.hu weboldalról 2015.05.01-én, http://oroszvilag.hu/?t1=elemzesek_interjuk&hid=4124
  3. Szőke K. – Bagi I. (2006.): Az orosz kultúra Nyugat és Kelet között, Szöveggyűjtemény, Letöltve az ELTE weboldaláról 2015.05.01-én, http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Szlavisztika/97Bagi/Bagi%20sz%F6veggy%FBjtem%E9ny-legAKTU%C1LISabb.pdf
  4. Putyin felszólalása a Valdaj Klubban (2013.), Letöltve az Oroszvilág.hu weboldalról 2015.05.01-én, http://oroszvilag.hu/?t1=oroszorszag_hirei&hid=4302
  5. Miklós és Sztálin a legkedveltebb (2015.), Letöltve az Oroszvilág.hu weboldalról 2015.05.01-én, http://oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=5663
  6. Habermas J.: Állampolgárság és nemzeti identitás, Letöltve a Beszélő Online weboldalról 2015.05.02-án, http://beszelo.c3.hu/cikkek/allampolgarsag-es-nemzeti-identitas
  7. Morozov V. (2014.): Nature abhors a Vacuum, Letöltve 2015.05.03-án a Russia in Global Affairs weboldalról http://eng.globalaffairs.ru/number/Nature-Abhors-a-Vacuum-16994
  8. Khavronina S. (2014.): Hofstede Theory of Cultural Dimensions, Letöltve az Opening New Russia c. blogról 2015.05.03-án, http://openingnewrussia.blogspot.hu/2013/02/hofstede-theory-of-cultural-dimensions.html
  9. Sakwa R. (2011.): Surkov: dark prince of the Kremlin, Letöltve az oDR – Russia and beyond c. weboldalról 2015.05.03-án, https://www.opendemocracy.net/od-russia/richard-sakwa/surkov-dark-prince-of-kremlin
  10. Petrov N. – McFaul M. (2005.): The Essence of Putin’s Managed Demokracy, Letöltve a Carnegie Alapítvány honlapjáról 2015.05.03-án, http://carnegieendowment.org/2005/10/18/essence-of-putin-s-managed-democracy/2a3
  11. Dumetz J. (2009.): Riding the waves of the Russian culture, Letöltve a Goinglobal.com weboldalról 2015.05.04-én, http://old.goinglobal.com/hot_topics/russia_jerome_culture.asp
  12. Tishkov V. (2008.): The Russian People and National Identity, Letöltve a Russia in Global Affairs weboldalról 2015.05.04-én, http://eng.globalaffairs.ru/number/n_11287
  13. Triesman D. (2009.): Presidential popularity in a young demokracy: Russia under Jeltsin and Putin, Letöltve a Kaliforniai Egyetem honlapjáról 2015.05.04-én, http://www.sscnet.ucla.edu/polisci/faculty/treisman/Papers/Pres%20pop.pdf
  14. Karaganov S. (2014.): National identity and the future of Russia, Letöltve a Valdaj Klub honlapjáról 2015.01.02-án, http://vid-1.rian.ru/ig/valdai/Identity_eng.pdf

 

Hivatozások:

[1] Habermas J.: Állampolgárság és nemzeti identitás, Letöltve a Beszélő Online weboldalról 2015.05.02-án, http://beszelo.c3.hu/cikkek/allampolgarsag-es-nemzeti-identitas

[2] Plehanov G. (1912.): Az orosz társadalmi gondolkodás története, 266. old. Letöltve az ELTE weboldaláról 2015.05.02-án, http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Szlavisztika/97Bagi/Bagi%20sz%F6veggy%FBjtem%E9ny-legAKTU%C1LISabb.pdf

[3] Krausz T.: A Brezsnyev-korszak, 479. old. Letöltve az ELTE weboldaláról 2015.05.02-án, http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Szlavisztika/97Bagi/Bagi%20sz%F6veggy%FBjtem%E9ny-legAKTU%C1LISabb.pdf

[4] Végtelen zsákutca: Szellemi útkeresések az ezredfordulón, 497. old. Letöltve az ELTE weboldaláról 2015.05.02-án, http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Szlavisztika/97Bagi/Bagi%20sz%F6veggy%FBjtem%E9ny-legAKTU%C1LISabb.pdf

[5] Petrov N. – McFaul M. (2005.): The Essence of Putin’s Managed Demokracy, Letöltve a Carnegie Alapítvány honlapjáról 2015.05.03-án, http://carnegieendowment.org/2005/10/18/essence-of-putin-s-managed-democracy/2a3

 

Pro Minoritate

A fenti írás bővített és szerkesztett változata Dr. Grúber Károly társszerzővel közösen a Pro Minorítate c. kiadvány 2015. évi nyári számában is megjelent, amely az alábbi webcímen érhető el: http://www.prominoritate.hu/folyoiratok/2015/ProMino-1502-07-Gruber-Vaszari.pdf

Szólj hozzá!

Címkék: nemzeti identitás identitáspolitika Oroszország Hofstede orosz identitáspolitika Pro Minoritate

A bejegyzés trackback címe:

https://vaszaritamas.blog.hu/api/trackback/id/tr297773706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.