HTML

Vaszari Tamás

Tisztelt Látogató! Amikor ezt a blogot életre hívtam, akkor sokat gondolkodtam azon, hogy miről is kellene szólnia. Végül úgy döntöttem, hogy mindent leírok, ami a múltban hatással volt rám. Szívből remélem, hogy az olvasottak Önre is inspirálólag hatnak majd! Az egyes témákat a saját véleményemmel is kiegészítettem, és arra kérem a Kedves Olvasót, hogy ha Önben megfogalmazódik valami, akkor írja meg nyugodtan! Hátha új gondolatokat ébreszt vele valaki másban is… Köszönettel: Vaszari Tamás

Címkék

ajándékozás (1) Aliyev (1) Amazon.com (1) apple (1) arculattervezés (1) árpolitika (1) ártárgyalás (1) ártárgyalás tréning (1) aspirációs csoport (1) aspirációs csoportok (2) atomenergia (2) aukció (1) autóipar (1) Azerbajdzsán (1) A művészet mint üzlet (1) befektetés (6) benjamin graham (1) brand (1) brandépítés (1) branding (2) BRM (1) Bulgária (1) business relationship management (1) business school (1) Carmine Gallo (1) cégér (1) céges honlap (1) cégtörténet (1) cégvezetés (1) cellular organisation (1) Chris Anderson (1) CMS (1) dekoráció (1) demográfiai hatások (1) demonstratív fogyasztás (1) demotgráfia (1) deomgráfiai hatások az ingatlanpiacon (1) design (1) diplomácia (1) divat (1) Dr Törőcsik Mária (1) elemzés (1) elhelyezkedés (1) erőműépítés (2) értékesítés (8) értékesítés-orientált (1) értékesítési ismeretek (1) értékesítési technikák (4) étterem-marketing (1) felnőtt (1) felnőttképzés (1) fogyasztói aspirációk (1) fogyasztói döntések (1) fogyasztói magatartás (4) framework (1) gazdaságfejlesztés (3) gazdasági helyzet (1) gazdasági válság (2) GLOBE (2) Győr (1) gyűjtés (1) hitel (1) Hofstede (1) homlokzat (1) honlap (1) honlapkészítés (1) Hosszú farok (1) identitáspolitika (1) imázs (1) ingatlan (4) ingatlanbefektetés (5) Ingatlanbefektetés- és menedzsment (1) ingatlanbefektetés és menedzsment (2) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpia (1) ingatlanpiaci elemzés (1) ingatlanszektor (1) innováció (3) innováció-menedzsment (1) inside-out (1) Jan Carlzon (1) Kaluga (1) kapcsolatmenedzsment (1) kapitalizmus (1) karrier (1) Kautz konferencia (1) Kelet-Európa (3) kereskedelem (1) kirakat (1) kisbefektetők (1) kisvállalkozás (2) KKV (1) klaszter (1) kockázat (1) kockázati tőke (1) konferencia beszámoló (1) könyvajánló (6) korrupció (1) kovács tünde (2) Közép-Európa (2) közép-Kelet-Európa (2) közgazdaságtan (5) közgazdasátan (1) kultúrgazdaság (1) lakáspiac (1) Lapítsd le a piramist! (1) long tail (1) luxus (1) luxusipar (1) magyar-orosz kapcsolatok (2) márkaépítés (1) marketing (16) marketingstratégia (1) marx (1) másodlagos piac (1) megapolisz (1) menedzsment (10) Mercedes-Benz (1) Mintzberg (1) molinó (1) Moszkva (1) MSPR Üzleti Iskola (1) Műgyűjteni de hogyan? (1) műgyűjtés (3) műgyűjtő (1) műgyűjtó (1) műkereskedelem (2) munkatapasztalat (1) munkavállalás (1) műtárgypiac (1) művészet (1) nagyvállalatok (1) német-orosz kapcsolatok (1) Németország (1) nemzeti identitás (1) Nemzetközi kapcsolatok (3) önkormányzati rendszerek (1) online marketing (1) orosz-azeri kapcsolatok (1) orosz-német kapcsolatok (1) Oroszország (14) Oroszország fejlesztési stratégiája (1) orosz fiatalok (1) orosz gazdaság (1) Orosz gazdaságfejlesztés (1) orosz identitáspolitika (1) orosz közigazgatás (1) orosz közigazgatási rendszer (1) orosz önkormányzatok (1) orosz regionális politika (1) orosz vidék (3) összehasonlító elemzés (1) outside-in (1) Paks II (2) pénzügyi ismeretek (1) pénzügyi műveltség (1) piaci verseny (1) PR (1) prezentáció (2) prezentációtechnika (1) Professzionális értékesítés (1) professzionális értékesítés (2) programozás (1) promóció (1) protokoll (1) Pro Minoritate (1) Putyin (2) Putyin-adminisztráció (1) Rába (1) recenzió (4) Rechnitzer János (1) regionális gazdasgáfejlesztés (1) reklám (2) rendezvényszervezés (1) sales (2) self branding (1) spin-off (1) start-up (3) startup (1) státusszimbólumok (1) steve jobs (1) Steve Jobs (2) stratégia (2) stratégiai tervezés (1) stratégiamenedzsment (2) szakmai gyakorlat (1) szejtes szerkezet (1) személyes értékesítés (1) szervezeti kultúra (1) Szkolkovo (1) szociológia (2) tárgyalástecnika (1) társadalomfejlődés (1) településhálózat (1) településmarketing (1) térelmélet (1) termeléscentrikus (1) történelem (1) tréning (1) tudásmenedzsment (4) turizmusmarketing (1) üzletfejlesztés (1) üzleti angyal (1) üzleti tervezés (1) vagyonteremtés (1) vagyon teremtés (1) vállakozás (1) vállalatirányítás (7) vállalati evolúció (1) vállalati struktúra (1) vállalatvezetés (2) vállalkozás (3) vállalkozásfejlesztés (3) válság (1) válságmenedzsment (1) változásmenedzsment (1) városfejlődés (3) vásárlási döntések (1) vaszari andrás (1) vendéglátás (3) Vendéglátás-marketing (1) vendéglátás-marketing (10) vendéglátóipar (5) vendéglátó ipar (1) versenyképesség (2) vevőszolgálat (1) vezetés (1) Vezetéstudomány (1) vezetői kompetenciák (2) vezetőképzés (2) vidék (1) vidékfejlődés (2) weboldal (1) XXI. század (1) Címkefelhő

Friss topikok

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Garázs Kortárs Művészeti Múzeum, Moszkva

2016.12.02. 19:46 :: Tamas Vaszari

Bevezető

Oroszországban régi hagyomány, hogy a gazdasági elit nagylelkűen támogatja a tudományt és a művészeteket. Mihail Lomonoszov a XVIII. században egyetemet hozott létre, Pavel Tretyakov pedig a XIX. században műgyűjtőként képtárat alapított, amelyet végrendeletében Moszkva városra hagyományozott. A XX. században – történelmi okokból – az állami intézmények gondoskodtak a műtárgyak gyűjtéséről és bemutatásáról, a magánszféra pedig kiszorult erről a területről. Érdekes fejezet ebből a szempontból Armand Hammer amerikai üzletember története, aki a szovjet időkben az orosz műkincsek kiszállításában kulcsszerepet vállalt. A fentiek mellett a szovjet időkben a művészet egy igen sajátos szerepkörbe került, hiszen bizonyos szempontból a művészvilág vált a proletárdiktatúra ellenzékéve, amely megkérdőjelezte annak fejlődését, haladási irányát. A társadalmi feszültségek, várakozások, utópiák termékeny táptalajt biztosítottak az alkotások számára, s gondoskodtak róla, hogy az orosz művészvilág, s benne a festészet mindvégig a nemzetközi figyelem középpontjában maradjon.

A rendszerváltás után Oroszországban egy új elit alakult ki, amelynek tagjai az elmúlt 25 évben napjainkra többé-kevésbé megszilárdították pozíciójukat. Mindez azt jelenti, hogy az egymás, illetve az állam rovására folytatott vagyonosodási manőverek, játszmák lassanként lecsendesednek, s az újorosz oligarcháknak végre egyéb dolgokra is jut ideje, figyelme. Vlagyimir Putyin orosz elnök első ciklusának elején világossá tette, hogy az állam csak azokat az oligarchákat tűri meg, akik hajlandóak vele együttműködni. E konfliktusnak voltak vesztesei (Hodorkovszkij, Berezovszkij) és nyertesei (Abramovics, Uszmanov) is. A nyertesek napainkban már olyan helyzetben vannak, hogy lassan időszerűvé válik számukra az utánuk következő generáció útjának egyengetése, illetve saját társadalmi megítélésük, örökségük formálása. E törekvések egyik megjelenési lehetősége, hogy a ma még kétes megítélésű oligarchák bőkezű műkedvelőként, nagylelkű adományozóként vonuljanak be az orosz történelembe. Valódi értéket létrehozni azonban cseppet sem könnyű feladat, ezért az oligarcháknak szükségük van rá, hogy a pénzüket olyan emberekre bízhassák, akik nemzetközileg is elismert, korszerű tudásanyaggal rendelkeznek.

 

Történet

A Garázs (teljes nevén, angolul: Garage Center fo Contemporary Culture in Moscow) története az Írisz Alapítvánnyal kezdődik, amelyet Roman Abramovics orosz milliárdos harmadik felesége, Darija Zsukova hozott létre 2008-ban. Az alapítvány feladata a művészet támogatása és fejlesztése Oroszországban és külföldön. Az alapítvány jelenleg is a Garázs fenntartója, legnagyobb támogatója pedig a Roman Abramovics vezetése alatt álló Millhouse LLC. Bár a Garázs létrehozásáról nem sikerült hozzáférhető pénzügyi adatokat találni, az együttműködés méretét jól szemlélteti, hogy a Millhouse LLC összesen 400 millió dollárral támogat egy 2013-ban indult szentpétervári projektet.

2008-ban a Garázs Észak-Moszkvában, egy 8.400 m2 alapterületű, avantgárd stílusban épült egykori autóbusz garázsban nyitotta meg kapuit. A magántőkéből létrehozott, nyugati mintájú intézmény a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy látogatóinak minél komplexebb élményt adjon. A többi moszkvai múzeumhoz képest szokatlan, hogy az épületen belül viszonylag hangsúlyos szerephez jut a vendéglátó-ipari tevékenység, a könyvesbolt és a különféle foglalkozások, képzési programok, amelyek közül az utóbbiak ingyenesek, s évente mintegy ötven-ezer ember látogatja őket.

2011-ben útjára indult a Garage Magazine c. kiadvány, amely félévente jelenik meg. A lapkiadói tevékenység nem idegen Zsukovától, hiszen korábban a Pop c. újságnál már szert tett hasonló tapasztalatokra.

2012-ben a Garázs a Bahmetyevszkíj Garázsból új helyszínre, a Gorkij Parkba költözött, ahol először egy ideiglenes építményben kapott helyet, mivel az eredeti tervek szerint az új, végleges épületnek már 2013-ra el kellett volna készülnie.

2012-re datálódik a könyvkiadói tevékenység kezdete is. A Garázs partnere az Ad Marginem Press kiadó, a megjelent kiadványok témái pedig meglehetősen változatosak: építészet, média, fotográfia, színház, mozi, szociológia és kultúra-marketing. 2012. és 2015. között körülbelül 70 kiadvány látott napvilágot. A Garázs saját gyűjteménye és erőforrásai lehetővé teszik, hogy korábban kevéssé kutatott témákat is feldolgozzanak, s ezekről is könyv jelenhessen meg.

2014-ben a Garázs nevet változtatott. Dacára annak, hogy az intézménynek otthont adó épület már nem egy korábbi garázs volt, a bejáratott márkanevet megtartották, de újrapozícionálták azt. A „Garázs Kortárs Művészeti Központ” új neve „Garázs Kortárs Művészeti Múzeum” lett. A tevékenységre utaló névváltoztatást Anton Belov igazgató egy interjúban azzal indokolta, hogy a Garázs már régóta múzeumként működik, s emiatt 2015-ben az új épületet már ezen a néven kívánta birtokba venni. A névváltoztatás bejelentésekor még egy fontos dolog elhangzott: a Garázs a jövőben sem kíván műtárgyakat vásárolni és saját kollekciót felépíteni. Az intézmény gyűjtése kizárólag a művészettörténeti kutatásokhoz szükséges tárgyakra (lásd: alább) korlátozódik. Egy másik interjúban Belov arról beszélt, hogy 2014-re kialakultak a múzeum-szerű működés szervezeti keretei: saját archívum, tudományos kutatások, publikációs és kiadói tevékenység, a nemzetközi kapcsolatok további építéséhez pedig szükségessé vált az új státusz nyílt deklarálása.

Bár a médiakapcsolatok szempontjából fontos lenne, hogy a múzeum időről időre új műtárgyakat szerezzen be, a Garázs már a kezdetektől fogva így is elegendő sajtófigyelmet kap. Ennek oka elsősorban az alapítók személyében keresendő, hiszen Darija Zsukova és Roman Abramovics már önmagukban is elég érdekesek. A sajtó emiatt a Garázs történetét is figyelemmel kísérte, s részletesen tudósított az egyes eseményekről. Ebből a szempontból a Garázs jól illeszkedik a sztármúzeumok sorába, de kérdés, hogy a folyamatos költözködések után melyek lesznek azok az események, amelyek immár saját jogon is érdeklődésre tarthatnak számot.

A múzeum maga ugyan nem gyűjt műtárgyakat, de az alapítók bőségesen vásárolnak belőlük. Abramovics ismert műgyűjtő hírében áll, aki többek között Pablo Picasso és Francis Bacon képek tulajdonosa. A milliárdos, aki állítása szerint Zsukova tanácsára kezdett érdeklődni a műkincsek iránt, 2008-ban 33,6 millió dollárnyi fontot fizetett egy ’Big Sue’ becenevű kortárs aktképért. Még ugyanebben az évben Roman Arkagyjevics megszerezte Francis Bacon 1976-ban készült triptichonját is, amelyért 86,3 millió dollárt fizetett. 2013-ban a házaspár megvásárolta Ilja Kabakov 40 festményét, amelyek becsértéke 30 és 60 millió dollár között mozgott. Az efféle beszerzésekről a nemzetközi sajtó is tudósított, s figyelméből a Garázs is részesült valamelyest.

 

A Garázs, mint területfejlesztő erő

Földrajzi megközelítés

A Garázs először 2008-ban nyitotta meg kapuit, s azóta eddig összesen kétszer költözött új helyre, de a tervek között szerepel egy újabb épület megszerzése is.

  1. és 2011. között a Garázsnak az Észak-Moszkvában található Bahmetyevszkij Garázs adott otthont. Az 1923-ban épült avantgárd stílusú épület eredetileg autóbusz garázsként funkcionált. Tervezője, Konsztantyin Melnyikov a kor neves építésze volt, aki az 1926-os Párizsi Világkiállítás szovjet pavilonját is tervezte. Az épületet a MoszGoszTransz közlekedési vállalat 1999-ben ürítette ki, s hasznosítására több elképzelés is született. Ezek között szerepelt 20 emeletes társasház, kortárs művészeti múzeum és vallástörténeti múzeum is. Az elképzelések közül a Garázs Kortárs Művészeti Központ valósult meg, amely 2011. decemberéig használta az épületet. Az ingatlan a 3-as gyűrűn (funkciója szempontjából hasonló a budapesti Hungária körúthoz) belül helyezkedik el, ami ma már keresett, jó elhelyezkedésű területnek számít Moszkvában. Az ingatlanfejlesztési projekt hozzájárult az ipari tevékenység (autóbusz javítás) kiszorításához, és a terület felértékelődéséhez azzal, hogy az emblematikus épületet immár kulturális célokra használják. 2012. óta kisebb átépítések után a Bahmetyevszkij Garázsban jelenleg a korábban is tervezett Zsidó Múzeum és Toleranciaközpont található.
  2. októberétől a Garázs a Gorkij Parkban várja látogatóit. Az első három évben a múzeum egy 2400 m2 alapterületű, ideiglenes épületben kapott helyet. A pavilon érdekessége, hogy tartóoszlopai papírból készültek.

2015-ben, két éves csúszással a Garázs ismét új épületbe, de nem új helyre költözött, hiszen több éves felújítás, és 27 millió dollár elköltése után végre elkészült az 5500 m2 alapterületű, új épület. Az 1968-ban, modernista stílusban épült hely eredetileg étteremként funkcionált (a neve: „Évszakok” volt). A felújítás során a homlokzat polikarbonát burkolatot kapott (hasonlóan a budapesti Corvin Áruházhoz), s helyreállították a belső térben található mozaikokat is. A Garázs új épülete Dél-Nyugat-Moszkvában, a Jakimanka kerületben található, közel a körúthoz. A Gorkíj Parkkal szemben található az Új-Tretyakov Galéria, amely helyet ad a legnagyobb orosz avantgárd festménykiállításnak. Ez a költözés megteremti a lehetőséget, hogy Moszkvában egymás mellé kerüljön a XX. és a XXI. század festészete. A szerző véleménye szerint a két múzeum egymást erősíti, s ezzel a nemzetközi ismertség elérése is gyorsabb lesz.

A fejlesztési elképzelések között szerepel egy újabb költözés. A Garázs végleges helye egy 1923-ban épült, Ivan Zsoltovszkij által tervezett épület lenne, amely szintén a Gorkij Parkban található, és eredetileg az Összoroszországi Mezőgazdasági és Kusztáripari Kiállításra készült. Az ingatlant a Garázs 2011-ben szerezte meg, s bejelentette, hogy a ’80-as években leégett épület teljes rekonstrukcióját tervezi. Az ingatlan-együttes összesen 6 épületből áll, amelyek egy hatszög alakú téren egymással szembefordulva épültek fel. A szerző véleménye szerint ezek építészeti szempontból értékesebbek, mint az „Évszakok” étterem épülete, ezért hosszú távon jobban megfelelnek egy nemzetközi érdeklődésre is számot tartó múzeum otthonának.

Műtárgypiaci megközelítés

A Garázs kortárs múzeumként pozícionálja magát, ami azt jelenti, hogy az 1950-es évek utáni orosz képzőművészet bemutatására és feldolgozására fókuszál. A gyűjtési tevékenység időben főként a XX. század második felére, térben pedig a moszkvai, a szentpétervári, és eseti jelleggel a többi nagyváros művészeti életére fókuszál. A gyűjtött tárgyak között szerepelnek kordokumentumok, prospektusok, kiállítási plakátok, sajtótermékek, albumok, szakkönyvek, fotográfiák, meghívók és sajtóközlemények. E gyűjtő és rendszerező tevékenység hozzájárul a kortárs orosz művészet jobb megismeréséhez, rendszerezéséhez, amelynek köszönhetően láthatóvá válnak az egyes alkotók és irányvonalak kapcsolódási pontjai, törésvonalai és rendszere. Egy átlátható rendszert könnyebb hozzákapcsolni a nemzetközi vérkeringéshez, illetve megbecsülni annak értékét, helyét a világban.

A könyvkiadói és oktatási tevékenység elsősorban az oroszországi publikum számára szól. Mivel az állami múzeumok kevés kivételtől eltekintve főleg az 1950-es évek előtti műalkotások bemutatására koncentrálnak, ezért a Garázs létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hiszen hozzájárul a jelen művészetének feldolgozásához, rendszerezéséhez, tisztításához.

A Garázs tevékenységével képes rá, hogy értékeket mutasson be, s felhívja a figyelmet az általa fontosnak vélt alkotókra, alkotásokra vagy irányzatokra. A Zsukova által létrehozott új intézmény a Puskin Állami Múzeumot és a Tretyakov Képtárat is lépéskényszerbe hozhatja, akik elé eddig csak a grúz származású szobrászművész, Zurab Cereteli vezette Moszkvai Modern Művészetek Múzeuma állított némi kihívást. Hiába él Moszkvában oly’ sok milliárdos, a moszkvai műtárgypiac még mindig messze elmarad New York, London, Párizs és Hong Kong mögött. Az oroszok ugyanis szívesebben vásárolnak külföldön, ahol a befektetés értékére és a tulajdon biztonságára nagyobb garanciát látnak. Ez még az orosz művészek alkotásaira is igaz. Ha a Garázs képes lesz olyan tudományos tevékenységre, amely igazolja az Oroszország határain belül található alkotások egyetemes értékét és értékállóságát, akkor ez a moszkvai aukciókra is jótékony hatással lehet. Ez már csak azért is valószínű, mert a múzeumra irányuló médiafigyelem érdeklődést kelt az emberekben a művészetek és a műkincsbefektetések iránt. Ha pedig egy művész műve bekerül a Garázs egyik tárlatába, vagy még szerencsésebb esetben saját kiállítása lehet, akkor ez a tény ugyanúgy automatikusan megnyitja számára a moszkvai mecénások pénztárcáját, mint egy Kandinszkij-díj.

 

Fejlesztési irányok, tervek

A Garázs Kortárs Kulturális Központ mindössze 5 fővel kezdte meg működését, de az elmúlt években már több mint 80 kiállítást szervezett. A Garázs csapata fiatal, főként a 80-as években született munkatársakból áll, akik már nem hordozzák a szovjet múlt örökségét. Mindez hatással van az intézmény szellemiségére, hiszen nyitottabbá, a nyugati minták iránt érdeklődőbbé teszi azt. Az alapító Zsukova szerint a Garázs fő célja az ismeretterjesztés. A fő célcsoportot a 18-35 év közötti korosztály jelenti, de emellett gyermekprogramokat is szerveznek. A kutatások főleg az orosz művészeti élet eseményeit, művészetét és alkotóit dolgozzák fel, de a kiállításokon szép számmal akadnak nyugati művészek munkáiból is. A hosszú távú cél, hogy a Garázs bekerüljön a nemzetközi köztudatba, de mégis megőrizze orosz mivoltát. (Ennek némileg ellent mond, hogy az első években az intézmény főleg külföldi alkotók munkáit állította ki, s mutatta be a moszkvai közönségnek.)

Mivel Moszkvában jelenleg több múzeum-beruházás is folyamatban van, ezért néhány éven belül a Garázs egy újonnan létrejövő rendszerbe illeszkedik majd. Fejlesztések történtek a Tretyakov képtár XX. századi művészetet bemutató részlegénél, az egykori ZIL teherautógyár területén pár éven belül megnyitja kapuit az Ermitázs-Moszkva, a Baskirov által tervezett és 1904-1908. között épült, mára műemlék jellegű ГЭС-2 vízerőmű helyén pedig hamarosan szintén kortárs művészeti múzeumot alakítanak ki. A Garázs a moszkvai működési környezet mellett a nemzetközi tendenciákhoz is igazodni igyekszik, s a nyugati intézmények közül a New York-i MoMA-t, a londoni Tate Modernt, és a bázeli Beyelert tekinti példaképnek.

Mivel az intézmény még rendkívül fiatal, kicsi és független, ezért a többi orosz múzeumnál jóval nagyobb a mozgástere. Nem kényszerül rá, hogy egy művészeti irányzat, korszak vagy alkotói csoport mellett elkötelezze magát, hiszen olyan anyaggal sem rendelkezik, ami megkövetelné ezt. A projektek között a múzeum vezetése szabadon válogat, s gyakori, hogy nem maga állít össze, hanem előre kialakított vándorkiállításoknak ad otthont. Olyan eset is előfordul, hogy egy már feldolgozott művészt a Garázs új, korábban ismeretlen oldaláról mutat be. Zsukova szerint a kortárs művészet sokkal inkább interaktív, mint a klasszikus festészet, amelyet csak távolról nézve lehetett csodálni. Itt a látogatók is szerephez jutnak, felfedezhetik maguknak az alkotásokat.

A szerző értékelése szerint a Garázs számára a viszonylag merev állami múzeumi rendszerhez képest a rugalmassága, a függetlensége és a kiterjedt szakmai kapcsolatrendszere biztosít előnyt. A Garázs, mint jól csengő márkanév, mostanra túljutott a bevezetés kezdeti szakaszán, így most már új feladatok megoldása következhet. Ezek közé tartozik a nemzetközi kapcsolatok és ismertség erősítése, illetve az Oroszországon belüli terjeszkedés. A szentpétervári ingatlanfejlesztési projekt már folyamatban van, de a közelmúltban sor került egy rövid vendégkiállításra Nyizsnyij Novgorodban és a távoli Anadirban is, ahol 2000. és 2008. között Roman Abramovics kormányzó volt. A Garázs vezetősége jelenleg 3 évre előre tervezi meg a programokat.

 

Portré az alapítókról

Roman Arkagyjevics Abramovics, 1966-ban született, zsidó származású orosz üzletember, vagyona különböző becslések szerint 7,8 és 10 milliárd dollár között mozog. Abramovics többségi tulajdonát képezi a Millhouse LLC. vállalat, amely többek között az alábbi üzleti érdekeltségeit irányítja, kezeli: Gazprom Neft, Russian Aluminium, Aeroflot Russian Airlines, RusPromAvto. Abramovics külföldön főleg a Chelsea Football Club megvásárlása kapcsán vált ismertté. 7 gyermeke van, jelenleg 3. feleségével, Darija Zsukovával él. Roman Abramovics egyike a Putyinnal kifejezetten jó kapcsolatot ápoló, a kétezres évek elején lezajlott személyi átrendeződés után is a Kreml kegyei között maradt oligarchák csoportjának, aki feltétlen lojalitást fogadott a Putyin rezsimhez.

A Garázs és az azt működtető Írisz Alapítvány alapítója Darija (Dasha) Alexandrovna Zsukova. Az 1981-ben született Zsukova 1991. és 2008. között az Amerikai Egyesült Államokban élt édesanyjával, s egyetemi tanulmányait is a Kaliforniai Egyetemen végezte. Zsukova karrierje 2006-ban indult, amikor megalapította a Kova & T divatmárkát, majd még ugyanebben az évben bekerült a Los Angeles County Museum of Art vezetőségébe is, amelyet szintén nagylelkű adományokkal támogatott. Darija Alexandrovna 2008. körül tért vissza Moszkvába, s még ugyanebben az évben megnyitotta kapuit a Garázs Kortárs Művészeti Központ. 2009-ben Zsukova kiadóként útjára indította a Pop divatmagazint, majd 2011-től a félévente megjelenő Garázs Magazint. Ez óta Zsukova főleg a Garázs-birodalom építésén fáradozik: a múzeum 2012-ben és 2015-ben is költözött, de még most is tervezik egy újabb épületegyüttes felújítását. A fentiek mellett Abramovicsék 2010-ben Szentpéterváron megszereztek egy szigetet is, ahol 400 millió dollár elköltése után egy új művészeti központot szeretnének kialakítani. A XVIII. században kialakított mesterséges Új-Holland szigeten az UNECSO által védett, romos állapotú műemlék épületek állnak. A felújítást az Írisz Alapítvány és a Millhouse LLC finanszírozza majd, s a művészeti központ mellett a szigeten üzleteket és lakásokat is kialakítanak.

Egyes vélemények szerint az Abramovics házaspár művészetpártolását a Kreml is jó szemmel nézi, mivel az efféle jótékonysági és PR akciók hozzájárulnak az oligarchákról a lakosság fejében élő kép pozitív irányú változásához. Erre szükség is van, mivel az orosz közvélemény a kilencvenes évek elején néhány év alatt kialakuló tőkésosztályra a mai napig erős gyanakvással és ellenszenvvel tekint. Ráadásul, Abramovicsék filantróp tevékenysége túlmutat önmagán: nem csak a közreműködő személyek, de Moszkva város és talán egy kicsit a Putyin rendszer nemzetközi megítélését is pozitívan befolyásolja, amire az oroszoknak az utóbbi időben igencsak szükségük van…

 

Összefoglalás

A Garázs múzeum létrehozásával az Abramovics házaspár a Tretyakov fivérek nyomdokaiba léphet, akik a XIX. században magánadományaikból új képtárat hoztak létre Moszkvában. E nagylelkű gesztus hozzájárul az oligarchákról kialakult kép formálásához, ezért a legmagasabb szint, a Kreml támogatását is élvezi. A rendelkezésünkre álló információk alapján az új, színvonalas múzeum létrehozásához a bőséges pénzforrások és a politikai akarat mellett ezúttal a szükséges szakértelem és a nemzetközi tapasztalatok is rendelkezésre állnak.

A Garázs menedzsmentjében főleg fiatal, a ’80-as években született szakemberek foglalnak helyet, akik tisztában vannak a most divatos, nyugati irányzatokkal is. Ezek szerint a cél egy olyan múzeum létrehozása, ahol a látogatók akár egy napot is eltölthetnek, s ez alatt komplex élményre tehetnek szert. Az időszakos kiállítások mellett ismeretterjesztő programok, saját kiadványok és vendéglátó egységek is várják a nagyérdeműt. A célok listáján azonban mást is találunk: kutatási projekteket, amelyek hozzájárulnak az 1950-es évek utáni orosz képzőművészet és festészet jobb megismertetéséhez, feldolgozásához, rendszerezéséhez. Ugyanakkor, a Garázs nem gyűjt műtárgyakat és nem törekszik saját kollekció létrehozására.

A működés első éveiben a Garázs számára a szervezeti keretek megteremtése volt az elsődleges cél. Ide tartozik többek között a megfelelő ingatlan megszerzése, amelyhez eddig két költözésre volt szükség, de nem feledkezhetünk meg a kutatói tevékenység elindításáról és a könyv- illetve lapkiadói tevékenységek megkezdéséről sem. A vezetők szerint a kezdeti fázis mostanra lezárult, s immár rendelkezésre állnak a múzeum-szerű működés keretei. A jelenlegi feladatok közé sorolhatjuk a nemzetközi kapcsolatok építését, illetve az orosz múzeumi rendszerbe való integrálódást, különös tekintettel a jövő fejlesztési projektjeire. E folyamatban a Garázs egyik nagy előnye, hogy magántulajdonban áll, hiszen jóval rugalmasabb, gyorsabb lehet az állami intézményeknél.

A Garázs még most is fejlődik, bővül: már készül az új épület, folyamatban van egy szentpétervári ingatlanfejlesztési projekt, s a közelmúltban sor került az első vidéki kiállításokra is Nyizsnyij Novgorodban, illetve a Csukcsföldi fővárosban, Anadirban is. E lépések, illetve azok dinamikája arról árulkodik, hogy a Garázs tulajdonosainak és vezetőinek még mindig van pár ötlet a tarsolyában, amely megvalósításra vár…

 

A fenti szöveg szerkesztett változata a Műértő c. folyóirat 2016- májusi lapszámában is megjelent.

 

Irodalomjegyzék

Orosz nyelven:

  1. Арутюнова А. (2015.): Арт-рынок в XXI веке: пространство художественного эксперимента, ИД ВШЭ, Artguide.com, 2015.05.29., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://artguide.com/posts/825
  2. Быкова A. (2014.): Дарья Жукова на пресс-конференции в музее "Гараж", Hellomagazin.com, 2014.09.15., letöltve 2016.01.23-án az alábbi weboldalról: http://ru.hellomagazine.com/zvezdy/novosti-o-zvezdakh/5541-darya-zhukova-na-press-konferentcii-v-muzee-garazh.html
  3. Кинякина Е. (2015.): Директор музея "Гараж" Антон Белов: "Мы добавляем в искусство новые ингредиенты", M24.ru, 2015.10.12., letöltve 2016.01.23-án az alábbi weboldalról: http://www.m24.ru/articles/87180
  4. Кравцун E. (2015.): «Эрмитаж-Москва» обоснуется на месте бывшего завода ЗИЛ, Kommersant.ru, 2015.07.10., letöltve 2016.01.23-án az alábbi weboldalról: http://www.kommersant.ru/doc/2826831
  5. Малахова А. (2014.): Директор «Гаража» рассказал, почему центр современной культуры становится музеем, Timeout.ru, 2014.04.07., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.timeout.ru/msk/feature/424447
  6. Миронов Ф. (2015.): «Гараж»: главный российский музей, действительно открытие года, Afisha.ru, letöltve 2016.01.21-én az alábbi weboldalról: http://daily.afisha.ru/archive/gorod/architecture/garazh-glavnyy-rossiyskiy-muzey-deystvitelno-otkrytiegoda/
  7. Новикова A. (2015.): Вклад в искусство: как российские миллиардеры инвестируют в культуру, Forbes.ru, 2015.04.24., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.forbes.ru/forbeslife-photogallery/blagotvoritelnost/282761-vklad-v-iskusstvo-kak-rossiiskie-milliardery-invest/photo/1
  8. Семендяева M. (2015.): «Развитие культуры всегда находилось в руках частных лиц», Afisha.ru, 2015.06.03. Letöltve 2016.01.23-án az alábbi weboldalról: http://daily.afisha.ru/archive/vozduh/art/razvitie-kultury-vsegda-nahodilos-v-rukah-chastnyh-lic/
  9. Сохарева Т. (2015.): «Гараж» под снос, Gazeta.ru, 2015.06.04, Letöltve 2016.01.21-én az alábbi weboldalról: http://www.gazeta.ru/culture/2015/06/04/a_6745286.shtml
  10. Телицына И. – Костоева В. (2015.): Искусство кризиса: что покупают на арт-рынке коллекционеры из России, Forbes.ru, 2015.11.11., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.forbes.ru/forbeslife/pokupki/305257-iskusstvo-krizisa-chto-pokupayut-na-art-rynke-kollektsionery-iz-rossii
  11. "Гараж" переедет из центра в музей, Kommersant.ru, 2014.03.27., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.kommersant.ru/doc/2438728
  12. Где оно- искусство? (2015.): МУЗЕЙ СОВРЕМЕННОГО ИСКУССТВА "ГАРАЖ", letöltve 2015.01.20-án az alábbi weboldalról: https://www.youtube.com/watch?v=wfD41BHuCo4
  13. Издательская программа Музея «Гараж»: каталоги выставок, научные исследования, книги о современной культуре ведущих западных и российских авторов, letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://garagemca.org/ru/publishing
  14. Музей современного искусства "Гараж", letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://artuzel.com/ru/content/%D1%86%D0%B5%D0%BD%D1%82%D1%80-%D1%81%D0%BE%D0%B2%D1%80%D0%B5%D0%BC%D0%B5%D0%BD%D0%BD%D0%BE%D0%B9-%D0%BA%D1%83%D0%BB%D1%8C%D1%82%D1%83%D1%80%D1%8B-%D0%B3%D0%B0%D1%80%D0%B0%D0%B6-0
  15. Музеи России (2014.): Музей современного искусства "Гараж", Телекомпания СГУ ТВ, dokumentumfilm a múzeum teljes történetéről, letöltve 2016.01.20-án az alábbi weboldalról: https://www.youtube.com/watch?v=6XY6ePXb7a4
  16. На базе бывшей ГЭС-2 в Москве появится музей современного искусства, Gazeta.ru, 2015.07.10., letöltve 2016.01.23-án az alábbi weboldalról: http://www.gazeta.ru/culture/news/2015/10/07/n_7745213.shtml
  17. Павильон «Шестигранник» в Парке Горького продан на аукционе, Lenta.ru, 2013.10.24., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://lenta.ru/news/2013/10/24/6grannik/

Angol nyelven:

  1. Alperina S. (2011.): Roman Abramovich’s romantic island dream, The Telegraph, 2011.01.05., letöltve 2016.01.23-án az alábbi weboldalról: http://www.telegraph.co.uk/sponsored/rbth/features/8241788/Roman-Abramovichs-romantic-island-dream.html
  2. Brooks K. (2013.): Roman Abramovich & Dasha Zhukova: Art Collecting Power Couple Invest In Russia's Priciest Artist, Ilya Kabakov, Huffington Post, 2013.01.29., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.huffingtonpost.com/2013/01/29/roman-abramovich-dasha-zhukova-collect-ilya-kabakov_n_2575773.html
  3. Crow K. (2015.): Moscow’s Contemporary Art Movement, The Wall Street Journal, 2015.06.04., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.wsj.com/articles/moscows-contemporary-art-movement-1433455687
  4. De Zeen Magazine (2015.): Garage Museum of Contemporary Art by OMA opens in Moscow, letöltve 2016.01.20-án az alábbi weboldalról: http://www.dezeen.com/2015/06/13/oma-rem-koolhaas-garage-museum-contemporary-art-dasha-zhukova-moscow-gorky-park/
  5. Frey B. S. (2003.): Arts & Economics, Springer Verlag, Berlin, Németország
  6. Frey B. S. (2009.): Cultural Economics, CESifo DICE Report, 2009/1, pp. 20-25., letöltve 2016.01.21-én az alábbi weboldalról: https://www.bsfrey.ch/articles/D_206_09.pdf
  7. Helmore E. (2011.): Dasha, Dasha, Dasha, The Wall Street Yournal, 2011.05.26., letöltve 2016.01.23-án az alábbi weboldalról: http://www.wsj.com/articles/SB10001424052748703421204576329420182131288
  8. Horowitz N. (2001.): Art of the Deal, Princeton University Press, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok
  9. Koolhas R. (2012.): Rem Koolhaas on Garage Centre for Contemporary Culture by OMA, bemutató film az épületről, letöltve 2016.01.20-án az alábbi weboldalról: http://www.dezeen.com/2012/04/27/movie-rem-koolhaas-on-garage-centre-for-contemporary-culture-by-oma/
  10. Kunhardt Films (2015.): Основатель Музея Дарья Жукова, директор Антон Белов, Марина Абрамович о том, почему «Гараж» — это что-то большее, чем музей, promóciós célú dokumentumfilm a Garázs új épületéről, letöltve 2016.01.20-án az alábbi weboldalról: https://www.youtube.com/watch?v=2l_Ma6J6b1o
  11. Payne W. (2008.): Exclusive: Roman Abramovich is secret buyer of £17m 'Big Sue' nude painting, Mirror, 2008.05.19., letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.mirror.co.uk/news/uk-news/exclusive-roman-abramovich-is-secret-buyer-308691
  12. Williams, R. C. (1980.): Russian Art and American Money, Harvard University Press, Amerikai Egyesült Államok
  13. Iris Foundation, letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://www.newhollandsp.ru/en/project/fond-ayris/
  14. Publishing program, letöltve 2016.01.22-én az alábbi weboldalról: http://archive.garageccc.com/eng/events/18831/

Szólj hozzá!

Orosz–magyar nemzetközi szeminárium az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézetében

2016.11.15. 20:24 :: Tamas Vaszari

KONFERENCIA BESZÁMOLÓ

 

Szervező: MTA KRTK Regionális Kutatások Központja
Helyszín: Pécs, Papnövelde utca 22.
Dátum: 2016.03.04. péntek
Előadók:

  • Valerij Kulesov[1]: Oroszország és Szibéria gazdasága: a múlt, a jelen és a jövő
  • Vjacseszlav Szeliversztov[2]: A tudomány szerepe a Novoszibirszki terület 2025-ig tervezett újraiparosítási programjának megvalósításában
  • Vadim Gilmundinov[3]: Az orosz gazdaság strukturális problémái és fejlődési perspektívái
  • Lux Gábor[4]: Az újraiparosítás lehetőségei és kihívásai Közép- és Kelet-Európában
  • Varjú Viktor[5]: Pécs és a zöld-gazdaság

Valerij Kulesov előadásában az orosz és a szibériai gazdaság utolsó 70-75 évéről beszélt. Véleménye szerint a vizsgált időszak két szakaszra osztható: az olajárrobbanás előttire és az azt követőre. Az 1950-es és ’60-as években az olajexportból származó bevételek még nem gyakoroltak érdemi hatást a gazdaságra, a ’70-es évektől viszont ugrásszerűen megnőtt az olajexportból származó jövedelem, ami torzítani kezdte a fejlődés irányát. Napjainkban az orosz gazdaság fejlődése teljesen olajexport-függő: ahhoz, hogy az ország gazdasága évente 3,5 és 4,5% közötti növekedést produkáljon, 75 és 85 dollár körüli hordónkénti olajárra van szükség. Az olajár a Rubel árfolyamára is hatással van: minél magasabb, a Rubel annál erősebb a dollárhoz képest.

  1. táblázat: Az olajbevételek aránya az állami költségvetésben

Év

Arány (%)

2000.

8-9%

2012-14.

52-53%

2015.

<50%

2016.

44%

Ideális:

20-22%

Forrás: Kulesov, 2016

Az olajbevételek azonban nem csak a szövetségi költségvetését, hanem az alacsonyabb rendű közigazgatási egységek (városok, szubjektumok) büdzséjét is torzítják. A két fővárosban az ott székelő olaj- és bányaipari vállalatok 18, illetve 5-6%-kal járulnak hozzá a városok bevételeihez.

Szibériában az elmúlt 100 évben öt óriásprojekt valósult meg: négy a rendszerváltás előtt, egy perig utána. A projektek közül három a közlekedésfejlesztéshez kapcsolódott, kettő pedig az energiaszektorhoz. Infrastrukturális projektek:

  • Transz-Szibériai vasútvonal,
  • Bajkál-Amur vasútvonal (BAM), amely 1932 óta folyamatosan épül és 4324 km hosszú,
  • Északi Tengeri Hajóút (NSR), amely a Kara-tengertől a Csendes-óceánig köti össze Szibéria északi városait.

Energetikai projektek:

  • Transz-Szibériai Csővezetékrendszer,
  • a Jeniszej folyó vízierőművei.

Az óriásprojektek mellett a XX. században – különösen a II. Világháború idején – hadiüzemeket, illetve olyan gyárakat telepítettek a térségbe, amelyek a kibányászott ásványkincseket dolgozták fel. Emiatt a mai Szibéria Gazdasága jelenleg főként a vegyiparra, az űriparra és az elektrotechnikára épül. Az olajexportból és a bányászatból származó exportbevételek csak kis részben jutnak el ide, a profit többsége a fővárosban realizálódik. A még működő gyárak közül sokat még a szovjet időkben alapítottak, katonai megrendelések teljesítésére. A régió befektetési igénye jelenleg 5.200 milliárd dollár. A jelenlegi fejlesztési projektek között kevés a tudás-intenzív befektetés, a tőke pedig főleg a hadiiparba áramlik. Ennek hátránya, hogy a termelés teljesen az állami megrendelésektől függ, az állam vásárlóereje pedig az olajexportból származó bevételektől. Mivel az olajbevételek jelenleg alacsonyak, így az állami megrendelések sem elegendőek.

A szibériai diákok a szükséges tudást kétféle módon szerezhetik meg: vagy az ország európai részére mennek tanulni (főleg Moszkvába), vagy a helyi egyetemekre. Ahhoz, hogy a helyi intézményrendszer is versenyképes alternatívát nyújthasson, a Tomszki, a Krasznojarszki és a Novoszibirszki Egyetem összefogott, és stratégiai szövetséget kötött egymással.

Annak érdekében, hogy az Oroszországi Föderáció szubjektumai között Szibéria megőrizhesse versenyképességét, átgondolt fejlesztési és kommunikációs stratégiára van szükség. Más szavakkal: a közvélemény előtt Szibériát újra kell pozícionálni. A Szovjetunió megszűnése és a hadiipar válsága után a földrajzi adottságait kihasználva Szibéria logisztikai központ lett, de az efféle szolgáltatások nem alkalmasak rá, hogy lekössék a helyben rendelkezésre álló, és gépgyártásra képzett munkaerőt. A megfelelő megoldás kizárólag az újraiparosítás lehet, amely képes rá, hogy nagy tömegben létesítsen munkahelyeket.

Vjacseszlav Szeliversztov előadását a Novoszibirszki terület történetének bemutatásával kezdte. A régió iparosítása a múlt század ’60-as éveiben kezdődött és egészen a rendszerváltásig folyt. A ’90-es éveket azonban az ipar válásága jellemezte. Az utóbbi 10-15 évben gazdaság számára a logisztika, valamint a szolgáltató szektor fejlődése jelentett némi kiutat, azonban ezek az ágazatok nem voltak képesek rá, hogy nagy tömegben hozzanak létre munkahelyeket. A fenti folyamat végén került napirendre Szibéria újraiparosítása, mivel ez egyrészről segítene kiaknázni a térség erőforrásait, másrészt lekötné a helyben rendelkezésre álló, speciálisan képzett munkaerőt.

Fontos, hogy az újraiparosítás során elsősorban tudás-intenzív tevékenységeket sikerüljön meghonosítani. Ezt úgy kívánják elérni, hogy csak olyan projektek kaphatnak állami pénzügyi támogatást, amelyekben az ipar együttműködik a regionális tudásközpontokkal. A partnerséghez azonban a kutatóközpontoknak is fejlődniük kell, mivel jelenleg komoly probléma, hogy a kutatási eredmények nem alkalmasak rá, hogy a termelés során felhasználják őket. Erre megoldást jelenthet, hogy az egyetemek mellett kisebb spin-off cégek alakulnak, amelyek a kutatási eredményeket alkalmazható eljárásokká alakítják át.

A tudomány és az ipari együttműködését az állam más eszközökkel is támogatja. Ezek közé tartozik a jogszabályi környezet alakítása, a projektszerű támogatás, és az állami megrendelések juttatása. A célok is egyértelműek: az importfüggőség csökkentése helyettesítő termékek gyártásával, regionális fejlődés és a későbbiekben akár nemzetközi szinten is versenyképes termékek kifejlesztése és előállítása. A kiemelt gazdasági ágazatok közé tartozik a nanotechnológia, a biológia, a gyógyszeripar, a hadiipar, az alumíniumgyártás és az infrastruktúrafejlesztés. A cél, hogy a fejlesztési stratégia megvalósításában minél többen részt vehessenek és az eredmények minél több lakossági és vállalati szereplő számára váljanak érzékelhetővé. Az állami támogatások rendszerével ún. zászlóshajó projekteket kívánnak megerősíteni, amelyek képesek rá, hogy az országos vagy nemzetközi piacra jutva pótlólagos jövedelemtömeget vonzzanak a térségbe, s megrendeléseikkel iparági klasztereket, beszállítói hálózatokat fejlesszenek maguk körül. A fenti folyamat során várhatóan kialakulnak majd olyan kisebb cégek, amelyek további munkahelyeket teremtenek.

A moszkvai szkolkovoi innovációs központhoz hasonlóan Novoszibirszkben is megépült a Kolcovoi Biotechnológiai Park. A 3000 m2 alapterületű üzleti inkubátort 2007-ben kezdték építeni, és 2011-ben költöztek be az első lakók. A tudományos parkban olyan cégek dolgozhatnak, amelyek egyrészről a kijelölt ágazatokban működnek (orvos-biológia, gyógyszeralapanyag-gyártás, biotechnológia, orvosi műszergyártás), másrészt azt várják tőlük, hogy a régió fejlődésének motorjaivá váljanak.

Az újraiparosítás kísérleti jelleggel is bír, amely siker esetén modellként szolgálhat a távol-keleti területek fejlesztéséhez is. Ennek része, hogy Szibéria újrapozícionálja önmagát. Az innovatív technológiák alkalmazásának már most is vannak kézzel fogható eredményei: 2012. és 2014. között a Novoszibirszki terület által előállított GDP 23%-kal bővült, 2020-22-ig pedig további 30%-os emelkedés prognosztizálható. Valerij Kulesov kutatásai alapján a húzóágazatok közé sorolható az atomtechnológia, az alapkutatások és az innovációk, az egészségvédelem, az oktatás és a kommunikációs infrastruktúra fejlesztése.

Vadim Glimundinov Oroszország strukturális problémáiról, illetve a fejlesztési lehetőségekről beszélt. 2012. előtt Oroszország teljes egészében a külső bevételi forrásoktól függött, a belső finanszírozás pedig elégtelen volt. Az olajbevételeknek köszönhetően az exportfüggőség folyamatosan erősödött, a reálbérek emelkedését pedig nem követte valódi termelékenység javulás a gazdaságban. A GDP növekedése szinte kizárólag az olajáraktól emelkedésén múlott.

Az ország jelenleg is függ a külföldi befektetőktől. Mivel viszont a szankciók miatt nincs elegendő beruházás, így az ország gazdaságában rejlő fejlődési potenciált nem lehet kiaknázni. A külföldi tőke mellett hazai is rendelkezésre áll, de ezt a tulajdonosok a magas kockázati szint miatt nem feketetik be. A külső adósság aránya jelenleg a GDP 40%-a körül mozog, ami kézben tartható.

A gazdasági fejlődés azonban nem csak az olajárak visszaesése és a nyugati szankciók bevezetése miatt torpant meg. A növekedés több éves távlatban is egyre csökkenő mértékű, ami azt mutatja, hogy a gazdasági struktúra nem megfelelő, az ezredforduló után kezdődő konjunktúra kifulladóban van. A belső fogyasztás ugyan emelkedik, de a magas importarány miatt a vásárlások nem stimulálják eléggé a hazai ipart. Mivel azonban az exportbevételek egyre alacsonyabbak, kevesebb jut importra is, bár az arány még mindig magas. A csökkenő vásárlóerővel az ország lakossága is kénytelen szembenézni. Ahhoz azonban, hogy a reálbérek emelkedése fenntartható legyen, tőkebefektetésre lenne szükség a gazdaságban, de ebből sajnos nincs elég. A gazdaság egyértelműen a holland betegségéként leírt gazdasági jelenség tüneteit produkálja: a termelés egészében nézve ugyan nem esik drasztikusan, de az iparszerkezet strukturális problémákkal küzd. Ennek oka, hogy az olajbevételekből az elmúlt években szociális kiadásokat fedeztek, tartalékalapot hoztak létre, és csak részben költöttek iparfejlesztésre. A megvalósult fejlesztési programok többsége az energiaszektorban történt, s nem ment végbe valódi gazdasági modernizáció. Tehát, sem az innovatív, sem a tudás-intenzív gazdasági ágazatokat nem fejlesztették. Összefoglalva, 2012. és 2015. között az orosz gazdaságot az alábbi tulajdonságok jellemezték:

  • bebizonyosodott, hogy a gazdasági növekedés csak valódi szerkezetváltással tartható fenn,
  • az energiahordozók exportaránya nem fenntartható,
  • a tőkebefektetéseket a jelenleginél jobban kell ösztönözni,
  • nincs elegendő FDI,
  • a monetáris politika nem a valódi húzóágazatokat és növekedési gócpontokat támogatta,
  • az országban kevés a kvalifikált munkaerő,
  • hosszú távon is egyre emelkedik az országkockázat,
  • magas infláció, amely a gazdasági növekedésnek sem tesz jót, hiszen az ebből eredő GDP-arányos veszteség:
    • 2013-ban: 1%,
    • 2014-ben: 2,3%,
    • 2015-ben: 4%.

A strukturális problémák mellett kérdés, hogy az alacsony olajárak vagy a nyugati szankciók okoznak-e nagyobb károkat Oroszországnak? 2014-ben a szankciók 129, a tervezettnél alacsonyabb olajárak 157 milliárd dollárba kerültek. 2015-ben ugyanez 275, illetve 416 milliárd dollár volt, 60 dolláros átlagos olajár mellett számolva. A szankciók miatt kieső tőkebefektetések azonban sokkal hosszabb távon éreztetik majd hatásukat a pillanatnyi olajbevétel kieséseknél, hiszen így nem tudnak új projektek indulni, amelyek felgyorsíthatnák a gazdasági szerkezetváltást.

A nyugati szankciók ellen válaszul bevezetett exportkorlátozó intézkedéseknek viszont vannak nyertesei is: közéjük tartozik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. Regionális szinten a nyertesek közé tartozik az ország mezőgazdasági művelésre alkalmas, európai része, valamint az Altaj Köztársaság. A vesztesek közé sorolhatjuk az olyan autóipari körzeteket, mint Togliatti, Kaluga, illetve emellett Krasznojarszk.

Lux Gábor az újraiparosítás lehetőségeiről azt mondta, hogy erre Közép- és Kelet-Európában azért van szükség, mert a szolgáltató szektornál több munkahelyet teremt, illetve a gyártó tevékenység több addicionális, kívülről érkező jövedelmet hoz a térségbe. Dacára annak, hogy a régióban az iparban foglalkoztatottak aránya meglehetősen magas, problémák mégis vannak. A legfontosabb, hogy nagy hozzáadott értéket előállító tevékenységek továbbra is Európa magtérségeiben folynak, s az EU perifériájára csak a kevésbé jövedelmező tevékenységeket szervezik ki. Ráadásul, a közép- és kelet-európai térség FDI függővé vált, tehát gazdasági növekedést csak új projektek képesek generálni, de a 2008-as gazdasági válság óta az efféle befektetések egyre ritkábbak. A közép- és kelet-európai munkaerő bére ráadásul drágább a kínainál, ami egyben gátat is jelent. A bérplafon miatt viszont a versenyképes munkaerő elvándorol, és a magtérségekbe áramlik. Hiányzik a nemzeti tőke is, amely nélkül nem jöhet létre nemzeti ipar. Nemzeti ipar nélkül pedig nem lehetnek hazai központok sem. A klaszteresedés üteme szintén elégtelen. Ami a globalizáció korában kiutat jelenthet, az nem más, mint a helyi erőforrások jobb kiaknázása és a humántőke fejlesztése.

Varjú Viktor a zöld-gazdaság munkahelyteremtő képességéről, illetve annak hiányáról tartott előadást. Elmondta, hogy Pécs, miután önmagát az életminőség városaként definiálta, sorra hajtott végre környezetvédelmi és energiahatékonysági beruházásokat. Dacára annak, hogy az EU támogatások formájában ezek jelentős összegeket vonzottak a térségbe, és hozzájárultak a környezetterhelés csökkentéséhez, a rozsdazónák felszámolásához, illetve az életminőség javításához, képtelenek voltak rá, hogy új, hosszú távon is fenntartható munkahelyeket hozzanak létre. A zöld gazdaság, és ennek hatása tehát kettős: bár hozzájárul az életminőség javításához, arra nem alkalmas, hogy a régió traded szektorát erősítse.

 

[1] Prof. Dr. Kulesov, Valerij Vlagyimirovics, az Oroszországi Tudományos Akadémia tagja

[2] Dr. Szeliversztov, Vjacseszlav Jevgenyjevics, a közgazdaságtudományok doktora, a „Régió: gazdaság és szociológia” c. folyóirat főszerkesztője

[3] Dr. Gilmundinov, Vadim Manavirovics, docens, Novoszibriszki Állami Egyetem

[4] Dr. PhD Lux Gábor,  Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa

[5] Dr. PhD Varjú Viktor,  Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa

A fenti beszámoló szerkesztett változata a Tér és Társadalom c. folyóirat 30. évfolyamának 3. számában is megjelent.

Szólj hozzá!

Címkék: orosz gazdaság Oroszország konferencia beszámoló

A vezetőképzések szerepe a gazdasági versenyképességben (2. rész)

2016.08.22. 19:46 :: Tamas Vaszari

Vissza az első részhez

Hazai sajátosságok

Magyarországon a vezetőknek szóló képzési programok összeállítása előtt érdemes számba venni azokat a nemzeti sajátosságokat, amelyek meghatározzák a munkahelyek légkörét, illetve a dolgozók függelmi és személyközi kapcsolatait. A legfontosabb sajátosságok összegyűjtéséhez Kopp Mária és Bakacsi Gyula kutatási eredményeit vettük alapul. A GLOBE[1] kutatás Hosftede 1980-ban publikált öt kultúraváltozójára[2] építve, illetve azt kilenc szempontra bővítve vizsgálta meg, hogy az adott országban az állampolgárok és a szervezetek az egyes dimenziókban milyen szinten álltak. A vizsgált kultúraváltozókat az 1. táblázat tartalmazza.

  1. táblázat:

A GLOBE projekt keretében elvégzett kutatás magyarországi eredményei

Nr.

Kultúraváltozó

7 fokozatú skálán

mért érték

kívánatos érték

1

Hatalmi távolság

5,56

2,49

2

Bizonytalanságtűrés

3,12

4,66

3

Intézményi kollektivizmus

3,53

4,50

4

Csoportkollektivizmus

5,25

5,54

5

Nemi egyenlőség

4,08

4,63

6

Asszertivitás

3,23

4,49

7

Teljesítményorientáció

3,43

5,96

8

Jövőorientáció

3,21

5,70

9

Humánorientáció

3,35

5,48

Forrás: Saját szerkesztés Bakacsi Gy. – Takács S. – Karácsonyi A. – Imrek V. (2002/76) alapján

Mielőtt az eredményeket áttekintenénk, ki kell jelentenünk, hogy azokat nem minősíthetjük „jónak” vagy „rossznak”, csak jellegzetesen másnak, különbözőnek (Bakacsi, 2012).

A hatalmi távolság Magyarországon kifejezetten magas, különösen a közszférában, amelyet merev hierarchia jellemez. A magánszektorban a hatalmi távolság mértéke alacsonyabb, ami megkönnyíti a kommunikációt, illetve kedvez a személyközi kapcsolatok alakulásának is. Ugyanakkor, fontos megjegyezni, hogy nemzetközi összehasonlításban Magyarország a magas hatalmi távolsággal rendelkező országok csoportjába tartozik, ami egyértelműen negatív jelenségnek tekinthető a menedzsmentirodalomban kívánatosnak vélt alacsony szinthez viszonyítva, mivel azon könnyebben és gyorsabban áramolhat az információ.

A különböző társadalmi változások, amelyekből Magyarországon a XX. században többet is megtapasztalhatott a lakosság (I. Világháború és Trianon, Tanácsköztársaság, Horthy-korszak, II. Világháború, rövid életű demokrácia, kommunista diktatúra, kádári konszolidáció, rendszerváltás és megszilárduló piacgazdaság), amelyek az ember adaptációs képességét újabb és újabb kihívások elé állítják. Az alkalmazkodási folyamathoz minden esetben stressz és egy idő után frusztráció, szorongás is társul, hiszen az egyén a többedik változás után már tisztában van vele, sőt, számít rá, hogy bármikor jöhet egy újabb. A fentiek miatt aztán előregondolkodik, s igyekszik bebiztosítani magát a nem várt események hatásai ellen. A bizonytalanságkerülésbe beletartozik az új eljárások, innovációk, kockázatos döntések iránti szkepszis, ami egyes esetekben még az új információk befogadását is nehezíti, mivel az illető egy idő után már magától a tanulástól is fél, hátha kiderül, hogy valamit másképp kell majd csinálnia. A sikeres üzleti magatartáshoz nélkülözhetetlen alacsony kockázatkerülési szinthez képes nálunk a fentiek alapján épp’ az ellenkezőjével találkozhatunk.

A magyar társadalom tagjai erősen individualisták. Mindez azt jelenti, hogy a munkavállalók leginkább a saját boldogulásukra, biztonságukra vagy fejlődésükre koncentrálnak, a közösség érdeke csak ezután következik. Ha kedvezőbb lehetőség adódik, akkor a hazai munkavállalók nem haboznak kihasználni azt anélkül, hogy a korábbi munkahelyen kapott támogatásért hálát éreznének. A fentiek mellett az individualista attitűdöt igazolja az is, hogy a vezetők és a munkavállalók is igyekeznek láttatni a nekik köszönhető eredményeket, változásokat, s igyekeznek is ilyeneket elérni, létrehozni. A néhány éve munkába állt Y generáció tagjai még individualistábbak, mint a náluk idősebbek. A bizalmi kapcsolatok hazánkban leginkább az olyan mikroközösségekben alakulnak ki, mint a család és a szűk, baráti társaságok, s az egyének baj esetén is innen számítanak segítségre, illetve hajlandóak maguk is erőfeszítéseket tenni.

A nemi egyenlőség azt mutatja meg, hogy egy társadalomban mekkora átjárhatóság van a hagyományosan férfi vagy nőinek tartott szerepek között. A magyar társadalom inkább maszkulin vonásokkal rendelkezik (bár az eltolódás mértéke nem tekinthető magasnak), amelyben a szerepek világosan elkülönültek, s az átjárhatóság kicsi. Alacsony a női vezetők aránya, különbség van a férfi és női munkavállalók bérszínvonala és karrierlehetőségei között, s kifejezetten ritka, hogy egy férfi annyira átvegyen női szerepeket, hogy maga menjen GYES-re. A fentiek mellett azonban jelen van az a szegénység okozta körülmény is, hogy az egykeresős családmodell hazánkban csak ritkán működőképes. Mindez arra kényszeríti a nőket, hogy a gyermeknevelés miatt dolgozzanak, s elviseljék a számukra hátrányos körülményeket.

Az asszertivitás (érdekérvényesítő képesség) szintje a hazai munkahelyeken kifejezetten alacsony. Ritka, hogy konfliktushelyzetben egy munkavállaló maradéktalanul érvényesítse jogait, főleg egy alá-fölérendeltségi viszony esetében. Ennek két fő oka a szorongás és a kommunikációs nehézségek. A fentiek miatt gyakoribb, hogy a munkavállalók elfogadják, amit vezetőik kérnek tőlük, s helyette inkább sérelmeik mélyülnek, passzív ellenállásuk erősödik meg. Problémát jelent, hogy egy asszertív munkavállalóra vagy középvezetőre néha még a munka- vagy vezetőtársai sincsenek felkészülve, s magatartását gyakran félreértik, s kekeckedőnek, akaratosnak, konfrontatívnak bélyegzik.

A teljesítményorientáció szintje – leginkább külső nyomásra – jelenleg igencsak változóban van a hazai munkavállalóknál. Ez a változó arról szól, hogy a csoport mennyire bátorítja az egyént az eredményes munkavégzésre, s mennyire ismeri el az így keletkező érdemeket. A rendszerváltás előtt a munkahelyeken kifejezetten ritka volt a teljesítménymérés, s még inkább az értékelés, visszajelzés. Utána, főleg a külföldi tulajdonú cégeknél a munkavállalók és a vezetők is jelentős teljesítménykényszerbe kerültek, ahol egyszeriben fontossá vált minőségi munkavégzés. A dolgozók számára az új elvárás eleinte stresszforrásként jelent meg, de napjainkra elfogadottsága jelentősen javult. Fontos megjegyezni, hogy a hatalmi távolság és a teljesítményorientáció foka sok esetben fordítottan arányos: ahol elfogadják a hierarchikus berendezkedést és a merev függelmi viszonyokat, ott az egyének kevésbé tartják fontosnak a személyes teljesítményt, és fordítva (Bakacsi, 2012).

A jövőorientáció a szervezetek esetében azt jelzi, hogy mennyire fontosak a szervezetben a hosszú távú célok, a K+F beruházások, illetve a munkavállalók szakmai fejlődésébe fektetett erőforrások (Málovics, 2000). A munkavállalók és a vezetők jövőorientációja a tudatos karriertervezést, a szakmai fejlődést, illetve a tanulást foglalja magába. Sajnos, ezen a területen hazánk kifejezetten gyengén teljesít: jellemzőbb, hogy a bizonytalan jövő helyett inkább a mának éljünk. Ezt történelmi okokkal is magyarázhatjuk, hiszen a rengeteg változás (lásd: bizonytalanságkerülés) miatt az emberek jogosan érzik, hogy az az övék, amit ma megszereznek maguknak. Erre a táplálkozási szokásoktól (túl nagy adagok, szinte „lakomák”) kezdve a torz fogyasztói döntéseken át (felelőtlen hitelfelvétel, erőn felüli költekezés) a rövidtávú célokat előtérbe helyező vezetői döntésekig (például: rövidtávú haszonmaximalizálás, prémium-kifizetések) rengeteg példát láthatunk.

A humánorientált kultúrákban fontos a méltányosság, a társadalmi átjárhatóság, a konfrontációk kerülése, sőt, még az asszertivitás szintje is alacsonyabb. Magyarországon a humánorientáció mértéke kifejezetten alacsony, ami azt jelenti, hogy egy átlagos honpolgár az idegenekkel szemben bizalmatlan, a kisebbségekkel szemben elutasító, s magatartásában megfigyelhető az önzés. A kevéssé humánorientált személy bizalma és törődése mikrokörnyezetére korlátozódik (Herneczki, 2005).

Könnyen megfigyelhetjük, hogy a vizsgált kultúraváltozók eredménye több helyen is ugyanazokból a közös tapasztalatokból, történelmi eseményekből ered: a rengeteg változás és a kiszolgáltatottság érzése bizalmatlanságot szül, fokozza az individualizmust, s csökkenti a jövő- valamint a humánorientáció szintjét. A fentiekhez érdemes még hozzátenni a munkavállalók elégedettségét is. Mára több kutatás[3] is bebizonyította, hogy az anyagi biztonság és a magas jövedelem hatással van a munkavállalók elégedettségére. Mindez azt jelenti, hogy egy olyan vezetőnek, aki alacsony bérszínvonalon dolgozó munkavállalókat irányít, fel kell készülnie rá, hogy munkatársai elégedetlenségét, frusztrációját is kezelni tudja, amelynek elsődleges megnyilvánulási területei a demotivált munkavégzés, az ellenállás és a precizitás hiánya. Ugyan „nem mondhatjuk azt, hogy a magyarok általában depressziósabbak, mint más országok népei, viszont a leszakadó rétegekben, az állandó krónikus stressz, bizonytalanság állapotában élők között rendkívül magas a negatív hangulati állapot, és az ezzel együtt járó negatív életminőség” (Kopp – Martos, 2011: 17).

 

Következtetések

„A huszadik század társadalmi-gazdasági folyamatainak jellemző vonása volt a folytonos változás. Az új század kezdetén azonban már nem önmagában a változás, hanem ennek gyorsulása a meghatározó. Ez jellemzi a társadalmi és a gazdasági folyamatokat egyaránt.” (Szekeres, 2007/9) A fent leírt társadalmi környezet adott (Magyarorszag.hu, 2009), s a vezetőn múlik, hogy benne milyen sikereket képes elérni. Ha az illető jó oktatást kapott vagy elegendő tapasztalatot szerzett, akkor valószínűleg jobb eredményeket ér el azoknál, akik nem rendelkeznek hasonló tudásanyaggal. Mivel az off the job[4] vezetőképzési programok természetükből fakadóan leginkább az explicit tudás[5] átadására fókuszálnak, ezért itt most csak az átadott lexikális ismeretekkel, leírt tapasztalatokkal, esettanulmányokkal és módszerekkel foglalkozunk. Amint azt Szabó Katalin és Kocsis Éva felmérései (2003/46-49) is alátámasztják, a külföldről átvett vezetői ismereteket oktató tananyagokat ki kell egészíteni olyan esetpéldákkal is, amelyek a hallgatókat felkészítik a hazai szervezetek működési sajátosságaira. A hatékony és eredményes képzéshez a fenti okok miatt a tananyagok adaptációjára, kibővítésére van szükség, ha azt szeretnénk, hogy az átadott tudás könnyen és nagy arányban hasznosuljon. A szerző a GLOBE kutatás eredményeire támaszkodva az egyes kultúraváltozók esetében a mért és a kívánatos érték csökkentésére a 2. táblázatban felsorolt graduális vagy posztgraduális képzési módszereket tartja lehetséges eszköznek.

  1. táblázat:

Az egyes kultúraváltozók esetében Magyarországon mért és kívánatos értékek közötti különbségek csökkentésére alkalmas graduális és posztgraduális képzések felsorolása

Nr.

Kultúraváltozó

Javasolt képzési programok

1

Hatalmi távolság

vezetésmódszertan, vezetői azonosulás, vezetői szerepvállalás, ellenállás-kezelés, egyenrengú emberi kapcsolatok kialakítási képességének fejlesztése

 

2

Bizonytalanságtűrés

egyéni és csoportos problémamegoldó készségek fejlesztése, változásmenedzsment, krízishelyzet-kezelés, kockázatelemzés, önismeret (félelmek és szorongások beazonosítására és feloldására), kreativitás fejlesztése, empátiás készségek fejlesztése, stressz-kezelés

 

3

Intézményi kollektivizmus

csapatépítő módszerek, motivációs ismeretek vezetők részére, jövőkép-tervezés, karriertervezés

 

4

Csoportkollektivizmus

csapatépítő módszerek, önismeret (individualizmus csökkentésére), érzelmi intelligencia fejlesztése

 

5

Nemi egyenlőség

önismeret, szociológiai tréningek, előítéletek kezelése, többszempontú látásmód fejlesztése

 

6

Asszertivitás

önismeret, asszertív kommunikáció, emberi jogok, konfliktuskezelés, önérvényesítés, vitakészség-fejlesztés, érvelési technikák

 

7

Teljesítményorientáció

célközpontú szemlélet és magatartás fejlesztése,vezetői motivációs technikák, teljesítménynövelő értékelési módszerek,vezetői coachingtechnikák, versenyszemlélet formálása, csoportdinamika

 

8

Jövőorientáció

stratégiai és üzleti tervezés oktatása, személyes és vállalati hírnévmenedzsment, marketing, célkitűzés, fókusz-képzés, trendkutatás

 

9

Humánorientáció

ön- és emberismeret, interkulturális ismeretek fejlesztése, csoportnorma és csoportkultúra fejlesztése (módszertani ismeretek átadása)

 

Forrás: saját szerkesztés[6]

„Báthory Zoltán szerint az eredményes tanulást elsősorban az jellemzi, hogy minden pszichikus folyamat aktivitásának összhatásaként jön létre: nem csupán vagy nem főként a figyelem és az emlékezet szerepe jelentős. (…) Az érzékelés, az észlelés, a képzelet, a gondolkodás, az érzelem, az akarat és a cselekvés sokszínű, ám koherens halmazáról van szó.” (Báthory,  2000: 26-27. in Vass, 2010: 14-15) Kortól is képzési típustól függetlenül azok a programok lesznek tanulás és tanulóközpontúak, amelyek fejlesztik a hallgatók kreativitását, bátorítják az innovatív megoldásokat, a kritikus gondolkodást, fejlesztik a problémamegoldó szemléletet és a kommunikációs képességet is (Jacobs, 2010 in Vass, 2010). Az érzelmi töltés és az ismeretek átadása szükséges ugyan, de nem elegendő. Fontos, hogy az tananyagot a hallgatók olyan formában kapják meg, hogy azokat a munkahelyükre visszatérve alkalmazni tudják.

Az alkalmazhatóság biztosítása egyértelműen a képzőintézmények feladata, ezért „új oktatási módszerek jelentek meg és jelennek meg az alkalmazás problémájának megoldására.” (Molnár, 2004: 22.) Az „atipikus tanulási módszerek népszerűsödését az utóbbi évtizedek hoztak magukkal – elsősorban az élethosszig tartó tanulás elvárásainak jegyében, valamint a felnőttek tanulási hatékonyságának növelése céljából.” (Kadocsa, 2007: 140.) Előtérbe került az önállóság és a kommunikáció fejlesztése, valamint felértékelődött a saját élmények szerepe, amelyet a hallgatók önálló kutatás vagy tapasztalatszerzés útján szerezhetnek meg. A tanárok részéről az ismertető jellegű, egyoldalú előadások mellett egyre nagyobb teret nyernek az olyan, interaktív képzési formák, mint a tréning, a coaching vagy az esettanulmányok segítségével történő oktatás. Az ismertetés helyett a (meg)tanítás lett a kulcsszó.

 

Összegzés

A Világgazdasági Fórum összesen 120 szempontot vizsgál az országok versenyképességi rangsorának összeállítása során, amelyek között a vezetői képzések minősége is szerepel (5.05, 7 fokozatú skálán). Dolgozzék akár a köz-, akár a magánszférában, egy vezető csak abban az esetben lesz képes rá, hogy jó munkát végezzen és a rendelkezésére álló erőforrások felhasználásával, illetve szervezésével elérje a kitűzött célokat, ha ehhez megfelelő támogatást, valamint releváns, jól használható tudást szerezhet.

A vezetői teljesítmény akkor járulhat hozzá egy ország versenyképesebbé válásához, ha a vezetők a rájuk bízott területeket, cégeket, hivatalokat és intézményeket képesek folyamatosan átlag feletti szinten működtetni, s ezzel egy idő után hozzájárulnak az országos átlag emeléséhez is. Egy gazdaság versenyképessége ugyan több tényező együttes hatásától függ (a Versenyképességi index 120 területet vizsgál), de vitathatatlan tény, hogy a magánszektor gazdasági teljesítménye a legfontosabb pillérek közé tartozik. Evidencia, hogy egy hatékony, innovatív eljárásokkal működő gazdaság nagyobb értéket állít elő, magasabb bérszínvonalat garantálhat, és több adót fizethet be az államkasszába, mint egy ehhez képest elmaradottabb.

Ahhoz, hogy a vezetői képzések hozzájáruljanak egy ország versenyképességéhez, graduális és posztgraduális rendszerű és releváns képzési programokra van szükség, amelyek során a hallgatók felesleges ismeretanyag helyett jól használható, a gyakorlati feladataikhoz kapcsolódó tudást kapnak. Megfelelő ismeretanyagnak – a saját tapasztalataink alapján – azt az új tudást tekintjük, amelynek alkalmazása nem ütközik kulturális vagy egyéb akadályokba, s az ezt használó vezető a rá bízott feladatokat a korábbihoz képest más minőségben, hatékonyabban, gyorsabban vagy kevesebb erőforrás (emberi, pénzügyi, tárgyi) felhasználásával tudja elvégezni. Szintén megfelelő az a tudásanyag is, amely korábban megoldhatatlan feladatok ellátására teszi képessé a vállalkozókat, cégtulajdonosokat, s a cégüknél ezúton hoz fejlődést.

A versenyképességet meghatározó tényezők közé sorolhatjuk a képzésbe bevont hallgatók létszámát, a képzések gyakoriságát, intenzitását, de leginkább minőségét. A minőség szempontjából a legfontosabb kérdés az alkalmazhatóság. Mivel a vezetők legfontosabb feladata, hogy más embereket irányítsanak, nem mindegy, hogy ennek ellátására mennyire vannak felkészülve. A magyar társadalom az elmúlt száz évben annyi változáson ment keresztül, hogy ez már jelentős hatással volt a kultúrájára, mentalitására. A szaktudáshoz kapcsolódó ismeretanyagon kívül a vezetői képzések esetében erre a tényre mindenképp tekintettel kell lenni. A tananyagok adaptációjához számos publikáció és kutatás áll rendelkezésre, amelyek közül a szerző az alábbiakat emeli ki: a GLOBE projekt 9 kultúraváltozó alapján határozza meg, hogy a hazai szervezetek és magánszemélyek milyen attitűddel rendelkeznek, s miként viselkednek a munkahelyi társas kapcsolataik során. Kopp Mária kutatásai rámutatnak azokra a tényezőkre, amelyek a magyar munkavállalók lelki nehézségeinek kiváltó okai. Ezek megértésére és a kialakult helyzet kezelésének képességére minden vezetőnek szüksége van, ha a munkahelyén szeretne eredményeket elérni. Szabó Katalin és Kocsis Eva a Tanulás és felejtés vegyes vállalatokban c. könyvében (2013/46-49) részletesen ismerteti, hogy a külföldi és a hazai tudás miként ötvözhető, illetve hogyan alkalmazkodhat a lokális jelenségekhez. Lengyel Balázs doktori értekezéséből (2010/33) kiderül, hogy a globális termelési rendszer milyen regionális következményeket eredményez, illetve a lokális tudásteremtésről szóló folyóiratcikkében (2004/51-71) arról is szó esik, hogy a lokális tudás átadása miként járul hozzá a globális versenyképesség javításához.

A versenyképesség esetében a szerző szerint sokkal fontosabb a meglévő rendszerek továbbfejlesztése, mint azok átalakítása vagy komponenseik arányainak megváltoztatása. Egy ország gazdaságán belül ugyanis beszélhetünk versenyképes agráriumról, versenyképes ipari termelésről, versenyképes start-up szektorról, és még sorolhatnánk… Átalakításra és leépítésre csak akkor kell sort keríteni, ha a körülmények fejlesztésekkel, képzésekkel nem változtathatók meg érdemben. Amíg azonban lehetőség van a cégek üzleti, termelési, és szolgáltatási folyamatainak fejlesztésére, illetve a munkatársak szaktudásának, kompetenciáinak bővítésére vagy megújítására, addig a graduális és a posztgraduális képzések fontossága és létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. E tény a képzőintézményekre, a fenntartókra, a törvényalkotóra és a résztvevőkre egyaránt felelősséget és feladatokat ró, amelyek végrehajtása közös érdekük.

 

A blogbejegyzés szerkesztett változata a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara által szerkesztett Vezetéstudomány c. folyóirat 47. évfolyamának 7. számában is megjelent, 20116-ban.(54-63. oldal)

 

Felhasznált irodalom

Magyar nyelven:

Bakacsi, Gy. (2012.): A Globe-kutatás kultúraváltozóinak vizsgálata faktoranalízis segítségével; Vezetéstudomány Vol.18./4., 12-22. o., Letöltve 2015.10.05-én az alábbi webcímről: http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/603/1/vt_2012n4p12.pdf

Berczeli, P. (2005.): A csúcsra törni – Posztgraduális menedzserképzés; Magyar Narancs, 2005./26., letöltve 2015.10.04-én az alábbi honlapcímről: http://magyarnarancs.hu/tudomany/a_csucsra_torni_-_posztgradualis_menedzserkepzes-64243

Bierer, A. (2006.): A hatékony vezetési stílus; BGF-KKFK, 9. o., Letöltve 2015.10.27-én az alábbi weboldalról: http://elib.kkf.hu/edip/D_12866.pdf

Botos, J. (2000.): Versenyképesség elemzés: fogalmi körüljárás, hazai esélyek; Megjelent: Farkas B. – Lengyel I. (szerk.): Versenyképesség – regionális versenyképesség, SZTE Gazdaságtudomány Kar Közleményei, JATEPress, Szeged, 2000. 218-234. o.

Hermann, I. (2002.): A multinacionális cégkultúra: Karriervonalasok; Magyar Narancs, 2002./32., letöltve 2015.10.27-én az alábbi weboldalról: http://magyarnarancs.hu/szex/a_multinacionalis_cegkultura_karriervonalasok-60628

Herneczki K. (2005.): Nemzeti szervezeti kultúrák I.; Consultation magazin 2005./3., Letöltve 2015.10.06-án az alábbi weboldalról: http://www.cons.hu/index.php?menu=cikk&id=421

Horváth,  P. (2002.): A tudomány szabadságának ősforrásai; Magyar Tudomány 2002./2. 157. o., letöltve 2015.09.09-n az alábbi weboldalról: http://www.matud.iif.hu/02feb/horvath.html

Kadocsa, L. (2007.): Az atipikus tanulási formák elterjedésének lehetőségei és korlátai; Tanár-továbbképzési konferenciák, szerk: Nagy L – Zachár L., Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, Budapest – Siófok – Hajdúszoboszló, 140-166. o.

Kopp, M. – Balog, P. – Konkoly Thege, B. – Salavecz, Gy. – Stauder, A. – Csóka, Sz. – Bódizs R. (2009.): A lelki egészség epidemiológiai, pszichofiziológiai vizsgálata és a lelki egészségmegőrzés lehetőségei; Népegészségügy Vol.87./2. Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, MTA-SE Mentális Egészségtudományok Társult Kutatócsoport, 52-58. o., letöltve 2015.10.05-én az alábbi honlapcímről: http://lib.semmelweis.hu/sepub/pdf/2009/a490

Kopp, M. – Martos, T. (2011.): A magyarországi gazdasági növekedés és a társadalmi jóllét, életminőség viszonya; Magyar Pszichofiziológiai és Egészségléletktani Társaság, letöltve 2015.10.06-án az alábbi weboldalról: http://beszamolo2010.jno.hu/cd/fuggelekek/2_kutatasok_eredmenyei/kopp_gazdasagi_novekedes.pdf

Kozma, F. (1998.): Magyarország helye és mozgástere a világhierarchiában; Statisztikai Szemle, 1998./12, 981-992. o., letöltve 2015.10.26-án az alábbi weboldalról:  http://www.ksh.hu/statszemle_archive/1998/1998_12/1998_12_981.pdf

Kuti, Gy. (2005.): A „The Caravan Game®” ausztrál menedzsment szimulációs tréning magyarországi piaci bevezetése a hazai indoor és outdoor trénnigpiac lehetőségeinek, sajátosságainak, valamint az aktuális kereslet függvényében; BGF-KKFK, 11. o., letöltve 2015.10.27-én az alábbi weboldalról: http://elib.kkf.hu/edip/D_11556.pdf 

Lengyel, B. (2004.): A tudásteremtés lokalitása: hallgatólagos tudás és helyi tudástranszfer; Tér és Társadalom, 2004./2. 51-71. o., letöltve 2015.10.27-én az alábbi weboldalról: http://tet.rkk.hu/index.php/TeT/article/viewFile/945/1887

Lengyel, B. (2010.): A tudás-alapú gazdaság területi vizsgálatai Magyarországon – regionális innovációs rendszerek és tudásbázis; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest, letöltve 2015.10.27-én az alábbi weboldalról: http://www.kornygazd.bme.hu/doktori/phds/DSZ-10/LengyelBalazs/A%20tudas-alapu_gazdasag_teruleti_vizsgalatai.pdf

Lengyel, I. (2010.): Regionális Gazdaságfejlesztés, Akadémiai Kiadó, Budapest

Málovics, É. (2000.): A szervezeti kultúra empirikus kutatása Dél-.Magyarországon;  Farkas B. – Lengyel I. (szerk.): Versenyképesség – regionális versenyképesség, SZTE Gazdaságtudomány Kar Közleményei, JATEPress, Szeged, 2000. 157-168. o.

Málovics, É. – Mihály, N. (2005.): A tudásfogalom ellentmondásai a közgazdaságtan és a pszichológia határán; Búzás N. (szerk.): Tudásmenedzsment és tudásalapú gazdaságfejlesztés, SZTE Gazdaságtudomány Kar Közleményei, JATEPress, Szeged, 2005. 123-138. o.

Miszlivetz, F. (2010.): A viszonylagos szabad akarat pillanatában vagyunk? interjú Immanuel Wallersteinnel; Magyar Tudomány, 2010.02.20., letöltve 2015.10.26-án az alábbi weboldalról: http://www.matud.iif.hu/2010/07/17.htm

Molnár, Gy. (2004.): Az iskolai és az alkalmazható tudás kettőssége; Iskolakultúra, 2004./8., letöltve 2015.10.28-án az alábbi weboldalról: http://www.staff.u-szeged.hu/~gymolnar/MGy2004_8.pdf 

Neményiné, Gyimesi I.: A tréning módszerű kommunikációs készségfejlesztés története Magyarországon, a tréningmódszer megjelenése Magyarországon; Külkereskedelmi Főiskolai Füzetek, 17., 51-62. o. Letöltve 2015.10.27-én az alábbi weboldalról: http://elib.kkf.hu/okt_publ/szf_17_07.pdf

Noszkaiy, E. (2011.): A tudásmenedzsment hazai fejlődéstörténete; Veresné Somosi M. (szerk): Vezetési ismeretek III. – Tanulmányok a társtanszékek munkatársaitól, Miskolci Egyetem, Miskolc, 2011. 124-187. o., letöltve 2015.09.17-én az alábbi weboldalról: http://www.titoktan.hu/_raktar/_e_vilagi_gondolatok/Tudasmenedzsment-hazai-fejl.pdf

Polányi M. (1999.): A hallgatólagos következtetés logikája in Forrai G. – Szegedi P.; (szerk): Tudományfilozófia szöveggyűjtemény, Áron Kiadó, Budapest.

Szabó, K. (2003.): Tanulás és fejlesztés a Magyarországon működő külföldi tulajdonú vállalatokban; Információ, tudás, versenyképesség, Általános Vállalkozási Főiskola, Budapest, 7-13. o., letöltve 2015.10.27-én az alábbi weboldalról: http://epa.oszk.hu/02000/02051/00022/pdf/EPA02051_Tudomanyos_Kozlemenyek_07_2003_apr_005-014.pdf

Szabó, K. – Kocsis, É. (2003.): Tanulás és felejtés vegyes vállalatokban; Oktatási Minisztérium, Budapest

Szekeres, T. (2007.): Gazdaság is felnőttképzés; Tanár-továbbképzési konferenciák, szerk: Nagy L – Zachár L., Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, Budapest – Siófok – Hajdúszoboszló, 9-16. old.

Sztretykó, Gy. (2013.): Az Európai Unió válsága és a keleti nyitás lehetőségei; letöltve 2013.10.26-án az alábbi weboldalról:  http://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/kautzkiadvany2013/makropenzugy/szretyko.pdf

Tímár, G. (2015.): Mi kell a fiataloknak?; Piac és Profit, 2015.06.02., letöltve 2015.10.06-án az alábbi weboldalról: http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/mi-kell-a-fiataloknak-figyelem-szemelyre-szabottsag-csocso/

Vass V. (2010.): Kompetencia alapú felsőoktatás: mentsvár vagy börtön; szerk: Dobó, I. – Perjés, I. – Temesi, J.: Korszerű felsőoktatási pedagógiai módszerek, törekvések, NFKK Füzetek, 2010/5., 9-21. o., letöltve 2015.10.28-án az alábbi weboldalról: http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/1231/1/NFKK_5_vegleges.pdf

Wallerstein, I. (2013.): A modern világgazdasági rendszer kialakulása; Gondolat Kiadó, Budapest

Weber, M. (1983.): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme; Gondolat Kiadó, Budapest

A tízedik legglobalizáltabb Magyarország; Portfólió.hu, 2012.04.12., letöltve 2015.10.04-én az alábbi weboldalról: http://www.portfolio.hu/gazdasag/a_tizedik_legglobalizaltabb_magyarorszag.165672.html

Csak az autóipar tudja lenyomni a hazai kreatív cégeket; HVG.hu, 2014.10.01., letöltve 2015.09.09-én az alábbi weboldalról: http://hvg.hu/enesacegem/20141001_Csak_az_autoipar_tudja_lenyomni_a_hazai_k

Milyen tényezők befolyásolják a munkahelyi elégedettséget?; Mfor.hu, 2010.06.09., Letöltve 2015.10.26-án az alábbi weboldalról: http://www.mfor.hu/cikkek/vallalatok/Milyen_tenyezok_befolyasoljak_a_munkahelyi_elegedettseget_.html

Kopp Mária Feltárta, miért a magyar a legpesszimistább nép; HVG.hu, 2012.04.04., letöltve 2015.10.05-én az alábbi weboldalról: http://hvg.hu/plazs/20120404_kopp_maria_kutatasai

Napjaink Magyarországának társadalmi jellemzői; Magyarország.hu, 2009.04.01., Letöltve 2015.10.28-án az alábbi weboldalról: https://orszaginfo.magyarorszag.hu/informaciok/tarsadalom/tarsadalmijellemzok.html

Angol nyelven:

Bakacsi, Gy. – Takács, S. – Karácsonyi, A. – Imrek, V. (2002.): Eastern european cluster: tradition and transition; Journal of World Business, Vol.37./1. 69-80. o., letöltve 2015.10.06-án az alábbi weboldalról: http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S109095160100075X

Leclair, D. R. (2001.): Globalization of Management Education; AACSB International, Tampa, Florida, USA, letöltve 2015.09.12-én az alábbi weboldalról: http://www.aacsb.edu/~/media/AACSB/Publications/research-reports/AACSB%20Globalization%20Of%20Management%20Education%20Task%20Force%20Report%20-%202011.ashx

Zaheer, A. (2014.): Ethics and Values Towards Management Education Quality: A Global Scenario; TOJQIH – The Online Journal of Quality in Higher Education, 2014./1., letöltve 2015.09.12-én az alábbi weboldalról: http://www.tojqih.net/pdf/v01i01/v01-i01-03.pdf

World Economic Forum: Quality of Management Schools, letöltve 2015.08.31-én az alábbi weboldalról: http://reports.weforum.org/global-competitiveness-report-2014-2015/rankings/#indicatorId=EOSQ131

World Economic Forum: Reliance on professional management, letöltve 2015.08.31-én az alábbi weboldalról: http://reports.weforum.org/global-competitiveness-report-2014-2015/rankings/#indicatorId=EOSQ126

World Economic Forum: Efficient use of talent, 2014-2015-ös kiadás, közzétéve 2014.09.03-án, letöltve 2015.10.26-án az alábbi weboldalról: http://reports.weforum.org/global-competitiveness-report-2014-2015/rankings/#indicatorId=GCI.B.07.02

What about Hungary?; The Hofstede Centre, letöltve 2015.09.09-én a Hofstede Központ weboldaláról: http://geert-hofstede.com/hungary.html

Orosz nyelven:

Смирнов, Н. – Соболь, Д. – Шамрай, А. А. – Шеховцев, А. – Щетинин, О. – Ермилова, Г. – Шестоперов, О. М. (2009.): Жизненный цикл малого предприятия; Либеральная Миссия, Новое литературное обозрение, Moszkva, Oroszország

 

Jegyzetek:

[1] GLOBE: Global Leadership and Organizational Behavior Effectiveness

[2] Hatalmi távolság, individualizmus – kollektivizmus, férfiasság – nőiesség, bizonytalanságkerülés, jövőorientáció

[3] „Ha azokról a tényezőkről szólunk, melyek befolyással vannak a munkahelyi elégedettségre, akkor elengedhetetlen, hogy a fizetésről és az előrehaladási lehetőségekről is szót ejtsünk. Mindkét tényező erős pozitív kapcsolatot mutat az elégedettséggel.” (Mfor.hu, 2010)

[4] „Munkahelyen kívüli képzési forma. A programban résztvevőket a munkahelyi környezetükből kiemelik, és a munkahelytől távol, nyugodt körülmények között történik a magatartásfejlesztés. Előnye a nagyobb ráhangoltság, az erősebb motiváció, az oldott és nyitott légkör.” (HR Portal, 2015)

[5] Polányi Mihály az 1960-as években a tudás két fajtáját különítette el: az explicit és az implicit tudást. Az implicit tudás nincs leírva, mert az csak az emberek fejében létezik, mégis ez alkotja a nagyobb részt, mintegy 80%-ot. Az explicit tudást leírják, elmondják, továbbadják. Ezt tanítják az iskolák és a különböző képzőintézmények is.

[6] A táblázat elkészítéséhez a szerző Kovács Tündével, a Tréningek a humánerőforrás fejlesztésben c. könyv szerzőjével készített interjút (Stratégiai Kommunikációs Tanácsadó Iroda, Budapest, 1998.)

Szólj hozzá!

Címkék: felnőtt vezetés versenyképesség vezetőképzés vezetői kompetenciák GLOBE

A vezetőképzések szerepe a gazdasági versenyképességben (1. rész)

2016.08.22. 19:40 :: Tamas Vaszari

Absztrakt

Magyarországon a rendszerváltás után a vezetők részére kidolgozott továbbképzések, tanfolyamok és tréningek szinte önálló képzési ágazattá nőtték ki magukat, amelyben a szolgáltatói oldalon a graduális programokat is kínáló felsőoktatási intézmények, a nyugatról érkező nemzetközi cégek leányvállalatai vagy képviselői, illetve a hazai tréningcégek és magániskolák egyaránt megjelentek. A sokszereplős, de gyengén szabályozott piacon a tanulni vágyók számára egyre nehezebbé vált a minőségi, valós szakmai és néha személyiségfejlődést is biztosító képzések beazonosítása. Az alábbiakban a szerző kísérletet tesz rá, hogy a teljesség igénye nélkül összegyűjtsön néhány olyan szempontot és kritériumot, amely támpontot adhat a képzési programok értékeléséhez. A cikkben az előbbiek mellett szó esik a keresleti oldal differenciált mivoltáról is, ami meghatározza, hogy az azon belül elkülöníthető két főcsoport számára mely programok lesznek megfelelőek.

 

Abstract

Following the political and economic changes in Hungary, the different types of management courses and training programs became an independent educational sector, in which the state educational system, the local affiliates of Western education providers and some Hungarian training companies all participated. With many actors in an under-regulated market, it became more and more difficult for consumers to identify high quality programs able to offer genuine personal and professional development. In this article, the author attempts to provide a non-exhaustive list of perspectives and criteria which can help to evaluate educational programs. The segmentation of demand in this market is also analysed, with the aim of defining the most suitable programs for the two main groups which can be identified.

 

Köszönetnyilvánítás

A szerző ezúton kíván köszönetet mondani Dr. Fülöp Márta egyetemi tanárnak, amiért gondolataival, hasznos tanácsaival és kritikai észrevételeivel segítette e cikk elkészítését.

 

Bevezető

A Világgazdasági Fórum (VGF) 1979. óta évről évre összeállítja a Föld országainak versenyképességi rangsorát. Az alapítványi formában működő szervezet a Globális Versenyképességi Index (GCI) elkészítése során összesen 120 szempont alapján vizsgálja az egyes országokat, amelyeket 12 főcsoportba tömörít. A vizsgálat 5. főcsoportja (pillére) kizárólag az országokban elérhető képzésekről szól, a „B” rész pedig ezen belül annak színvonaláról, s ebbe az alcsoportba tartozik a vezetőképző intézmények minősége is. A lista első helyén Svájc, a másodikon Belgium, a harmadikon Spanyolország található. Az Egyesült Királyság az ötödik, az Egyesült Államok a tizenegyedik, Németország a huszonkilencedik, Magyarország pedig a hatvanhatodik helyen áll, két hellyel megelőzve Csehországot, és hat hellyel Japánt! (VGF, 2014)

A versenyképességi rangsor 7. főcsoportjának „B” része a munkahelyi körülményeket vizsgálja, amelybe beletartozik a termelékenység, a vezetői előmenetel lehetőségei, a tehetség kibontakoztatása, illetve megtartása a munkáltatók részéről, és a nők esélyegyenlősége is. (VGF, 2014) A lista első helyén ezúttal is a teljes rangsor élén álló Svájcot találjuk, a második az Egyesült Államok, a harmadik pedig Szingapúr. Az Egyesült Királyság a hatodik, Németország a tizenharmadik, Ausztria a huszonötödik, Magyarország pedig a nyolcvanötödik helyen áll, tizenöt hellyel Ukrajna, tíz hellyel Lengyelország és négy hellyel Bulgária mögött…

A jelen cikk hipotézise, hogy ha csak csekély súllyal is, de a vezetői képzések hozzájárulhatnak egy ország versenyképesség fokozásához. A képzési programok, tematikák összeállítása során ugyanakkor ajánlatos figyelembe venni bizonyos kulturális sajátosságokat, amelyek előre meghatározzák a munkavállalók attitűdjét, s azt, hogy a képzések résztvevői milyen tudást fogadnak szívesen, és hasznosítanak eredményesen. Ha a tananyagfejlesztés során figyelembe veszik a fent említett körülményeket, akkor a képzőintézmények hatékonyabb munkát végezhetnek, s az ország versenyképesebbé válhat.

 

Vezetők egy ország szolgálatában

Evidencia, hogy jó vezetőkre szükség van, hiszen az adót befizető cégeket és az állami szervezeteket egyaránt ők működtetik. E tény miatt elengedhetetlen, hogy egy ország figyelmet fordítson a vezetői képzésekre, s igyekezzék azt minden vezető beosztásba kerülő munkatárs számára elérhetővé tenni. A graduális rendszerben működő intézmények a rendszerváltás után néhány éven belül hazánkban is felismerték a vezetői képzések iránt mutatkozó, egyre bővülő igényt, de sajnos nem minden esetben voltak abban a helyzetben, hogy erre kielégítő választ, megoldást tudjanak adni. Ennek oka, hogy az egyetemek és főiskolák padsoraiban főleg nappali tagozatos hallgatók foglalnak helyet, akik a középiskolából érkezvén folytatják tanulmányaikat, s a diploma megszerzése után pályakezdőként lépnek a munkaerőpiacra. A frissdiplomásoktól azonban a vállalatok csak a legritkább esetben várják el a vezetői ismereteket, hiszen a legtöbb alkalommal mindössze végrehajtói, beosztotti pozíciókat ajánlanak fel nekik. Ha pedig a fentiek ellenére az egyetemi évek alatt az említett hallgatók mégis szereztek vezetői, szervezői vagy akárcsak projektmenedzsment ismereteket, azokat csak a legritkább esetben tudják hasznosítani vagy egyáltalán kötni bármilyen gyakorlati tapasztalathoz, élményhez is, ami rövid úton a feledés homályába száműzi a megszerzett tudást.

Más a helyzet azokkal a munkavállalókkal és vállalkozókkal, akik életkoruk, szakmai tapasztalatuk és személyiségfejlődésük okán eljutnak oda, hogy a munkahelyükön közép- vagy felsővezetői feladatokkal bízzák meg őket, de azokkal is, akik saját céget alapítanak, ahol szintén menedzsmentfeladatokkal kell szembesülniük. Az ő részükről sokszor már hiába van igény a tudásra és a tanulásra, ha ez a legtöbb esetben fordítottan arányos az erre fordítható időmennyiséggel. E kettősség, tehát az igény és az időhiány együttese aztán különféle szükségmegoldásokat eredményez, amelyek skálája rendkívül széles.[1] A listán a tudáshiányos vezetéstől kezdve az önszorgalomból elolvasott szakkönyveken át, az elvégezett tanfolyamokon keresztül a tanulmányi szabadsággal megtámogatott MBA képzésekig, levelező tagozaton megszerzett másoddiplomákig és önkéntes tanszabadsággal, ha úgy tetszik, munka nélkül töltött években megszerzett nappali tagozatos menedzserdiplomákig minden megtalálható.

Az, hogy a fent felsorolt forgatókönyvek közül melyik valósul meg, elsősorban a vizsgált személyt körülvevő környezettől függ. Ha egy ország jó vezetőket szeretne, akkor elkerülhetetlen, hogy olyan környezetet biztosítson polgárainak, amelyben azok kinőhetik magukat.

 

Jellemző vezetői feladattípusok a centrumban és a periférián

A vezetői ismereteket nyújtó képzések Magyarországon már a rendszerváltás előtt megjelentek, hiszen a ’80-as évektől kezdve a tréningjellegű képzések egy szűk réteg számára elérhetők voltak (Kuti, 2005). A szocialista tervgazdálkodás szintén igényelte a jó szervezőket és irányítókat, akik számára a kor oktatási rendszere ideológiai és szervezési képzéseket biztosított, a 70-es évektől pedig már kb. 10 folyóirat közölt vezetési és szervezési tárgyú cikkeket (Bierer, 2006). A rendszerváltás mennyiségi és minőségi változást hozott ezen a területen is, hiszen nemcsak az új, nyugaton már évtizedek óta oktatott tananyagok, képzési programok váltak hazánkban is elérhetővé, de megkezdődött egy, a piacgazdasági körülmények között eredményesen dolgozni tudó menedzserréteg kinevelése is (Hermann, 2002).

„Nyugati elemzők még most is sokszor azt hiszik, hogy a piaci viselkedésminták az első külföldi befektetőkkel érkeztek hozzánk. Valójában a kis, nyitott gazdaságban számos vállalat az exporttevékenység révén már korábban is intenzív érintkezésben volt a nyugati partnerekkel, és a külpiacokon kénytelen volt piaci szereplőként fellépni” (Szabó, 2003: 9.). Mindez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság közel sem volt annyira elszigetelve a kapitalista országoktól, mint az gondolnánk. A rendszerváltás idején azok, akik a Magyarországon is meghonosodó, új körülményekkel korábban máshol már találkoztak, felbecsülhetetlen előnybe kerültek, amikor saját cégeket alapítottak vagy vezető beosztásba kerültek. Fontos kiemelni, hogy az újabb és újabb tudásanyagot is azok tudták a legkönnyebben befogadni, akik már rendelkeztek egy korábban megszerzett tudásbázissal, s volt mihez kötniük a hallottakat (Szabó, 2003).

Magyarországon az elmúlt két és fél évtized gyökeres átrendeződést hozott: elfogadottá vált a multinacionális cégek szervezeti kultúrája és mellette megerősödött a kisvállalkozói szektor is. Az Ernst&Young felmérése szerint 2012-re Magyarország a világ 10. legglobalizáltabb gazdasága lett. Az elemzés alapján hazánk gazdasága szervesen integrálódik a nemzetközi vérkeringésbe, azon belül is elsősorban az Európai Unió centrum-országaihoz. Ugyanakkor, a kulturális integráció mértéke elmarad a régiós átlagtól, ahol a legjobb eredményeket a régióban Szlovákia éri el.

A magas fokú integráció bizonyos sajátosságokkal is jár, hiszen a nyugaton székelő transznacionális és multinacionális vállalatok csak a legritkább esetben hozzák ide a magas hozzáadott értéket teremtő K+F részlegeiket, illetve marketingosztályaikat, mivel azok – természetükből kifolyólag – csak az elérhető legfejlettebb piacon működtethetők (például: Németországban, Svájcban, Észak-Olaszországban, illetve Párizs vagy London környékén). Ehelyett mi – a viszonylag alacsony bérszínvonalú, de szakképzett munkaerőt kínáló országok táborát erősítve – főként az olyan tevékenységek idecsábításában reménykedhetünk, mint a könyvelés, az IT, vagy az összeszerelés, gyártás (Wallerstein, 2013). A fenti rendszerből egyedül az ország szerencsés földrajzi elhelyezkedése kínálhat kiutat, hiszen ez lehetővé teszi, hogy a Kelet és Nyugat között félúton logisztikai központ is legyen.

A fent leírt körülmények jelölik ki azt a működési környezetet, amelyben a menedzsereknek eredményes munkát kell végezniük, és amelyre a képzőintézményeknek használható tudást kell kidolgozniuk. Egy munkaerő-intenzív tevékenységek által dominált gazdaságban a vezetők feladatai között kiemelt helyre kerül a munkaszervezés, a folyamatok fejlesztése és betartatása, a munkatársak motiválása, illetve a minőségbiztosítás. A vállalatirányítási folyamatokat és a cégek belső eljárásrendjét viszont szintén a centrumokban alakítják ki, s e munka során az adott terület kulturális sajátosságait veszik alapul. A periférián található leányvállalatoktól elvárják e sztenderdek követését, ami az ott dolgozó vezetőktől újabb ismereteket és alkalmazkodást követel meg. A külföldi tulajdonú cégeknél tehát felmerül egy újabb feladat: az interkulturális különbségek áthidalása, amely szintén a leányvállalatok vezetőire hárul. A cél nem egyéb, minthogy a periféria dolgozóinak munkateljesítménye és kommunikációja megfeleljen a centrumban megfogalmazott elvárásoknak.

Bár a képzések egy részének a fenti helyzetre kell reflektálni, a kínálat egysíkúvá válásához vezetne, ha kizárólag ilyen típusú tudás lenne elérhető. A hazai gazdaságban ugyanis – ha csak kisebb súllyal, de egyértelműen – megtalálható a KKV szektor, s benne a lelkes fiatal vállalkozók egyre szélesebb tábora is, akik a periférián szerzett ötleteiket elegyítik a Nyugaton megszerzett szaktudással és tapasztalattal, s ezekre támaszkodva igyekeznek élet-, majd exportképes, jól működő cégeket felépíteni. Esetükben a szervezés helyett jóval fontosabb a nyelvismeret, a külpiaci marketing és értékesítés, valamint a külkereskedelmi ismeretek eszenciája.

 

A menedzsmenttudás, mint a versenyképesség kitörési pontja

A cikk további részében a nagyvállalatokat és a KKV szektort külön kezeljük, mivel megítélésünk szerint a két szektor annyira különböző módon működik, és olyan eltérő vezetői ismereteket igényel az ott dolgozó menedzserektől, hogy azokat lehetetlen és súlyosan félrevezető lenne együtt tárgyalni.

A külföldi tulajdonban álló, multinacionális nagyvállalatok esetében általában a gyártási tevékenység kerül Magyarországra, amely az előállított értékhez képest viszonylag nagyszámú munkatárs számára jelent munkahelyet és megélhetést. A Wallerstein féle centrum-periféria világrendszer-elmélet lényege, hogy míg a fejlett világnak megfelelő centrumban, a gazdasági és társadalmi fejlődés magas szintjén álló központ államaiban koncentrálódik a tőke, a technológia, az információ és a tudás, addig a külterület gazdaságilag elmaradott államainak jellemzője az agrártermelés, az alacsony technikai színvonal, a kitermelő ipar, nyersanyag biztosítása a centrum számára (Miszlivetz, 2010). Mivel a tudás- és tőke-intenzív tevékenységek a multinacionális vállalatoknál általában az anyavállalat központjában folynak, messze hazánktól, ezért a magyar vezetőktől nem várják el, hogy ezekhez a területekhez is értsenek, hanem inkább a jó idegen-nyelv ismeret és a szervezőkészségek jelenteknek prioritást.

A graduális rendszerben működő vezetőképző intézmények és a posztgraduális képzéseket kínáló szolgáltató cégek számára a fenti információ azért fontos, mert a képzési anyagot a piaci igényeknek megfelelően kell összeállítaniuk. Tehát, a nagyvállalatok esetében a következőkre van igény: projektmenedzsment, munkatársak motiválása, HR ismeretek, IT ismeretek, minőségbiztosítás, csoportszervezés, folyamatmenedzsment. Egy szervezet ugyanis annál hatékonyabb, minél kisebb az erőforrás-veszteség a folytatott tevékenység végzése során. A szerző feltételezése szerint a hatékony működésbe beletartozhat:

  • a folyamatok állandó tökéletesítése,
  • a munkaerő eredményes felhasználása,
  • a jó csapatlégkör,
  • konfliktus- és baleset-megelőzés,
  • az energiatakarékos működés,
  • az alacsony selejtarány is.

Egy (fél)periférián[2] lévő ország érdeke egyértelműen az, hogy minél több tevékenységet magához vonzzon a centrumból. Ehhez a kedvező és biztonságos törvényi háttér, valamint az adókedvezmények mellett olyan szakembergárdára is szükség van, amely alkalmazkodóképességének köszönhetően képes rá, hogy fogadni tudja a betelepülő szervezet munkakultúráját.

A KKV szektor a nagyvállalatokkal ellentétben sokkal inkább hazai tulajdonú cégekből áll, ami azt jelenti, hogy ezek esetében a tulajdonos, a felső-vezetés és a cég központja is Magyarországon található. A vezetői feladatok skálája itt szélesebb, mint a multinacionális cégek leányvállalatainál, hiszen a stratégiai, K+F, pénzügyi és marketingdöntések a központban, tehát ebben az esetben hazánkban születnek meg.

A KKV szektor kiszolgálására létrejött képzési szolgáltatók felelőssége, hogy kiszolgálják az efféle, komplex igényeket. A feladat itt sokkal összetettebb, mint a multinacionális megrendelők esetében, hiszen nem a nyugati szervezeti és munkakultúra meghonosításához való, Nyugatról átvett tananyag oktatására van szükség. Ehelyett képessé kell tenni a hazai cégtulajdonosokat és vezetőket arra, hogy a saját erejükből hozzanak létre, illetve fejlesszenek életképes cégeket, amelyek akár a külpiacokon is sikeresen szerepelhetnek. E cél eléréséhez nem csak Nyugaton már bevált mesterfogások kellenek, hanem olyan ismeretek is, amelyek a hazai viszonyok között is alkalmazhatók, és a regionális sajátosságokra alapozva teremtik meg a fejlődés kereteit, immár egy határok nélküli Európában. Egy magyar cég vezetője akkor lehet sikeres, ha képes úgy megszervezni a rendelkezésére álló erőforrásokat és összehangolni a munkatársak – regionális sajátosságokkal kiegészülő – explicit és implicit tudását, hogy abból egy nemzetközileg is versenyképes cég jöjjön létre. A fentiek eléréséhez már nem csak projektmenedzsment tudásra, nyelvismeretre és munkajogi ismeretekre van szükség, de többek között innovációs menedzsmentre, a célpiac sajátosságait figyelembe vevő export-marketingre, értékesítési kompetenciákra és kereskedői vénára is. A külkereskedelmi- és a nyelvismeret természetesen csak a traded szektorban működő szektor vezetői számára fontos, a non traded szektorban elegendő, ha az ott tevékenykedő menedzserek csak a belpiaci értékesítési módszereket, folyamatokat ismerik.[3]

Nemzetgazdasági szinten a jó minőségű vezetői tudástömeg úgy válhat kitörési ponttá, hogy a cégek nagy számát segíti hozzá a gazdaság átlagát meghaladó növekedéshez, s ezzel hozzájárul az átlagos eredményesség javításához is. Egy innovatív ötlet megvalósítása vagy egy akadály leküzdésére, megszűntetésére alkalmas megoldás kifejlesztése tipikusan olyan, tudásintenzív cégprofil, amely nagy tömegben hozzájárulhat egy kis, nyitott gazdaság sikeréhez.

 

Minőség a vezetőképzésben

Számos lista is létezik, amely az egyetemi rangsorokhoz[4] hasonlóan nemzetközi sorrendet[5] állít fel a különböző, graduális és posztgraduális vezetőképző intézmények között. A vizsgált tényezők[6] közül csak néhányat szeretnénk ide idézni:

  • intézményi és programakkreditációk (szintje, típusa, tanúsító intézmények rangja),
  • az oktatók státusza, publikációi, díjai és szakmai érdemei,
  • infrastrukturális feltételek a tantermek számától kezdve a könyvtár méretién át a sportlétesítmények kapacitásáig,
  • hallgatók: száma, végzettsége, előképzettsége, külföldiek vagy posztgraduális képzésben résztvevők aránya, elhelyezkedési esélyei és karrierlehetőségei.

A listák élén többnyire ugyanazokat a patinás intézményeket találjuk, s a tanulni vágyó vezető a rangsorok és marketingüzenetek erdejében szinte már garantáltnak érzi, hogy kellő körültekintéssel optimális döntést hozhat, s kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb képzési programot. Probléma csak akkor szokott felmerülni, amikor az illető friss diplomájával a zsebében visszatérne a munkaerőpiacra. Ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy a munkáltatók egyáltalán nem méltányolják a befektetett energiát, mert nem ismerik el azt, vagy nem erre van szükségük. A másik eset, hogy felveszik ugyan az illetőt, de a kapott feladatok valamiért mégis nehéznek, konfliktusokkal terheltnek bizonyulnak számára, hiszen a tudása nem az adott helyzetekre ad megoldásokat.

E cikk szerzője szerint a globális listák regionális szinten értelmüket vesztik, hiszen az interkulturális különbségek miatt más típusú tudásra, felkészültségre van szükség az Egyesült Államokban, Közép-Európában, a Kaukázusban, Kínában vagy Afrikában. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a tudásnak ne lenne közös magja, de ezek ma már szinte bárki számára hozzáférhetők, másrészről a minőség mindig a részleteken múlik, amelyek regionális szinten már igencsak jelentős különbséget mutatnak.

Az AACSB nemzetközi szervezet felmérése alapján a vezetői továbbképzések hagyományosan az alábbi képességek, készségek fejlesztésére fókuszálnak (Zaheer, 2014):

  • személyes készségek (kommunikációs képesség, tárgyalástechnika, prezentációs ismeretek, vezetői készségek, csapatépítés, motiváció, konfliktuskezelés, válságmenedzsment),
  • foglalkozáshoz kötődő ismeretek (stratégiai tervezés, tudásmenedzsment, szakmai ismeretek, amelynek köszönhetően a személy szakmailag is megalapozott, jó döntéseket hozhat),
  • a működési környezet fejlesztése (pl.: folyamatmenedzsment, innováció),
  • önismeret, szociális intelligencia és személyiségfejlődés, amelynek köszönhetően az illető lelki békében, harmóniában élhet, s példát mutathat környezetének,
  • jótékonyság, társadalmi szerepvállalás, amelynek háttere a vezető által sikeresen működtetett szervezet.

A fenti felsorolásból már egyértelműen látszik, hogy az egyes régiókban, országokban a megszerzett tudás más és más kell, hogy legyen, ha sikeres vezetőket szeretnénk. Különösen igaz ez az állítás azokra az ismeretekre, amelyek az emberi kapcsolatokhoz és az emberek irányításához kötődnek, hiszen a kulturális különbségek eltérő módszereket igényelnek.

Tovább a cikk 2. részéhez...

 

A blogbejegyzés szerkesztett változata a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara által szerkesztett Vezetéstudomány c. folyóirat 47. évfolyamának 7. számában is megjelent, 20116-ban.(54-63. oldal)

Jegyzetek

[1] „…Az atipikus tanulásban a tanulmányokat folytató egyén dönt szándéka, céljai szerint tanulmányi környezetének kialakításáról. Az egész életen át tartó tanulás egyik formája az atipikus tanulás. A felnőttek munka melletti tanulása es családi elfoglaltságai nem feltétlenül teszik lehetővé az iskolaszerű oktatásban (formális oktatás) történő részvételüket. A formális oktatáson (iskolarendszeren) kívül zajló tanulási formákon, informális tanuláson túl az atipikus tanulás mindazon módszereket (távoktatás, nyitott tanulás) magában foglalja, melyek a kognitív megismerés által az egyen intellektuális es fizikai fejlődésére hatást fejtenek ki” (Magyar Virtuális Enciklopédia in Kadocsa, 2007: 144.)

[2] Magyarország periferikus és félperiferikus országként egyaránt megjelenik a szakirodalomban. Kozma Ferenc Magyarországot a világhierarchiában egy félperiferikus országként írja le (Kozma 1998), amely ugyan nem hordozza magán a centrumok ismertetőjegyeit, de azért folyamatos kapcsolatban van azokkal, mintákat vesz át tőlük, s ezzel kiemelkedik a periferikus országok sorából. Az Európai Unión belüli hierarchiában azonban Magyarország – a déli és keleti országokhoz hasonlóan a perifériába tartozik, s csak kiszolgálója, beszállítója a gazdasági teljesítmény oroszlánrészét megtermelő centrum-országoknak (Sztretykó 2013).

[3] Lengyel Imre (2010.) a cégeket az általuk kiszolgált vevők elhelyezkedése alapján két részre osztja. A traded szektor vállalatai közé sorolja azokat a cégeket, amelyek a exportra vagy legalábbis a működési környezetükön kívüli területekre értékesítenek. A non traded szektorban működő cégek ezzel szemben főleg a helyi közösség ellátására fókuszálnak, s a fejlődési lehetőségeiket is ez limitálja. Az előbbi különbségből fakadóan viszont a traded szektorban a növekedés lehetősége korlátlan, a non traded szektorban viszont limitált, s kereteit a kiszolgált helyi felvevőpiac mérete szabja meg.

[4] Például: Center for World University Rankings, http://cwur.org/2015/

[5] Például: Financial Times évente összesen hét különböző listát tesz közzé, amelyek az üzleti képzések, egyes területein sorolják fel a legjobb képzéseket: http://rankings.ft.com/businessschoolrankings/

[6] A Financial Times „full-time MBA” rangsor összeállításához használt metodológia itt olvasható: http://www.ft.com/cms/s/2/75fc5c24-9b1d-11e4-b651-00144feabdc0.html#axzz3pgprJTdR

Szólj hozzá!

Címkék: versenyképesség felnőttképzés vezetőképzés vezetői kompetenciák Vezetéstudomány GLOBE

Az atomenergia felhasználásának történeti és gazdasági vonatkozásai Közép-Európában

2016.03.24. 11:41 :: Tamas Vaszari

II. rész

 

A tanulmány I. része itt olvasható

 

A magyar villamosenergia-termelés

A magyar kormány beszámolója szerint 1991-ben Magyarországon – a nyugati országokhoz képest – egységnyi GDP előállításhoz 1,5-2-szer annyi villamos energiára volt szükség, és a GDP 1/6-ának előállítása az energiafelhasználás 60%-át igényelte.[1] Az alacsony hatékonyság miatt akkor a magas áramfelhasználás semmilyen pozitív hozadékkal nem járt a lakosság életszínvonalára nézve. Mivel a nehézipar Magyarországon csak addig volt fenntartható, ameddig a Szovjetunió a világpiaci ár alatt szállította hozzá a nyersanyagokat és az energiahordozókat, s drágábban vette át a finoman szólva sem versenyképes termékeket, így a kilencvenes években a gazdaságszerkezet átalakítása volt a fő feladat. Az új, életképes ágazatok az olyan területek lettek, amelyek egyszerre jövedelmezőek, innovatívak, valamint képesek lekötni a felszabaduló munkaerőt. Ebbe a csoportba tartozik a feldolgozóipar, a szolgáltatások és az idegenforgalom (Energiastratégia 1991). A gazdaságszerkezet átalakítása kifejezetten sikeres volt, hiszen 2009-re az egységnyi GDP előállításához szükséges energiatöbblet az európai átlaghoz képest már csak 10-15% volt (Kovács 2009).

A hazai villamosenergia-termelés aktuális helyzetének vizsgálata előtt a szerző fontosnak látja áttekinteni a Magyarországon gazdaságosan kiaknázható energiaforrások elérhetőségét, hiszen ennek alapján könnyebb döntést hozni és ítéletet mondani a jövő energiatermeléshez kapcsolódó beruházásairól.

  1. táblázat: A Magyarországon elérhető energiaforrások rendelkezésre állása

Energiaforrás

Helyzete

Szén

A fekete- és a barnakőszén hazai kitermelése gazdaságtalan, a lignit ugyan nagy mennyiségben rendelkezésre áll és a Mátrai Erőműben hasznosítják is, de a szigorodó CO2 kvóták miatt ez sem tartható fenn hosszú távon

Kőolaj

A hazai készletek nem elegendőek, a szükséges mennyiség döntően importból biztosítható

Földgáz

80%-a importból származik, a hazai kitermelés nem elegendő

Atomenergia

2013-ban a paksi erőmű biztosította az áramtermelés felét, bővítése napirenden van, de a hatalmas beruházás csak importból biztosítható

Geotermikus energia

A víz alacsony kútfej hőmérséklete és a visszasajtolás miatt kiaknázása gazdaságtalan

Vízenergia

Az ebben rejlő potenciál jelentős, de a nagymarosi erőművel kapcsolatban kialakult politikai és társadalmi környezet miatt a vízenergia kiaknázása hazánkban nem lehetséges, noha kívánatos volna

Biomassza

Főként helyi hasznosítás esetében éri meg, alacsony fűtőértéke miatt leginkább kapcsolt hő és villamos energia termelés esetén

Szélenergia

Ígéretes, de a jelenlegi kihasználtság szintje alacsony

Napenergia

Ígéretes, de a villamos energia rendszerbe csak korlátozottan illeszthető be

Forrás: Saját szerkesztés a Nemzetközi Energia Ügynökség adatai alapján[2]

A fenti táblázat alapján egy jelentős energiatermelési potenciállal rendelkező, de a több körülmény együttes hatása miatt kiszolgáltatottá vált, importra szoruló ország képe tárul az olvasó elé.

 

  1. táblázat: Az egyes energiaforrások szerepe a hazai villamosenergia-termelésben (2007.)

Energiaforrás

Részesedés (%)

Földgáz

37,9%

Atomenergia

36,8%

Szén

18,4%

Biomassza

3,7%

Olaj

1,5%

Víz

0,5%

Szél

0,3%

Egyéb+hulladék

0,9%

Forrás: Saját szerkesztés Aszódi Attila előadása alapján[3]

A földgázból előállított elektromos áram aránya Magyarországon 2007-ben még meglehetősen magas volt, figyelembe véve, hogy az ország nem rendelkezik elegendő saját készletekkel, szükségleteit nagyrészt importból fedezi. Mivel a földgázellátás folytonossága az elmúlt évtizedben a nemzetközi politikai események miatt többször is megszakadt, ezért stratégiai kérdéssé vált az energiabiztonság. A fentieken túl világosan látszik, hogy 2025-ig további 4500-6000 megawatt[4] termelőkapacitást kell kiépíteni, mivel sok régi, gazdaságtalan vagy környezetkárosító erőmű állhat le.

Jelenleg az európai nagykereskedelmi áramárak rendkívül alacsony szinten állnak, ami két okból fontos. Az első, hogy az olcsó import miatt sikerült lecsökkenteni a földgáz tüzelésű erőművekben megtermelt elektromos áram mennyiségét. Az alacsony nagykereskedelmi árak jelentősen is éreztetik hatásukat: 2013-ra az áramtermelésen belül a paksi erőmű részesedése azért tudta meghaladni az 50%-os arányt, mert közben több gázerőmű is leállt, s a piaci igényeket az ország importból elégítette ki. 2013-ban az importált áram aránya 28,1% volt, de 2014-re ez a szám 31,4%-ra emelkedett. Az import mellett 36,7%[5] volt a nukleáris energia részesedése, 14,2%[6] a szén és lignit aránya, 10,8 a földgázé, 6,8 pedig az egyéb, köztük a megújuló energiaforrásoké (VG 2015). A második ok, hogy az alacsony árak miatt nincs olyan számítás, amely azt mutatná ki, hogy Magyarországon bármilyen erőműépítés gazdasági szempontból racionális döntés volna, kivéve a támogatott, megújuló energiaforrásokat felhasználó erőműveket. Az ellátásbiztonság, a földgázfüggőség csökkentése és az importár-változás kockázata miatt azonban az új erőművek építésének megkezdésére mégis szükség van, hiszen az ország erőművi kapacitás-igénye 2025-re már 11 ezer megawatt körül lehet (Aszódi 2009), amennyiben a villamos energia hazai előállítását vesszük referencia forgatókönyvnek. Ráadásul, a gazdasági számítások esetében nem a mai árszínvonalat kell figyelembe venni, hanem az erőmű üzemidejére, tehát a 2030-as évektől kezdődően a reaktorok leállításáig várható áramárakat.

A fentiek fényében nem szabad elhallgatnunk az áramimport melletti érveket sem. Ezek egyrészről az egységesülő európai energiapiacot hangsúlyozzák, amelyben azok lépnek fel szolgáltatóként, akiknek erre a legjobb adottságaik vannak (ez a jelenlegi körülmények között nem Magyarország), vagy a villamosenergia-termeléshez a legtöbb támogatást nyújtják (ld. Németországot és a támogatásokon alapuló kínálatbővülést) s így képesek villamos energia nagykereskedelmi árát leszorítani. A másik érv a forráshiány. Nyilvánvaló, hogy állami támogatás nélkül ma már nem lehetséges új erőműveket építeni. Ez a tény a gazdaságra és a lakosságra egyaránt terheket ró, amelyeket nem minden ország képes elviselni.

 

A paksi bővítési projekt

A paksi atomerőmű eddigi útja igazi sikertörténet. Az 1966-os államközi szerződés után a munkálatok 1975-ben kezdődtek meg, s az egyes blokkokat 1982-ben, 1984-ben, 1986-ban és 1987-ben kapcsolták hálózatra. A reaktorok tervezett üzemideje 30 év volt, de ezt az 1. és 2. blokk esetében további 20 évvel meghosszabbították (a 3. és 4. blokkok esetében is folyamatban van az üzemidő-hosszabbítás), s így az erőmű meglévő blokkjai várhatóan 2032-ig, 2034-ig, 2036-ig és 2037-ig működhetnek. 2009. óta az egyes blokkok névleges teljesítménye az eredeti 440 megawatt helyett egy több lépcsős projektnek köszönhetően mind a négy esetben 500 megawattra emelkedett. Az erőmű négy blokkja második generációs, az uniós előírásoknak és biztonsági követelményeknek teljes mértékben megfelel. A kihasználtság szintje nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő: évek óta 85-90% között mozog.

Az első négy reaktor üzembe helyezése után már 1990 előtt meg kellett volna kezdeni az ötödik és hatodik blokk építését, de az akkori gazdasági nehézségek ezt nem tették lehetővé.[7] A Magyar Villamos Művek (MVM) a Teller-projekt keretében 2007-től ismét vizsgálni kezdte a paksi bővítés lehetőségét, s az Országgyűlés 2009-ben hozott határozatot[8] az új blokkok építésének előkészítéséről. Az előzetes költségbecslések 5,1 – 5,9 milliárd euró összegről szóltak, s a szakemberek ötféle típusú reaktor beépítését tartották elképzelhetőnek, ugyanis az orosz VVER-1200 reaktorok mellett felmerült az amerikai Westinghouse AP1000, a francia-német EPR, a koreai AP1400 és a japán ATMEA1 blokkok beépítésének lehetősége is. A két új blokkot a 2009-es elképzelések szerint 2021-ben és 2025-ben tervezték üzembe állítani. 2014-re a beruházás tervezett költsége jelentősen megemelkedett, hiszen a 10 milliárd euró értékű orosz hitel[9] alapján az erőmű építése a 2009-es becslések duplája is lehet. Egy dolog biztos: ha a paksi erőmű négy blokkja a XX. század legnagyobb ipari beruházása volt Magyarországon, akkor könnyen előfordulhat, hogy az erőmű bővítési projektje lesz a XXI. századé.

Az a tény, hogy az MVM nem képes rá, hogy finanszírozza az új erőműblokkok megépítését, már 2009-ben is egyértelmű volt, s az Országgyűlés a költségvetési források rendelkezésre bocsátását is kizárta. A helyzet megoldására felmerült privatizáció, a részvénykibocsátás (MVM), egy vegyes tulajdonú projektcég létrehozása, illetve a bankhitel lehetősége is. A legfontosabb dolog, hogy a beruházáshoz szükséges tőkére már az előtt szükség van, mielőtt az erőmű új blokkjai termelni kezdenek. A felhasznált tőke visszafizetése csak a hálózatra kapcsolás után kezdődhet meg. A jelenlegi tervek szerint az új blokkok a jelenleginél lényegesen alacsonyabb áron termelnek majd áramot, ami azt jelenti, hogy az így keletkező megtakarítást a tulajdonos tőketörlesztésre használhatja fel. Mivel a Paksi erőmű alaperőműnek minősül, ezért a termelékenységhez szükséges magas kihasználtság szinte garantáltnak tekinthető.

2025-re a magyar villamosenergia-rendszer termelő oldali kapacitás-igényét 11 ezer megawattra becsülik. A jelenlegi szinte folyamatos 1500-2000MW-os import és a következő 10 évben várható hazai erőműleállások alapján megállapítható, hogy az új paksi blokkok beilleszthetők a rendszerbe anélkül, hogy túlzott exportigény merülne fel. Dacára annak, hogy az atomerőmű az alaperőművek csoportjába tartozik, a tervezők az új blokkokat terheléskövető üzemmódra is felkészítették. Ilyen, terheléskövetésre is alkalmas (és részben erre tervezett) erőművek közé sorolhatjuk a biomassza, a gáz- és vízerőműveket, de nem tekintjük annak a szél és napenergiával működő energiaforrásokat, mivel megítélésünk szerint azok túlságosan is kiszolgáltatottak az időjárás szeszélyeinek.[10]

A magyar közvéleményt élénken foglalkoztatja a keletkező atomhulladék kezelésének kérdése is, de ez nem csak hazai sajátosság: „Az Európai Unió által nemrég készített közvélemény-kutatás (Eurobarometer) szerint az atomenergia alkalmazását ellenzők közel 40 százaléka megváltoztatná véleményét, ha a radioaktív hulladékok kérdését megoldottnak látná” (Hegyháti 2007/27. o.).

A tevékenység során keletkező radioaktív hulladékot három kategóriába sorolhatjuk: kis, közepes és nagy aktivitású. Ezek közül „a kis és közepes aktivitású hulladékok biztonságos elhelyezése műszaki és tudományos szempontból a tökéletesen megoldható problémák közé tartozik” (Hegyháti 2007/27). A nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezése mélygeológiai tárolókban oldható meg, amely létrehozásának hazai céldátuma 2064. Korábban a kiégett fűtőelemeket visszaszállították Oroszországba, azonban ez a lehetőség már nem áll fenn. 1998 óta a kiégett kazettákat a Paksi Atomerőmű mellett elhelyezkedő Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában tárolják, passzív száraz hűtési környezetben. Az Európai Uniós hulladék-direktívák értelmében minden országnak magának kell gondoskodni a területén keletkezett radioaktív hulladékok elhelyezéséről. Bár a kiégett üzemanyag jogilag nem minősül hulladéknak, de egy esetleges oroszországi feldolgozást követően is Magyarországon kellene elhelyezni a feldolgozásból visszamaradó nagyaktivitású hulladékot.

 

Az orosz-magyar együttműködés

Oroszország az atomerőművek exportjához kapcsolódóan az alábbi területeken kínál partnerséget: tervezés, kivitelezés, finanszírozás, üzemeltetés, hulladékfeldolgozás. A szerződő országokon múlik, hogy ezek közül melyekkel kívánnak élni, és milyen tevékenységeket szeretnének maguk végezni. Például, Csehországban a Skoda JS-nél van olyan tudás és gyártókapacitás, ami lehetővé teszi, hogy az építésben maguk is részt vegyenek, Kína pedig maga finanszírozza az építés költségeit. A jelenleg elérhető adatok szerint Magyarország az üzemeltetésre képes – mivel Pakson rendelkezésre áll az ehhez szükséges szakember-állomány, illetve részben (a megfogalmazott célok szerint akár 40%-ban) a kivitelezésben is közreműködhetnek a hazai alvállalkozók.

A paksi erőmű kapacitás-fenntartási projektjében viszonylag gyorsan egyértelművé vált, hogy a több évtizedes együttműködés miatt az új blokkokat is orosz közreműködéssel fogják megépíteni. Az ismert technológia, a bejáratott kapcsolatok előre vetítették a folytatást. A szerződés aláírásához a szerző véleménye szerint a döntő lökést az adta meg, hogy az orosz fél 2014 januárjában a hazai beruházások legfőbb kerékkötőjét jelentő, kínzó pénzhiányra is tudott megoldást ajánlani egy atomerőművi beruházási projekt időigényéhez és lefutásához illesztett feltételrendszerű hitel[11] formájában. Az építkezés során két orosz tervezésű, módosított VVER-1200/V-491 reaktor kerül felépítésre, tehát a legfontosabb, fűtőanyag felhasználásával vízgőzt előállító részt a Roszatom fogja szállítani. Az építés esetében[12] cél, hogy a hazai beszállítói arány elérje a beruházás értékének 40%-át. A magyar cégek valószínűleg az épületek megépítésében, az infrastruktúrafejlesztésben (közművek, elektromos rendszer), valamint a járulékos szolgáltatások nyújtásában juthatnak szerephez. A vezérlés és a turbinasziget kiépítésére nyugat-európai és amerikai cégek is pályáznak (Kósa 2015), s nyerési esélyeiket növeli, hogy az EU és Amerika rossz szemmel nézi, hogy Magyarországon tendereztetés nélkül állapodtak meg orosz partnerrel. A fűtőanyagok szállítását is a Roszatom vállalta, az üzemelés kezdeti szakaszában ők szállíthatják a fűtőelemeket, de a későbbiekben lehetőséget kell adni más szállítók számára is, hogy szállíthasson üzemanyagot a paksi reaktorokhoz. Természetesen ehhez a nyugati cégeknek is ki kell fejleszteni az orosz fűtőelem-technológiát, ami jelentős beruházást igényel a részükről. (World Nuclear Association 2015).

A kiégett fűtőelemek feldolgozását szintén Oroszország vállalja a Cseljabinszk és Jekatyerinburg között található, évente 400 tonna kapacitású, de igencsak alacsony környezetvédelmi színvonalon működő Majak Termelési Szövetkezetben.[13] Egy korábbi, mára már módosított szerződés értelmében a kiégett elemeket Oroszországba szállították,[14] ahol feldolgozták azokat, majd a még használható urán és plutónium kinyerése után a hulladékot visszajuttatták Magyarországra, ahol eleinte ideiglenesen, 2064-től pedig egy végleges mélygeológiai tárolóban helyezik el. A szerződés módosítása óta a referencia forgatókönyv a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolása Pakson, majd mélygeológiai tárolóba helyezése annak elkészülte után.

Az olvasó részéről jogosan merül fel a kérdés, hogy az orosz fél miért érdekelt annyira a paksi erőmű bővítésében, hogy ennek még a költségeit is vállalja? Valószínűleg a legfontosabb ok, hogy a paksi bővítéssel a Roszatom megerősítheti jelenlétét az Európai Unión belül. Hosszú távon ez még többet hozhat a konyhára, hiszen a volt szocialista országokban, amelyek 2004-ben és 2007-ben lettek az Unió tagjai, folyamatosan korszerűsíteni és esetenként bővíteni kell az erőműveket (Саморуков 2014).

 

Összegzés

Közép-Európában a villamosenergia-termeléshez az egyes országokban rendelkezésre álló saját fosszilis energiahordozók mellett a Szovjetunióból importált földgázra és kőolajra is szükség volt, ami az utóbbi esetében csökkentette a világpiacon keményvalutáért eladható mennyiségét, s ezzel nemkívánatos támogatási formává vált. Szovjet részről a KGST országokba irányuló, kedvezményes áron történő olajexport mennyiségi csökkentésének egyik eszközét jelentette az atomerőművek építése, orosz tapasztalatok alapján. Az 1960-as évekre a technológia kiforrta magát, készen állt a nemzetközi szintű felhasználásra, azért ettől kezdve a rendszerváltásig egyre több erőmű épült a volt szocialista országokban. A magyar erőmű négy blokkját az 1980-as években helyezték üzembe, tervezett élettartamuk akkor 30 év volt.

A Közép-Európában megépült erőműpark azonban az EU-csatlakozáshoz közeledvén egyre kevésbé felelt meg a mind szigorúbb előírásoknak. A szovjet erőművek közül néhányat Németországban már 1990-ben, Szlovákiában 2006-ban és 2008-ban, Bulgáriában pedig 2009-ben leállítottak. A többi erőművet, köztük a paksit is korszerűsítették, amely beavatkozásoknak köszönhetően megnőtt a reaktorok teljesítménye, biztonsági szintje, illetve 20 évvel meghosszabbították az élettartamukat is. Várhatóan a magyar atomerőmű első négy blokkja a 2030-as évekig üzemelhet.

Jelenleg hazánkhoz legközelebb Szlovákiában, a mohi erőműben folynak bővítési munkálatok. A szlovák tapasztalatok egy része nálunk is felhasználható, hiszen ott is két darab orosz tervezésű VVER típusú reaktort helyeznek üzembe, de egyenként csak 500 megawatt teljesítménnyel. A kivitelezést északi szomszédunknál az olasz ENEL vállalat végzi, amely a költségek finanszírozásából is részt vállalt, hiszen a SE privatizációjakor ígéretet tett rá, hogy 1,6 milliárd euróval hozzájárul a bővítés költségeihez. Ugyanakkor, sem a pénzügyi, sem az időtervet nem sikerült betartani. A beruházás költségei a tervezett 1,6 milliárd euró helyett már 4,6 milliárd eurónál járnak, az átadás pedig legalább négy évet fog csúszni.

Magyarországon a paksi erőmű bővítési projektje a szakemberek és a politikusok részéről is egyöntetű támogatottságot élvez. A beruházás előkészítése 2009-ben kapott lendületet, s 2014-ben a magyar-orosz államközi szerződést is aláírták Moszkvában. A megállapodás értelmében Magyarországon két darab, harmadik generációs, orosz tervezésű blokk épül, egyenként legalább 1000 megawatt teljesítménnyel. Az új blokkok élettartama 60 év lesz. A beruházás költsége az előzetes becslések szerint legalább 12 milliárd euró, amelynek jelentős részét az ország hitelfelvétel segítségével finanszírozza. Az oroszországi Roszatom Állami Vállalattal történt megállapodást nem előzte meg tenderkiírás, ami Nyugaton negatív visszhangra talált, elsősorban az üzlettől elesett versenytárs cégek országaiban. A civil közvéleményt – a kérdés súlyánál nagyobb mértékben – élénken foglalkoztatja a kiégett fűtőelemek sorsa, amelyek ugyan nem minősülnek nagy aktivitású radioaktív hulladéknak, de feldolgozásukat követően keletkeznek ilyen hulladékok, melyek végső elhelyezéséről Magyarországnak kell gondoskodni.

Magyarország jelenleg nagyon nagy mértékben villamosenergia-importőr. Ennek oka, hogy – Európa számos országához hasonlóan – hazánkban nem éri meg földgázból villamos energiát termelni. Ugyanakkor a leálló erőművek teljesítménypótlására (akár 6000 megawatt kiesés), illetve a paksi erőmű első négy blokkjának 2030-as években várható kifutására megoldást kell találni úgy, hogy közben az ország amúgy is jelentős földgázimport-kiszolgáltatottsága ne növekedjen. E kedvezőtlen helyzetben még az óriási pénzügyi terhek vállalása mellett is racionális döntésnek tűnik a Paks II.-ként ismertté vált kapacitás-fenntartási projekt gondolata.

 

A fenti tanulmány rövidített és szerkesztett formában az Energiagazdálkodás c. folyóiarat 2016./1-2. számában is megjelent (31-36. oldal)

 

IRODALOMJEGYZÉK

 

Magyar nyelven:

  1. ASZÓDI A. (2009.): A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője, Magyar Energetikusok Kerekasztala, Budapest, 2009.02.10., Letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://www.mee.hu/files/images/5/Aszodi_MEK_2009feb10.pdf
  2. ASZÓDI A. (2009.): 1., 2., 3., 4. generációs atomerőművek, ETE, Budapest, 2009.02.11. Letöltve 2015.11.21-én az alábbi weboldalról: http://www.reak.bme.hu/fileadmin/user_upload/felhasznalok/aszodi/letoltes_eloadasok/Aszodi_ETESenior_Bp_20090212_.pdf
  3. Cserháti A. (2014.): A VVER fejlődése, az AES-2006 típus általános bemutatása, röviden az orosz atomiparról, Magyar Nukleáris Társaság szeminárium, 2014.03.20., Letöltve 2015.11.21-én az alábbi weboldalról: http://nuklearis.hu/sites/default/files/docs/CserhatiA_MNT_20140320.pdf
  4. HEGYHÁTI J. (2007.): Radioaktív hulladékok kezelése és végleges elhelyezése, Magyar Tudomány 2007./1. p. 27., Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.matud.iif.hu/07jan/07.html
  5. KÓSA A. (2015.): Nem ezt várták az oroszok a Magyar Kormánytól, Vs.hu, 2015.09.30.,Letöltve 2015.10.12-én az alábbi weboldalról: http://vs.hu/kozelet/osszes/nem-ezt-vartak-az-oroszok-a-magyar-kormanytol-0930#!s2
  6. KOVÁCS Á. (2009.): Csukott szemmel bólintottak rá a paksi bővítésre, Origo.hu, 2009.11.09., Letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://www.origo.hu/itthon/20091030-a-paksi-atomeromu-bovitese.html
  7. KOVÁCS Á. – SZABÓ M. I. (2014.): Paks II.: Gyurcsány pálfordulásától Orbán nagy üzletéig. HVG.hu, 2014.01.15., Letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://hvg.hu/gazdasag/20140115_Oroszok_Pakson__hogyan_jutottunk_idaig
  8. MÁDL F. kormánymeghatalmazott munkabizottsága (2013.): A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer története, Új folyam, Vol 1./1., Letöltve 2015.10.09-én az alábbi weboldalról: http://www.magyarszemle.hu/cikk/a_bos_nagymarosi_vizlepcsorendszer_tortenete
  9. PAPP ZS (2014.): Kiderült, miért aggódhatunk Paks miatt – itt az elemzés, Napi.hu, 2014.10.08., Letöltve 2015.10.10-én az alábbi weboldalról: http://www.napi.hu/print/587870.html
  10. SIPOS G. (2014.): Végül nálunk marad a paksi atomhulladék, Origo.hu, 2014.02.05., Letöltve 2014.10.14-én az alábbi weboldalról: http://www.origo.hu/kornyezet/20140205-kiegett-atomeromu-futoelem-ujrahasznositas-elony-hatrany-nalunk-marad-a-paksi-atomhulladek.html
  11. SÜKÖSD CS. (2010.): Atomenergia a 21. században, Atomenergiáról – mindenkinek, OAH-TIT Stúdió Ismeretterjesztő Konferencia, Debrecen 2010. 11.17., Letöltve 2015.10.10-én az alábbi weboldalról: http://www.haea.gov.hu/web/v2/portal.nsf/att_files/eloadasok/$File/d_sukosd.pdf?OpenElement
  12. VIZCIÁN E. (1905.): Magyarország vízierői. Általános fölvétel. Pallas Részvénytársaság, Budapest
  13. VÖRÖSS L. (1991.): A VVER atomerőművek biztonsága magyar szemmel, Fizikai Szemle, 1991./9. 301.o. Letöltve 2015.10.10én az alábbi honlapról: http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9109/voros9109.html
  14. Aiolus News: Majak – Az „olcsó atomenergia” áldozatai, 2014.02.16. Megjelent: Energiacentrum.com, Letöltve 2015.10.14-én az alábbi weboldalról: http://www.energiacentrum.com/atomenergia/majak-olcso-atomenergia-aldozatai/
  1. GKI (2015.): Áram import vagy erőműépítés?, GKI EnergiakutATÓ Kft., 2015.06.22., letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://www.gkienergia.hu/content/aram-import-eromuepites?page=20
  2. Így durranthatja be PaksII. a magyar gazdaságot, Megjelent: Portfolio.hu, 2014.02.24., Letöltve 2015.10.14-én az alábbi weboldalról: http://www.portfolio.hu/vallalatok/igy_durranthatja_be_paks_ii_a_magyar_gazdasagot.195757.html
  3. KFKI: A VVER 440/213 reaktortípus, Letöltve 2015.10.10-én az alábbi weboldalról: http://www.kfki.hu/~csorgo/szeged/magfiz/10/10-2%20A%20VVER-440-213%20reaktor%20tipus.pdf
  4. MTI (2014.): A mohi atomerőmű épülő blokkjai is érdeklik az MVM-et, Origo.hu, 2014.12.05., Letöltve 2015.10.12-én az alábbi weboldalról: http://www.origo.hu/gazdasag/20141205-a-mohi-atomeromu-epulo-blokkjai-is-erdeklik-az-mvm-et.html
  5. MTI (2014.): A paksi erőmű története, Ma.hu, 2014.01.24., letöltve 2015.10.07-én az alábbi weboldalról: http://www.ma.hu/belfold/198786/A_paksi_eromu_tortenete
  6. MTI (2014.): Lázár: Egyre élvezetesebb az orosz-magyar érdekházasság, Mandiner.hu, 2014.01.14., Letöltve 2015.10.14-én az alábbi weboldalról: http://mandiner.hu/cikk/20140114_lazar_egyre_elvezetesebb_az_orosz_magyar_erdekhazassag
  7. MTI (2014.): Paks adta az áramtermelés felét tavaly, NOL.hu, 2014.04.02., letöltve 2015.10.09-én az alábbi weboldalról: http://nol.hu/gazdasag/paks-adta-az-aramtermeles-felet-tavaly-1453901
  8. MTI (2014.): Sok az áramimport, csak két erőműnek megy igazán jól itthon, HVG.hu, 2014.07.02., letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://hvg.hu/gazdasag/20140702_sok_az_aramimport
  9. MTI (2014.): 60 éves a világ első atomerőműve, HVG.hu, 2014.06.25., letöltve 2015.10.09-én az alábbi weboldalról: http://hvg.hu/kkv/20140625_60_eves_Obnyinszk
  10. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: Nemzeti Energiastratégia 2030., 2012., Letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://2010-2014.kormany.hu/download/4/f8/70000/Nemzeti%20Energiastrat%C3%A9gia%202030%20teljes%20v%C3%A1ltozat.pdf
  11. VG: Jelentősen nőtt az áramimport aránya, Világgazdaság Online, 2015.07.29., letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://www.vg.hu/vallalatok/energia/jelentosen-nott-az-aramimport-aranya-454631

Angol nyelven:

  1. AALTO P. (2012.): Russia’s EnergyPolicies: National, Interregional and Global Levels, Edward Elgar Pub., Egyesült Királyság
  2. HEWETT E. A. (1984.): Energy, Economics and Foreign Policy int he Soviet Union, The BrookingsInstutution, Washington D.C., Amerikai Egyesült Államok
  3. MARPLES, D. R. (1986.): Chernobyl and theNuclearPowerinthe USSR, University of Alberta, Kanada
  4. OXENSTIERNA S. – TYNKKYNEN V. P. (2013.): RussianEnergy and SecurityStrategyupto 2030 (RoutledgeContemporaryRussia and Eastern Europe Series), Routledge, New York, Amerikai Egyesült Államok
  5. PERERA J. (2003.): NuclearPowerintheFormer USSR, McCloskey, Egyesült Királyság
  6. ZWASS,A. (1984.): The Economies of Eastern Europe in a time of change, M. E. Shape, New York, Amerikai Egyesült Államok
  7. Commissionissuesitsopiniononunits 3 and 4 of theSlovakNuclearPowerPlant of Mochovce, European Commission 2008., Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-08-1143_en.htm
  8. Contractssignedforcompletion of Mohovce, World Nuclear News, 2009., Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.world-nuclear-news.org/newsarticle.aspx?id=25433
  9. EnergyPolicies of IEA Countries: Hungary, 2011. Review, International EnergyAgency, OECD/IEA, Párizs, Franciaország, letöltve 2015.10.07-én az alábbi weboldalról: https://www.iea.org/publications/freepublications/publication/hungary2011_web.pdf
  10. EarlySovietReactors and EU Accession, 2013, World NuclearAssociation, 2010. Letöltve 2015.10.10-én az alábbi weboldalról: http://www.world-nuclear.org/info/Safety-and-Security/Safety-of-Plants/Appendices/Early-Soviet-Reactors-and-EU-Accession/
  11. EnergyPolicies – Hungary, 1991. Survey, International EnergyAssociation OECD/IEA, Párizs, Franciaország, 1992.
  12. NuclearPowerin Hungary, World NuclearAssociation, 2015. Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-G-N/Hungary/
  13. NuclearPowerinSlovakia, World NuclearAssociation, 2015. Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-O-S/Slovakia/
  14. NoclearPowerinRussia, World NuclearAssociation, 2015. Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-O-S/Russia--Nuclear-Power/
  15. RBMK Reactors, World NuclearAssociation, 2010. Letöltve 2015.10.10-én az alábbi weboldalról: http://www.world-nuclear.org/info/Nuclear-Fuel-Cycle/Power-Reactors/Appendices/RBMK-Reactors/
  16. Rosatominthe United Kingdom, Trade Delegation of theRussianFederationinthe United Kingdom, 2013., Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://rustrade.org.uk/eng/?p=1416
  17. Status report 108 – VVER-1200 (V-491) (VVER-1200 (V-491)), Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, Letöltve 2015.10.13-án az alábbi honlapról: https://www.iaea.org/NuclearPower/Downloadable/aris/2013/36.VVER-1200(V-491).pdf
  18. The VVER today, Rosatom.ru, Letöltve 2015.10.10-én az alábbi honlapcímről: http://www.rosatom.ru/en/resources/b6724a80447c36958cfface920d36ab1/brochure_the_vver_today.pdf

Orosz nyelven:

  1. Саморуков M. (2014.): ЗачемРоссияподарилаВенгрии АЭС, Megjelent: Slon.ru, 2014.01.17., Letöltve: 2015.10.14-én az alábbi weboldalról: http://slon.ru/world/zachem_rossiya_podarila_vengrii_aes-1044413.xhtml
  2. Фомичева A. (2015.): «Росатомом» допустятна АЭС «Пакш», Megjelent: Kommersant.ru, 2015.03.25., Letöltve: 2015.10.14-én az alábbi weboldalról: http://www.kommersant.ru/Doc/2694168
  3. Отечественныйлокомотивэкономическогопрогресса, Megjelent: ДеловаяРоссия, 2010./12., pp. 66-67., Letöltve: 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.delruss.ru/gallery/publication/article/760/article.pdf
  4. Международноесотрудничество, Rosatom.ru, Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.rosatom.ru/aboutcorporation/internationalcooperation/
  5. Половинаатомнойэнергии США вырабатываласьроссийскиморужейнымураном, Nyezaviszimaya Gazeta, 2013.10.10., Letöltve 2015.10.11-én az alábbi weboldalról: http://www.ng.ru/world/2013-10-10/100_uranium.html

 

[1] Forrás: EnergyPolicies – Hungary, 1991 Survey, International EneryAgency/OECD, Párizs, 1992. 113-114. o.

[2] Forrás: EnergyPolicies – Hungary, 1991 Survey, International EneryAgency/OECD, Párizs, 1992. 82. o.

[3] ASZÓDI A. (2009.): A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője, Magyar Energetikusok Kerekasztala, Budapest, 2009.02.10., Letöltve 2015.10.13-án az alábbi weboldalról: http://www.mee.hu/files/images/5/Aszodi_MEK_2009feb10.pdf

[4] A szükséges mennyiség attól függ, hogy az egy főre jutó áramfogyasztás milyen mértékben növekszik Magyarországon.

[5] A hazai termelésen belül 53,6%

[6] A hazai termelésen belül 20,7%

[7] Voltak olyan elképzelések, hogy a hat blokkból álló Paksi erőmű mellett még további három önálló létesítmény épüljön: Szőny, Adony és Mohács közelében (Kovács 2009). Az erőművek a Mecsekhez közel kerültek volna kialakításra, mivel ott 1957. és 1996. között uránérc-bányászat folyt. Az érc urántartalma azonban igen alacsony volt (0,12%), ezért a kitermelés nem érte el a gazdaságosság szintjét.

[8] 25/2009. (IV.2.) OGY határozat, amelyet az Országgyűlés 330 „igen” szavazattal, az MSZP és FIDESZ együttes támogatásával fogadott el.

[9] Az orosz hitel a beruházási költségek 80%-ára nyújt fedezetet (jelenlegi árszinten). Ennek alapján a beruházást legalább 12,5 milliárd euró értékűre tervezik.

[10] A szerző véleménye szerint a szél és napenergia felhasználásának van létjogosultsága, mindössze arra nem alkalmas ez a típus, hogy a kereslet ingadozását rugalmasan kövesse.

[11] „Varga Mihály pénzügyminiszter a hitel-megállapodással kapcsolatban korábban úgy tájékoztatott, hogy a hitelkonstrukció első szakaszában 3,95%, utána 4,5%, 4,8%, majd végül az utolsó 7 évben 4,95%-os kamatot kell az országnak fizetnie" Forrás: Portfolio.hu, 2014. Letöltve 2015.10.14-én: http://www.portfolio.hu/vallalatok/igy_durranthatja_be_paks_ii_a_magyar_gazdasagot.195757.html

[12] A projekt orosz fővállalkozója a Nyizsnyij-Novgorodi Mérnöki Iroda Nyrt. (OAO NIAEP), amely hazánkban az ATOMSZTROJEXPORT (ASzE) Magyarországi Közvetlen Kereskedelmi Képviseletén keresztül végzi munkáját

[13]„Majak (oroszul: Маяк; teljes mai nevén Majak Termelési Szövetkezet; korábbi nevein: Kombinát-817, Bázis-10, Mengyelejev Állami Vegyiművek, PO 21, Majak Vegyi Kombinát) nukleáris fűtőanyag termelését és újrafeldolgozását végző üzem Oroszország Cseljabinszki területén, az ozjorszki lezárt közigazgatási egységben.” Forrás: Aiolus News: Majak – Az „olcsó atomenergia” áldozatai, 2014.02.16. Megjelent: Energiacentrum.com, Letöltve 2015.10.14-én az alábbi weboldalról: http://www.energiacentrum.com/atomenergia/majak-olcso-atomenergia-aldozatai/

[14]1998. előtt az orosz fél véglegesen elszállította a kiégett fűtőkazettákat (Sipos 2014)

Szólj hozzá!

Címkék: atomenergia Közép-Európa magyar-orosz kapcsolatok Paks II erőműépítés közép-Kelet-Európa

Az atomenergia felhasználásának történeti és gazdasági vonatkozásai Közép-Európában

2016.03.24. 11:41 :: Tamas Vaszari

I. rész

 

Absztrakt

Az atomenergia békés célú felhasználása az első erőmű 1954-es üzembe helyezése után az 1960-as évekre vált kiforrott technológiává. Az 1970-es években Közép-Európa szocialista országaiban is megkezdődtek az atomerőmű beruházások. A paksi erőmű első négy blokkját az 1980-as években helyezték üzembe, de már akkor tervezték, hogy a létesítményt tovább bővítik. Az 5. és 6. blokkok építésének előkészítése (Paks II.) azonban csak 2009-ben kapott zöld utat, ami után 2014-ben a magyar kormány kormányközi egyezmény formájában megállapodott Oroszországgal. A cikkben a szerző áttekinti az atomerőművek fejlődéstörténetét, az orosz atomtechnológia helyzetét és a rendszerváltás utáni nemzetközi tapasztalatokat. A munka során kitérünk a Roszatom külföldi megbízásaira, az orosz állami szerepvállalásra, a Szlovákiában épülő mohi erőmű tapasztalataira és költségeire, illetve a hazai villamosenergia-termelés jelenlegi szerkezetének és fejlődési tendenciájának bemutatására is.

 

Abstract

Following the establishment of the first nuclear power plant in 1954, the civilian use of atomic energy became widespread in the 1960s. In the 1970s, the socialist countries of Central Europe also started to invest in constructing nuclear power plants. The first four reactors of the nuclear power plant in Paks, Hungary, were put into operation in the 1980s, but even then, several new modules were envisaged. Approvals for the preparation work of the 5th and 6th reactors (Paks II.) were only given in 2009, and the Hungarian government signed a construction contract with Russia in 2014. In the article, the author gives an overview of the history and development of nuclear power plants, the status of nuclear technology in Russia, and international experiences since the fall of socialism in Central Europe. The article also considers the foreign activities of Rosatom; the Russian Government’s involvement in nuclear energy; the development and cost of the Mohovice nuclear power plant in Slovakia; and the current status and prospects.

 

Köszönetnyilvánítás

A szerző ezúton mond köszönetet Pfor. Dr. Aszódi Attilának, Boros Ildikónak, Kovács Arnoldnak és Randrianantoandro Nirinának, amiért tanácsaikkal, javaslataikkal támogatták e cikk elkészítését.

 

Történelmi áttekintés

A kádári konszolidáció után Magyarországon jelentős, ám egyre lassuló mértékű gazdasági növekedésnek lehettünk tanúi: az ország gazdasági teljesítménye 1958-tól 1960-ig évente átlagosan 7,9%-kal, 1960. és 1963. között 5,6%-kal, 1963. és 1966. között pedig 4,3%-kal bővült (Zwass 1984). A növekvő ipari termelés és az erősödő városhálózat egyre több hő- és elektromos energiát igényelt. A trianoni békeszerződés következtében elcsatolt területek miatt hazánk nemzetközi összehasonlításban egy ásványkincsekben és energiahordozókban kifejezetten szegény országnak számít, ahol komoly feladatot jelent a kereslet kielégítése. Nincsenek jelentős kőolaj és földgázkészleteink, a szén kitermelése pedig a környező országokhoz képest – különös tekintettel a korabeli Szovjetunióra – drága volt.

A szinte csak importból hozzáférhető olaj és gáz, illetve a drága szénkitermelés miatt a magyar energiagazdálkodási szakemberek részéről jogosan merült fel az igény, hogy alternatív energiatermelési módszerek után nézzenek. Több évtizeddel azt követően, hogy Magyarország vízerőkészleteit először felmérték (Viczián 1905), 1963-ban a Magyar Népköztársaság és Csehszlovákia kormánybizottságai megállapodtak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítéséről (Mádl 2013.). A tervek szerint a vízlépcsőrendszer a két szerződő ország akkori energiaszükségletének 2-3%-át biztosította volna, számos további előnye mellett.

A másik, jóval nagyobb volumenű lehetőség az atomenergia hasznosítása volt. Miután 1954-ben a Szovjetunióban található Obnyinszkban üzembe helyezték az első atomerőművet, attól kezdve az atom békés célú felhasználása vált a legolcsóbb és a legmegbízhatóbb energiaforrássá. A KGST tagországok sorra írták alá a nemzetközi szerződéseket, amelyek lehetővé tették, hogy Kelet-Európa szocialista országai is atomenergiához jussanak. Olyan tervekről is tudunk, hogy a Szovjetunió a saját szükségleteinél több energia elállítására képes atomerőmű hálózatot kívánt felépíteni, hogy ne csak földgáz és kőolaj-, de áramexportőrként is megjelenhessen a világpiacon (Marples 1986). A KGST országai azonban nem csak a technológia átvételébe, de az erőműhöz szükséges részegységek gyártásába is bekapcsolódtak. A legfontosabb szerephez Csehszlovákia jutott, ahol a Skoda reaktortartályokat, gőzturbinákat és generátorokat állított elő, de emellett Magyarország is kapott részfeladatokat. 1985-ben a világ elektromos áramtermelésének 8%-a származott atomerőművekből, s úgy gondolták, hogy 2000-re az atom aránya 26-28% körül alakul majd amellett, hogy a gáz és olaj részaránya 33-38%, a széné pedig 33-37% lesz (Marples 1986/46. o.).

A paksi atomerőmű létesítését 1965-ben kezdték el előkészíteni, s 1966. december 28-án írták alá a magyar-szovjet államközi szerződést. A berendezések szállításáról szóló szerződést csak 1979-ben kötötték meg, ami abból a szempontból számít kései dátumnak, hogy előtte Magyarország továbbra is rákényszerült, hogy az 1973-as olajválság következtében megdrágult földgáz és kőolajimport felhasználásával biztosítsa energiaellátását, s ezzel a késés hozzájárult a külkereskedelmi hiány növekedéséhez, ami 1978-ra elérte a 3,5 milliárd dollárt (Zwass 1984). Az atomerőmű első blokkja 1982 telén, a második 1984 őszén, a harmadik 1986 őszén, a negyedik pedig 1987 nyarán lépett működésbe (MTI 2014). A tervek összesen hat blokk építéséről szóltak, amelyek közül az utolsó kettő, egyenként 1000 megawatt teljesítményű egységnek építését még 1990. előtt meg kellett volna kezdeni, de erre a csernobili baleset miatt kialakuló kedvezőtlen társadalmi elfogadottság és az országot sújtó gazdasági problémák miatt nem került sor. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) adatai szerint 1986-ban a magyar villamosenergia-termelés 23,6%-a származott Paksról (Marples 1986), 2013-ban viszont már 50,7%-a (MTI 2014).

 

Atomerőművek Közép-Európában

„Minden tonna olaj, amely a KGST országokba kerül, elvesztett lehetőség, hogy keményvalutát termeljen. Ha a nettó energiaexport csökkenni fog a Szovjetunióban (…), akkor a szovjet vezetők választani kényszerülnek majd aközött, hogy Kelet-Európát támogassák vagy pénzt keressenek.”[1] (Hewett 1984/152) A fentiek mellett válik érthetővé, hogy a Szovjetunió miért támogatta a szocialista országok atomprogramjait. Ugyan a szovjet kőolaj kitermelés az 1960-as évi 147,9 millió tonnáról 1980-ra elérte az évi 603 millió tonnát (Marples 1986./46. o.), ezt sokkal szívesebben értékesítették a világpiacon, semmint Kelet-Európában, így minden olyan megoldás elfogadható volt számukra, ami ezen országok szénhidrogén-igényét képesnek tűnt mérsékelni.

A ’60-as években a Szovjetunióban kétféle reaktortípust fejlesztettek ki: az egyszerűbb konstrukciójú, de nagyobb teljesítményű RBMK[2] reaktorokat 1000 (később 1500) MW teljesítménnyel, és az eredetileg 440 MW teljesítményű, máig épített, illetve továbbfejlesztett VVER[3] reaktorcsaládot. A két típus közül alapkonstrukcióját tekintve és a folyamatos termékfejlesztés miatt is a VVER számít korszerűbbnek. A csernobili balesetben is RBMK típusú blokkban történt robbanás. A hasonló erőműveken a tragédia után változtatásokat hajtottak végre, különös tekintettel a hűtőrendszerre, de a konstrukcióba vetett bizalom és a – ma már alapvetőnek számító – inherens biztonság hiánya miatt gyártását néhány éven belül leállították. Az utolsó RBMK típusú reaktort 1990-ben helyezték üzembe, a Nyugat-Oroszországban található szmolenszki erőműben. Közép-Európában Litvániában működtek ilyen blokkok 2009-ig, Ukrajnában pedig 2000-ig, napjainkban azonban már nincs üzemben lévő RBMK reaktor Oroszországon kívül, ahol Kurszkban, Szentpéterváron és Szmolenszkben még használják őket.

Közép-Európában a kisebb teljesítményű és könnyebben telepíthető VVER típusú reaktorok terjedtek el, amelyek gyártása KGST kooperációban is zajlott. Először Novovoronyezsben, 1964-ben állítottak üzembe VVER típusú reaktorokat, de ilyenek épültek Szlovákiában (Bohunice, Mohovce), Csehországban (Dukovany, Temelín), Bulgáriában (Kozloduy), Kelet-Németországban (Greifswald), Finnországban (Loviisa) és hazánkban, Pakson is. Napjainkban is épülnek olyan atomerőművek, amelyek VVER reaktorokkal üzemelnek majd: Oroszországban Szentpétervár mellett (Leningrad II.), Novovoronyezsben, de előkészítés zajlik Belarusban és Törökországban, illetve a Roszatom pályázatott a Csehországban található temelini és a Finnországban lévő Hanhikivi erőművek megépítésére is. VVER erőművekkel azonban találkozhatunk Európán kívül is: Iránban, Kínában és Indiában, hiszen 2015 áprilisában a Roszatom 15 országban rendelkezett érvényes szerződéssel.

 

Generációk és mérföldkövek

Míg régen csak egyre fejlettebb technológiájú atomerőművekről volt szó, mostanra az egyes reaktortípusokat különböző generációkba soroljuk be (Aszódi 2009).[4] A nemzetközi gyakorlat elkülönít első, második, harmadik és negyedik generációs reaktorokat. Az első generációs blokkok legfontosabb sajátossága, hogy üzemanyaguk természetes urán, teljesítményük általában 250 megawatt alatti (kivéve Magnox) és sok esetben komoly biztonsági hiányosságaik voltak. A második generációs blokktípusokat a bevált első generációs reaktorok alapjain fejlesztették ki. Legfontosabb jellemzőjük a könnyű vizes üzem. Az orosz tervezésű, VVER típusú reaktorok a Tianwanban és Kundankulamban található erőművek kivételével egytől egyig a második generációba tartoznak, bár az orosz terminológia ettől eltér. A harmadik generációs blokkok a második generációs blokkok továbbfejlesztett változatai. A legfontosabb különbség a gazdaságosság és a biztonság terén elért fejlődés. A harmadik generációs blokkok esetében a gazdasági versenyképességet az alábbi tényezők teremtik meg: rövidebb építési idő, a nagyobb méretű blokkok, amelyek esetében a fajlagos előállítási költség alacsonyabb, és szabványos blokktípusok, amelyeknek alacsonyabb a fejlesztési költsége. A biztonságot a baleset-megelőzési rendszerek és az erősebb, hűtött konténment épület garantálják.

A második generációs, de régebbi VVER-440/V230-as típusú erőművek legfőbb problémája, hogy egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén a reaktort körülvevő épület nem nyújt biztonságot, s nem képes rá, hogy a kiszabaduló légnemű és folyékony halmazállapotú radioaktív anyagokat a falakon belül tartsa. Az EU csatlakozás után az ilyen erőműveket Szlovákiában (Bohunice 1-2) és Bulgáriában (Kozloduy 1-4) be kellett zárni, de az EU Örményországra is nyomást gyakorol, hogy a még működő két reaktorát állítsa le (ennek tervezett dátuma: 2016.). Az újabb VVER-440/V213-as típusú reaktorok már korszerűsíthetők, amelynek támogatására 1992. júliusában a müncheni G7 csúcson egy támogatóprogram is kidolgozásra került. A törekvések pénzügyi hátterét azonban nem sikerült megteremteni, így ezek kudarcba fulladtak: egyetlen nem biztonságosnak bélyegzett erőművet sem zártak be, illetve egyetlen erőmű korszerűsítésének költségeit sem sikerült közös forrásokból biztosítani. A három megvalósult fejlesztési projekt finanszírozása (Mohovce 1-2, Szlovákia; Paks, Magyarország; Temelín, Csehország) minden esetben az adott ország költségvetéséből történt.

A VVER-440-es reaktorcsaládon belül található, korszerűbb V213 altípusú reaktorok és a ’80-as években épült, szintén második generációs VVER-1000 típusú blokkok[5] a korábbinál nagyobb, ellenállóbb hermetikus kivitelű épülettel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy egy bekövetkező baleset esetén a szivárgó gázokat és radioaktív folyadékot 2-3 napon keresztül képesek benntartani. Ha túlnyomás alakul ki, akkor a gázok az elnyelető toronyban (lokalizációs torony) bóros vízzel feltöltött tálcákon áramlanak kifelé, s így a környezetszennyezés mértéke minimálisra csökkenthető. Probléma ugyanakkor, hogy egy esetleges külső támadással szemben (repülőgép-szerencsétlenség, teherautóval végrehajtott terrortámadás) az épület nem nyújt elegendő védelmet, így ilyen erőművek Európában már nem épülhetnek.

A harmadik generációs erőművek a második generációs típusok továbbfejlesztett változatai. Ezen a generáción belül több fejlettségi fokozat létezik, ezért beszélhetünk III. és III+ generációs atomerőművekről. A VVER-440-es reaktortípusból már nem készült harmadik generációs változat, csak a modernebb, nagyobb teljesítményű VVER-1000 típusú reaktorokból. A VVER-1000 típusú blokkokat a ’80-as években kezdték építeni (az akkori konstrukciók a II+ generációba tartoztak), majd az ezredforduló után ezekből fejlesztették ki a III. generációs AES-91 és AES-92 altípusokat, illetve a III+ generációs VVER-1200-as típust (Cserháti 2014). A legfontosabb biztonsági fejlesztés a vasbetonból készített konténment épület, ahol a reaktor egy erődszerű létesítményben helyezkedik el, ami védelmet garantál egy esetleges repülőgép-szerencsétlenség során csakúgy, mint a belső eredetű balesetek esetén keletkező radioaktív anyagok kibocsátásával szemben is. A harmadik generációs reaktorokat a fentieken túl hosszabb élettartam (akár 60 év) és magasabb kiégési szint jellemzi (a fűtőelemeket jobban elhasználják), ami hatékonyabb üzemanyag felhasználást, és kevesebb nukleáris hulladékot eredményez (Sükösd 2010). Harmadik generációs VVER-1000 típusú reaktorok az EU területén jelenleg nem üzemelnek. A Roszatom eddig csak a kínai Tianwan és az indiai Kudankulam telephelyeken épített ilyen – továbbfejlesztett biztonsági rendszereket alkalmazó – VVER-1000 (AES-91, AES-92) reaktorokat. A VVER-1000 továbbfejlesztett változata a VVER-1200 (AES-2006-nak is hívják, névleges teljesítménye 1200 MWe) blokktípus, 2008-ban ilyen erőműveket kezdtek építeni Szentpétervár mellett és Novovoronyezsben is. A Leningrád II. erőmű V-491-es altípusú reaktorait egyben referenciának is szánják, amely alapján Kínában és Magyarországon is épülnek majd új erőművek. Novovoronyezsben V-392M altípusú reaktorok kerülnek majd beépítésre (névleges teljesítmény: 1068 MW). A V-491-es altípus nagyobb mennyiségű hűtővizet használ és jobban ellenáll a külső támadásoknak is (World Nuclear Association 2015).

 

Orosz atomtechnológia külföldön

Miután 1954-ben üzembe állt a világ első, mindössze 5 megawatt teljesítményű atomerőműve Obnyinszkban, a ’60-as évek első felére megjelentek a nagyobb teljesítményű reaktorok, a ’70-es évek első felére pedig a ma is épülő konstrukciók előfutárai. A ’80-as évekre már 25 erőmű működött Oroszországban, s javában folytak az építkezések a baráti országokban is. A KGST piac remek lehetőséget biztosított a szovjet atomenergetika számára, hogy első exporttapasztalatait megszerezze. A csernobili baleset és ’80-as évektől megjelenő gazdasági nehézségek azonban az atomenergiára is rányomták bélyegüket, s a fejlődésnek csak a ’90-es évek végén beérkező iráni, kínai és indiai megrendelések adtak új lendületet.

A ma ismert Roszatom vállalat kialakulása rendkívüli hasonlóságot mutat a Gazprom történetével, amely szintén egy ágazati minisztérium örököse. 1992-ben a Szovjetunió Atomenergia és Atomipari Minisztériumából jött létre az Oroszországi Föderáció Atomenergia Minisztériuma, amely megörökölte elődje feladatainak 80%-át, illetve a 28 szovjet atomerőműből kilencnek az üzemeltetését. A következő átszervezésre 2004-ben került sor, amikor létrehozták a Szövetségi Atomenergia Ügynökséget, amelynek fő feladata az volt, hogy az ország atomerőműveinek számát 2020-ra 26-ra emelje. 2007-ben alakult meg a ma ismert Roszatom Állami Vállalat[6] (Деловая Россия 2010). Az állami státuszból fakadóan a cég képviseletét és népszerűsítését külföldön az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériuma látja el, illetve annak nagykövetségei.

A Roszatom deklarált célja, hogy bevételeinek fele exportból származzék. A diplomáciai támogatáson kívül a vállalat további állami segítséget is kap, különösen a projektek finanszírozásához: Kína és Irán maga teremti elő a beruházás költségét, de Indiában már jelentős az orosz tőke aránya, Beloruszban, Bangladesben és Magyarországon pedig főként oroszországi hitelből épülnek az erőművek. Törökországban a Roszatom tulajdonában marad az erőmű, s a megtermelt áramot államilag garantált áron értékesíti majd. Finnországban az orosz fél 34%-os tulajdonrészt fog kapni (World NuclearAssociation 2015).

  1. táblázat: Orosz atomerőmű-projektek külföldön

Ország

Státusz

Ukrajna (Khmelnitski 2, Rovno 4)

Működik

Irán (Bushehr 1)

Működik

Irán (Bushehr 2-3)

Szerződés aláírva

Kína (Tianwan 1-2)

Működik

Kína (Tianwan 3-4)

Épül

Kína (Tianwan 5-6)

Megrendelve

India (Kudankulam 1)

Működik

India (Kudankulam 2)

Épül

India (Kudankulam 3-4)

Szerződés aláírva

India (Kudankulam 5-6)

Megrendelve

Belorusz (Ostrovets 1-2)

Épül

Banglades (Roopur 1-2)

Szerződés aláírva

Törökország (Akkuyu 1-4)

Szerződés aláírva

Vietnám (NinhThuanI/1-2)

Szerződés aláírva

Vietnám (NinhThuan I/3-4)

Megrendelve

Finnország (Hanhikivi 1)

Szerződés aláírva

Örményország (Metsamor 3)

Szerződés aláírva

Magyarország (Paks 5-6)

Szerződés aláírva

Szlovákia (Bohunice 3.)

Előkészítés alatt

Jordánia (AlAmra)

Szerződés aláírva

Egyiptom (El Dabaa)

Tárgyalások folynak

Bulgária (Belene, Kozloduy 7)

Bizonytalan

Ukrajna (Khmelnitski)

Bizonytalan

Dél-Afrika (Thyspunt)

Tárgyalások folynak

Nigéria

Tárgyalások folynak

Argentína

Tárgyalások folynak

Algéria

Szándéknyilatkozat

Indonézia

Potenciális piac

Namíbia

Potenciális piac

Chile

Potenciális piac

Marokkó

Potenciális piac

Kuvait

Potenciális piac

Forrás: Saját szerkesztés a World NuclearAssociation 2015-ös adatai alapján[7]

A vállalat külföldi rendelésállománya 2015-ben meghaladta a 100 milliárd dollárt. Az erőmű megépítése után Oroszország a fűtőanyag-ellátást, és igény esetén az üzemeltetést is vállalja, de az elhasznált fűtőanyagok feldolgozása után keletkező hulladék elhelyezéséről minden esetben a felhasználó országnak kell gondoskodni.

A fenti táblázat nem tartalmazza a Roszatom uránszállításait az Egyesült Államokba, illetve Nagy-Britanniába. Egy 1993-as szerződés alapján az Amerikában leszerelt atomtölteteket Oroszországba szállítják, ahol szétszerelik őket, majd átalakítás után fűtőelem-gyártási alapanyag formájában visszaküldik az Egyesült Államokba. A brit piacon a Roszatom piaci részesedése körülbelül 20%-os, illetve szót kell ejteni a Rolls-Royce vállalattal kialakított stratégiai szövetségről is. A britekkel való együttműködéstől az orosz fél azt várja, hogy az Egyesült Királyságban is típusengedélyt kap a VVER-TOI[8] típusú atomreaktor.

 

Szlovák tapasztalatok: a mohi erőmű

Csehszlovákiában a rendszerváltás előtt összesen négy atomerőmű épült, amelyből kettő cseh, kettő pedig szlovák területen található. A különválás után Szlovákiában a jászlói (Bohunice) és a mohi (Mohovice) erőmű maradt. A bohunicei erőmű építését 1972-ben kezdték meg, amelybe a reaktorokat[9] – Skoda főberendezések felhasználásával – a Szovjetunió szállította. Az erőmű első két blokkját 1978-ban és 1980-ban helyezték üzembe. 1976-ban kezdődött meg a 3. és 4. blokk[10] építése, szovjet tervezés alapján, de immár a Skoda által. Az első két reaktor nem felelt meg az uniós biztonsági előírásoknak, ezért azokat Szlovákia 2004-es EU-s csatlakozását követően 2006-ban és 2008-ban leállították. A 3. és 4. blokk a jelenlegi állapotok szerint 2025-ig működhet, de élettartam növelő beruházások segítségével ez további 20 évvel meghosszabbítható. A két blokk teljesítménye egy 2010-es, 500 millió euró értékű beruházásnak köszönhetően egyenként 505 megawatt (World Nuclear Association 2015). Szlovákiában az atomenergia részesedése az elektromos áramtermelésen belül 55%, ha pedig a mohi erőmű 3. és 4. blokkja is elkészül, akkor az erőmű egymaga az ország energiaellátásának 40%-át tudja majd biztosítani. A szlovák villamosenergia-termelés 75%-a már ma is olyan forrásokból származik, amelyik nem bocsát ki üvegházhatású gázokat (MTI 2014).

A mohi erőműépítés 1981-ben vette kezdetét, de a rendszerváltás időszakában jelentkezett pénzügyi nehézségek miatt az egyes blokkot csak 1998-ban, a kettes blokkot pedig 2000-ben sikerült átadni. 2008-ban az Európai Bizottság jóváhagyta a korábban is tervezett és 1986-ban elkezdett 3-as és 4-es blokk építésének folytatását. A kiírt pályázatot az olaszországi ENEL[11] vállalat nyerte. A szerződés aláírásakor az Areva-Siemens és a Skoda JS[12] képviselői is jelen voltak, akik közül az előbbi a vezérlőegységek, az utóbbi pedig a gőzturbinák beszállítását vállalta. Az óriásprojekt keretében két darab VVER-440/V213 típusú, orosz tervezésű, de továbbfejlesztett[13] reaktort beépítését vállalták,[14] amelyek az eredeti tervek szerint 2012-ben és 2013-ban álltak volna üzembe.

A költségeket és a határidőt azonban nem sikerült tartani. 2012-ben az ENEL 22 hónapos késést jelzett előre. 2014-ben a 3. blokk még mindig csak 80%-os, a 4. blokk 60%-os készültségi szinten állt, s a kivitelező 2015 januárjában még újabb 1 év haladékot kért. E cikk írásának pillanatában (2015. ősz) a 3. blokk átadási határideje 2016. november, a 4. blokké 2017. november. Az 1986-os környezettanulmányokat is felül kellett vizsgálni, illetve az Európai Bizottság[15] is módosításokat kért, elsősorban a kívülről jövő támadások és balesetek ellen. A 2004-es becslésekkel ellentétben a költségek 2008-ban már 2,8 milliárd euróra rúgtak, de az ENEL ezen felül 2012-ben még újabb 800 millió eurót látott szükségesnek a munkálatok befejezéséhez (World Nuclear Forum 2015). 2014-re a teljes beruházási projekt már 3,7 milliárd euró értéknél járt, de az erőmű elkészültéig még mindig több mint 900 millió euró hiányzott. A legdrágább kétségkívül a fűtőanyagot hasznosító és vízgőzt előállító rész (angolul: nuclear island), amelynek költsége 1,85 milliárd euró[16] volt. A dobogó második helyén a gőzből elektromos áramot előállító rész áll (angolul: conventional island), amelynek költsége 1,12 milliárd euró. A harmadik helyen több mint 800 millió euró összegű részesedéssel az olyan tételek állnak, mint a személyi ráfordítások, a projektmenedzsment, a biztosítás és az adók.

A kis és közepes aktivitású hulladékok feldolgozása megoldott kérdésnek tekinthető, elhelyezésükre a mohi erőműtől néhány kilométerre található geológiai tárolóban van lehetőség. A hulladékkezelést az állami tulajdonú JAVYS vállalat végzi. A nagy aktivitású és hosszú élettartamú radioaktív hulladék feldolgozására és elhelyezésre Szlovákiában jelenleg még nincs megfelelő technológia, ugyanakkor ennek kidolgozására a szakemberek szerint elegendő idő áll rendelkezésre. Az elhasznált fűtőelemeket egyelőre a reaktor melletti tárolómedencében helyezik el, ahol azok körülbelül 6-7 év alatt hűlnek le. A jelenlegi tárolókapacitás 2021-ig elegendő, beleszámolva a 3. és 4. blokk üzembe helyezése után keletkező hulladékmennyiséget is.

Tovább a II. részre... 

A fenti tanulmány rövidített és szerkesztett formában az Energiagazdálkodás c. folyóiarat 2016./1-2. számában is megjelent (31-36. oldal)

Hivatkozások

[1] A szerző saját fordítása

[2] Oroszul: РБМК – Реактор Большой Мощности Канальный, magyarul: Csatorna-típusú, Nagy Teljesítményű Reaktor

[3] Oroszul: ВВЭР – Водо-Водяной Энергетический Реактор, magyarul: Víz-vizes Energetikai Reaktor

[4] Forrás: Aszódi A. (2009.): 1., 2., 3., 4. generációs atomerőművek, ETE, Budapest, 2009.02.11. Letöltve 2015.11.21-én az alábbi weboldalról: http://www.reak.bme.hu/fileadmin/user_upload/felhasznalok/aszodi/letoltes_eloadasok/Aszodi_ETESenior_Bp_20090212_.pdf

[5] Forrás: Cserháti A. (2014.): A VVER fejlődése, az AES-2006 típus általános bemutatása, röviden az orosz atomiparról, Magyar Nukleáris Társaság szeminárium, 2014.03.20., Letöltve 2015.11.21-én az alábbi weboldalról: http://nuklearis.hu/sites/default/files/docs/CserhatiA_MNT_20140320.pdf

[6] Oroszul: Государственная корпорация, olyan, Magyarországon nem létező vállalattípus, amelynek kizárólagos tulajdonosa az állam, elsődleges célja nem a profittermelés, hanem a rábízott feladatok ellátása.

[7]Forrás: World NuclearAssociation: http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-O-S/Russia--Nuclear-Power/

[8] TOI: Typical Optimized, with enhanced information, a Roszatom állítása szerint alacsony fogyasztású (évente kb 130 tonna uránium/GW), és rendkívül hosszú, 120 éves élettartamú reaktortípus. Forrás: World Nuclear Association, http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-O-S/Russia--Nuclear-Power/

[9] A munka során két darab első generációs VVER-440/V-230 típusú reaktort építettek be.

[10] Az építkezés során két darab második generációs, VVER-440/V-231 típusú reaktort építettek be, amely megegyezik a Pakson üzemelő négy magyar blokkal.

[11] Az ENEL 2004-ben, 840 millió Euroért szerezte meg a Slovenské Eletrárne 66%-os tulajdonrészét. A vevő vállalta, hogy a következő időszakban 1,88 milliárd eurót fektet be a szlovák villamosenergia hálózat fejlesztésébe, ebből 1,6 milliárd Eurot a mohi 3. és 4. blokk megépítésébe.

[12]A Skoda JS nem azonos a hasonló nevű, közlekedési és hadieszközöket gyártó vállalattal, hanem tulajdonosa az oroszországi OMZ (magyarul: Egyesült Nehézgépgyárak, másik nevén: Uralmas-Izsora Csoport) részvénytársaság, amelynek profilja acélipari termékek és atomerőmű alkatrészek gyártása.

[13] A reaktortípus korszerűnek, biztonságosnak számít, hatékonyság, hűtési rendszere megfelel a jelenlegi európai elvárásoknak.

[14] Forrás: Európai Bizottság: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-08-1143_en.htm

[15] Az Európai Bizottság az üzemanyag-ellátást, a fűtőelemek belső tárolását és a radioaktív hulladék kezelését megfelelőnek találta. Ami az üzemanyag-ellátást illeti: uránbányák több, politikailag stabil országban is működnek, de a VVER reaktorok hatszögrács alakú fűtőelem-kötegeit jelenleg elsősorban Oroszországból lehet beszerezni. Mivel az erőmű legalább egy évre elegendő fűtőelemet raktároz, így az ellátáshoz kapcsolódó kockázatok mértéke alacsony. (A fűtőelemek beszállítója a moszkvai OAO TVEL)

[16] Az összegből az alvállalkozók az alábbi összegekkel részesedtek: Skoda JS – 430 millió Euro, Enseco – 305 millió Euro, Vuje – 278 millió Euro, Areva/Siemens – 226 millió Euro.

Szólj hozzá!

Címkék: atomenergia Közép-Európa magyar-orosz kapcsolatok Paks II erőműépítés közép-Kelet-Európa

A német−orosz politikai és gazdasági kapcsolatok összefüggései és fejlődési iránya a rendszerváltás után

2016.02.09. 15:24 :: Tamas Vaszari

Oroszország az Európai Unióhoz földrajzi szempontból legközelebb elhelyezkedő regionális nagyhatalom, Németország pedig az EU leggazdagabb és legbefolyásosabb tagállama. Mivel a két ország potenciálisan egyre erősebb, s mindkettejük külpolitikájában kiemelt helyet foglal el a másikkal ápolt jó kapcsolat, ezért indokolt, hogy a történéseket, illetve a kapcsolatokat meghatározó főbb eseményeket jelen írásunkban megvizsgáljuk, s a múltbeli történések tanúságait alapul véve megpróbáljuk előre jelezni azt a fejlődési pályát, amelyen a német−orosz kapcsolatok a közeljövőben – szubjektív megítélésünk szerint – mozogni fognak. A téma vizsgálata Magyarország számára is fontos, hiszen országunk külpolitikai mozgásterét és gazdaságának exportkilátásait jelentősen befolyásolja, hogy a két országgal milyen kapcsolatokat alakít ki, s e koordináta-rendszerben hova helyezi magát.

 

Bevezető

A hidegháború megosztottságának viszonyai között a szovjet csapatok által legitimált, Ulbricht vezette Kelet-Németországban megkezdődött a nehézipar erősítése, amely rövid időn belül zavarokhoz vezetett a lakosság ellátásában és a gazdaság egyéb, nem preferált szektoraiban (Richter 1992.). A teljes társadalmi elégedetlenség elkerülése érdekében az NDK pártvezetése arra kényszerült, hogy korlátozott mértékben működni hagyja a magánszektort, amely képes volt a hiány enyhítésére. Ennek a lépésnek volt köszönhető, hogy a kelet-német szocializmus egészen az 1970-es évekig emberarcúbb maradt, mint a többi kelet-európai országban. A világpolitikai szembenállás miatt azonban 1989-ig nem volt reális esély a német megosztottság megszüntetésére, így két eltérő fejlődési pályán haladt Kelet-, illetve Nyugat-Németország.

A Brezsnyev-doktrína elvetésével, amely az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig meghatározta a szocialista országok belső hierarchiáját és a Keleti Blokkon belül a Szovjetunió számára hegemón státuszt biztosított, a közép- és kelet-európai országokban zöld utat kapott a demokrácia és a piacgazdaság kiépülése. (Gorbacsov 2014.) A németországi helyzet a többi európai országhoz képest abban különbözött, hogy itt a pluralizmus és a kapitalizmus iránti vágy mellett ott volt még az ország újraegyesítésének mielőbbi óhaja is, amelyet 1990-ben végre sikerült elérni.

Az újraegyesítés és a szovjet csapatok kivonása óta a német-orosz kapcsolatok fejlődése (a legutóbbi időkig) töretlen volt, amelynek hátterében számos tényező állt. A legfontosabb, hogy az orosz diplomácia az EU-n belül Németországot tekinti legfontosabb partnerének, de ide sorolható a két ország jelentős kereskedelmi forgalma, a Németországban élő jelentős orosz kisebbség, illetve az oroszul nagy számban beszélő (kelet)német lakosság, és a németet, mint idegen-nyelvet ismerő orosz állampolgárok is.

 

 

Németország

Oroszország

Terület (ezer km2)

357,2

17.098,2

Lakosság (millió fő)

81

144

GDP (IMF, 2014.)

3.859.547 mln Usd

1.857.461 mln Usd

GDP/fő (IMF, 2014.)

45,888 Usd

24.805 Usd

  1. táblázat: Németország és Oroszország legfontosabb adatai (forrás: IMF)

 

Politikai kapcsolatok

A jelenlegi, német-orosz kapcsolatok megértéséhez a szerző fontosnak tartja, hogy az NSzK-SzU kapcsolatok néhány fejezetét is felidézze.

1969-ig a CDU poltikájának értelmében a Német Szövetségi Köztársaság nem csak, hogy nem ismerte el a Német Demokratikus Köztársaságot, de mindent megtett annak diplomáciai elszigetelésére. Ezt a politikát a CDU vezetése az NDK mögött álló Szovjetunióra is kiterjesztette. A két ország csak 1955-ben létesített diplomáciai kapcsolatokat, de a Hallstein-doktrína értelmében az NSZK a Szovjetunió kivételével egyetlen további (szocialista) országban sem nyitott nagykövetséget, amely elismerte az NDK-t,

1969-ben az SPD és az FDP közösen alakíthatott kormányt, és 1974-ig Willy Brandt lett a kancellár. Erre az időszakra tehető az a folyamat, amely során az NSzK rendezni tudta külpolitikai kapcsolatait a szocialista tábor országaival (Neue Ostpolitik), különös tekintettel az NDK-ra, Lengyelországra (térdhajtás a Varsói zsidó áldozatok emléke előtt) és a Szovjetunióra. Brandt új keletpolitikáját nyugaton - nem csak az Egyesült Államokban, de még az NSzK-ban is – eleinte kétkedés fogadta, de a kialakult erőviszonyok tudomásulvételén alapuló Ostpolitik már 1970-re oda vezetett, hogy a Time magazinban Brandt lett az év embere. Az Ostpolitiknak köszönhetően a Kelet és Nyugat kölcsönös elutasítását a párbeszéd váltotta fel. Brandt a diplomáciai elszigetelés helyett a meggyőzés egy az együtt-gondolkodás híve volt, amelynek eredményeképp’ felszínre kerülhettek a szocializmus belső ellentmondásai, s ezek feloldása lett alapja a későbbi reformoknak, lazításoknak. A keleti reformokhoz, a lazításhoz és a hőn áhított újraegyesítéshez szükséges hatalom és politikai befolyás megszerzéséhez Brandt a gazdasági együttműködés és a kereskedelem fejlesztését tartotta járható útnak, mint utóbb kiderült, helyesen.

Az Ostpolitik alapelvei annyira sikeresnek bizonyultak, hogy azokat a Schmidt- és a Kohl-kormány kelet- és szovjetpolitikája is megőrizte. Dacára annak, hogy a hidegháborúban az Amerikai Egyesült Államok abszolút győzelemre törekedett, a nyugat-német vezetés úgy látta, hogy még az ezredforduló előtt hárompólusúvá válik a Világ (Schmidt 2003.), ezért igyekezett minél jobb kapcsolatokat ápolni a másik két potenciális nagyhatalommal is, különös tekintettel a Kínánál közelebb lévő Szovjetunióval. A ’70-es évekre az 1969-ben még úttörő német külpolitikai megközelítés Nyugat-Európa szerte általánossá vált, és a kor embere egy, a maiak által „keleti nyitásként” leírt folyamatnak lehetett tanúja. Azt, hogy az Ostpolitik mennyire volt sikeres, jól szemlélteti egy idézet Leonyid Brezsnyev beszédéből, amely az 1978-as bonni látgatása során hangzott el: „Az NSzK-SzU kapcsolatok immár minőségileg mások: mostanra az együttműködés vált normává.” (Pittman 1992., 139. o.)

Az enyhülési folyamatnak, illetve a jó német-szovjet kapcsolatoknak köszönhetően lehetővé vált a német-német közeledés, és a fegyverkezési versenyben gazdaságilag meggyengülő Szovjetunió katonai befolyásának csökkenését kihasználva az 1990-es újraegyesítés. A német újraegyesítés a szovjetek szemszögéből mindenképpen vesztes helyzet volt, hiszen azzal együtt, hogy megszabadultak az NDK-ban fenntartott szocializmus és katonai jelenlét finanszírozásának terhétől (az utóbbiétól csak évek múltán, fokozatosan), le kellett nyelniük, hogy a Nyugat-Németországhoz csatlakozott NDK azonnal a NATO és az Európai Közösség tagja lett. A szovjet, illetve a Szovjetunió felbomlása után már orosz csapatok kivonása csak 1994. augusztus 31-én fejeződött be.

Az újraegyesítés és a szovjet/orosz csapatok kivonása után a német-orosz kapcsolatok továbbra is élénkek és jó hangulatúak maradtak. A jó kapcsolat hátterében – Kohl én Schröder kancellársága idején is – a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködések állt, hiszen Németország igyekezett minél kedvezőbb helyzetbe hozni a német nagyvállalatokat a piacgazdaság útjára lépő, s nagy haszonnal kecsegtető Oroszországban. Az orosz diplomácia számára a német-orosz kapcsolatok fejlesztése szintén prioritást élvez, mivel Oroszország úgy látja, hogy az Európai Unión belül Németország egyre erősebb lesz, s emiatt jó befektetés a potenciálisan legnagyobb politikai befolyással bíró országgal kialakított jó kapcsolat. (Az orosz gazdasági elemzők Németország legújabb megerősödését a görög válsághoz kötik, amelyben Németország felvállalta, hogy a közös valuta és az Euro-övezet védelmezője legyen. Ez a szerep megmutatta, hogy a német gazdaság a legerősebb, s a francia is kisebb nála.)

Napjainkban Oroszországban még mindig vannak olyan hangok, amelyek a II. Világháború borzalmaira és szenvedéseire emlékeztetve kritizálják ezt a közeledést, ugyanakkor a hivatalos álláspont szerint a német nép az 1945. után tanúsított magatartásával mostanra eleget bizonyított, s a gazdasági mellett morális alapot is teremtett magának az európai vezető hatalomnak járó státusz megszerzésére.

Gerhard Schröder (SPD) kancellárság idején a német-orosz gazdasági együttműködés elérte csúcspontját, amikor a két ország 2005-ben aláírta az Északi Áramlat megépítéséről szóló szerződést. Schrödert ezen a ponton már számos bírálat érte, amelyek többsége azt állította, hogy a német politika a gazdasági nagytőke szolgálatába állt. Az efféle híresztelések eloszlatásában az sem segített, hogy a politikai karrierje után Schröder az Északi Áramlatnál került (vállalat)vezetői pozícióba. A Schröder nevével fémjelzett Oroszország-politikának azonban kétségkívül voltak mérhető eredményei is, hiszen a két ország kereskedelmi forgalma 2004-ben, egyetlen év alatt 25%-kal bővült (Steinberg 2006.)

Angela Merkel kancellárrá választása új fejezetet nyitott a német-orosz kapcsolatok tekintetében. Merkel viszonyát Oroszországhoz az orosz diplomácia szkeptikusabbnak értékeli, s úgy látja, hogy a kancellár inkább az Egyesült Államok felé orientálódik, még a lehallgatási botrány ellenére is. Ugyanakkor, a szerző szerint ez a visszalépés csak a Schröder érához képest („Russia first”) értelmezhető lehűlésként, hiszen a német-orosz kapcsolatok jelenleg is igen intenzívek, tartalmasak. Jellemző viszont, hogy a német politikai és gazdasági elit még ezt a mérséklődést sem nyeli le. 2014-ben Schröder vezetésével 60 német politikus és gazdasági vezető írt alá egy, a Die Zweit-ben megjelent nyílt levelet, amely a német kormány túlságosan orosz-ellenes álláspontját kritizálja az ukrán válság kapcsán. A levél azzal vádolja a merkeli külpolitikát, hogy az orosz önvédelmi igények figyelmen kívül hagyásával és az ukrán-amerikai álláspont elfogadásával egy új háborút szít a XXI. századi Európában (Schwarz 2014.).

A jelenlegi német politikai megközelítés ugyanakkor még mindig az enyhébbek közé tartozik a Világban: Németország ugyan illegitimnek minősítette a Krím Oroszországhoz csatolását, de kiáll Ukrajna semlegessége mellett, vagyis elismeri Oroszország igényét arra, hogy a balti országok mellett Európában ne legyen több NATO tagállami státusszal bíró szomszédja (Dixon 2014.). A 2008-as bukaresti csúcson Németország (Franciaországgal és Oroszországgal közösen) ellenezte, hogy Grúzia és Ukrajna meghívást kapjon a NATO-ba, így ez akkor nem is történt meg.

Tanulsággal szolgálhat a német elit kettős hozzáállása abból a szempontból is, ahogyan igyekszik megőrizni a német cégek oroszországi pozícióit: a Merkel és a kormány által képviselt hivatalos politikai irányvonal mellett ugyanis számos egykori politikus és üzletember lépett akcióba annak érdekében, hogy az orosz vezetésnél a legfelsőbb szinten lobbizzon. A szerző ezek közé sorolja Schröder egykori kancellár 2014-es moszkvai látogatását is, amelynek keretében az orosz elnökkel is találkozott, s együttműködéséről biztosította őt (Neukirch 2014.)

Az ukrán válság mellett a német-orosz kapcsolatokat terheli az a tény is, hogy Merkel kritizálja Oroszországot az állampolgárok személyiségi jogainak érvényesítése miatt. Egyes elemzők személyes vonatkozásokat is kiemelnek, s szerintük Merkel könnyebben szót ért Medvegyevvel, mint Putyinnal. Sőt, néhányan egyenesen azt állítják, hogy a német-orosz kapcsolatok erősödésének megtorpanása két dologhoz köthető. Az első tényező, hogy 2008-tól, a világgazdasági válság beköszönte után az orosz üzleti környezet már nem tudott annyira attraktív lenni a német cégek számára, mint korábban (még, ha ez 2010-től 2013-ig átmenetileg javult is). A másik problémát a Putyin visszatérése jelentette, ami Medvegyev távozását jelentette az elnöki székből. A német diplomácia Medvegyevben inkább látta a modernizáló közgazdászt, aki képes rá, hogy Oroszországot a Nyugat és a megbízható gazdasági együttműködések felé terelje, mint Putyinban, aki egykori hírszerzőként és szilovikként sokkal hajlamosabb a konfrontációkra (Meister 2015.).

A fentiek mellett hangsúly-eltolódás következett be a Német külpolitikában is. A korábbi, Oroszország központú Kelete-Európa politikát felváltotta a keleti partnerségek keresése, amely Lengyelország és a potenciális jelölt, Ukrajna felé fordult inkább. A korábbi, Oroszországgal közös érdekek helyett Ukrajnával kapcsolatban mostanra érdekellentét alakult ki, mivel Oroszország egy orosz-barát Ukrajnát szeretne, az EU tag Németország viszont egy Európához közeledő országot. Ez az ellentét a szerző szerint a Brzezinski által kidolgozott „Nagyobb Nyugat” koncepció végét is jelenti, hiszen Oroszország az utóbbi években világossá tette: önálló pólus kíván lenni, nem pedig egy másik hegemón által dominált rendszer része. Moszkva Vlagyimir Putyin harmadik elnöki ciklusa idején jutott el oda, hogy elkezdje kijelölni az általa dominált földrajzi terület határait, amelyhez a határon túli kisebbségeket éppen úgy felhasználja (Ukrajna), mint a hadsereget (Grúzia) vagy a szomszédos országok oroszbarát politikusait (Eurázsiai Unió). A kialakult helyzet új megközelítést kíván az érintettektől, különösen a Moszkvával mindig is élénk – és a többi nyugati államhoz képest – barátságos, nyitott párbeszédet folytató Berlintől. A Spiegel szerzői ugyanakkor óvatosságra intik Merkelt, mivel egy esetleges túlzottan oroszellenes politika már rontaná a német cégek oroszországi exportlehetőségeit, illetve ottani pozícióit, s egy esetleges visszaható elégedetlenség kellemetlenül hathat a kancellár népszerűségére is. A helyzetet szemlélteti, hogy E. Cordes, a Kelet-Európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának elnöke 2014-ben egy esetleges gazdasági háború esetén 300.000 német munkahely veszélybe kerülését vizionálta honfitársai előtt.

Németország korábban úgy próbálta távol tartani magát a fentihez hasonló kockázatokat rejtő szerepvállalástól, hogy önmagát gazdasági hatalomként definiálta. Mostanra azonban a Világ – és ezen belül különös tekintettel a NATO – aktívabb külpolitikát vár el tőle (Meister 2015.) Bármekkora átrendeződés ment is végbe a német külpolitikai stratégiában, az egykori Ostpolitik szellemiségével ellentétes lett volna a párbeszéd teljes megszakítása. Amellett, hogy a német kormány egyértelműen Washington felé orientálódik, illetve az ukrán válság kacsán orosz-ellenes álláspontot képvisel, 2015. májusában mégis sor került egy legfelsőbb szintű találkozóra, a II. Világháború lezárásának 70. évfordulójához kötődően. Úgy tűnik, hogy ez a látogatás, illetve a dialógus fenntartása meghozta gyümölcsét, hiszen a jelenlegi politikai helyzetben a németek barátságát nagyra értékelő orosz diplomácia a korábbinál lényegesen készségesebbnek bizonyult. Moszkva ráadásul abban is reménykedhet, hogy a német kapcsolatok ápolásával és fenntartásával az utóbbihoz igazodó külpolitikát folytató közép-európai kormányok hozzáállásán is változtathat (Fenenko 2015.).

 

Gazdasági kapcsolatok

Az 1969-től életbe lépett Ostpolitik lendületet adott a II. Világháború vége óta tetszhalott állapotban leledző német-szovjet gazdasági kapcsolatoknak. 1970-ben a két állam vezetői aláírtak egy új gázvezeték megépítéséről szóló szerződést, 1972-től pedig egy kereskedelmi megállapodást. A dokumentumot 1978-ban egy újabb, gazdaság és iparfejlesztési szerződés követte, amely 1981-től lépett hatályba. A két ország külkereskedelmi forgalma ezután 1984-ig töretlenül növekedett, de 1985-ben a szovjet fizetőképesség drasztikus visszaesése miatt a nyugat-német export csökkenése megtörte ezt a lendületet. A földgázszállítások – az időközben átadott vezetéken – továbbra is folyamatosak voltak (1990-re a szovjet gázexport biztosította az európai gázfelhasználás 3%-át és a német igény 30%-át), de a szovjet import a rendszerváltásig sem tudta elérni a korábbi volument. Az Egyesült Államok – sikertelen – büntetőpolitikájával ellentétben az NSZK a kereskedelmi kapcsolatok alakulását nem állította a szovjet politikai döntésekre gyakorolt nyomás szolgálatába, így a két ország gazdasági együttműködése folyamatosan jó hangulatú maradt, s alapját adta a rendszerváltás utáni Oroszországgal kibontakozó, még szorosabb együttműködésnek is.

A folyamatosan erősödő gazdasági kapcsolatok egyik csúcsának kétségkívül az 1997-óta tervezett Északi Áramlat megépítése tekinthető, amely biztosította Németország közvetlen és biztonságos gázellátását. Az Északi Áramlat (NEGPC – North European Gas Pipeline Comnpany, később North Stream AG) 51%-ban a Gazprom, 24,5%-ban az E.On (korábban: Ruhrgas), 24,5%-ban a BASF tulajdona. Az Északi Áramlat jelenleg két párhuzamos vezetékből áll, amelyek közül az egyik 2011-re, a másik 2012-re készült el. 2013-tól a vezetékek szállítókapacitása 55 millió m3 földgáz évente, de a fejlesztési tervek alapján ez a szám 2019-re megduplázódhat.

A német-orosz gazdasági együttműködés azonban jóval többről szól, mint a primer szektor javainak exportjáról. A német cégek jelenléte Oroszországban ugyanis főleg a szekunder, tercier és kvaterner szektorokban érezhető, ahol az orosz gazdaságnak a legnagyobb szüksége van a német oldalon rendelkezésre álló know-how-ra. A fentiek miatt Oroszország már évek óta bátorítja a német befektetőket, hogy növeljék ottani jelenlétüket. A két ország erre egy „Modernizációs Partnerséget” is kidolgozott, amely többek között az alábbi gazdasági szektorokat érinti: kiskereskedelem, elektrotechnika, olaj- és gázszektor, közlekedés, kommunikáció, élelmiszeripar, háztartási gépek és autóipar. A rengeteg apró üzlet mellett olyan – a közvélemény szimpátiáját megnyerni képes – üzleteket is találunk, mint a Moszkva-Szentpétervár vasútvonalon üzembe helyezett Siemens szerelvények vagy a kalugai régióban felépített Volkswagen gyár. A német beruházások többsége igazodik az orosz ipari körzetek elhelyezkedéséhez, ezért azok főleg Moszkva környékén, Szentpétervár mellett, illetve a voronyezsi és az uráli iparterületeken találhatók.

A rendszerváltás utáni legjelentősebb gazdaságfejlesztési dokumentum a Német Szövetségi Köztársaság és az Orosz Föderáció által 2010-ben aláírt kereskedelem- és gazdaságfejlesztési együttműködés volt, amelytől a németek „keleti nyitást”, az oroszok pedig nem kevesebbet, mint az orosz gazdaság (különös tekintettel a szekunder szektor) modernizálását várták. A dokumentum többek között az alábbi célokat tartalmazza:

  • az orosz vagy oroszországi német vállalatok felkészítését arra, hogy versenyképes, az importáruk kiváltására alkalmas termékeket állítsanak elő (mindezt német tőke bevonásával, és olyan, Németországból érkező gépek, termelőeszközök üzembe helyezésével, amelyek Oroszországban nem készülnek),
  • közös beruházásokat a K+F szektorba, amelyek célja, hogy új technológiákat dolgozzanak ki,
  • a nyugati cégek előtt álló bürokratikus akadályok leépítését,
  • a vállalatközi együttműködések fejlesztését és a működési környezet javítását.

Az orosz diplomácia és értelmiség véleménye szerinte a német-orosz, kölcsönösen előnyös együttműködés alapja az a tény, hogy a német és az orosz gazdaság remekül kiegészíti egymást. Oroszországnak szüksége van a német tudásra, technológiára és termelőeszközökre, Németországnak pedig szüksége van az orosz energiahordozókra, ásványkincsekre és alapanyagokra. A szerző szerint viszont fenti kijelentést árnyalja az a tény, hogy az európai gazdasági növekedés egyre inkább a tercier és a kvaterner szektorokban várható, még pontosabban: a K+F projektektől és az innovációtól. A szolgáltató-szektor nyersanyag és energiaigénye kifejezetten alacsony, bár az EU importigénye nulla sosem lesz, hiszen az ipar és a fogyasztás alapanyagokból készülő termékeket igényel. Oroszországnak viszont szüksége van az európai tudásra, és a tudás segítségével előállított termelőeszközökre, gépekre és fogyasztási javakra, amelyekért a kereslet bővülésével párhuzamosan egyre többet fog fizetni. A fentiekből következően a német exportőrök érdeke nem lehet más, mint egy nyitott Oroszország, ahol a tudásigényes termékek és szolgáltatások iránt – a belső gazdasági növekedés hatására – folyamatosan bővül a kereslet.

Jelenleg mintegy 6.100 német tulajdonú cég működik Oroszországban, a befektetett tőke összege pedig eléri a 20 milliárd Euro-t (Spiegel 2014.). A cégek egyharmada Moszkvában került bejegyzésre, Az orosz kormány befektetés-ösztönző politikájának köszönhetően a német beruházók egyre több helyen jelennek meg. Immáron német cégek működnek az olyan, az orosz gazdaság magtérségeitől távol eső vidékeken is, mint Tyumeny, Dagesztán vagy Baskíria.

A konkrét együttműködés – és a német cégek részvételének – remek apropóját adta a Szocsiban megrendezett Téli Olimpia. A sporteseményhez kötődő beruházásokon több mint 100 német cég dolgozott, amelyek részt vettek infrastrukturális fejlesztési projektekben, szálloda és sportlétesítmény építésben, illetve a megépült eszközök üzemeltetésében is. Ha a világpolitikai helyzet nem akadályozza meg, akkor a német cégek megbízásainak listáján ott ehet a 2018-as Football VB-hez kapcsolódó Moszkva-Kazany gyorsvasút kiépítése, illetve a Moszkvát elkerülő gyűrű harmadik része is.

A német részvétel Oroszországban ugyan sokkal erősebb, mint fordítva, de azért az utóbbira is akadnak példák. 2011-ben 1611 orosz tulajdonrésszel bíró cég működött Németországban. Ezek közül mindössze néhány tartozik a nagyvállalatok sorába (North Stream AG, Rosneft, Gazprom), a többséget inkább az emigránsok kisvállalkozásai jelentik. A nagy cégek főleg az energetikához, a bányászathoz és a kohászathoz kötődnek, a kisvállalkozások profilja viszont teljesen vegyes: a kereskedelemtől az idegenforgalomig minden megtalálható közöttük. A Németországban befektetett orosz tulajdonú működő tőke 2011-ben 660 mln Usd volt.

 

Külkereskedelem

E szövegrész elején a szerző szükségét látja annak, hogy Németország EU tagságából kifolyólag néhány mondatban az EU-orosz kereskedelmi kapcsolatokra is kitérjen. Az Európai Unió és Oroszország külkereskedelmét az 1997-ben aláírt Partnerségi és Együttműködési Megállapodás szabályozza. A dokumentum kitér a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére és a tőkebefektetésekre is. A dokumentum újabb verziójának tárgyalását 2008-ban kezdték meg, de azok 2010-re zsákutcába jutottak, mivel a kereskedelmi kérdésekben a két fél nem tudott megegyezni, illetve Oroszország nehézségekkel küzd a WTO tagságából fakadó kötelezettségeinek teljesítése ügyében[1]. Az Európai Unió minden eszközével támogatta Oroszország csatlakozását a WTO-hoz, amely 2012. augusztusában következett be, s ragaszkodik hozzá, hogy a hosszú távú kereskedelemfejlesztés ennek alapjain nyugodjék. Az Európai Unió azonban továbbra is Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere, de az orosz diplomácia a szankciók és a fenti elvárások miatt ma már egyre inkább azon dolgozik, hogy külkereskedelmét – elsősorban az ázsiai országok segítségével – minél gyorsabban és minél inkább diverzifikálja.

Németország külkereskedelmi partnereinek sorában Oroszország jelenleg a 12. helyen áll (export: 13. hely; import: 10. hely). Oroszország Németország külkereskedelmi forgalmából – a szerző számításai szerint[2] – 3,3%-kal (export: 2,6%; import: 4,2%) részesedik. A teljes külkereskedelmi forgalom 2014-ben 67.733 mln Euro volt, amelyből 29.318 mln Euro volt export, 38.415 mln Euro pedig import. A külkereskedelmi mérleg 9.096 mln Euro orosz oldalon jelentkező többletet mutatott az év végén. Megjegyzendő, a külkereskedelmi tevékenység meglehetősen koncentrált, különös tekintettel az importra. Mivel a német cégek főként energiahordozókat és nyersanyagokat vásárolnak Oroszországban, ezért a forgalmat tőkeerős nagyvállalatok bonyolítják le. Jellemző adat, hogy a német cégek mindössze 1%-a importál Oroszországból. A német exporttermékek listáját az autóipar, a vegyipar és az agrárszektor termékei uralják.

A külkereskedelmi forgalom tekintetében Németország Oroszország 3. legfontosabb partnere (Kína és Hollandia után). A kereskedelmi forgalom minden évben jelentős többlettel zárul, amely összeg többsége végül az orosz államkasszában landol. 2011-ben a Németországba irányuló kivitel 72,3%-át az energiaszektor adta, 8,7% volt a fémipari termékek aránya, 5,2% pedig a vegyipar részesedése. Az exporton belül azonban túlságosan nagy a feldolgozatlan termékek aránya: 2011-ben ez 80,9% volt. Nem csoda hát, ha az orosz kormány folyamatosan a feldolgozóipar fejlesztését erőlteti. A fejlesztésekhez szükséges technológiát pedig az oroszok szintén Németországból várják, s itt válik érthetővé. hogy a németekkel kialakított jó kapcsolat Moszkvában miért élvez prioritást.

Ami a német exportból származó orosz bevételeket illeti: 2014-ben a Gazprom nyugati exportjának 32,8%-a került Németországba, ami azt jelenti, hogy az E.On a Gazprom legjelentősebb európai vásárlója. Az 51%-os állami tulajdonban lévő Gazprom gázexport monopóliuma azonban már a múlté, és mellette új exportőrként bukkan fel nem csak a szintén állami Rosneft, de az olyan, kisebb cégek is, mint a Novatek (Gazprom tulajdonrész: közel 20%), amely 2012-be egy 6 milliárd Euro összeg németországi gázszállítási szerződést írt alá. A Rosneft által exportált kőolaj legnagyobb vásárlója 2011-ig szintén Németország volt, de abban az évben a vezető szerepet Kína vette át (Umbach 2014.). A gazdasági szankciók miatt ráadásul Oroszország a kitermelés fejlesztéséhez szükséges nyugati technológiához és tőkéhez sem jut hozzá, ami egyrészről hátráltatja a kőolaj-kitermelést, másrészről gyorsítja az ázsiai orientációt. Amíg azonban a Kínai üzletek be nem érnek (ha egyáltalán), az orosz kormány számára addig is minden nyugat-európai exportból származó eurocent számít, amit a Gazprom és a Rosneft az államkasszába befizet. Mivel az orosz költségvetési bevételek felét még mindig az energiahordozók exportja adja, ezért a nagyvállalatok és Nyugat-Európa egyaránt számíthat rá, hogy a Kremlben nyitva lesz előttük az ajtó.

A két ország külkereskedelmi forgalma 2012. óta folyamatosan csökken, de a szerző véleménye szerint ez a tény nem csak az ukrán válság következtében életbe léptetett szankcióknak köszönhető. A nyersanyagok világpiaci árának csökkenése magával rántja az oroszországi árukivitel értékét is, a strukturális reformok hiánya miatt megváltozott oroszországi működési környezet pedig megállította a gazdasági növekedést, s ezzel együtt kedvezőtlen hatással volt a Németországból származó importáruk keresletére is. A Rubel 2014-es válsága pedig különösen rosszul érintette a német exportot.

 

Év

Összeg (mrd Euro)

2012.

80,5

2013.

76,5

2014.

67,7

  1. táblázat: A német-orosz külkereskedelmi forgalom alakulása[3]

Nem elhanyagolható az a tény, hogy a lengyel-német külkereskedelmi forgalom (78 mrd Euro) 2013-ban felülmúlta az orosz-német forgalmat, ami rövid úton visszahat a politikára is. Ezen a ponton ugyanis Németország gazdasági mutatókkal alátámasztott Oroszország-orientált keletpolitikája alól kicsúszott a talaj, s a németek kénytelenek voltak Lengyelországot is kiemelt partnerként kezelni, amely az orosz diplomáciához képest gyökeresen ellentétes álláspontot képvisel például Ukrajna helyzetét illetően… Hosszú távon azonban hiba lenne leírni Oroszországot, hiszen a kereskedelmi forgalom visszaesésére – szintén az energiahordozók világpiaci árának csökkenése okán – már többször is volt példa. Ilyen időszak volt az 1987-es év, illetve az 1998-as összeomlást követő két év is, hiszen 1999-ben a forgalom az előző évi felére esett vissza anélkül, hogy az ügy hátterében politikai konfliktust lehetett volna felfedezni (Pahomov – von Cramon-Taubadel – Balaszanyan 2011.).

A gázszállítások jövőjéről

Az orosz-német külkereskedelem területei közül a földgázszállítások kérdése foglalkoztatja leginkább a közvéleményt, ezért indokolt, hogy erről külön írjunk. A helyzet megértéséhez jelenleg az alábbi tényeket kell magunk elé idézni:

  • a két vezeték közül csak az Északi Áramlat készült el, amelynek jelenlegi szállítókapacitása 55 millió m3/év,
  • a Déli Áramlat egyelőre nem készült el, s erre nincs is sok esély,
  • az EU földgázimport igénye egyre alacsonyabb (2010. óta),
  • az oroszok egyre inkább Ázsiában keresnek új földgázvásárlókat, de tisztában vannak vele, hogy ott csak jóval alacsonyabb átvételi árakon tudnak értékesíteni,
  • a jelenlegi tervek szerint az Északi Áramlat szállítókapacitását 2019-ig megduplázzák.

A fejlesztési tervek között szerepelt, hogy szovjet időkben kiépült infrastruktúrán folyó kereskedelemnek az ezredforduló után megépített Északi Áramlat és megépíteni tervezett Déli Áramlat adjon új lendületet. A fent felsorolt tényezők közül a legfontosabb az EU gázigénye, hiszen az határozza meg az importhoz szükséges infrastruktúrát. A kereslet 80%-a 7 országban, az EU magtérségében keletkezik.(Németország, Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Belgium). A fentiek mellett a közép-európai országok gázigénye csak az EU-ban keletkező kereslet 12%-át adja (Gaventa – Dafour – Jones 2015.). A gázigény 2010 óta a nagy vásárlónak számító országokban is egyre alacsonyabb, köszönhetően az energiahatékonysági intézkedéseknek és a megújuló energia felhasználásának. A jelenlegi előrejelzések szerint 2030-ig egészen biztosan keresletcsökkenés várható, még a jelenlegi gazdaságfejlődési előrejelzések mellett is.

A fentiek mellett ráadásul ott van az Északi Áramlat bővítésének lehetősége, amely a hét nagy vásárlóból öthöz földrajzilag egyébként is közelebb található. Emiatt a Déli Áramlat, a Nabucco (amely mára már teljesen elvetettnek tekinthető), illetve a Török Áramlat létjogosultsága erősen kérdéses. Ha a Közép-Európát jelenleg ellátó szovjet időben épült infrastruktúra mellett a jövőben csak az északi vezeték működik majd, az tovább erősíti Németország pozícióját nem csak a német-orosz viszonylatban, de az EU-ban is.

Az orosz exportőrök számára a déli vezeték meg nem épülése inkább hátrányos, hiszen a gazdasági létjogosultság hiányát elismerve is növeli kiszolgáltatottságukat a német importőr felé. Ebben az esetben ugyanis a gázexport csak Ázsia felé diverzifikálható, ahol az átvételi árak jelentősen alacsonyabbak.

 

Összefoglalás

Németország keletpolitikája elsősorban abban különbözik az angolszász diplomaták megközelítésétől, hogy konfliktusok és válságok esetén is folyamatos párbeszédet tart fenn az orosz vezetéssel. A stratégia eredményessége a múltban már beigazolódott, hiszen a német újraegyesítés a meggyőzésen és együttműködésen alapuló Ostpolitik nélkül nem vált volna lehetővé.

A rendszerváltás után a korábbi évtizedek sikeres receptjét követte Kohl és Schröder is. A német cégek egyre nagyobb áruvolument exportáltak és egyre több működő tőkét fektettek be Oroszországba, amely – az onnan származó importtal kiegészítve – mostanra egy kölcsönösen függő helyzet kialakulásához vezetett, amelyben a szakítás és elhidegülés egyik félnek sem érdeke. A német nagyvállalatok az exportból származó profithoz, illetve az exportáruk gyártása által létrehozott munkahelyekhez, az oroszok pedig a német tőkéhez, sőt, ami még fontosabb, a németektől eddig megvásárolt, illetve a jövőben beszerezni kívánt tudáshoz, technológiához és termelőeszközökhöz ragaszkodnak. A fent leírt körülmény szinte garantálja, hogy a legfelsőbb szintű politikai kapcsolatok még az olyan, kiélezett helyzetekben is fennmaradjanak, mint az ukrán válság.

A mai helyzet azonban több okból sem felhőtlen. A nehézségek közé tartozik, hogy

  • Angela Merkel a közgazdász Medvegyevhez képest a szilovik Putyinnal nehezebben ért szót,
  • Németországnak az orosz érdekekkel szembehelyezkedő, más kelet-európai országokkal is érdeke a jó kapcsolat,
  • az orosz működési környezet a strukturális reformok hiánya és más körülmények miatt egyre kevésbé attraktív a német cégek számára.

Dimitrij Medvegyev elnöksége alatt a németek azt remélték, hogy a sok év előkészület után WTO taggá váló Oroszország elindul a nyugathoz közeledő gazdasági integráció útján. Putyin visszatérésével azonban a nyugati országoknak a Brzezinski által vizionált „nagyobb Nyugat” koncepció bukásával kellett szembesülni, hiszen Putyin harmadik elnöki ciklusa alatt egyértelművé vált, hogy Oroszország önálló, regionális nagyhatalmi babérokra tör, s ennek határait maga kívánja kijelölni.

Németország a fentiek mellett – és az EU vezető hatalmaként – támogatja a keleti bővítést, és emiatt Ukrajna kérdésében érdekellentét alakult ki Oroszországgal. Az oroszokkal hagyományosan sem túl barátságos Lengyelországgal folytatott külkereskedelem fejlődése immáron megkívánja, hogy Németország változtasson a „Russia first” keletpolitikáján, és olyan országokkal is élénkebb párbeszédet folytasson, mint Lengyelország, Belarusz és Ukrajna.

Az orosz gazdaság problémái nem kizárólag az ukrán válság kapcsán életbe lépett szankciók hatásaira vezethetők vissza. 2013-ban már érezhető volt a strukturális reformok hiánya, a nehézkes bürokrácia és az elavult államigazgatási szerkezet által okozott gazdasági stagnálás.

A jelenlegi helyzetben a német politikával és gazdasággal kialakított jó kapcsolat inkább Oroszország érdeke, amely az energiahordozók és nyersanyagok németországi exportjából jelenős állami bevételekhez jut, a gazdaság korszerűsítését pedig német közreműködéssel tervezi véghezvinni. Mindez oda vezet, hogy Moszkva a német kezdeményezésekre még nagyon sokáig nyitott marad, és jóval konstruktívabb hozzáállást tanúsít majd, mind az olyan országok diplomatáinak kérései ügyében, amelyekkel nem kötik össze gazdasági és történelmi célok.

 

 

Hivatkozások

Magyar nyelven:

  1. Bahr E. (1982.): Mi lesz a németekkel? Kossuth Kiadó, Budapest
  2. Vámos I. (1969.): Az NSZK csoda és valóság, Gondolat Kiadó, Budapest
  3. Gorbacsov M. Sz. (2014.): Gorbachev's full speech during the celebrations of the 25th Anniversary of the Fall of the Berlin Wall, Russia in Global Affairs, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/book/Gorbachevs-full-speech-during-the-celebrations-of-the-25th-Anniversary-of-the-Fall-of-the-Berlin-Wal
  4. Változóban a német külpolitika, Népszava, 2014.08.26. Letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://nepszava.hu/cikk/1031265-valtozoban-a-nemet-kulpolitika
  5. MTI-Eco: A Gazprom leállította a Török Áramlat bővítését, Napi.hu, 2015.07.07., letöltve 2015.08.19.-én az alábbi weboldalról: http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/a_gazprom_leallitotta_a_torok_aramlat_boviteset.600207.html

Angol nyelven:

  1. Schmidt H. (2003.): The World of Tomorrow, Russia in Global Affairs, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/number/n_2134
  2. Ouimet M. J. (2003.): The Rise and Fall of the Brezhnev Doktrine in Soviet Foreign Policy, The University of North Carolina Press, USA
  3. Richter J. (1992.): Reexaming Soviet Policy toward Germany during the Beria Interregnum, Cold War International History Project, Washington D.C., USA
  4. Kundnani H. (2015.): Leaving the West Behind, Germany looks East, Foreign Affairs, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://www.foreignaffairs.com/articles/western-europe/leaving-west-behind
  5. German reunification, Wikipédia, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://en.wikipedia.org/wiki/German_reunification
  6. Beitel W. – Nötzold J. – Vale M. (1980.): Trends and Prospects for Economic Relations between the FRG and the Soviet Union, Soviet and Eastern European Foreign Trade Vol.16. No.3. pp. 3-54.
  7. Pittman A. (1992.): From Ostpolitik to reunification: West German – Soviet political relations since 1974, Cambridge University Press, Egyesült Királyság, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://books.google.hu/books?id=6oNlk1w8aUcC&pg=PA140&lpg=PA140&dq=FRG+soviet+economic+relationship&source=bl&ots=aSgrafcfJx&sig=omYLCJEwiESQvF_NUqHkViSrMaE&hl=hu&sa=X&ved=0CCoQ6AEwAWoVChMIleWv48CjxwIVifByCh1bHg6d#v=onepage&q=FRG%20soviet%20economic%20relationship&f=false
  8. Schwarz P. (2014.): German elite divided over policy toward Russia and the US, World Socialist Web Site, letöltve 2015.08.12-én az alábbi weboldalról: https://www.wsws.org/en/articles/2014/12/10/geru-d10.html
  9. Countries and Economies, The World Bank Database, letöltve 2015.08.13-án az alábbi webcímről: http://data.worldbank.org/country
  10. Ranking of Germany’s trading partners in Foreign Trade, Federal Statistical Office, Németország, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://www.destatis.de/EN/FactsFigures/NationalEconomyEnvironment/ForeignTrade/TradingPartners/Tables/OrderRankGermanyTradingPartners.pdf?__blob=publicationFile
  11. Dixon R. (2014.): As NATO talks near, Merkel appears to be losing patience with Putin, Los Angeles Times, 2014.09.04., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://touch.latimes.com/#section/-1/article/p2p-81260457/
  12. Neukirch R. (2014.): The wrong impression: Schröder’s Russia Ties Are Bad Politics, Spiegel Online International, 2014.05.06., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.spiegel.de/international/germany/embrace-of-putin-by-schroeder-bad-for-german-foreign-policy-a-967900.html
  13. Steinberg S. (2006.): Gerhard Schröder, Gazprom and German foreign policy, World Socialist Web Site, 2006.04.14., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://www.wsws.org/en/articles/2006/04/schr-a14.html
  14. Economic War with Russia: A High Price for German Business, Spiegel Online International, 2014.03.17., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.spiegel.de/international/europe/germany-to-play-central-but-expensive-role-in-sanctions-against-russia-a-959019.html
  15. The pipeline, letöltve a North Stream AG weboldaláról 2015.08.13-án: https://www.nord-stream.com/the-project/pipeline/
  16. Meister S. (2015.): How Russia Lost Germany, Russia in Foreign Affaira, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/number/How-Russia-Lost-Germany-17365
  17. Fenenko A. (2015.): Russian-German relations: A renewed dialoge, Russia Direct, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.russia-direct.org/opinion/russian-german-relations-renewed-dialogue
  18. Bordachev T. (2014.) Germany and Russia: We Can Not Make a Fatal Mistake, letoltve a Russia in Global Affairs weboldaláról 2015-08.13-án: http://eng.globalaffairs.ru/book/Germany-and-Russia-We-Cannot-Make-a-Fatal-Mistake-17180
  19. Countries and Regions – Russia, Európai Bizottság honlapja, letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://ec.europa.eu/trade/policy/countries-and-regions/countries/russia/
  20. European Union: Trade in Goods with Russia, letöltve az Európai Bizottság honlapjáról 2015.08.14-én: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113440.pdf
  21. Auckland E. (2014.): Russia’s 10 Largest Trading Partneres in 2014, letöltve a Russia Insider honlapjáról 2015.08.14-én: http://russia-insider.com/en/politics_business/2014/11/04/02-12-09pm/russias_10_largest_trading_partners_2014_how_many_correct
  22. Thomas L. (2014.): As Prime Russian Trading Partner, Germany Appears Crucial to Ending Crisis, The New York Times, 2014.03.04., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.nytimes.com/2014/03/04/business/international/as-prime-russian-trading-partner-germany-appears-crucial-to-ending-crisis.html?_r=0
  23. Poland is Germany’s most important trade Partner in Eastern Europe, Deutsche Welle, 2014.02.27., letöltve 2015.08.14-én az alábbi honlapról: http://www.dw.com/en/poland-now-germanys-most-important-trade-partner-in-eastern-europe/a-17463227 2014
  24. Trenin D. (2014.): The End of Consensus: What Does Europe Want form Russia?, Russia in Global Affairs, 2014.12.23., letöltve 2015.08.14-én az alábbi webcímről: http://eng.globalaffairs.ru/book/The-End-of-Consensus-What-Does-Europe-Want-from-Russia-17228
  25. Spanger H-J. (2015.): More than a Road Bump?, Russia in Global Affairs, 2015.03.19., letöltve 2015.08.14-én az alábbi webcímről: http://eng.globalaffairs.ru/number/More-Than-a-Road-Bump-17364
  26. Speiser M. (2015.): A new look how Russians wiew Russia and the West, Business Insider, 2015.06.21., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.businessinsider.com/a-new-look-at-how-russians-view-russia-and-the-west-2015-6
  27. Bruter V. (2015.): Forgetting about Ukraine?, Russia in Global Affairs, 2015.06.19., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/number/Forgetting-about-Ukraine-17530
  28. Delivery Statistics (2014.), Gazpromexport, letöltve 2015.08.14-én az alábbi webcímről: http://www.gazpromexport.ru/en/statistics/
  29. Umbach F. (2014.): Energy: Rosneft and Russia pay the price of West’s energy sanctions, United Europe, 2014.12.01., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.united-europe.eu/news-and-topics/european-topics/energy-rosneft-and-russia-pay-the-price-of-wests-energy-sanctions/
  30. Khvostunova O. (2013.): Rosneft vs. Gazprom, IMR – Institute of Modern Russia, 2013.08.29., letöltve 2015.08.14-én az alábbi honlapról: http://imrussia.org/en/economy/543-rosneft-vs-gazprom
  31. Gaventa J. – Dafour M. – Jones D. (2015.): Europ’s Gas Demand is Falling. Doesn’t anybody notice?, EnergyPost.eu, 2015.07.09., letöltve 2015.08.19-én az alábbi weboldalról: http://www.energypost.eu/europes-gas-demand-falling-doesnt-anybody-notice/

Orosz nyelven:

  1. Торгово-экономические отношения, letöltve az Orosz Föderáció Németországi Nagykövetségének honlapjáról 2015.08.13-án: http://russische-botschaft.de/ru/information/dvustoronnie-otnosheniya/torgovo-ehkonomicheskie-otnosheniya/
  2. Комментарий Посла России в Германии В.В.Котенева на тему членства Украины и Грузии в НАТО, опубликованное 2 апреля на Интернет-странице радиостанции «Немецкая волна», 2008.04.03. Letöltve 2015.08.03-án az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumának weboldaláról: http://www.mid.ru/maps/de/-/asset_publisher/Ho2VLi5PHLYX/content/id/343498
  3. Танурадзе K. (2012.): Андрей Зверев «Модернизация экономики может быть проведена в России только в партнерстве с Германией», Экономика и жизнь, №02, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.eg-online.ru/article/157116/
  4. Гончаренко Р. (2015.): Новый советник Меркель: чиновник из санкционного списка Кремля, Deutsche Welle, 2015.07.01., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.dw.com/ru/новый-советник-меркель-чиновник-из-санкционного-списка-кремля/a-18554355
  5. Пахомов А. П. – фон Крамон-Таубадель В. – Баласанян М. В. (2011.): Архитектура и динамика российско-германских экономических отношений, Экономика и предпринимательство, 2011, №5, pp.8-15, letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.ereport.ru/articles/weconomy/rusgerm.htm

 

Végjegyzetek

[1] Forrás: Európai Bizottság honlapja, letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://ec.europa.eu/trade/policy/countries-and-regions/countries/russia/

[2] Forrás: Ranking of Germany’s trading partners in Foreign Trade, Federal Statistical Office, Németország, 2015., letöltve 2015.08.13-án az alábbi webcímről: https://www.destatis.de/EN/FactsFigures/NationalEconomyEnvironment/ForeignTrade/TradingPartners/Tables/OrderRankGermanyTradingPartners.pdf?__blob=publicationFile

[3] Forrás: 2012. és 2013.: Poland is Germany’s most important trade Partner in Eastern Europe, Deutsche Welle, 2014.02.27., letöltve 2015.08.14-én az alábbi honlapról: http://www.dw.com/en/poland-now-germanys-most-important-trade-partner-in-eastern-europe/a-17463227 2014.: Ranking of Germany’s trading partners in Foreign Trade, Federal Statistical Office, Németország, 2015. letöltve: 2015.08.13-án az alábbi webcímről: https://www.destatis.de/EN/FactsFigures/NationalEconomyEnvironment/ForeignTrade/TradingPartners/Tables/OrderRankGermanyTradingPartners.pdf?__blob=publicationFile

 

Nyilatkozat

A fenti blogbejegyzés szerkesztett változata azonos címmel, Dr. Grúber Károly szerzőtársammal közösen a Nemzet és Biztonság c. folyóirat 2015./4. számában is megjelent. A cikk állításai kizárólag a szerzők magánvéleményét tükrözik, és nincsenek összefüggésben semmilyen értelemben a magyar kormány álláspontjával.

Szólj hozzá!

Címkék: diplomácia Németország Oroszország Nemzetközi kapcsolatok orosz-német kapcsolatok német-orosz kapcsolatok

OROSZORSZÁG GEOGAZDASÁGI ÉS GEOPOLITIKAI DILEMMÁI 2008. UTÁN

2015.11.18. 13:34 :: Tamas Vaszari

A kétezres évek a globális energiaárak növekedésén alapuló fellendülése gyorsan meghozta a Putyin adminisztráció népszerűségét. Ebben az időszakban kezdődött meg a deviza- és aranytartalékok felhalmozása, illetve létrehoztak egy stabilitási alapot is, hogy egy esetleges recesszió esetén pótolni tudják a kieső bevételeket. A fent felsorolt intézkedések jól mutatják, hogy az ország vezetése tisztában volt Oroszország kiszolgáltatott helyzetével, és a veszélyekkel. A legutóbbi, 2010-ben elfogadott gazdaságfejlesztési stratégia 2020-ig a technológiaimportot, az innovációs kapacitások és a hazai termelőszektor fejlesztését, illetve a feldolgozó ipar támogatását állította középpontba, az egyes régiók fejlesztéspolitikáját pedig a helyi adottságokra alapozva alkották meg. A kérdés ezek után már csak az, hogy az óriáshajó vajon mekkorát fordul az után, hogy a kormányos eltekerte kormányt, illetve, hogy az elért eredmények mérhetők-e teljes mértékben a nyugati típusú teljesítményértékelés eszközeivel?

 

Oroszország és a multipoláris globális rend

A hidegháború végén a bipoláris világrend megszűnt létezni, s az Egyesült Államok vált a globális rendszer hegemón hatalmává (Fukuyama, 2014). A regionális erőközpontokban azonban természetesen nem volt túl népszerű az amerikai dominancia, ezek az országok egyre gyakrabban emlegették a multipoláris világrend fogalmát. E megközelítések szerint az Egyesült Államok mellett további, regionális nagyhatalmak is léteznek, amelyek a saját térségükben nagyhatalomként viselkednek. Ezek közé tartozik az USA mellett az Európai Unió, Kína, India, Brazília és természetesen Oroszország, a Szovjetunió jogutódja, az atomfegyver arzenál örököse, és a világ legnagyobb területű országa. A fentiek ismeretében illetve elemezve az utóbbi 10 év geopolitikai és geogazdasági folyamatait, jogos lehet az állítás, hogy a „Pax Americana” rendje 2015-re átalakult, az USA globális hatalma jelentősen csökkent vagy átalakult (Brzezinski, 2013). A kialakuló új többpólusú globális rendben az Egyesült Államok legfőbb ellenpontjainak tekinthető globális világhatalom Kína és lokális nagyhatalom Oroszország viszonya sem felhőtlen, azonban.

„Kínával kapcsolatban vegyesek az érzelmek Oroszországban. Senki sem tudja, hogyan viselkedik majd a kínai vezetés, ha valóban övéké lesz a világ egyik legerősebb gazdasága. Nem örülünk az amerikai politikának, a fensőbbséges hozzáállásuknak, az arroganciájuknak. De őket legalább ismerjük, tudjuk, mit akarnak. Kiszámíthatók. Kínát nem ismerjük.” (Grinberg 2015. 31)

 

Az orosz gazdaság stratégiai dilemmái

Oroszországgal kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy tekinthető-e nagyhatalomnak egy olyan ország, amelynek gazdasági teljesítménye 2013-ban alig volt több mint Olaszországé, amely még az Európai Unión belül sem tekinthető éllovasnak? A válasz ebben az esetben csak felemás lehet, hiszen a fegyverkezési verseny végét is az egyik fél gyengélkedő gazdasága hozta meg. A fentiekkel az orosz politikai vezetés is tisztában van, ezért okozott szinte eufórikus hangulatot a 2000. és 2009. közötti gazdasági javulás, amely véget vetett a ’90-es éveket jellemző állapotoknak, amelyet leginkább az államkapitalista gazdaságszerkezet elhúzódó agóniájaként írhatunk le. Amikor Oroszország gazdaságát vesszük górcső alá, akkor egy erőforrás vezérelt, centralizált, felülről irányított struktúra képe tárul elénk, amelyben az ásványkincsek és az energiahordozók kitermelése dominál. Jellemző tény, hogy a kétezres évek konjunktúrája is a nyersolaj világpiaci árának szárnyalásának volt köszönhető. Ez a gazdasági modell azonban igencsak problémás, hiszen:

  • az erőforrás vezérelt gazdaságokban alacsony a hozzáadott érték aránya,
  • az exportpiaci árak kiszolgáltatott helyzetet teremtenek,
  • a nagyvállalatok dominanciája csak nehezen egyeztethető össze a regionális szintű, alulról szerveződő együttműködésekből kibontakozó növekedéssel.

Az energiahordozók és ásványkincsek kitermelése egyértelműen az erőforrás vezérelt gazdaságokra jellemző (szemben a beruházás és innováció vezérelt alternatívákra). A bányászati tevékenység esetében a problémát az jelenti, hogy a bevételek viszonylag alacsony hányadát juttatják vissza közvetlenül a munkában részt vevő emberekhez, illetve, ezek a munkavállalók viszonylag alacsony bérszínvonalon dolgoznak. Mindez oda vezet, hogy még a „traded” szektorban (Lengyel 2010.) dolgozóknál sem jelenik meg nagy mennyiségű, kívülről származó jövedelemtömeg, amely a báziselmélet alapján hozzájárulhat a régió gazdasági felvirágzásához, és a helyi, „non-traded” cégek megerősödéséhez.

Az exportált termékek világpiaci árának ingadozása a kereslet függvényében ingadozik, ami szintén sebezhetővé teszi az exportőröket. Oroszországban az exportbevételek 70%-a származik olaj és gázexportból, a költségvetési bevételek pedig 50%-ban köthetők az energiaszektorhoz. A költségvetés tervezése során a kiadásokat a várható olajárak alapján tervezik meg. Ha a világpiaci árak magasak, akkor a következő évben a bevételek felülmúlják a kiadásokat, ha pedig alacsonyak, akkor tetemes deficit keletkezik, a költségvetés tartalékainak rovására.

Mivel a nagyvállalatok székhelye Moszkvában található, ezért az exportból származó jövedelem nem a termelés helyszínein, hanem a fővárosban jelenik meg, s a nagyvállalatok számlájáról – amelyekben az állami tulajdon egyébként is sok esetben meghatározó – közvetlenül folyik be az államkasszába. Amint már szó esett róla, az állami bevételek fele az energiahordozókhoz kötődik, de jelentős bevételek származnak még a részben vagy teljesen állami tulajdonban álló nagyvállalatok befizetéseiből is (például: Sberbank). Mindez oda vezet, hogy az állam úgy jut jelentős bevételekhez, hogy azokban a személyi jövedelemadó és a KKV szektor vállalatainak nyereségéből származó adó nem jelentős. Ez a tény hatással van a lakosság és az állam kapcsolatára, hiszen a szerző meglátása szerint az előbbiek az utóbbira inkább tekintenek gondoskodó és jövedelem újraelosztó hegemónként, mint elszámoltatható koordinátorként. E kényelmes helyzet pedig nem ösztönzi az állami vezetőket sem a bürokrácia csökkentésére, sem a hatékony működésre.

 

A putyini stabilizáció eredményei és ellentmondásai

Vlagyimir Putyin 1999-es miniszterelnöki kinevezése, majd elnökké választása után új korszak kezdődött a rendszerváltás utáni Oroszországban. Az új elnök egyik első lépése a jelcini érában kialakult gazdasági helyzet stabilizációja volt, amely folyamat 2000. és 2008. közé tehető. Vlagyimir Putyin ekkor üzent hadat a kilencvenes években megerősödött oligarcháknak, s világossá tette számukra, hogy ha meg akarják őrizni vagyonukat, akkor a politikai befolyásukat fel kell adniuk. Mindössze egy maréknyi üzletember maradhatott a Kreml közelében, de a jóindulatért cserébe teljes lojalitást kellett vállalniuk.

Putyin elnöki évei alatt Oroszországban végre az életszínvonal is emelkedésnek indult. A konjunktúra mögött azonban ekkor sem strukturális reformok, csupán az energiahordozók árának növekedése állt. Ez a tény jelentős károkat okoz az orosz nemzetgazdaságnak, mivel a költségvetési bevételek forrásait továbbra sem sikerült átrendezni. 2005-től több új, hosszú távú fejlesztési stratégia (KDR) is elfogadásra került, amelyek központi célja az energiahordozóktól való függőség csökkentése, és a feldolgozóipar, illetve a szolgáltató szektor megerősítése volt. (A gazdaságfejlesztési koncepciók eredményeit a szerzők a továbbiakban ismertetik.)

Az ezredforduló utáni évek emelkedő olajárainak köszönhetően nem csak a költségvetés került egyensúlyba, de az állam, illetve az állami vállalatoknál dolgozó emberek bérét is sikerült időben kifizetni, sőt, jelentősen emelni is! Oroszország sikerrel vette fel a harcot a kivándorlás ellen, s a közép-ázsiai tagköztársaságok polgárai számára még jelentős migrációs célponttá is vált, amelynek nagyvárosai – Tádzsikisztánhoz vagy Üzbegisztánhoz képest – magas jövedelmekkel várták az odaérkezőket.

A húzóágazatok adóbevételei stabilizálták a gazdaságot, a lakosságnál megjelenő, egyre bővülő jövedelemtömeg pedig néhány év alatt átformálta az orosz városok képét: szinte a semmiből nőttek ki új toronyházak és bevásárlóközpontok, a Ladákat nyugati vagy távol-keleti autók váltották fel, s divatos dolog lett a külföldi nyaralás, a világlátás is. Nem lenne teljes a kép, ha nem esne szó a szétnyíló vagyoni ollóról és a növekvő társadalmi különbségekről, de a jelen írás számára ennél fontosabb tény a kereslet abszolút értékben megfigyelhető bővülése.

Mivel az orosz gazdaság a korábbi időkben az energiahordozók és ásványkincsek kitermelésére, a nehéziparra, valamint a hadiiparra fókuszált, ezért a feldolgozóipar fejlesztése háttérbe szorult, s az ország a lakossága számára készülő fogyasztási cikkek előállításában nem volt sem versenyképes, sem jól felkészült. Az állampolgárok dinamikusan bővülő vásárlóereje 2000-től korábban ismeretlen mennyiségű keresletet generált az építőipar, az autóipar, a tartós fogyasztási cikkek, a bankszektor és a szolgáltatások piacán. Mivel azonban a helyi kínálati szereplőket az új helyzet felkészületlenül érte, így hamarosan felpörgött az import.

A fentiek miatt a kialakult helyzet nem adott okot a felhőtlen örömre, mivel a gazdaság új mechanizmusa több tekintetben is a XVI. századi Spanyolországra emlékeztetett, amelyen a gyarmatokról beáramlott jövedelmek szinte csak keresztülfolytak. Az exportbevételeknek köszönhetően megugró lakossági kereslet ugyanis nagy részben importból származó áruk beszerzésére ment el. A felpörgő import főleg az élelmiszeriparban, az építőiparban, az autóiparban és az idegenforgalomban vált szembetűnővé. Az importkiadások fedezete a magas exportbevételek miatt nem jelentett problémát, de a hazai feldolgozó- és gépipar fejlesztését napirendre kellett tűzni.

A gazdaság növekedését azonban nem csak az import és a hazai retail szektor gyengélkedése, de számos, sokkal nehezebben megoldható probléma is fékezi: az ország óriási méreteihez képest alacsony a lakosság száma, az aggasztó demográfiai mutatók sorában pedig immár nem az alkoholizmus, hanem a népességfogyás és a társadalom elöregedése áll az első helyen. A lakosok száma 146 millió fő, a népsűrűség 8,3 fő/km2. Ha a magyar viszonyokkal próbáljuk összehasonlítani, akkor azt mondhatjuk, hogy egy több mint 180-szor nagyobb területen él 14,6-szor annyi ember, úgy, hogy tized akkora népsűrűség mellett az alig lakott területek mellet néhány jelentős centrum is kialakult. Sajnos, a népesség száma továbbra is csökken, s hamarosan elérkezünk a nagy népességfogyási hullám második üteméhez, amikor a Szovjetunió szétesése idején (1989-91.) születettek elérik a gyermekvállalási kort.

2006-ban Oroszországban ekkor 76 olyan város volt, amelyben a lakosok száma meghaladta a 250.000 főt, és csak 11 város rendelkezett 1 millió főnél nagyobb népességszámmal. A városok többsége azonban rendkívül fiatal, sok a mesterségesen létrehozott város, az agglomerációk pedig csak egészen későn, a XX. század második felében épültek ki. A fentiek alapján a 17,6 millió km2 területű országban a városhálózat ritka, a közlekedési infrastruktúra pedig elavult. Az ország lakosainak 73,3%-a él városokban, ami azt jelenti, hogy az egyébként is alacsony átlagos népsűrűség a városokat nem számítva még fokozottabb gond. Mindezt azért fontos megemlíteni, mert az regionális szinten létrejövő klaszterek csak a fél- egymillió főnél nagyobb lakosságszámú városokban alakulnak ki, ami azt jelenti, hogy ez a fejlődés Oroszországban csak szigetszerűen tud megjelenni. Jó hí, hogy a nagyvárosok környékén és az ipari körzetekben (uráli, Volga-menti, voronyezsi, dél-szibériai, kaukázusi) már rendelkezésre áll az a kritikus tömeg, amely elegendő ahhoz, hogy egy iparág – a felhalmozott (tudás)tőkének köszönhetően már öngerjesztő módon fejlődjön

A Világgazdasági Fórum által kiadott Globális Versenyképességi Rangsor alapján az Oroszországi Föderáció 2013-ban a világ 53. legversenyképesebb országa volt, miközben 2010-ban még csak a 64. helyen állt. (Magyarország 2013-ban ennél 6 hellyel hátrébb, a 60. helyen szerepelt.) Ugyanakkor, a rangsor mögött álló jelentés számos kockázatot tár fel, amelyek közül a szerző az alábbiakat tekinti a legfontosabbnak, és a gazdaság fejlődése szempontjából a legkockázatosabbnak:

Problémák

Pozíció
(144 vizsgált gazdaság közül)

Importfüggőség

133.

Nemzetközi versenyképesség

132.

Úthálózat minősége

124.

Külföldi tőkebefektetések
(FDI) és technológiatranszfer

123.

Tőkejövedelmeket terhelő adók

122.

Fizikai tulajdonjog védelme

120.

Belföldi piaci verseny

119.

Kisebbségi tulajdon védelme

118.

Bankfegyelem

118.

Klaszterfejlődések

118.

Infláció

115.

Munkabéreket terhelő adók

115.

Korrupció
(közbeszerzések és igazságszolgáltatás)

109.

Szellemi tulajdon védelme

107.

Exportfüggőség

104.

Menedzserképzések

104.

Szervezett bűnözés

101.

Saját szerkesztésű táblázat a Világbank honlapján 2015. márciusban elérhető adatok alapján.

 

A jelentés a gazdasági fejlődés legnagyobb kerékkötői közé sorolja a korrupciót, az adóterheket, a finanszírozás nehézségeit, az adójogszabályokat, a nehézkes bürokráciát, az inflációt, és a nem megfelelő képzettségű munkaerőt.

A Transparency International jelentése szerint Oroszország 2011-ben a világ 143. legkevésbé korrupt országa volt, 2013-ban pedig a 127. A korrupció felszámolása központi kérdésnek számít, ugyanakkor abban sincs egyetértés, hogy melyek a legfertőzöttebb területek. Az egészségügy, az oktatás, a lakhatás és a kommunális szolgáltatások minden esetre vita nélkül a korrupció melegágyai, de néhányan a rendőrséget, a katonaságot és az igazságszolgáltatást sem hagyják ki a felsorolásból. Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint az árnyékgazdaság aránya 15% körül mozog, a vesztegetési pénzek pedig elérték a GDP 3,5%-át, nem számítva a korrupt döntéshozók által okozott károkat.

Az államadósság mértéke Oroszország esetében nem jelentős: 2014-ben mindössze a GDP 13,41%-át tette ki. A Központi Bank valutatartalékainak gyorsütemű apadása már aggasztóbb: a valaha volt 595 milliárd USD mára alig több, mint 360 milliárd Dollárra csökkent, amelyből 120 milliárd Dollár az utolsó egy évben tűnt el. A Világbank előrejelzései alapján Oroszország esetében idén a GDP csökkenése várható: 2014-ben 0,7%, 2015-ben -2,9%, 2016-ban 0,1%, 2017-ben pedig 1,1%-os bővülés szerepel. Az orosz gazdaságnak – a strukturális problémák mellett – az energiahordozók alacsony világpiaci ára és az ukrajnai konfliktus miatt kialakult geopolitikai helyzet sem kedvez.

 

Gazdaságfejlesztési dokumentumok és a valóság

Az oroszországi gazdaságfejlesztési koncepciók alapgondolatai évtizedek óta változatlanok. A prioritások között szerepel az energiahordozók exportjától való függőség csökkentése, amely csak más gazdasági szektorok megerősítésén keresztül lehetséges, a lakosság életszínvonalának emelése, a nagyhatalmi státuszt támogatni képes hadiipar, valamint az innovációs megújulás bátorítása. Mindemellett látni kell, hogy a 2005-ben, 2006-ban és 2008-ban kidolgozott és elfogadott gazdaságfejlesztési stratégiák ma már igazolhatóan irreális célokat tűznek ki. A 2008-as stratégia például évente átlagosan 7%-os gazdasági bővüléssel számol, s arra számít, hogy Oroszország 2020-ra a fejlett országok sorába emelkedik, az egy főre jutó GDP pedig eléri a 30.000 dollárt (Dimitriev 2008.). A legfontosabb akadályozó tényezők: nyersanyag függőség, demográfiai mutatók és intézményi háttér (pénzügyi és állami). A hosszú távú gazdaságfejlesztési koncepció (KDR) irreális célkitűzései mellett komoly hiányosság volt, hogy a stratégiai célok mellé nem rendeltek konkrét lépéseket, megvalósítható programokat.

A fenti hiányosságok kiküszöbölése érdekében a KDR-t 2010. decemberében és 2011. augusztusában módosították. Az új dokumentum immáron 864 oldalon, és 25 fejezetben tárgyalja az oroszországi társadalomfejlődés perspektíváit. A 25 fejezet összesen 6 részre oszlik, amelyek az alábbiak:

  • Új növekedésmodell
  • A növekedés makro-ökonómiai feltételei
  • Új társadalompolitika és a humántőke fejlesztése
  • Infrastruktúra: kiegyensúlyozott fejlődés és növekvő életszínvonal
  • Hatékony állam
  • Külpolitikai fejlődési irány

A KDR két fő pillére a gazdaságfejlesztés és az életszínvonal javítása. A dokumentum legfontosabb hibája, hogy továbbra is az energiahordozók magas világpiaci árával számol, és legalább évente 5%-os gazdasági bővülést feltételez. A KDR ugyanakkor részletesen tárgyalja az állam működésének átszervezését, a korrupció felszámolását, a befektetői és üzleti környezet javítását, valamint az innovációs potenciál kiaknázását. Az innovatív gazdasághoz megfelelően felkészült szakemberekre is szükség van, amely a 3. fejezet központi eleme. A jól képzett munkaerő azonban csak egy megfelelően átlátható, nyitott üzleti környezetben működhet hatékonyan, amelyhez mindenek előtt átlátható jogszabályokra, hatékony államra, és olyan életkilátásokra van szükség (bérek, lakhatási feltételek, egészségügyi ellátás), amelyek a külföldi lehetőségekhez képest is versenyképes alternatívát jelentenek.

A legnagyobb kérdés 2015-ben, hogy az ukrajnai helyzet miatt kialakult politikai környezet miatt hozott külföldi szankciók, illetve a tartósan alacsony olajárak milyen hatással lesznek az orosz gazdaság fejlődésére. A szankciók eredménye több szempontból is kérdéses. Az első ok, hogy a nyugati országok csak ímmel-ámmal teljesítik az egyébként megbízható gazdasági partnerrel szemben elfogadott büntetőintézkedéseket, s minden erejükkel próbálnak kibúvót találni. A második ok, hogy a szankciók főleg hosszú távon érezhetik majd hatásukat, s az egyszerű orosz állampolgárok mindennapjait szinte nem is befolyásolják. A harmadik ok, amiért a szankciók nem érnek célt, abban határozható meg, hogy az orosz állami kommunikáció az állampolgárok szemében sikerrel feketíti be a nyugatot, s ezzel a politikai elit támogatottsága nem, hogy csökken, de emelkedik.

Az olajárak csökkenését látva a helyzetet sokan az 1998-as történésekkel próbálják párhuzamba állítani, de a kiváltó okok most egészen mások, mint 17 éve, amikor az állam eladósodottsága okozott csődöt. A jelenlegi elemzések alapján a GDP 2015-ban akkor sem csökken 3%-nál nagyobb mértékben, ha a hordónkénti olajár 50 Dollárra esik (Gilman 2015.), az ország devizatartalékai pedig meghaladják a devizaadósság összegét. Meg kell jegyezni, hogy a tőkekivonás mértéke még a szankciók hatására sem vált pánikszerűvé, sőt, a befektetők egy csoportja kifejezetten növeli oroszországi tőkebefektetéseit. A külföldi forráslehetőségek beszűkülése azonban többféle hatással járhat: egyrészről csökkentheti a vállalatok hitelkitettségét (amely egyes orosz szakértők szerint pozitív), másrészről beszűkítheti a jövőbeli fejlesztési forrásokat (amely a szerző szerint egyértelműen negatív jelenség).

Az orosz gazdaság fejlődését ugyanis nem a szankciók és az alacsony olajárak akadályozzák, hiszen a GDP növekedése már 2013-ban megtorpant, hanem az elavult és egészségtelen gazdaságszerkezet, amelyben még mindig az energiahordozók és ásványkincsek kitermelése dominál. Ezzel ismét visszajutottunk ahhoz a gondolatmenethez, amely szerint a jövőben a kitörési pontokat egyértelműen kis részben a szekunder, illetve nagy részben a tercier és kvaterner szektorok megerősödése jelenti. Ezekhez viszont jog- és tulajdonbiztonság, hatékony állam, megreformált bürokrácia és alacsony korrupció szükségesek, ahogyan arra már a versenyképességet akadályozó tényezők vizsgálata során is rámutattunk.

 

Geogazdaság és geopolitika

Oroszországot vizsgálva egyértelmű, hogy az ország a geopolitikai törekvéseit gazdasági lépésekkel is támogatja. A nemzetközi gazdasági szerepvállalás legfontosabb területe az energiaexport, amelyet az egykori angol ágyúnaszád diplomácia mintájára akár gázcsap diplomáciának is nevezhetünk, de a felhalmozott devizatartalékoknak köszönhetően a környező országokban Oroszország akár befektetőként is meg tud jelenni (Lucas, 2014). Az ország érdekszférájának az eurázsiai erőteret tekinthetjük, a legfontosabb törekvések közé pedig az EU-orosz, a FÁK-orosz, illetve a kínai orosz kapcsolatok fejlesztése tartozik.

A 2012-es év egyik nagy eseménye volt, hogy 19 év felkészülés után Oroszország a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 156. tagja lett. A WTO tagság elhúzódásának okai között szerepelt, hogy a hazai ipart védő importvámokat az ország 15-ről 7%-ra csökkentette. A vámcsökkentés korábban azért keltett aggodalmat, mert így a hazai ipar termékeinek árelőnye ezzel jelentősen csökkent a jobb minőségű külföldi árukhoz képest. Kétségtelen, hogy az élelmiszerek és tartós fogyasztási cikkek importja lendületet kapott, de az importnak köszönhetően nehezebb helyzetbe került az orosz gépgyártás is.

A gazdasági nyitás azonban inkább teremt szorult helyzetet, mint új lehetőségeket, mivel a bányászatot és a hadiipart kivéve az orosz gazdaság a fejlett Nyugat és a rohamosan fejlődő Kína által teremtett harapófogóba kerül. A Nyugati termékek ugyanis drágák, de jó minőségűek, a kínaiak pedig olcsók, s ettől versenyképesek. Mindez oda vezet, hogy a polarizálódott kereslet mindkét szegmense importból elégítheti ki igényeit, s az orosz áruk számára, amelyek minőségben alulmúlják a nyugati importtermékeket, árban pedig a kínaiakat, alig marad mozgástér. A jelenség gátolja a helyi gyártók megerősítését, ami egyben azt is jelenti, hogy nem alakulhatnak ki regionális klaszterek, s nem jöhet létre regionális tudástúlcsordulás sem. Mivel a magánszektor a saját erejéből nem képes rá, hogy innovatívvá váljon, ezért az innováció csak állami eszközökkel biztosítható. Ez meg is történik (Szkolkovo), de az állam által megjelölt fejlesztési területek olyan szektorokat erősítenek, amelyekből a tudás nem terjed át a magánszektorra. Az is kérdéses egyelőre, hogy a fentről indított innovációs projektek elérik-e célkitűzéseiket (Business insider, 2013). A jelenség következménye, hogy az állam megőrzi dominanciáját, s a lassanként megkövülő erőviszonyoknak köszönhetően ellenállhat a különböző társadalmi csoportok felől érkező nyomásnak.

A 2010-ban létrejött vámunió alapjain 2014. májusában, egy feszült geopolitikai helyzetben került sor az Eurázsiai Unió létrehozására. Az újonnan alakuló szövetségbe alapítóként Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán lépett be, majd még ebben az évben Örményország is jelezte csatlakozási szándékát. Az Eurázsiai Unió hivatalosan a tőke és szolgáltatások szabad áramlásának biztosítása érdekében jött létre, ugyanakkor az orosz nagyhatalmi törekvések egyértelműen felfedezhetők benne. Az unió létrehozása ugyanis megteremti egy új birodalom kereteit, de Moszkva számára egyben jelentős anyagi terhet is jelent (Ara Kovács 2014.). Az EU, az USA és Kína mellett létrejövő új erőközpont egyelőre csak gazdasági természetű, de szakértők szerint potenciálisan akár katonai is lehet. Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy az Eurázsiai Unió létrehozása Oroszország gazdaságfejlesztési vagy pedig geopolitikai érdekeinek szolgálatában áll-e, akkor azt mondhatjuk, hogy amíg az együttműködés pusztán gazdasági természetű, addig geopolitikai érdekeket szolgál, de egy esetleges katonai együttműködés kialakulásával már egyértelműen geopolitikai és nagyhatalmi törekvések eszköze lenne. Mivel a történelmi előzmények vizsgálata alapján erre reális esély mutatkozik, ezért a szerzők magánvéleménye szerint a katonai együttműködés kialakulása csak idő kérdése. Oroszország szinte folyamatosan tiltakozik a szerinte folytatódó, és a határaihoz ismét egyre közelebb NATO-bővítés ellen (Voice of Russia, 2014).

Az Eurózsiai Unió bővítési koncepciója Közép-Ázsiában Kirgizisztán után Tádzsikisztán és Üzbegisztán csatlakozásával is számol (Safranchuk 2015.), ami azt jelentené, hogy a térség Üzbegisztánnal további 13%-kal, nélküle 10%-kal járulna hozzá az unió jelenlegi gazdasági teljesítményéhez. Ha ez megvalósul, akkor a közép-ázsiai térség újraiparosítására volna szükség (vélhetően orosz forrásokból), amelynek egyik hozadéka a kínai befolyás csökkentése lehetne. A bővítés gondolata termékeny talajra találhat Közép-Ázsiában, hiszen azok az illúziók, amelyek arról szóltak, hogy a volt szovjet tagállamok a „kistigrisek” útjára léphetnek, és iparuk olcsó termékei kijuthatnak a világpiacra, mostanra szertefoszlottak. E mellett azonban több közép-ázsiai ország (pl. Üzbegisztán) az ukrajnai krízis tanulságai alapján megpróbál távolságot tartani Moszkvával szemben és az ún.többvektorú külpolitikai megközelítést preferálják (Al Jazzeera, 2014).

A közép-ázsiai térség azonban nem csak Oroszország számára fontos, hiszen az USA és Kína is élénk érdeklődést mutatott iránta. Az amerikai törekvések vizsgálata során a nagy sakktábla c. könyvében Brzezinski (1997.) egészen Mackinder szívtájék-elméletéig nyúlt vissza, s indokolta meg a térség geopolitikai jelentőségét. 2001 után az Egyesült Államok afganisztáni jelenléte alatt katonai bázis nyitott Kirgizisztánban, és tárgyalásokat folytatott egy esetleges üzbég támaszpont létrehozásáról is, de az utóbbi meg sem valósult, a kirgizisztáni bázis pedig 2014. nyarán szűnt meg. Az amerikai jelenlét ettől kezdve kevésbé meghatározó a térségben. Kína közép-ázsiai érdeklődés évezredes történelemmel bír, napjainkban pedig a legfontosabb jellemzője, hogy az ország határaitól minél távolabb tartsa az orosz befolyást. Ugyanakkor, Kínának nem csak Oroszországgal, de Indiával is meg kell küzdeni, hiszen ez utóbbi számára szintén kezd felértékelődni a térség (Balci, Huchet, Laruelle, Peyrouse, 2010).

 

Lehetséges forgatókönyvek

Az oroszországi fejlesztési stratégiák a szerzők véleménye szerint két célt tartanak szem előtt:

Egyrészt a lakosság jóllétének emelését és a gazdasági prosperitás, bővülés megteremtését, illetve fenntartását. Másrészt a geopolitikai törekvések szolgálatát és finanszírozását. A létbiztonság, az életszínvonal és a gazdasági fejlődés teremti meg a politikai vezetés elfogadottságát. Ez a jelenség konjunktúra idején nem feltűnő, de elegendő csak a peresztrojka éveire, vagy a jelcini érára gondolni, s máris érthetővé válik a kijelentés.

Ami a geopolitikai célokat illeti, „a 2008-as pénzügyi válság után egy új, ún. ’deglobalizációs’ korszak, vagyis a vertikális térségi felosztás legfontosabb térségi szintjének, a globális világpiacnak a szerepét a nagytérségi regionális piacok, illetve a nagytérségi regionális erőterek veszik át.” (Bernek, 2013. 11) E nagytérségi regionális erőtereket Lengyel Imre és Rechnitzer János szupranacionális gazdaságoknak nevezi, amelyek geopolitikai szempontból birodalmi törekvésnek is tekinthetők. Oroszország „ugyan nagyhatalomnak definiálja önmagát, de az orosz geopolitikai törekvések nem az egész világra, hanem ’csak’ az eurázsiai erőtérre irányulnak. (…) Oroszország nagyhatalmi szerepkörének és birodalmi törekvésének alapjául szolgál…” (Bernek, 2013. 12) az a tény, hogy Oroszország a világ meghatározó energiahordozó exportőre, s az ebből származó bevételeit és befolyását képes politikai célok szolgálatába állítani.

Az orosz gazdaság helyzete azonban több szempontból is speciális: az erős állam annak köszönheti elfogadottságát, hogy a bevételeinek többsége mindössze néhány olyan nagyvállalat befizetéseiből származik, amelyek maguk is állami (rész)tulajdonban vannak. Ez a tény azt eredményezi, hogy az adófizetők tömegének részéről nem nehezedik jelentős nyomás a bevételek hatékony felhasználására, s így az orosz költségvetés társadalmi kritika nélkül finanszírozhat geopolitikai célokat is. Sőt, az erős és gondoskodó állam az állampolgárok körében is népszerű, mivel az óriási exportbevételekből gazdálkodva munkáltatóként és megrendelőként jelentős tömegeknek, akár egész régióknak biztosíthat megélhetést úgy, hogy a másik oldalon nem áll közvetlenül érzékelhető adóelvonás.

Az oroszországi politikai paletta nem csak jobb- és baloldalra, vagy pártokra, hanem egyéb érdekcsoportokra is tagozódik. Tényként állítható, hogy még az Egységes Oroszország párton, sőt, az elnök közvetlen tanácsadói körén belül is léteznek különböző érdekcsoportok. E frakciók közé sorolható többek között a főleg szentpétervári származású liberális közgazdászok köre, illetve az erőszakszervezeteket irányító szilovikok (szilo oroszul erőt jelent) csoportja. Az ország kül- és belpolitikáját, valamint a gazdasági fejlesztések prioritását erősen meghatározza, hogy melyik csoport milyen mértékben képes érvényesíteni az érdekeit.

A közgazdászok hagyományosan egy nyitott, liberális, innovatív gazdaság mellett érvelnek, a szilovikok ezzel szemben inkább a defenzív külpolitikát és a katonai fejlesztések fontosságát hangsúlyozzák, s úgy vélik, hogy az ország nemzetközi pozícióit az erős állam és az ütőképes hadsereg szavatolhatja. A szerzők Dimitrij Medvegyev miniszterelnököt egyértelműen a liberális közgazdászok közé, Szergej Ivanovot, az elnöki adminisztráció vezetőjét pedig a szilovikok csoportjába sorolja. E két politikus személyénél azonban fontosabb a csoportok egymáshoz viszonyított politikai befolyása, illetve a jelenlegi lehetséges forgatókönyvek. Jelenleg két olyan forgatókönyv létezik (Morozov 2014.), amely Oroszország számára járható út lehet.

Az első koncepció Oroszország nyugati integrációjával számol. Ezt a koncepciót Nyugaton Zbigniew Brzezinski és Henry Kissinger, Oroszországban pedig a nyugatbarát közgazdászok tekintik elfogadhatónak. A hazai támogatók nem csak a gazdasági összefonódást tartják kívánatosnak, amely például a Németország által felhalmozott technológiai tudást is hozzáférhetővé tenné, de nyugati mintára szerveznék meg az intézményhálózat és az államigazgatás reformját is. „A liberális irányvonal szerint növelni kell a befektetéseket, bevonni a külföldi tőkét, mérsékelni az adókat, lenyomni az inflációt, hogy legyen megint olcsó hitel.” (Grinberg 2015. 30) Mivel azonban a 2012. után Oroszországban egy konzervatív fordulat következett be, így ennek esélye jelenleg alacsony.

A második koncepció szerint Oroszország ismét a rendelkezésére álló forrásokat nem a gazdaság és az államigazgatás reformjára, hanem a hadsereg megerősítésére költi, s ezen keresztül próbálja meg elismertetni nagyhatalmi státuszát. Ez, a szilovikok által támogatott irányvonal azonban áldozatokat követel a lakosságtól. A kérdés csak az, hogy az orosz állampolgárok miként reagálnak majd arra, hogy a nagyhatalmi státuszért az életszínvonalat kell majd feláldozniuk? A Kreml elébe ment a problémának, és a „tradicionális értékek” hangsúlyozásán keresztül igyekszik úgy alakítani az ország lakosainak nemzeti öntudatát, hogy azok a jó célok elérése és a nyugati dekadencia begyűrűzésének megfékezése érdekében akár áldozatokat is hajlandóak legyenek vállalni. Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy ez a politika sikeres lehet-e, akkor jussanak eszünkbe Grinberg szavai: „Oroszországban a társadalom 10-15 százaléka valódi polgár, a többinek fogalma sincs arról, hogy mi történik, nem is nagyon érdekli.”

Létezik egy szintetizált forgatókönyv is, amely szerint katonai erejére támaszkodva Oroszország nagyhatalomként viselkedik az eurázsiai erőtérben, de gazdasági- és kulturális szempontból Európa felé orientálódik. Mivel egy együttműködő Eurázsia kialakulása globális igény, így a formálódó Eurázsiai Unió jól illeszkedhet az új, multipoláris világrendbe, ha az azt domináló Oroszországnak sikerül rendeznie viszonyát a Nyugattal.

 

Következtetések:

Oroszország problémái és feladatai évtizedek óta változatlanok: sürgős reformra szorul a gazdaság és az államigazgatás, miközben a politikusok megfelelni kényszerülnek a nagyhatalmi státusz visszaállítását követelő társadalmi igényeknek is.

Az orosz gazdaság fő problémái közé tartozik az energiahordozók és ásványkincsek kitermelésére épülő bányászat túlzott dominanciája, amely az ország költségvetését kiszolgáltatja a világpiaci árak ingadozásának. Ebből az egyetlen kiút, ha sikerül megerősíteni a versenyszféra szereplőit, különös tekintettel a feldolgozóiparra, az építőiparra, az élelmiszeriparra, valamint a szolgáltatások piacára, amelybe a tercier és kvaterner szektor egyaránt beletartozik. A kvaterner szektor viszont csak akkor indulhat fejlődésnek, ha sikerül visszaszorítani a bürokráciát, a korrupciót és sor kerül az államigazgatás reformjára is.

Az állam reformja mostanra megkerülhetetlenné vált, hiszen a jogbiztonság, a tulajdon biztonsága alapvető követelmény a külföldi tőke beáramlásához. Az ország csak akkor számíthat a befektetők bizalmára, és a beáramló új technológiákra, ha garantálni tudja a hatékony és támogató államigazgatási folyamatokat, a független igazságszolgáltatást, valamint a tervezhető és kiszámítható működési környezetet.

Oroszország helyzetét különlegessé teszi történelme, hiszen a gazdaságfejlesztés objektív szempontjai mellett a politikai vezetőknek a társadalmi elvárásokat is figyelembe kell venniük. A Szovjetunió szétesése után mostanra ismét lehetőség nyílt rá, hogy Oroszország nagyhatalomként viselkedjen, még ha csak az eurázsiai erőtérben is. Ezek a törekvések azonban igen drágák: a vámunió alapjain létrejött Eurázsiai Unió, amely szavatolja Oroszország regionális nagyhatalmi státuszát, igen költséges vállalkozás lehet, csakúgy, mint a kelet-ukrajnai konfliktus következtében kialakuló geopolitikai helyzet, amely az egyébként is apadó, energiahordozókból származó bevételek mellett szankciókkal sújtja az orosz gazdaságot.

Oroszország a jelenlegi helyzetben több alternatíva közül is választhat: vagy rendezi konfliktusát a Nyugattal, vagy távolodik tőle. Mindkét út lehetséges, de a hosszú távú gazdasági kilátások merőben mások: az első esetben egy nyugati mintára szerveződő, felzárkózó állam képe rajzolódik ki előttünk, a második forgatókönyv viszont egy elszigetelődő, katonailag erős, de a polgároknak csak alacsony életszínvonalat biztosító helyzetet vizionál.

Bármi is legyen a végkifejlet, a jelenlegi helyzet szervesen illeszkedik abba a történelmi folyamatba, amely Nagy Péter cár uralkodása óta jellemzi Oroszországot. Az ősi szlavofil (ma népnemzetinek is nevezett) – nyugatos ellentét ma is él, s ha pártpolitikai szinten nem is jelenik meg, az értelmiség köreiben élénk vitákat gerjeszt. S, ha a vita ugyanaz maradt is, a kihívások megváltoztak, hiszen Oroszországnak ma már egy globalizált, multipoláris világban kell megtalálnia a helyét. Az adott helyzetben viszont a gazdasági teljesítményére pillanatnyilag nem támaszkodhat. csak erőforrásaira, katonai erejére, kultúrájára, történelmi befolyására és politikusai tehetségére.

 

Források jegyzéke

Aljazeera: http://www.aljazeera.com/indepth/opinion/2014/02/struggle-central-asia-russia-vs-201422585652677510.html

Ara-Kovács Attila: A birodalmi gondolat kényszere (2014.): Letöltve: 2015.03.26-án a Magyar Narancs weboldal Diplomáciai jegyzet c. blogjáról: http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/a-birodalmi-gondolat-kenyszere-90337

Balci, Huchet, Laruelle,Peyrouse (2010): China and India in Central Asia, A new great game?, Palgrave-Macmillan, London.

Bernek Ágnes (2013.): Az atlanti erőtérből az eurázsiai erőtérbe? Magyarország a XXI. század többpólusú világában, Geopolitika a XXI. században, L’Hatmattan Kiadó, Budapest

Bernek Ágnes: Új világrend küszöbén (2015.): Letöltve 2015.03.27-én a Földgömb.hu weboldalról:
http://www.afoldgomb.hu/emberi-tenyezo/1353-uj-vilagrend-kuszoben

Brade-Percik-Pityereszkij: Területrendezési tervek, településhálózat-fejlesztési koncepciók a volt Szovjetunióban és a mai Oroszországban, Földrajzi Értesítő, 2002. 3-4. füzet, pp. 301-318.

Brzezinski, Z. (1999): A nagy sakktábla, Budapest, Európa Könyvkiadó

Brzezinki, Z. (2013.): Stratégiai vízió, Budapest, Antall József Tudásközpont

http://www.businessinsider.com/the-future-of-russias-skolkovo-innovation-center-2013-9

Dimitriev, M.: Russian Economic Goals to 2020: Dreams or Reality? (2008.), Letöltve 2015.03.15-én a Center for Strategies & International Studies weboldaláról:
http://csis.org/images/stories/Russia%20and%20Eurasia/080829_ruseura_sumdmitrievaslund.pdf

Enyedi György: Városi Világ (2012.), Akadémiai kiadó, Budapest, pp. 155-164.

Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember (2014), Európa, Budapest.

Gilman, M.: The Russian Economy: Resilence But for How Long? (2105.): Letöltve: 2015.03.26-án a Russia in Global Affairs weboldalról:
http://eng.globalaffairs.ru/number/The-Russian-Economy-Resilience-But-for-How-Long-17375

Grinberg, R. (2015): Az oroszok tudnak szenvedni és ezt büszkén teszik, Figyelő, 2015/19 (30. oldal)

Lengyel Imre (2010.), Regionális gazdaságfejlesztés, Budapest, Akadémiai Kiadó

Edward Lucas (2014), The New Cold War: Putin’s Russia and the threat to the West, Palgrave-MacMillan, London.

Morozov, V.: Nature Abhors a Vacuum (2014.), Letöltve 2015.03.15-én a Russia in Global Affairs weboldalról:
http://eng.globalaffairs.ru/number/Nature-Abhors-a-Vacuum-16994

Safranchuk, I.: Globalization in the minds (2015.): Letöltve: 2015.03.26-án a Russia in Global Affairs weboldalról:
http://eng.globalaffairs.ru/number/Globalization-in-the-Minds-17369

Sipos János: Zbigniew Brzezinki: Stratégiai vízió – Amerika és a globális hatalom válsága (2014.), Letöltve 2015.03.26-án a Transform.hu weboldalról:
http://transform.hu/index.php/kultura/651-zbigniew-brzezinski-strategiai-vizio-amerika-es-a-globalis-hatalom-valsaga

Oroszország a WTO tagja lett (2012.), Letöltve: 2015.03.26-án az Index.hu weboldalról:
http://index.hu/gazdasag/vilag/2012/08/23/oroszorszag_a_wto_tagja_lett/

Oroszország – Államadósság a GDP-hez (2014.), Letöltve: 2015.03.15-én a Trading Economics honlapjáról:
http://hu.tradingeconomics.com/russia/government-debt-to-gdp

Oroszország csökkentette az olaj exportadóját (2002.), Letöltve 2015.03.14-én az Origo.hu weboldalról:
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20020121oroszorszag.html

Padlón Putyin birodalma – Így roppant meg Oroszország! (2014.), Letöltve: 2015.03.14-én a Portfolio.hu weboldalról:
http://m.portfolio.hu/vallalatok/padlon_putyin_birodalma_igy_roppant_meg_oroszorszag.207960.html

Russian Federation (2014.), Letöltve: 2015.03.15-én a Világgazdasági Fórum honlapjáról:
http://reports.weforum.org/global-competitiveness-report-2014-2015/economies/#indexId=GCI&economy=RUS

Russian Federation (2015.), Letöltve: 2015.03.15-én a Világbank weboldaláról:
http://data.worldbank.org/country/russian-federation

Russia Foreign Exchange Reserves (2015.), Letöltve: 2015.03.15-én a Trading Economics weboldalról:
http://www.tradingeconomics.com/russia/foreign-exchange-reserves

Russia gains 11 points in Global Competitiveness Report 2014 (2014), Letöltve: 2015.03.15-én a Russia Today weboldalról:
http://rt.com/news/184720-russia-global-competitiveness-rises/

Two years on, a fresh look at Russia in the WTO (2014.): Letöltve: 2015.03.26-án a Russia Beyond the Headlines weboldalról:
http://rbth.co.uk/opinion/2014/10/02/two_years_on_a_fresh_look_at_russia_in_the_wto_40281.html

ИТОГОВЫЙ ДОКЛАД О РЕЗУЛЬТАТАХ ЭКСПЕРТНОЙ РАБОТЫ ПО АКТУАЛЬНЫМ ПРОБЛЕМАМ СОЦИАЛЬНО-ЭКОНОМИЧЕСКОЙ СТРАТЕГИИ РОССИИ НА ПЕРИОД ДО 2020 Г (2012.), Letöltve: 2015.03.26-án a 2020strategy.ru weboldaláról:
http://2020strategy.ru/data/2012/03/14/1214585998/1itog.pdf

Распоряжение Правительства Российской Федерации № 1662-р от 17.11.2008 г. «О Концепции долгосрочного социально-экономического развития Российской Федерации на период до 2020 года»

http://sputniknews.com/voiceofrussia/news/2014_04_17/We-do-not-fear-NATO-enlargement-Putin-3929/

 

 A fenti blogbejegyzés lektorált és szerkesztett változata a Külügyi Szemle 2015. évi 2. számában is megjelent, Dr. Grúber Károly szerzőtársammal közösen. Dr. Grúber Károly a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársa. A cikkben leírt vélemények kizárólag a szerzők tudományos véleményét tükrözik, és semmilyen módon nincsenek kapcsolatban és nem esnek egybe a magyar kormányzati álláspontokkal.

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaságfejlesztés Oroszország Kelet-Európa Putyin Putyin-adminisztráció

Jegyzetek a művészvilág és a műkereskedelem működéséről

2015.10.31. 04:51 :: Tamas Vaszari

A műkereskedelem leírása közgazdász szempontból

Közgazdász szemmel nézve a művészet értéke attól függ, hogy azt a szemlélő milyen szemüvegen keresztül vizsgálja, milyenek az illető belső értékei, preferenciái.[1] A közgazdaságtan a művészetről vagy a műalkotások értékéről nem mondhat ítéletet, ebből a szemszögből nem létezik jó vagy rossz. Azt a tényt, hogy az értékesnek vélt művészet fogalma mennyire szubjektív, jól mutatja az a folyamat is, ahogyan ennek megítélése az eltelt évszázadok során változott. A műtárgyak adásvétele és értékmeghatározása során ugyanis a gazdasági érték (vételár) találkozik a tárgy szimbolikus vagy eszmei értékével, amely a társadalom számára képviselt helyétől, fontosságától, illetve megbecsülésétől függ.[2] Ha egyszerűbb megfogalmazást keresünk, amely rávilágít az helyzet ellentmondására is, akkor azt is mondhatjuk, hogy a műkereskedelem beárazza a felbecsülhetetlent. Mások szerint a műkereskedelemben kialakul egy méltányos érték, amely a művész oldalán kompenzálja a műtárgy létrehozásába fektetett időt, energiát és kreativitást, a vevői oldalon pedig még elfogadható áldozat a szép- és az esztétikus iránti vágy kielégítéséért.[3] Amikor a műtárgy egy kortárs alkotó esetében először lép be a piacra, akkor az eszmei érték az adásvétel során anyagi eszközökkel, vagyis pénzzel cserélődik ki, s ezáltal az eladó számára gazdasági értékké, pénztermelő eszközzé válik, ami hozzájárul az illető társadalmi státuszának változásához, vagyis az illető felemelkedéséhez.[4]

Bordieu szerint a művészet és a szociológia kéz a kézben járnak, hiszen a művészeti alkotások tanulmányozásán keresztül a történészek és a szociológusok képet kaphatnak róla, hogy a vizsgált közösség a múltban miket fogyasztott, miket állított elő, és mi bírt értékkel számára.[5] Bordieu szerint a kulturális termelés és fogyasztás egyébként is önszabályozó,[6] hiszen a termelői oldal csak olyan termékeket állít elő, amelyekre van kereslet, mert ha nem ezt teszi, akkor arra kényszerül, hogy elhagyja a piacot. A képzőművészeti alkotások esetében ennek legfőbb kiindulópontja a témaválasztás (pl. a holland festészet polgári ízlés kiszolgáló képi világ), a bútorok és egyéb, művészi értékkel is bíró használati tárgyak esetében pedig a funkció, az anyagválasztás, a minőség és a mennyiség.

 

Múzeumok

A múzeumok esetében – akárcsak az oktatási szektorban az egyetemeknél – szintén készülnek listák, rangsorok, amelyek élén a szupersztár múzeumok trónolnak.[7] Ha megnézzük, hogy mi jellemzi őket, akkor azt látjuk, hogy az alábbi tulajdonságok mindegyik esetében megfigyelhetők:

  • a városba látogató turisták számára szinte kötelező programot jelentenek,
  • a kevésbé ’menő’ múzeumokhoz képest óriási a látogatószámuk,
  • világhírű alkotásoknak adnak otthont,
  • az épületek építészeti megoldásai, minősége már önmagában is látványosság,
  • üzleti szemléletű vezetés irányítja őket, amely a jegyekből származó bevételek mellett számos egyéb, kiegészítő szolgáltatásból is igyekszik bevételeket generálni, például:
         - könyvesboltok,
         - vendéglátó egységek,
         - rendezvényhelyszínek.

A cél a tárlat bemutatása helyett a teljes körű élmény biztosítása, amelyben a résztvevő teljesen elszakadhat a külvilágtól.[8] A szupersztár múzeumok a profitorientált menedzsmentszemléletnek köszönhetően arra is képesek, hogy új tárgyakat szerezzenek be, illetve a terjeszkedés útjára lépjenek. Ennek példája a Guggenheim Múzeum nemzetközi terjeszkedése, a MoMA bővítése New Yorkban, vagy a londoni Tate Modern.[9] A múzeumok tárgyi beszerzései azonban, különös tekintettel az aukciókon történő vásárlásokra, nem sok esetben térülnek meg a jegyértékesítésekből. A pénz máshonnan származik:[10]

  • az aukción ’ajándékba kapott’ médiafigyelemből, mint ingyenes reklámból,
  • a kapcsolt szolgáltatások értékesítéséből,
  • az olyan, pusztán anyagi haszonszerzést szolgáló tevékenységekből, mint a reprodukciók és jogdíjak értékesítése.

A fentiek alapján szinte már úgy tűnik, hogy a múzeumi kiállítás nem több egy ernyőnél, amely a többi tevékenység számára biztosítja a hitelességet és megteremti a marketinget.[11] Hogy ez így van-e, nem tudjuk. Megítélésünk szerint igen, de múzeumonként eltérő mértékben, vagyis: egyes helyeken jelentősebb szerephez jut a profit-orientált, sztármúzeum-szerű működés, máshol pedig kisebbhez, s ezeken a helyeken inkább a csendes elvonulás és a kollekciók gondozása a cél.

Élénk szakmai vita folyik arról is, hogy a múzeumok mit csináljanak a pincében lévő műkincsállománnyal. Vannak, akik úgy érvelnek, hogy ezeket a legjobb megoldás volna piacra vinni, mert akkor legalább egy szűk kör, az új tulajdonosuk (és azok, akiknek az illető megmutatja) láthatná, a pincékben viszont rejtve maradnak, s egyáltalán nem szolgálják eredeti céljukat, a gyönyörködtetést. Emellett szól az is, hogy az értékesítésből befolyó összegekből a múzeumok fejleszthetnék ingatlanállományukat, új kiállításokat rendezhetnének és rossz állapotú műtárgyakat restaurálhatnának. A pincék kiárusítását ellenzők szerint viszont ez nem szolgálná a múzeumok működésének eredeti célját, s etikai aggályokat is felvetne.

 

Műkereskedelem

Mindenekelőtt definiáljuk, hogy a művészvilágon belül hol helyezkedik el a műkereskedelem! A műkincspiac magába foglalja:[12]

  • a művészeket, mint „árutermelőket”,
  • az eladókat és a kereskedőket, mint „közvetítőket”,
  • a vevőket,
  • a különböző érdekgazdákat, akik részt vesznek a műtárgyak
         - előállításában,
         - piacra juttatásában,
         - népszerűsítésében (marketing),
         - kiállításában,
         - a párbeszéd fenntartásában.

A globális műkincspiac több, mint 300 kisebb részpiac együtteséből tevődik össze, amelyek különböző földrajzi területeken találhatóak, illetve eltérő árutípusok adásvételére szerveződnek.[13] Egyes becslések szerint csak az Egyesült Államokban 71.000 kereskedő foglalkozik a különböző szépművészet, lakberendezési tárgyak és régiségek adásvételével.[14]

Fejlődéstörténet

A mai értelemben vett kereskedő cégek, antikvitások és galériák először Franciaországban és Nagy-Britanniában jelentek meg. Londonban az 1850-es években nyíltak meg az első olyan boltok, amelyek a lakásdekorációs cikkek mellett művészi értékkel is bíró tárgyakat árultak. Később ezekből nőtték ki magukat az olyan üzletek, amelyek már kizárólag szépművészeti alkotásokra specializálódtak. A West Enden található, elegánsabb helyek rövid időn belül a társasági központok szerepét is magukra öltötték, néhány éven belül pedig éves kiállításokat is szervezni kezdtek, amelyeket a mai aukciós házak őseinek tekinthetünk.[15] Az aukciós katalógusok is ekkorra, tehát az 1870-es évekre fejlődtek ki, hiszen korábban jóval rövidebb jegyzékek léteztek csak.[16] Párizsban a műkereskedelem csak némi lemaradással, az 1870-es évekre fejlődött ki, ezért addig a francia alkotók is inkább Londonban értékesítették munkáikat.[17] Budapesten – Bécshez hasonlóan – az első műkereskedők a könyv és nyomtatványboltok tulajdonosai lettek, akik az új könyvek mellett régieket, kottákat, térképeket és grafikai munkákat is árultak.[18] A XIX. századi Magyarországot a műkereskedelem pezsgése jellemezte, s ez így is maradt egészen a II. Világháborúig. A szocializmus időszakában szintén működött valamiféle műkereskedelem, de igazi reneszánszról csak a rendszerváltás után beszélhetünk. A 2008-as gazdasági válság ezen a területen is éreztette hatását, napjainkban viszont egy újabb piaci konszolidációnak lehetünk tanúi. A hazai piac forgalmát a hazai szakemberek körülbelül 5,5 milliárd Forintra becsülik.

A műkincsek gyűjtése világszerte egyre népszerűbb dolognak számít, s az ezredforduló környékén a tevékenység még nagyobb lendületet kapott. A műkincspiacra irányuló médiafigyelem, amely a szupersztár múzeumoknak köszönhető, a műkereskedelemre is áldásos hatással van, mivel inspirálja és vásárlásra ösztönzi a műgyűjtőket.[19] Ki ne kezdene el ugyanis arról ábrándozni, hogy némi anyagi erőfeszítés árán akár az otthonát is egy szép kép vagy szobor díszíthetné, amikor egy múzeumi beszerzésről, vagy aukciós rekordról olvas tudósításokat! A vágyakat pedig sok esetben tett is követi…

 

A műgyűjtés története

A művészet megrendelői a polgárság színrelépéséig az arisztokraták, az egyház (s csak nagyritkán a híresebb kereskedő és bankárcsaládok) voltak. A holland festészet volt az első, amely világi igényeket is kiszolgált, s ezt a témaválasztásban is megfigyelhetjük. Az átlagember először a XIX. század közepén, Londonban engedhette meg magának, hogy szerény hajlékát művészeti alkotásokkal dekorálja. Ehhez viszont olyan alkotásokra volt szükség, amelyek megfeleltek a speciális, nem túlzottan kifinomult, de annál tömegesebb ízlés, illetve a viszonylag kis méret kritériumainak, s képesek voltak rá, hogy egy átlagos enteriőrt különlegessé tegyenek.[20] A viktoriánus korszag végétől letisztultabb, egyszerűbb stílusok jelentek meg (például: szecesszió, art nouveau, bauhaus, art deco), amelyben a művészi teljesítmény egyre hangsúlyosabbá vált.[21] Az értékálló befektetés, mint szempont először az 1930-as években jelent meg a kispolgárság körében. A profit azonban egyáltalán nem tűnt garantáltnak, s csak a leghozzáértőbb vásárlók tudtak olyan döntést hozni, amely kiállta az idő, a divat és az ízlés változásának próbáját.[22] A lakásdekorációs céllal készült festményekből a profitmaximalizálás érdekében rengeteg kópia is készült, amelyeket nyomatok vagy tucat-másolatok formájában sokszorosítottak.[23] Baumol felmérései alapján ugyanakkor a művészet szerencsésebb szórakozásnak tekinteni, mint jó befektetési lehetőségnek, legalábbis átlagban, hiszen 1652. és 1961. között az aukcióra került festmények éves átlagos hozama mindössze 0,55% volt, szemben a brit állampapírok hasonló időszakban fizetett 2,5%-os átlagos hozamával.[24] Ráadásul, „egy festmény igazából csak néhány évtized alatt tud komoly nyereséget generálni.”[25]

 

Műgyűjtők

Bár a kényszeres gyűjtögetést a pszichológia betegségnek tekinti, a gyűjtés önmagában nem az, sőt, remek hobbi is lehet. A gyűjtő általában azért kezd bizonyos tárgyakat maga köré gyűjteni, mert azokhoz valamilyen érzelmi kötődés fűzi. A műgyűjtés esetében a leggyakoribb motivációk közé sorolhatjuk az esztétikai élményt, a szép emlékeket, s a sznobizmust is, amely objektíven megfogalmazva nem jelent egyebet, mint azt, hogy a művészet élvezete helyett ebben az esetben a hangsúly a társadalmi kapcsolatok építésén van.

A gyűjtés pozitív hozadékai közé sorolhatjuk, hogy a gyűjtő a gyűjteményéről és a hasonló tárgyakról igyekszik minél többet megtudni, s e kutató tevékenység szellemi épülésére szolgálhat. Nem ritka, hogy a gyűjtésnek köszönhetően egy adott területen még a viszonylag alacsony iskolázottságú emberek is óriási tudásanyag felhalmozásáról tesznek tanúbizonyságot. A másik előny, hogy a gyűjtés összekapcsolja a hasonló érdeklődési körrel rendelkező embereket, s ezzel lendületet ad társas kapcsolataiknak is.

Ha a gyűjtés szenvedéllyé válik, akkor az gyűjtő magatartásában megjelennek a szenvedélybetegségek tünetei. Ezek közé sorolhatjuk az ezen kívül eső dolgok (munka, család, társas kapcsolatok, háztartás) elhanyagolását, illetve az olyan anyagi döntéseket, amelyek a szükséglet-kielégítés nem megfelelő sorrendjéről tanúskodnak. A kóros vagy patologikus gyűjtögetés azonban rendkívül ritka jelenség, amelyről Buda Béla így ír: „Az igazi gyűjtés a felnőttkorra rögzül. Akkor már legtöbbször életformává válik. A hivatáson kívül ez a fő tevékenység. Ez a hobbi, a szenvedély. A legtöbb idő és energia erre megy rá. Növekszik a szakismeret is, pl. a tárgyra vonatkozó történelmi, gazdasági, ikonográfiai, stb. vonatkozásban is, de más gyűjtők állományait, vagy a kurrens árakat illetően is. A gyűjtés aktív szakaszában szinte mindenki több pénzt és időt fordít a gyűjteményre, mint amit megengedhetne. Ezért is szoktak szenvedélyről beszélni, hiszen a vágy csillapíthatatlan, „dózisnövekedés” figyelhető meg, mert hiába szerez meg valamit a gyűjtő, más hiányzó tárgy iránt erősödik fel törekvése. A kereskedő szinte „díler”, aki csábítja és kiszolgálja a kötődést.”[26]

Ha mi is vásárolni szeretnénk…

Bár szinte lehetetlennek tűnik, a gyűjtést mégis egy viszonylagos érzelmi távolságtartással érdemes folytatni. Sokkal jobb döntések születhetnek, ha a gyűjtő nem esik a saját lelkesedésének, pillanatnyi fellángolásának áldozatává. Ehelyett a gyűjtést érdemes alapos tájékozódással, tanulással kezdeni, amelynek során megismerjük a különböző művészeti stílusokat, korszakokat, és a főbb történelmi eseményeket. A választott korszak művészvilágát, híres alkotóit, termelési módszereit és eszközeit szintén érdemes alaposan áttanulmányozni. Azzal sem árt tisztában lenni, hogy az adott korszaknak és alkotónak milyen a megítélése napjainkban: keresett-e vagy inkább elfelejtett, és milyen árszínvonalon juthatunk hozzá a műveihez? Sok időt megtakaríthatunk, ha az interneten annak is utána nézünk, hogy a keresett műtárgyak hol szoktak felbukkanni, és mely fórumokon írnak róluk. A szakértők és a nagy gyűjtők azt állítják, hogy mielőtt bármit is vásárolnánk, előtte legalább egy évet érdemes a tanulásra szentelni.

Ha konkrét helyzetben kell mérlegelnünk, akkor nem árt, ha tudjuk, hogy a tárgyak értékét az alábbi körülmények határozzák meg:[27]

  • alkotó,
  • autentikusság
         - a mű hol helyezkedik el az alkotó életútján belül?
         - egy csúcsműről beszélhetünk?
         - mennyire dominálnak rajta az alkotó ismert stílusjegyei?,
  • minőség,
  • ritkaság,
  • állapot,
  • előtörténet,
  • kiállítási megjelenések,
  • szakirodalmi és sajtómegjelenések,
  • méret,
  • földrajzi elhelyezkedés,
  • korszellem (az adott irányzat mennyire divatos),
  • gazdasági helyzet.

Mielőtt vásárolnánk, mindenképpen kérjünk tájékoztatást a tárgy állapotáról![28] Ha egy műgyűjtő szakértő segítségét veszi igénybe, akkor ezzel hozzájut az optimális döntés meghozatalához szükséges tudáshoz, amit maga csak éveken át tartó tanulással és tapasztalatszerzéssel szerezhetne meg.[29] A díjazás mértéke az adásvétel értékének 10-15%-a. Etikai szempontból fontos, hogy a szakértő csak a vevőtől fogadhat el díjazást, az eladótól nem kérhet jutalékot, hiszen ezzel azt bizonyítja, hogy nem csak a megbízó vevő érdekében járt el.

 

Aukciók

Az első aukciókra a XVIII. második felében, Londonban került sor.[30] Ekkor alapította James Christie a nevét máig viselő, és 2012-ben 3,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolító aukciós házat is, a Sotheby’s aukciós ház elődjének története pedig egészen 1744-ig vezethető vissza. Magyarországon 1910-ben tartották az első árverést, amelyek egészen a kommunista hatalomátvételig zavartalanul folytak. Az államosítás után egészen a ’80-as évekig csak a Bizományi Áruház Vállalat rendezhetett árveréseket.[31] A rendszerváltás után a piacra ismét visszatértek a magánszereplők, s ma már kb. féltucat cég rendez műtárgy árveréseket, akikről egyrészről a szerény, de létező szaksajtóban, másrészről az interneten tájékozódhatunk. „Bár Magyarországon a festményaukciók elsöprő fölénnyel vezetik a mezőnyt mind a hírversenyben, mind a leütések összértékét tekintve, egyre gyakoribbak az olyan aukciók, ahol már néhány ezer forinttól lehet licitálni régi tárgyakra, relikviákra.”[32]

A kalapács alá kerülő tárgyakról aukciós katalógusok készülnek, amelyekben ideális esetben az alábbi adatok, információk találhatók a tárgyakról:[33]

  • a tárgy megnevezése,
  • a tárgy típusa, kategóriája,
  • rövid leírás a fizikai tulajdonságokról,
  • a tárgy hitelességének igazolása (jelzés, szignó),
  • a tárgy kora, keletkezésének dátuma, megjelenés éve,
  • méret és súly,
  • felhasznált anyagok és hordozó,
  • a tárgy állapota, sérülései,
  • a tárgy előtörténete (javítások, egyéb beavatkozások),
  • a tárgy jelenlegi helye (ha nincs jelen az aukción),
  • korábbi kiállítások, sajtómegjelenések felsorolása,
  • vonatkozó irodalmi művek, hivatkozások,
  • alkotó neve, kora, munkássága,
  • az alkotó életútja és a tárgy helye ezen belül (pl. korszakmegjelöléssel),
  • képek (amelyek bemutatják a tárgy szépségét és állapotát is),
  • raktári vagy azonosító szám,
  • az eladó személye (nem minden esetben),
  • becsérték,
  • kikiáltási ár.

Ami fontos, hogy egy kezdő gyűjtő minden esetben elegendő időt hagyjon magának, de ezzel együtt se féljen a tettek mezejére lépni. Ritka, hogy valaki már az első vásárlás alkalmával élete legbölcsebb döntését hozza, de ez nem baj, hisz a helyzet magában rejti a fejlődés esélyét. Ugyanis, nem csak a művészeknek vannak korszakaik és fejlődési pályájuk, de a gyűjtőknek is.

Hasonló blogbejegyzések

Kötelező olvasmányok kezdő műgyűjtőknek (recenzió két magyar könyvről)
Így működik a használtcikk piac

 
Irodalomjegyzék

  1. Bordieu: Field of cultural production
  2. Buda B.: A gyűjtés lélektana
  3. Fletcher P. – Hemreich A. (2011.): The rise of the modern art market in London 1850-1939, Manchester University Press. New York Amerikai Egyesült Államok
  4. Frey B. S. (2003.): Arts & Economics, Springer Verlag, Berlin, Németország
  5. Gerlis M.: Art as an Investment?
  6. Goodwin C. D. (2004.): Art and the Market, University of Michigan, Amerikai Egyesült Államok
  7. Gould C. – Mespélde S. (2012.): Marketing Art int he British Isles, 1700 to the Present, Ashgate Publishing, Egyesült Királyság
  8. Gregson N. – Crewe L. (2003.): Second-Hand Cultures, Berg, New York, Amerikai Egyesült Államok
  9. Herskovits E. (2010.): Ki mint vesz, úgy arat?; 168 óra online, 2010.12.08.
  10. Horowitz N. (2001.): Art of the Deal, Princeton University Press, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok
  11. North M. – Ormrod D. (1999.): Art market sin Europe, 1400-1800, Ashgate Publishing, Aldershot, Egyesült Királyság
  12. Philips C. (1925.): Emotion in arts, Heinemann
  13. Rozell M. (2014.) The art collector’s handbook, Sotheby’s Institute of Art, Lund Hampries, Egyesült Királyság
  14. Rush R. (1961.): Art as an Investment
  15. Rutter F. (1921.): Modest work for modest means, The Sunday Times, 1921.10.21. 7.o.
  16. Slowinska M. A. (2014.): Art/Commerce, Blakefeld, Németország
  17. Taylor J. (2014.): In search of the Budapest secession: the artist proletariat and modernism’s rise int he Hungarian art market, Helena History Press, St. Helena, Amerikai Egyesült Államok
  18. Wessely A. (2012.): Művészetszociológia – „Kinek nem kell és miért?”; Kultúra és közösség, 2012./I-II. 65-72. o.
  19. Williams R. C. (1980.): Russian Art and American Money, Harward University Press, London, Egyesült Királyság
  20. Már a szocializmusban is!, Piac & Profit, Letöltve 2015.10.29-én az alábbi weboldalról: http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/penz/mar_a_szocializmusban_is/

 

[1] Forrás: Frey 2003/23

[2] Forrás: Horowitz 2011/21

[3] Forrás: North – Ormrod 1999/3

[4] Forrás: Bordieu in Horowitz 2011/22

[5] Forrás: North – Ormrod 1999/1

[6] Forrás: Wessely, 2012

[7] Forrás: Frey 2003/49

[8] Forrás: Frey 2003/57

[9] Forrás: Horowitz 2011/14

[10] Forrás: Horowitz 2011/23

[11] Forrás: Horowitz 2011/23

[12] Forrás: Horowitz 2011/17

[13] Forrás: Rozell 2014/65

[14] Forrás: McAndrew in Horowitz 2011/18

[15] Forrás: Fletcher – Hemreich 2011/47

[16] Forrás: Fletcher – Hemreich 2011/57

[17] Forrás: Gould – Maspléde 2012/40

[18] Forrás: Taylor 2014

[19] Forrás: Horowitz 2011/14

[20] Forrás: Rutter in Fletcher – Halmreich, 2011/98

[21] Forrás: Rutter in Fletcher – Halmreich, 2011/99

[22] Forrás: Rutter in Fletcher – Halmreich, 2011/105

[23] Forrás: Gould – Maspléde 2012/180

[24] Forrás: Frey 2003/160

[25] Forrás: Piac & Profit: Már a szocializmusban is!

[26] Forrás: Buda Béla: A gyűjtés lélektana

[27] Forrás: Rozell 2014/69

[28] Forrás: Rozell 2014/130

[29] Forrás: Rozell 2014/30

[30] Forrás: Gould – Maspléde 2012/120

[31] Forrás: Herskovits 2010

[32] Forrás: Piac & Profit: Már a szocializmusban is!

[33] Forrás: Rozell 2014/54

 

Szólj hozzá!

Címkék: műgyűjtés művészet befektetés aukció műkereskedelem

Gondolatok az áruk másodlagos piacának sajátosságairól

2015.10.28. 20:05 :: Tamas Vaszari

Közgazdasági megközelítés

Mielőtt rátérnénk az árucikkek másodlagos piacának bemutatására, előtte nézzük meg, hogy tulajdonképpen mi is maga a fogyasztás? A fogyasztás a tárgyak beszerzését, és használatát (egészen az elfogyasztásig) foglalja magába, amelynek köszönhetően a vevő valamely szükségletét kielégítheti. Ha szolgáltatást vesz igénybe, akkor is szükségletet elégít ki, de ebben az esetben a kapott árut nem elfogyasztani akarja, hanem a szolgáltató idejét, munkáját és eszközeit kívánja elhasználni arra, hogy a saját céljait elérje. Másodlagos piacról természetesen csak a megfogható áruk esetében beszélhetünk, ahol az első tulajdonos az árut nem fogyasztotta el teljes mértékben, s a még meglévő használati értéket készen áll áruba bocsátani. A használtcikket vásárló vevő akkor hoz optimális döntést, ha nincs szüksége a megvásárolt áru teljes elfogyasztására, s emiatt számára az is elegendő, ha csak „félúton száll be” a folyamatba. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az illető nem engedheti meg magának, hogy egy 100%-ban elfogyasztható, vagyis új árut vegyen, vagy a piacon nem érhető el ilyen árucikk.

A használtcikkek piaca rengeteg szegmensből áll, hiszen ide tartozik

  • a használt ingatlanok piaca,
  • a használt autók adásvételei,
  • a használtruha üzletek,
  • az antikváriumok,
  • a régiségkereskedések,
  • a vásárok,
  • az olyan online portálok, mint az eBay, a Vatera vagy a Jófogás.

 

Okos döntés vagy ráfizetés?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi számít jó vásárnak, s mi nem? Ha azt vesszük, hogy egy új, 100%-ban elfogyasztható áru vételára szintén 100%, és vesszük a bátorságot, hogy kijelentsük, hogy a használat során a tárgy használati értéke csökken, akkor a használtcikk vásárlója akkor jár el helyesen, ha termék elhasználódásával egyenes arányban csökkenő árszínvonalon sikerül nyélbe ütnie az üzletet. Ha ennél olcsóbban jutott hozzá, pl. egy 50%-ban elhasznált tárgyat az eredeti árának 20%-áért tudott megszerezni, akkor jó vásárt csinált, ha viszont annak 80%-áért, akkor ráfizetett. A műtárgyak esetében sokkal bonyolultabb a helyzet, mint egy épület, autó, műszaki vagy ruházati cikk esetében, mivel itt a művészi és az előszereteti érték is megjelenik az árban. Egy műtárgy ráadásul alig használható valamire, s leginkább csak díszítő funkcióval bír. Ebben az esetben az árat a műtárgy kvalitása, az alkotó személye, az állapot, az előtörténet, az ismertség, a korszellem és a közízlés határozza meg, amelytől a konkrét üzleteket kötő felek bármikor eltérhetnek. 

4_original

Kép: Funzine

Tudás nélkül nem megy...

A használtcikk piacon megjelenő vevők esetében két csoport között tehetünk különbséget: vannak, akik kényszerből jelennek meg a piacon, és vannak, akik önszántukból. A kényszerítő tényezők közé soroljuk a szűkös anyagi lehetőségeket vagy a korlátos piaci keresletet (amikor az adott áruból nem érhető el új). Az önkéntes belépők esetében a használtcikkek vásárlását a gyűjtőszenvedély, a takarékoskodás vagy a kellemes időtöltést, szórakozás motiválhatja. Bizonyos helyeken a használtcikkek utáni vadászat szinte beépült a szubkultúrába, s hirdetői a saját kifinomult ízlésüket hangoztatják, ami véleményük szerint segítségükre van abban, hogy a használhatatlan vacakok közül ki tudják válogatni a valódi értékeket. Természetesen, mindez nincs kizárva, de a sikerhez a szemfüles vásárló jobban tesz, ha némi tudással is felvértezi magát. Például, nem árt ha tisztában van a keresett áru tulajdonságaival, élettartamával és kopási sebességével, minőségével, tartósságával, s annak a kornak szellemével, divatjával, amelyben az adott tárgy készült (Gregson Crewe 2003/117). A tudás másik része a használathoz, és a tárgy új funkciójához kötődik. Ahhoz ugyanis, hogy a tárgyat (különös tekintettel a művészeti alkotásokra és a designtermékekre) el tudjuk helyezni egy olyan környezetben, ahol érvényesül és megmutathatja szépségét, biztos stílusérzékkel és kreativitással kell rendelkeznünk. Az sem árt, ha ismerjük a belsőépítészeti és művészeti stílusokat, a nyerő színkombinációkat és a gyártási eljárásokat. Sokak számára az efféle kreativitás egyet jelent az önkifejezéssel is, hiszen lehetőséget teremt számukra, hogy megmutathassák egyéniségüket, s azt, hogy ízlésük mennyire eltér a tömegtől. Erre egyébként különösen a középosztály körében találunk példákat, amelynek tagjai korlátos, de viszonylag kiszámítható jövedelmüket igyekeznek a lehető leghasznosabban elkölteni, s ennek tanulmányozására, tervezésére készek időt, s energiát áldozni. A retro- és a régiségek gyűjtögetői közül néhányan kifejezetten a tudásukra büszkék, amikor azt demonstrálják környezetük felé, hogy ők a megvásárolt tárgyak történetéről, funkciójáról vagy alkotójának életútjáról többet tudnak, mint az átlag.

És milyenek az eladók?

A kereskedőknek természetesen szintén megvan a saját eszköztára, amellyel egyrészről sajátos hangulatot teremtenek, másrészről igyekeznek meggyőzni potenciális vevőiket. Az értékesítés során az eladók a használtcikkeket letűnt korok hangulatával, híres emberekkel vagy egy ma már eltűnt gyártási minőséggel hozzák kapcsolatba, amikor azt állítják, hogy „ez még békebeli” vagy „régien a nagyuraknak is ilyen volt”, netán „ma már ilyet nem gyártanak”. Ha a kereskedő ügyes, akkor a zsákmány után szimatoló, önmagát szinte vadásznak érző vevőt könnyen meggyőzheti róla, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom, s jobban tesz, ha lecsap a lehetőségre.

Leginkább csak hobby

Ugyanakkor, még a legelszántabb gyűjtögetők is elismerik, hogy piacok, régiségvásárok és üzletek látogatása legfeljebb csak hobbinak jó, ugyanis a keresgélés rengeteg időt emészt fel. Ha pedig az embert egy ilyen helyzetben nem a kedvtelés vezérli, akkor bizony a tevékenység megítélése könnyen negatívvá válhat.

Felhasznált irodalom:

Gregson N. – Crewe L. (2003.): Second-Hand Cultures, Berg, New York, Amerikai Egyesült Államok

Hasonló blogbejegyézsek

Magyar nyelvű könyvek a műgyűjtésről

Jegyzetek a művészvilág és a műkereskedelem működéséről

Szólj hozzá!

Címkék: műgyűjtés gyűjtés befektetés műkereskedelem másodlagos piac műgyűjtó