HTML

Vaszari Tamás

Tisztelt Látogató! Amikor ezt a blogot életre hívtam, akkor sokat gondolkodtam azon, hogy miről is kellene szólnia. Végül úgy döntöttem, hogy mindent leírok, ami a múltban hatással volt rám. Szívből remélem, hogy az olvasottak Önre is inspirálólag hatnak majd! Az egyes témákat a saját véleményemmel is kiegészítettem, és arra kérem a Kedves Olvasót, hogy ha Önben megfogalmazódik valami, akkor írja meg nyugodtan! Hátha új gondolatokat ébreszt vele valaki másban is… Köszönettel: Vaszari Tamás

Címkék

ajándékozás (1) Aliyev (1) Amazon.com (1) apple (1) arculattervezés (1) árpolitika (1) ártárgyalás (1) ártárgyalás tréning (1) aspirációs csoport (1) aspirációs csoportok (2) atomenergia (2) aukció (1) autóipar (1) Azerbajdzsán (1) A művészet mint üzlet (1) befektetés (6) benjamin graham (1) brand (1) brandépítés (1) branding (2) BRM (1) Bulgária (1) business relationship management (1) business school (1) Carmine Gallo (1) cégér (1) céges honlap (1) cégtörténet (1) cégvezetés (1) cellular organisation (1) Chris Anderson (1) CMS (1) dekoráció (1) demográfiai hatások (1) demonstratív fogyasztás (1) demotgráfia (1) deomgráfiai hatások az ingatlanpiacon (1) design (1) diplomácia (1) divat (1) Dr Törőcsik Mária (1) elemzés (1) elhelyezkedés (1) erőműépítés (2) értékesítés (8) értékesítés-orientált (1) értékesítési ismeretek (1) értékesítési technikák (4) étterem-marketing (1) felnőtt (1) felnőttképzés (1) fogyasztói aspirációk (1) fogyasztói döntések (1) fogyasztói magatartás (4) framework (1) gazdaságfejlesztés (3) gazdasági helyzet (1) gazdasági válság (2) GLOBE (2) Győr (1) gyűjtés (1) hitel (1) Hofstede (1) homlokzat (1) honlap (1) honlapkészítés (1) Hosszú farok (1) identitáspolitika (1) imázs (1) ingatlan (4) ingatlanbefektetés (5) Ingatlanbefektetés- és menedzsment (1) ingatlanbefektetés és menedzsment (2) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpia (1) ingatlanpiaci elemzés (1) ingatlanszektor (1) innováció (3) innováció-menedzsment (1) inside-out (1) Jan Carlzon (1) Kaluga (1) kapcsolatmenedzsment (1) kapitalizmus (1) karrier (1) Kautz konferencia (1) Kelet-Európa (3) kereskedelem (1) kirakat (1) kisbefektetők (1) kisvállalkozás (2) KKV (1) klaszter (1) kockázat (1) kockázati tőke (1) konferencia beszámoló (1) könyvajánló (6) korrupció (1) kovács tünde (2) Közép-Európa (2) közép-Kelet-Európa (2) közgazdaságtan (5) közgazdasátan (1) kultúrgazdaság (1) lakáspiac (1) Lapítsd le a piramist! (1) long tail (1) luxus (1) luxusipar (1) magyar-orosz kapcsolatok (2) márkaépítés (1) marketing (16) marketingstratégia (1) marx (1) másodlagos piac (1) megapolisz (1) menedzsment (10) Mercedes-Benz (1) Mintzberg (1) molinó (1) Moszkva (1) MSPR Üzleti Iskola (1) Műgyűjteni de hogyan? (1) műgyűjtés (3) műgyűjtó (1) műgyűjtő (1) műkereskedelem (2) munkatapasztalat (1) munkavállalás (1) műtárgypiac (1) művészet (1) nagyvállalatok (1) német-orosz kapcsolatok (1) Németország (1) nemzeti identitás (1) Nemzetközi kapcsolatok (3) önkormányzati rendszerek (1) online marketing (1) orosz-azeri kapcsolatok (1) orosz-német kapcsolatok (1) Oroszország (14) Oroszország fejlesztési stratégiája (1) orosz fiatalok (1) orosz gazdaság (1) Orosz gazdaságfejlesztés (1) orosz identitáspolitika (1) orosz közigazgatás (1) orosz közigazgatási rendszer (1) orosz önkormányzatok (1) orosz regionális politika (1) orosz vidék (3) összehasonlító elemzés (1) outside-in (1) Paks II (2) pénzügyi ismeretek (1) pénzügyi műveltség (1) piaci verseny (1) PR (1) prezentáció (2) prezentációtechnika (1) Professzionális értékesítés (1) professzionális értékesítés (2) programozás (1) promóció (1) protokoll (1) Pro Minoritate (1) Putyin (2) Putyin-adminisztráció (1) Rába (1) recenzió (4) Rechnitzer János (1) regionális gazdasgáfejlesztés (1) reklám (2) rendezvényszervezés (1) sales (2) self branding (1) spin-off (1) start-up (3) startup (1) státusszimbólumok (1) steve jobs (1) Steve Jobs (2) stratégia (2) stratégiai tervezés (1) stratégiamenedzsment (2) szakmai gyakorlat (1) szejtes szerkezet (1) személyes értékesítés (1) szervezeti kultúra (1) Szkolkovo (1) szociológia (2) tárgyalástecnika (1) társadalomfejlődés (1) településhálózat (1) településmarketing (1) térelmélet (1) termeléscentrikus (1) történelem (1) tréning (1) tudásmenedzsment (4) turizmusmarketing (1) üzletfejlesztés (1) üzleti angyal (1) üzleti tervezés (1) vagyonteremtés (1) vagyon teremtés (1) vállakozás (1) vállalatirányítás (7) vállalati evolúció (1) vállalati struktúra (1) vállalatvezetés (2) vállalkozás (3) vállalkozásfejlesztés (3) válság (1) válságmenedzsment (1) változásmenedzsment (1) városfejlődés (3) vásárlási döntések (1) vaszari andrás (1) vendéglátás (3) Vendéglátás-marketing (1) vendéglátás-marketing (10) vendéglátóipar (5) vendéglátó ipar (1) versenyképesség (2) vevőszolgálat (1) vezetés (1) Vezetéstudomány (1) vezetői kompetenciák (2) vezetőképzés (2) vidék (1) vidékfejlődés (2) weboldal (1) XXI. század (1) Címkefelhő

Friss topikok

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Az atomenergia felhasználásának történeti és gazdasági vonatkozásai Közép-Európában

2016.03.24. 11:41 :: Tamas Vaszari

I. rész

 

Absztrakt

Az atomenergia békés célú felhasználása az első erőmű 1954-es üzembe helyezése után az 1960-as évekre vált kiforrott technológiává. Az 1970-es években Közép-Európa szocialista országaiban is megkezdődtek az atomerőmű beruházások. A paksi erőmű első négy blokkját az 1980-as években helyezték üzembe, de már akkor tervezték, hogy a létesítményt tovább bővítik. Az 5. és 6. blokkok építésének előkészítése (Paks II.) azonban csak 2009-ben kapott zöld utat, ami után 2014-ben a magyar kormány kormányközi egyezmény formájában megállapodott Oroszországgal. A cikkben a szerző áttekinti az atomerőművek fejlődéstörténetét, az orosz atomtechnológia helyzetét és a rendszerváltás utáni nemzetközi tapasztalatokat. A munka során kitérünk a Roszatom külföldi megbízásaira, az orosz állami szerepvállalásra, a Szlovákiában épülő mohi erőmű tapasztalataira és költségeire, illetve a hazai villamosenergia-termelés jelenlegi szerkezetének és fejlődési tendenciájának bemutatására is.

 

Abstract

Following the establishment of the first nuclear power plant in 1954, the civilian use of atomic energy became widespread in the 1960s. In the 1970s, the socialist countries of Central Europe also started to invest in constructing nuclear power plants. The first four reactors of the nuclear power plant in Paks, Hungary, were put into operation in the 1980s, but even then, several new modules were envisaged. Approvals for the preparation work of the 5th and 6th reactors (Paks II.) were only given in 2009, and the Hungarian government signed a construction contract with Russia in 2014. In the article, the author gives an overview of the history and development of nuclear power plants, the status of nuclear technology in Russia, and international experiences since the fall of socialism in Central Europe. The article also considers the foreign activities of Rosatom; the Russian Government’s involvement in nuclear energy; the development and cost of the Mohovice nuclear power plant in Slovakia; and the current status and prospects.

 

Köszönetnyilvánítás

A szerző ezúton mond köszönetet Pfor. Dr. Aszódi Attilának, Boros Ildikónak, Kovács Arnoldnak és Randrianantoandro Nirinának, amiért tanácsaikkal, javaslataikkal támogatták e cikk elkészítését.

 

Történelmi áttekintés

A kádári konszolidáció után Magyarországon jelentős, ám egyre lassuló mértékű gazdasági növekedésnek lehettünk tanúi: az ország gazdasági teljesítménye 1958-tól 1960-ig évente átlagosan 7,9%-kal, 1960. és 1963. között 5,6%-kal, 1963. és 1966. között pedig 4,3%-kal bővült (Zwass 1984). A növekvő ipari termelés és az erősödő városhálózat egyre több hő- és elektromos energiát igényelt. A trianoni békeszerződés következtében elcsatolt területek miatt hazánk nemzetközi összehasonlításban egy ásványkincsekben és energiahordozókban kifejezetten szegény országnak számít, ahol komoly feladatot jelent a kereslet kielégítése. Nincsenek jelentős kőolaj és földgázkészleteink, a szén kitermelése pedig a környező országokhoz képest – különös tekintettel a korabeli Szovjetunióra – drága volt.

A szinte csak importból hozzáférhető olaj és gáz, illetve a drága szénkitermelés miatt a magyar energiagazdálkodási szakemberek részéről jogosan merült fel az igény, hogy alternatív energiatermelési módszerek után nézzenek. Több évtizeddel azt követően, hogy Magyarország vízerőkészleteit először felmérték (Viczián 1905), 1963-ban a Magyar Népköztársaság és Csehszlovákia kormánybizottságai megállapodtak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítéséről (Mádl 2013.). A tervek szerint a vízlépcsőrendszer a két szerződő ország akkori energiaszükségletének 2-3%-át biztosította volna, számos további előnye mellett.

A másik, jóval nagyobb volumenű lehetőség az atomenergia hasznosítása volt. Miután 1954-ben a Szovjetunióban található Obnyinszkban üzembe helyezték az első atomerőművet, attól kezdve az atom békés célú felhasználása vált a legolcsóbb és a legmegbízhatóbb energiaforrássá. A KGST tagországok sorra írták alá a nemzetközi szerződéseket, amelyek lehetővé tették, hogy Kelet-Európa szocialista országai is atomenergiához jussanak. Olyan tervekről is tudunk, hogy a Szovjetunió a saját szükségleteinél több energia elállítására képes atomerőmű hálózatot kívánt felépíteni, hogy ne csak földgáz és kőolaj-, de áramexportőrként is megjelenhessen a világpiacon (Marples 1986). A KGST országai azonban nem csak a technológia átvételébe, de az erőműhöz szükséges részegységek gyártásába is bekapcsolódtak. A legfontosabb szerephez Csehszlovákia jutott, ahol a Skoda reaktortartályokat, gőzturbinákat és generátorokat állított elő, de emellett Magyarország is kapott részfeladatokat. 1985-ben a világ elektromos áramtermelésének 8%-a származott atomerőművekből, s úgy gondolták, hogy 2000-re az atom aránya 26-28% körül alakul majd amellett, hogy a gáz és olaj részaránya 33-38%, a széné pedig 33-37% lesz (Marples 1986/46. o.).

A paksi atomerőmű létesítését 1965-ben kezdték el előkészíteni, s 1966. december 28-án írták alá a magyar-szovjet államközi szerződést. A berendezések szállításáról szóló szerződést csak 1979-ben kötötték meg, ami abból a szempontból számít kései dátumnak, hogy előtte Magyarország továbbra is rákényszerült, hogy az 1973-as olajválság következtében megdrágult földgáz és kőolajimport felhasználásával biztosítsa energiaellátását, s ezzel a késés hozzájárult a külkereskedelmi hiány növekedéséhez, ami 1978-ra elérte a 3,5 milliárd dollárt (Zwass 1984). Az atomerőmű első blokkja 1982 telén, a második 1984 őszén, a harmadik 1986 őszén, a negyedik pedig 1987 nyarán lépett működésbe (MTI 2014). A tervek összesen hat blokk építéséről szóltak, amelyek közül az utolsó kettő, egyenként 1000 megawatt teljesítményű egységnek építését még 1990. előtt meg kellett volna kezdeni, de erre a csernobili baleset miatt kialakuló kedvezőtlen társadalmi elfogadottság és az országot sújtó gazdasági problémák miatt nem került sor. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) adatai szerint 1986-ban a magyar villamosenergia-termelés 23,6%-a származott Paksról (Marples 1986), 2013-ban viszont már 50,7%-a (MTI 2014).

 

Atomerőművek Közép-Európában

„Minden tonna olaj, amely a KGST országokba kerül, elvesztett lehetőség, hogy keményvalutát termeljen. Ha a nettó energiaexport csökkenni fog a Szovjetunióban (…), akkor a szovjet vezetők választani kényszerülnek majd aközött, hogy Kelet-Európát támogassák vagy pénzt keressenek.”[1] (Hewett 1984/152) A fentiek mellett válik érthetővé, hogy a Szovjetunió miért támogatta a szocialista országok atomprogramjait. Ugyan a szovjet kőolaj kitermelés az 1960-as évi 147,9 millió tonnáról 1980-ra elérte az évi 603 millió tonnát (Marples 1986./46. o.), ezt sokkal szívesebben értékesítették a világpiacon, semmint Kelet-Európában, így minden olyan megoldás elfogadható volt számukra, ami ezen országok szénhidrogén-igényét képesnek tűnt mérsékelni.

A ’60-as években a Szovjetunióban kétféle reaktortípust fejlesztettek ki: az egyszerűbb konstrukciójú, de nagyobb teljesítményű RBMK[2] reaktorokat 1000 (később 1500) MW teljesítménnyel, és az eredetileg 440 MW teljesítményű, máig épített, illetve továbbfejlesztett VVER[3] reaktorcsaládot. A két típus közül alapkonstrukcióját tekintve és a folyamatos termékfejlesztés miatt is a VVER számít korszerűbbnek. A csernobili balesetben is RBMK típusú blokkban történt robbanás. A hasonló erőműveken a tragédia után változtatásokat hajtottak végre, különös tekintettel a hűtőrendszerre, de a konstrukcióba vetett bizalom és a – ma már alapvetőnek számító – inherens biztonság hiánya miatt gyártását néhány éven belül leállították. Az utolsó RBMK típusú reaktort 1990-ben helyezték üzembe, a Nyugat-Oroszországban található szmolenszki erőműben. Közép-Európában Litvániában működtek ilyen blokkok 2009-ig, Ukrajnában pedig 2000-ig, napjainkban azonban már nincs üzemben lévő RBMK reaktor Oroszországon kívül, ahol Kurszkban, Szentpéterváron és Szmolenszkben még használják őket.

Közép-Európában a kisebb teljesítményű és könnyebben telepíthető VVER típusú reaktorok terjedtek el, amelyek gyártása KGST kooperációban is zajlott. Először Novovoronyezsben, 1964-ben állítottak üzembe VVER típusú reaktorokat, de ilyenek épültek Szlovákiában (Bohunice, Mohovce), Csehországban (Dukovany, Temelín), Bulgáriában (Kozloduy), Kelet-Németországban (Greifswald), Finnországban (Loviisa) és hazánkban, Pakson is. Napjainkban is épülnek olyan atomerőművek, amelyek VVER reaktorokkal üzemelnek majd: Oroszországban Szentpétervár mellett (Leningrad II.), Novovoronyezsben, de előkészítés zajlik Belarusban és Törökországban, illetve a Roszatom pályázatott a Csehországban található temelini és a Finnországban lévő Hanhikivi erőművek megépítésére is. VVER erőművekkel azonban találkozhatunk Európán kívül is: Iránban, Kínában és Indiában, hiszen 2015 áprilisában a Roszatom 15 országban rendelkezett érvényes szerződéssel.

 

Generációk és mérföldkövek

Míg régen csak egyre fejlettebb technológiájú atomerőművekről volt szó, mostanra az egyes reaktortípusokat különböző generációkba soroljuk be (Aszódi 2009).[4] A nemzetközi gyakorlat elkülönít első, második, harmadik és negyedik generációs reaktorokat. Az első generációs blokkok legfontosabb sajátossága, hogy üzemanyaguk természetes urán, teljesítményük általában 250 megawatt alatti (kivéve Magnox) és sok esetben komoly biztonsági hiányosságaik voltak. A második generációs blokktípusokat a bevált első generációs reaktorok alapjain fejlesztették ki. Legfontosabb jellemzőjük a könnyű vizes üzem. Az orosz tervezésű, VVER típusú reaktorok a Tianwanban és Kundankulamban található erőművek kivételével egytől egyig a második generációba tartoznak, bár az orosz terminológia ettől eltér. A harmadik generációs blokkok a második generációs blokkok továbbfejlesztett változatai. A legfontosabb különbség a gazdaságosság és a biztonság terén elért fejlődés. A harmadik generációs blokkok esetében a gazdasági versenyképességet az alábbi tényezők teremtik meg: rövidebb építési idő, a nagyobb méretű blokkok, amelyek esetében a fajlagos előállítási költség alacsonyabb, és szabványos blokktípusok, amelyeknek alacsonyabb a fejlesztési költsége. A biztonságot a baleset-megelőzési rendszerek és az erősebb, hűtött konténment épület garantálják.

A második generációs, de régebbi VVER-440/V230-as típusú erőművek legfőbb problémája, hogy egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén a reaktort körülvevő épület nem nyújt biztonságot, s nem képes rá, hogy a kiszabaduló légnemű és folyékony halmazállapotú radioaktív anyagokat a falakon belül tartsa. Az EU csatlakozás után az ilyen erőműveket Szlovákiában (Bohunice 1-2) és Bulgáriában (Kozloduy 1-4) be kellett zárni, de az EU Örményországra is nyomást gyakorol, hogy a még működő két reaktorát állítsa le (ennek tervezett dátuma: 2016.). Az újabb VVER-440/V213-as típusú reaktorok már korszerűsíthetők, amelynek támogatására 1992. júliusában a müncheni G7 csúcson egy támogatóprogram is kidolgozásra került. A törekvések pénzügyi hátterét azonban nem sikerült megteremteni, így ezek kudarcba fulladtak: egyetlen nem biztonságosnak bélyegzett erőművet sem zártak be, illetve egyetlen erőmű korszerűsítésének költségeit sem sikerült közös forrásokból biztosítani. A három megvalósult fejlesztési projekt finanszírozása (Mohovce 1-2, Szlovákia; Paks, Magyarország; Temelín, Csehország) minden esetben az adott ország költségvetéséből történt.

A VVER-440-es reaktorcsaládon belül található, korszerűbb V213 altípusú reaktorok és a ’80-as években épült, szintén második generációs VVER-1000 típusú blokkok[5] a korábbinál nagyobb, ellenállóbb hermetikus kivitelű épülettel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy egy bekövetkező baleset esetén a szivárgó gázokat és radioaktív folyadékot 2-3 napon keresztül képesek benntartani. Ha túlnyomás alakul ki, akkor a gázok az elnyelető toronyban (lokalizációs torony) bóros vízzel feltöltött tálcákon áramlanak kifelé, s így a környezetszennyezés mértéke minimálisra csökkenthető. Probléma ugyanakkor, hogy egy esetleges külső támadással szemben (repülőgép-szerencsétlenség, teherautóval végrehajtott terrortámadás) az épület nem nyújt elegendő védelmet, így ilyen erőművek Európában már nem épülhetnek.

A harmadik generációs erőművek a második generációs típusok továbbfejlesztett változatai. Ezen a generáción belül több fejlettségi fokozat létezik, ezért beszélhetünk III. és III+ generációs atomerőművekről. A VVER-440-es reaktortípusból már nem készült harmadik generációs változat, csak a modernebb, nagyobb teljesítményű VVER-1000 típusú reaktorokból. A VVER-1000 típusú blokkokat a ’80-as években kezdték építeni (az akkori konstrukciók a II+ generációba tartoztak), majd az ezredforduló után ezekből fejlesztették ki a III. generációs AES-91 és AES-92 altípusokat, illetve a III+ generációs VVER-1200-as típust (Cserháti 2014). A legfontosabb biztonsági fejlesztés a vasbetonból készített konténment épület, ahol a reaktor egy erődszerű létesítményben helyezkedik el, ami védelmet garantál egy esetleges repülőgép-szerencsétlenség során csakúgy, mint a belső eredetű balesetek esetén keletkező radioaktív anyagok kibocsátásával szemben is. A harmadik generációs reaktorokat a fentieken túl hosszabb élettartam (akár 60 év) és magasabb kiégési szint jellemzi (a fűtőelemeket jobban elhasználják), ami hatékonyabb üzemanyag felhasználást, és kevesebb nukleáris hulladékot eredményez (Sükösd 2010). Harmadik generációs VVER-1000 típusú reaktorok az EU területén jelenleg nem üzemelnek. A Roszatom eddig csak a kínai Tianwan és az indiai Kudankulam telephelyeken épített ilyen – továbbfejlesztett biztonsági rendszereket alkalmazó – VVER-1000 (AES-91, AES-92) reaktorokat. A VVER-1000 továbbfejlesztett változata a VVER-1200 (AES-2006-nak is hívják, névleges teljesítménye 1200 MWe) blokktípus, 2008-ban ilyen erőműveket kezdtek építeni Szentpétervár mellett és Novovoronyezsben is. A Leningrád II. erőmű V-491-es altípusú reaktorait egyben referenciának is szánják, amely alapján Kínában és Magyarországon is épülnek majd új erőművek. Novovoronyezsben V-392M altípusú reaktorok kerülnek majd beépítésre (névleges teljesítmény: 1068 MW). A V-491-es altípus nagyobb mennyiségű hűtővizet használ és jobban ellenáll a külső támadásoknak is (World Nuclear Association 2015).

 

Orosz atomtechnológia külföldön

Miután 1954-ben üzembe állt a világ első, mindössze 5 megawatt teljesítményű atomerőműve Obnyinszkban, a ’60-as évek első felére megjelentek a nagyobb teljesítményű reaktorok, a ’70-es évek első felére pedig a ma is épülő konstrukciók előfutárai. A ’80-as évekre már 25 erőmű működött Oroszországban, s javában folytak az építkezések a baráti országokban is. A KGST piac remek lehetőséget biztosított a szovjet atomenergetika számára, hogy első exporttapasztalatait megszerezze. A csernobili baleset és ’80-as évektől megjelenő gazdasági nehézségek azonban az atomenergiára is rányomták bélyegüket, s a fejlődésnek csak a ’90-es évek végén beérkező iráni, kínai és indiai megrendelések adtak új lendületet.

A ma ismert Roszatom vállalat kialakulása rendkívüli hasonlóságot mutat a Gazprom történetével, amely szintén egy ágazati minisztérium örököse. 1992-ben a Szovjetunió Atomenergia és Atomipari Minisztériumából jött létre az Oroszországi Föderáció Atomenergia Minisztériuma, amely megörökölte elődje feladatainak 80%-át, illetve a 28 szovjet atomerőműből kilencnek az üzemeltetését. A következő átszervezésre 2004-ben került sor, amikor létrehozták a Szövetségi Atomenergia Ügynökséget, amelynek fő feladata az volt, hogy az ország atomerőműveinek számát 2020-ra 26-ra emelje. 2007-ben alakult meg a ma ismert Roszatom Állami Vállalat[6] (Деловая Россия 2010). Az állami státuszból fakadóan a cég képviseletét és népszerűsítését külföldön az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériuma látja el, illetve annak nagykövetségei.

A Roszatom deklarált célja, hogy bevételeinek fele exportból származzék. A diplomáciai támogatáson kívül a vállalat további állami segítséget is kap, különösen a projektek finanszírozásához: Kína és Irán maga teremti elő a beruházás költségét, de Indiában már jelentős az orosz tőke aránya, Beloruszban, Bangladesben és Magyarországon pedig főként oroszországi hitelből épülnek az erőművek. Törökországban a Roszatom tulajdonában marad az erőmű, s a megtermelt áramot államilag garantált áron értékesíti majd. Finnországban az orosz fél 34%-os tulajdonrészt fog kapni (World NuclearAssociation 2015).

  1. táblázat: Orosz atomerőmű-projektek külföldön

Ország

Státusz

Ukrajna (Khmelnitski 2, Rovno 4)

Működik

Irán (Bushehr 1)

Működik

Irán (Bushehr 2-3)

Szerződés aláírva

Kína (Tianwan 1-2)

Működik

Kína (Tianwan 3-4)

Épül

Kína (Tianwan 5-6)

Megrendelve

India (Kudankulam 1)

Működik

India (Kudankulam 2)

Épül

India (Kudankulam 3-4)

Szerződés aláírva

India (Kudankulam 5-6)

Megrendelve

Belorusz (Ostrovets 1-2)

Épül

Banglades (Roopur 1-2)

Szerződés aláírva

Törökország (Akkuyu 1-4)

Szerződés aláírva

Vietnám (NinhThuanI/1-2)

Szerződés aláírva

Vietnám (NinhThuan I/3-4)

Megrendelve

Finnország (Hanhikivi 1)

Szerződés aláírva

Örményország (Metsamor 3)

Szerződés aláírva

Magyarország (Paks 5-6)

Szerződés aláírva

Szlovákia (Bohunice 3.)

Előkészítés alatt

Jordánia (AlAmra)

Szerződés aláírva

Egyiptom (El Dabaa)

Tárgyalások folynak

Bulgária (Belene, Kozloduy 7)

Bizonytalan

Ukrajna (Khmelnitski)

Bizonytalan

Dél-Afrika (Thyspunt)

Tárgyalások folynak

Nigéria

Tárgyalások folynak

Argentína

Tárgyalások folynak

Algéria

Szándéknyilatkozat

Indonézia

Potenciális piac

Namíbia

Potenciális piac

Chile

Potenciális piac

Marokkó

Potenciális piac

Kuvait

Potenciális piac

Forrás: Saját szerkesztés a World NuclearAssociation 2015-ös adatai alapján[7]

A vállalat külföldi rendelésállománya 2015-ben meghaladta a 100 milliárd dollárt. Az erőmű megépítése után Oroszország a fűtőanyag-ellátást, és igény esetén az üzemeltetést is vállalja, de az elhasznált fűtőanyagok feldolgozása után keletkező hulladék elhelyezéséről minden esetben a felhasználó országnak kell gondoskodni.

A fenti táblázat nem tartalmazza a Roszatom uránszállításait az Egyesült Államokba, illetve Nagy-Britanniába. Egy 1993-as szerződés alapján az Amerikában leszerelt atomtölteteket Oroszországba szállítják, ahol szétszerelik őket, majd átalakítás után fűtőelem-gyártási alapanyag formájában visszaküldik az Egyesült Államokba. A brit piacon a Roszatom piaci részesedése körülbelül 20%-os, illetve szót kell ejteni a Rolls-Royce vállalattal kialakított stratégiai szövetségről is. A britekkel való együttműködéstől az orosz fél azt várja, hogy az Egyesült Királyságban is típusengedélyt kap a VVER-TOI[8] típusú atomreaktor.

 

Szlovák tapasztalatok: a mohi erőmű

Csehszlovákiában a rendszerváltás előtt összesen négy atomerőmű épült, amelyből kettő cseh, kettő pedig szlovák területen található. A különválás után Szlovákiában a jászlói (Bohunice) és a mohi (Mohovice) erőmű maradt. A bohunicei erőmű építését 1972-ben kezdték meg, amelybe a reaktorokat[9] – Skoda főberendezések felhasználásával – a Szovjetunió szállította. Az erőmű első két blokkját 1978-ban és 1980-ban helyezték üzembe. 1976-ban kezdődött meg a 3. és 4. blokk[10] építése, szovjet tervezés alapján, de immár a Skoda által. Az első két reaktor nem felelt meg az uniós biztonsági előírásoknak, ezért azokat Szlovákia 2004-es EU-s csatlakozását követően 2006-ban és 2008-ban leállították. A 3. és 4. blokk a jelenlegi állapotok szerint 2025-ig működhet, de élettartam növelő beruházások segítségével ez további 20 évvel meghosszabbítható. A két blokk teljesítménye egy 2010-es, 500 millió euró értékű beruházásnak köszönhetően egyenként 505 megawatt (World Nuclear Association 2015). Szlovákiában az atomenergia részesedése az elektromos áramtermelésen belül 55%, ha pedig a mohi erőmű 3. és 4. blokkja is elkészül, akkor az erőmű egymaga az ország energiaellátásának 40%-át tudja majd biztosítani. A szlovák villamosenergia-termelés 75%-a már ma is olyan forrásokból származik, amelyik nem bocsát ki üvegházhatású gázokat (MTI 2014).

A mohi erőműépítés 1981-ben vette kezdetét, de a rendszerváltás időszakában jelentkezett pénzügyi nehézségek miatt az egyes blokkot csak 1998-ban, a kettes blokkot pedig 2000-ben sikerült átadni. 2008-ban az Európai Bizottság jóváhagyta a korábban is tervezett és 1986-ban elkezdett 3-as és 4-es blokk építésének folytatását. A kiírt pályázatot az olaszországi ENEL[11] vállalat nyerte. A szerződés aláírásakor az Areva-Siemens és a Skoda JS[12] képviselői is jelen voltak, akik közül az előbbi a vezérlőegységek, az utóbbi pedig a gőzturbinák beszállítását vállalta. Az óriásprojekt keretében két darab VVER-440/V213 típusú, orosz tervezésű, de továbbfejlesztett[13] reaktort beépítését vállalták,[14] amelyek az eredeti tervek szerint 2012-ben és 2013-ban álltak volna üzembe.

A költségeket és a határidőt azonban nem sikerült tartani. 2012-ben az ENEL 22 hónapos késést jelzett előre. 2014-ben a 3. blokk még mindig csak 80%-os, a 4. blokk 60%-os készültségi szinten állt, s a kivitelező 2015 januárjában még újabb 1 év haladékot kért. E cikk írásának pillanatában (2015. ősz) a 3. blokk átadási határideje 2016. november, a 4. blokké 2017. november. Az 1986-os környezettanulmányokat is felül kellett vizsgálni, illetve az Európai Bizottság[15] is módosításokat kért, elsősorban a kívülről jövő támadások és balesetek ellen. A 2004-es becslésekkel ellentétben a költségek 2008-ban már 2,8 milliárd euróra rúgtak, de az ENEL ezen felül 2012-ben még újabb 800 millió eurót látott szükségesnek a munkálatok befejezéséhez (World Nuclear Forum 2015). 2014-re a teljes beruházási projekt már 3,7 milliárd euró értéknél járt, de az erőmű elkészültéig még mindig több mint 900 millió euró hiányzott. A legdrágább kétségkívül a fűtőanyagot hasznosító és vízgőzt előállító rész (angolul: nuclear island), amelynek költsége 1,85 milliárd euró[16] volt. A dobogó második helyén a gőzből elektromos áramot előállító rész áll (angolul: conventional island), amelynek költsége 1,12 milliárd euró. A harmadik helyen több mint 800 millió euró összegű részesedéssel az olyan tételek állnak, mint a személyi ráfordítások, a projektmenedzsment, a biztosítás és az adók.

A kis és közepes aktivitású hulladékok feldolgozása megoldott kérdésnek tekinthető, elhelyezésükre a mohi erőműtől néhány kilométerre található geológiai tárolóban van lehetőség. A hulladékkezelést az állami tulajdonú JAVYS vállalat végzi. A nagy aktivitású és hosszú élettartamú radioaktív hulladék feldolgozására és elhelyezésre Szlovákiában jelenleg még nincs megfelelő technológia, ugyanakkor ennek kidolgozására a szakemberek szerint elegendő idő áll rendelkezésre. Az elhasznált fűtőelemeket egyelőre a reaktor melletti tárolómedencében helyezik el, ahol azok körülbelül 6-7 év alatt hűlnek le. A jelenlegi tárolókapacitás 2021-ig elegendő, beleszámolva a 3. és 4. blokk üzembe helyezése után keletkező hulladékmennyiséget is.

Tovább a II. részre... 

A fenti tanulmány rövidített és szerkesztett formában az Energiagazdálkodás c. folyóiarat 2016./1-2. számában is megjelent (31-36. oldal)

Hivatkozások

[1] A szerző saját fordítása

[2] Oroszul: РБМК – Реактор Большой Мощности Канальный, magyarul: Csatorna-típusú, Nagy Teljesítményű Reaktor

[3] Oroszul: ВВЭР – Водо-Водяной Энергетический Реактор, magyarul: Víz-vizes Energetikai Reaktor

[4] Forrás: Aszódi A. (2009.): 1., 2., 3., 4. generációs atomerőművek, ETE, Budapest, 2009.02.11. Letöltve 2015.11.21-én az alábbi weboldalról: http://www.reak.bme.hu/fileadmin/user_upload/felhasznalok/aszodi/letoltes_eloadasok/Aszodi_ETESenior_Bp_20090212_.pdf

[5] Forrás: Cserháti A. (2014.): A VVER fejlődése, az AES-2006 típus általános bemutatása, röviden az orosz atomiparról, Magyar Nukleáris Társaság szeminárium, 2014.03.20., Letöltve 2015.11.21-én az alábbi weboldalról: http://nuklearis.hu/sites/default/files/docs/CserhatiA_MNT_20140320.pdf

[6] Oroszul: Государственная корпорация, olyan, Magyarországon nem létező vállalattípus, amelynek kizárólagos tulajdonosa az állam, elsődleges célja nem a profittermelés, hanem a rábízott feladatok ellátása.

[7]Forrás: World NuclearAssociation: http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-O-S/Russia--Nuclear-Power/

[8] TOI: Typical Optimized, with enhanced information, a Roszatom állítása szerint alacsony fogyasztású (évente kb 130 tonna uránium/GW), és rendkívül hosszú, 120 éves élettartamú reaktortípus. Forrás: World Nuclear Association, http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-O-S/Russia--Nuclear-Power/

[9] A munka során két darab első generációs VVER-440/V-230 típusú reaktort építettek be.

[10] Az építkezés során két darab második generációs, VVER-440/V-231 típusú reaktort építettek be, amely megegyezik a Pakson üzemelő négy magyar blokkal.

[11] Az ENEL 2004-ben, 840 millió Euroért szerezte meg a Slovenské Eletrárne 66%-os tulajdonrészét. A vevő vállalta, hogy a következő időszakban 1,88 milliárd eurót fektet be a szlovák villamosenergia hálózat fejlesztésébe, ebből 1,6 milliárd Eurot a mohi 3. és 4. blokk megépítésébe.

[12]A Skoda JS nem azonos a hasonló nevű, közlekedési és hadieszközöket gyártó vállalattal, hanem tulajdonosa az oroszországi OMZ (magyarul: Egyesült Nehézgépgyárak, másik nevén: Uralmas-Izsora Csoport) részvénytársaság, amelynek profilja acélipari termékek és atomerőmű alkatrészek gyártása.

[13] A reaktortípus korszerűnek, biztonságosnak számít, hatékonyság, hűtési rendszere megfelel a jelenlegi európai elvárásoknak.

[14] Forrás: Európai Bizottság: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-08-1143_en.htm

[15] Az Európai Bizottság az üzemanyag-ellátást, a fűtőelemek belső tárolását és a radioaktív hulladék kezelését megfelelőnek találta. Ami az üzemanyag-ellátást illeti: uránbányák több, politikailag stabil országban is működnek, de a VVER reaktorok hatszögrács alakú fűtőelem-kötegeit jelenleg elsősorban Oroszországból lehet beszerezni. Mivel az erőmű legalább egy évre elegendő fűtőelemet raktároz, így az ellátáshoz kapcsolódó kockázatok mértéke alacsony. (A fűtőelemek beszállítója a moszkvai OAO TVEL)

[16] Az összegből az alvállalkozók az alábbi összegekkel részesedtek: Skoda JS – 430 millió Euro, Enseco – 305 millió Euro, Vuje – 278 millió Euro, Areva/Siemens – 226 millió Euro.

Szólj hozzá!

Címkék: atomenergia Közép-Európa magyar-orosz kapcsolatok Paks II erőműépítés közép-Kelet-Európa

A bejegyzés trackback címe:

https://vaszaritamas.blog.hu/api/trackback/id/tr138522590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.