Bevezető
Oroszország a világ legnagyobb országa, amely a világ szárazföldi területeinek 1/6-én terül el. Az ország területe több, mint 17 millió km2. A lakosok száma 146 millió fő, a népsűrűség 8,3 fő/km2. Ha a magyar viszonyokkal próbáljuk összehasonlítani, akkor azt mondhatjuk, hogy egy több, mint 180-szor nagyobb területen él 14,6-szor annyi ember, úgy, hogy tized akkor a népsűrűség mellett sokkal jelentősebb centrumok, koncentrált területek is kialakultak. A népesség száma továbbra is csökken, s hamarosan elérkezünk a nagy népességfogyási hullám második üteméhez, amikor a Szovjetunió szétesése idején (1989-91.) születettek elérik a gyermekvállalási kort. Az előbb körülmény, illetve a migráció egyre könnyebbé válása – amely még mindig messze áll a szabad lakóhelyválasztástól – azt eredményezi, hogy az ország egyes részei kiürülnek, míg néhány terület nyertesévé válik a folyamatoknak. A jelen írásomben ezen jelenség rövid, vázlatos szemléltetésére teszek kísérletet.
Az oroszországi városhálózat fejlődéstörténete és áttekintése
1700-ban még csak 400 város volt Oroszország területén, és még 1811-ben is csak a lakosság igen szerény hányada, mindössze 4%-a élt városokban. A főváros az 1703-ban alapított, a Néva partján található, Európához közel eső Szentpétervár volt, s ez így is maradt egészen a kommunista hatalomátvételig. A városiasodás a XIX. század első felében kapott először lendületet, s a század közepére már az ország 19%-a volt városlakó. Ekkortól indultak meg a vasútépítések is, s az óriási földrajzi távolságok hirtelen „csökkenni” kezdtek. A transz-szibériai vasútvonal egymás után kapcsolata be a világgazdaság vérkeringésébe Jekatyerinburgot, Krasznojarszkot, Irkutszkot és végül Vlagyivosztokot. Ugyanebben az időszakban alakultak ki az ország első iparterületei is: az egyik a mai Ukrajna területén (Zaporozsje és Donyeck köznyékén), a másik pedig Moszkva körül. A XX. század első éveiben – noha a főváros még mindig Szentpétervár volt – Moszkva ugyanolyan gazdasági mágnessé vált, mint amilyen napjainkban is. A gazdasági fellendülés bizonyos években 16%-os népességnövekedést eredményezett, amely óriás társadalmi feszültségeket szült, elsősorban a nyomasztó lakáshiány miatt.
A ’20-as években észak-amerikai és nyugat-európai fejlődési modellekre alapozott programok megvalósítása kezdődött el, amely időszak lenyomata a mai napig látható Moszkva utcáin. Az 1928. és 1956. közötti időszak az erőltetett iparosítás korszaka, amelyet a ’30-as években a nehézipar dominanciája és a fogyasztási cikkek hiánya jellemzett. A településfejlesztés teljesen politikai és gazdasági szempontoknak rendelték alá, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az emberi életre szinte teljesen alkalmatlan területeken is óriási városok nőttek ki a földből abban az esetben, ha ott olyan tevékenységet lehetett végezni, ami hozzájárult a gazdaság és különös tekintettel a hadiipar fejlesztéseihez. Gyakori eset volt, hogy ezeken a helyeken korábban még falvak sem voltak, így a városok nem természetes úton jöttek létre, hanem gyakran katonai táborokat vagy bányásztelepeket fejlesztettek várossá. Még arra is volt példa, hogy ezek körül mesterséges agglomerációt is megpróbáltak kialakítani, hogy az ellátás színvonalát valamelyest javítsák vele. Az élet azonban zord maradt, és nehéz, s aki csak tehette, igyekezett visszaköltözni az európai vagy legalábbis délebbi területekre.
Az élet csak Moszkvában volt könnyebb, ahol – gyakran presztízsszempontok alapján – óriási infrastruktúrafejlesztési programok és ingatlanfejlesztések zajlottak, amelyek eredménye még ma is látható. A folyamatos lakáshiányt ugyanakkor a városba költözés korlátozásával igyekeztek enyhíteni, amely így csak külön engedély birtokában volt lehetséges. Az ’50-es évektől a fegyverkezési versenynek köszönhetően a nagyvárosokban megerősödtek az egyetemek és a kutatás-fejlesztési központok, ami azt jelentette, hogy az értelmiség, mint társadalmi osztály az ország legnagyobb városaiban megerősödhetett. Az 1960-as évektől kezdve megkezdődtek a tömeges lakásépítési programok (először blokkházak, ún. hruscsovkák, majd később panellakások, ún. brezsnyevkák, amely kifejezések utalnak az építés időszakára is), és kialakultak a városközpontokat körülvevő lakóövezetek. Sajátos körülmény, hogy az egyes városok esetében az életszínvonalbeli különbségek nem a lakosok jövedelemszintjétől függtek, ami igen hasonló volt országszerte, hanem az egyes települések áruellátásától, ugyanis ez határozta meg, hogy a pénzért mihez lehetett hozzájutni.
1990-re a Szovjetunióban 2190 város létezett, és mintegy 4000 urbánus település. Moszkva dominanciája az egységes és szervesen kapcsolódó városhálózaton belül egyértelműen érvényesült. Érdekesség azonban, hogy ez a hálózat teljesen belterjes volt, ami azt jelenti, hogy a városok nem rendelkeztek nemzetközi kapcsolatokkal, és a globális gazdaságba sem kapcsolódtak be. A rendszerváltás óriási gazdasági visszaesést hozott, a mélypontot pedig az 1998-as év jelentette, amikor az egy főre jutó GDP (reálértéken) az 1990-es érték mindössze 58%-át érte el. A rendszerváltás után a veszteséges vállalatok csődbe mehettek, így az egy vállalatra épülő városok sorsa sokszor ezzel pecsételődött meg.
Napjaink helyzete és problémái
A vidéki városok csődje óriási migrációs hullámot indított el, elsősorban Moszkva irányába. A bevándorlók óriási terhet jelentettek a város ellátórendszerének, a szétzilált rendőrség pedig képtelen volt gátat szabni a bűnözésnek. A helyzet csak az ezredforduló idején indult javulásnak, amikor az energiahordozók világpiaci árának emelkedés végre ismét fedezetet jelentett az állami szektorban dolgozók béreinek kifizetésére és a gazdaság konszolidációjára. A hadiipar szinten tartása hozzájárult, hogy Moszkva és Szentpétervár továbbra tudásipari központok maradhattak, de a jobb életszínvonal miatt megjelenő importigényt kielégítő kereskedelem elosztó központja is Moszkva lett.
2006-ban az oroszországi állampolgárok 73,3%-a élt városokban, amely megfelel az európai átlagnak. Az országban ekkor 76 olyan város volt, amelyben a lakosok száma meghaladta a 250.000 főt, és csak 11 város rendelkezett 1 millió főnél nagyobb népességszámmal. A városok többsége azonban rendkívül fiatal, sok a mesterségesen létrehozott város, az agglomerációk pedig csak egészen későn, a XX. század második felében épültek ki. Az utóbbi évek egyértelmű nyertese Moszkva és Moszkva területi közigazgatási egység (oroszul: „oblaszty”, a továbbiakban: „megye” vagy „terület”), amely a bruttó nemzeti össztermék 21%-át állítja elő. A lakosság 77%-a a szolgáltató szektorban dolgozik, ami megfelel a nyugati régiók átlagának is.
Azonban, nem minden terület volt olyan szerencsés, mint Moszkva és Moszkva terület. A nyertesek közé tartozik még Szentpétervár és Leningrád terület, Kazany, Nyizsnij Novgorod, Jekatyerinburg, Krasznojarszk, és a legutóbbi fejlesztéseknek köszönhetően Vlagyivosztok. Összességében azt mondhatjuk, hogy a migráció oda áramlott, ahol a kialakuló új termelési rendszerben is akadt munkahely, a szociális ellátás és az életkörülmények pedig elérik az elvárható minimumot. A népességcsökkenés főleg a falvakat és az északi területeket sújtja. A magasabb életszínvonal miatt a városok népességszáma stagnál, s főleg a falvak lakosságszáma apad rohamosan. A születések száma azonban annyira alacsony, hogy a folyamat hamarosan visszafordíthatatlanná válik, és csak a külföldi bevándorlók beengedése garantálhatja a gazdaság működőképességének fenntartását. A távol-keleten a bevándorlók száma már olyan magas, hogy egyes politikai erők már a demográfiai arányok olyan eltolódásától tartanak, ami akár a térség politikai destabilizációjához is vezethet.
A városfejlődés perspektívái
A 2010-es városfejlesztési stratégia alapján Moszkva (legális) lakosainak száma 11,6 millió főről 2025-re 12,2 millió főre fog emelkedni. Mivel a születések száma alacsony, ezért a növekedés főleg a migrációnak lesz köszönhető. A munkaképes korú lakosság száma is folyamatosan csökken, ezért Moszkvának évente átlagosan 100.000 újonnan érkező lakosra van szüksége. Moszkva már eddig is a közép-ázsiai országok legnagyobb munkaerő-fogyasztója volt, s, mivel továbbra is népszerű célpont, ezért a volt szovjet tagköztársaságokból ideérkezők száma évente 50-60 ezer főre tehető. A terjeszkedés és a gazdasági dominancia miatt Moszkva város Moszkva terület életére is meghatározó hatással van (lakóövezetek kialakulása, erdőterületek rohamos csökkenése), ezért elengedhetetlen egy olyan fejlesztési koncepció kialakítása, amely a két szubjektumot közösen szabályozza. Erre már ma is látunk példákat: a 2025-ig szóló területfejlesztési stratégia szerint az autópályák és gyorsforgalmi utak a város 60 km-s körzetében, a vasútfejlesztések pedig 150 km-s körzetben fejtik ki hatásukat.
A vidék vizsgálata során ki kell emelnünk az egymillió lakosnál nagyobb népességszámú városokat, valamint a legfontosabb iparvidékeket. Ide tartozik:
- Moszkva és a moszkvai agglomeráció,
- Szentpétervár és a Leningrádi terüet,
- az Urál (Jekatyerinburg, Cseljabinszk, Perm, Ufa),
- a Volga-menti városok (Kazany, Nyizsnyij Novgorod, Szamara, Szaratov, Volgográd, Uljanovszk),
- a Voronyezsi terület,
- Szibéria déli része (Nonszibirszk, Tyumeny, Omszk, Tomszk, Barnaul, Kemerovo, Krasznojarszk, Irkutszk, Habarovszk, Vlagyivosztok),
- illetve a Kaukázus (Groznij) és a Fekete tenger partvidéke (Szocsi, Szevasztopol).
Az egyes területek vizsgálata komplex megközelítést igényel, mivel az egyes területek éghajlata különböző, a fővárostól való távolságuk is eltérő, valamint a gazdaságföldrajzi adottságaik is mások.
A kisvárosok helyzete igen vegyes, ezért itt inkább csak forgatókönyveket írhatunk le:
- A legjobb helyzetben azok a városok vannak, amelyek az ország európai vagy uráli részén találhatók. A legszerencsésebbek a Központi Föderatív Területen helyezkednek el, és képesek rá, hogy Moszkvához vagy Szentpétervárhoz kapcsolódjanak.
- Szintén jó helyzetben vannak azok a települések is, amelyek valamely prosperáló iparvidéken találhatók, és egy helyi nagyvállalat traded szektor béli munkalehetőséget biztosít a helyieknek.
- Az életminőség szempontjából igen kedvezőtlen adottságokkal rendelkeznek azok a városok vagy telepek, ahol prosperáló gazdasági tevékenység folyik, de a klimatikus viszonyok már szélsőségesek (Norilszk).
- A legnehezebb helyzetben azok a városok vannak, ahol a foglalkoztatás megoldatlan, az infrastruktúra elhanyagolt és az éghajlati viszonyok kedvezőtlenek. Ezekről a területekről jelentős az elvándorlás, az elnéptelenedés pedig komoly problémát jelent.
Dacára annak, hogy az ország európai részén egyértelműen jobbak a fejlődési esélyek, az ország középső, és keleti részén is találunk olyan településeket, ahol magas az életszínvonal, vagy nagy esély van a gyors fellendülésre. Ezekre Tyumenyt, Vlagyivosztokot és Szahalin szigetét említhetjük példaként. A Tyumenyi terület fejlődését mutatja, hogy amíg a ’90-es évek elején több város is faluvá minősítette magát, hogy így szabaduljon a költséges közszolgáltatási kötelezettségek alól, addig itt több falu is városi rangot tudott szerezni.[1]
Gazdaságfejlesztési stratégia 2020-ig
Az orosz politikai és gazdasági elit tisztában van vele, hogy az ország sikeressége a gazdaság teljesítőképességén múlik, ezért a fejlesztési stratégiák többsége ebből indul ki. Amikor sorra vesszük a fejlesztendő területeket, akkor az alábbiakat kell megemlíteni:
- közigazgatási reform és kedvező üzleti, befektetői környezet kialakítása,
- a magas hozzáadott értéket teremtő iparágak, illetve az innováció és a tudásgazdaság felkarolása,
- közlekedési infrastruktúrafejlesztési projektek,
- migrációs politika, amely hatékonyan koordinálja a bevándorlást és az országon belül is versenyképes alternatívát biztosít a nemzetközi szinten is versenyképes oroszországi munkavállalóknak,
- családpolitika, amely képes megállítani a népességcsökkenést és ösztönzi a gyermekvállalást.
A fenti célok megvalósítása három szinten folyik: szövetségi, regionális és helyi szinteken. Mindhárom szintnek megvannak a saját eszközei, és a saját céljai is. A 2020-ig szóló összoroszországi fejlesztési stratégiát az Oroszországi Föderáció Gazdaságfejlesztési Minisztériuma által kiadott elnöki rendelet szabályozza.
A fejlesztési stratégia 2010-től kezdve 2020-ig folyamatosan gazdasági konjunktúrával számol, ami a 2014-es év végén már nem tekinthető biztosítottnak. Ugyanakkor, a dokumentumban kitűzött célok között sok olyat találunk, amelyek megvalósítása továbbra is aktuális. Ezek közé tartozik az orosz gazdaság integrálódása a globális gazdaságba, a bányászat (az ásványkincsek mellett beleértve az energiahordozók kitermelését is) dominanciájának csökkentése, és új ágazatok megerősítése. Növelni kell az olyan, innovatív tevékenységek részárnyát, mint az informatika, a biotechnológia, a nanotechnológia és az egészségvédelem. A célok eléréséhez a kutatás-fejlesztési kapacitások jelentős bővítése szükséges. A végcél, hogy a felsorolt területeken Oroszország tudásexportőrré váljék.
A fenti gazdaságfejlesztési célokhoz először is megfelelő humántőkére van szükség, amihez meg kell állítani az átmeneti időszakban kialakult negatív folyamatokat. Ezek közé tartozik a népességcsökkenés, a magasan kvalifikált munkaerő kivándorlása Európába és Ázsiába, illetve a korszerűtlen és alacsony színvonalú közoktatás és egészségügyi ellátás.
A fentieken túl megoldandó feladatok továbbá:
- óriási társadalmi különbségek az egyes földrajzi területek lakosság a között,
- vállalkozói kockázatok: magas belépési korlátok, korrupció, jogbizonytalanság, nehézkes területhasználati feltételek, alacsony szervezeti kultúra,
- alacsony a társadalmi szervezetek és a cégek érdekérvényesítő képessége,
- alacsony szintű piaci verseny, ami nem ösztönzi a cégeket sem a fejlődésre, sem a specializációra,
- alacsony szintű innováció, elégtelen koordináció a tudásközpontok és a vállalati szektor között.
Ahhoz, hogy a munkaerő elvándorlását sikerüljön megfékezni, a lakosság életszínvonalának további érezhető javítása szükséges. A kitűzött célok közé tartozik:
- a közbiztonság javítása,
- a közoktatás és az egészségügyi ellátás fejlesztése,
- a lakáshelyzet javítása,
- a környezetvédelem,
- a kulturális javakhoz való hozzáférés megkönnyítése.
Ha fenti célkitűzéseket a mindennapok nyelvére szeretnénk lefordítani, akkor azt mondhatjuk, hogy a középosztály számára 30 m2/fő átlagos lakóterületet (100 m2/család) kell biztosítani 2020-ra. A szennyezett területen élő lakosság részarányát a 2007-es 43%-ról 2020-ra 14%-ra kell csökkenteni.
A gazdasági struktúra átalakításától azt várják, hogy 2020-ra az ország kivitelében csökkenjen az energiahordozók dominanciája, és a tudásexportban Oroszország 5-10%-os részesedést tudjon szerezni 5-7 különböző ágazatban. Mivel az egyes gazdasági ágazatok központja sok esetben vidéken található, ezért a városhálózat és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére is szükség van, hogy ezek a vidéki tudásközpontok is bekapcsolódhassanak a nemzetközi vérkeringésbe.
Ahhoz, hogy a nyersanyagexportőr ország innovatívvá, társadalom-orientálttá tudjon alakulni, át kell alakítani a gazdaság működését. A magas bevételek ugyanis nem csak a nagy volumenű exportból, hanem az új, innovatív megoldások bevezetéséből is származhatnak. A fejlesztési stratégia szerint ehhez meg kell birkózni Kína és India alacsony bérszínvonalon dolgozó szakképzetlen munkaerejével, illetve Európa és Amerika jól felkészült, magas szinten lévő kutató-fejlesztő elitjével. A fentiek eléréséhez közoktatási reformra van szükség, amely a korábbi, ipari termeléshez alkalmazkodó tömeges oktatás mellett képes megteremteni az elitképzés kereteit is.
Az állami szektor és a gazdasági szereplők közötti együttműködés megteremtéséhez az alábbi célokat kell elérni:
- bátorítani kell a gazdasági szervezetek önszerveződő együttműködéseit,
- csökkenteni kell a vállalkozásalapítás belépési korlátait és a korrupció mértékét,
- növelni kell a vállalkozók és az üzleti életben tevékenykedők társadalmi megbecsülését, ezzel ösztönözve a fiatalok vállalkozóvá válását,
- csökkenteni kell a direkt állami beavatkozások számát, és meg kell teremteni a közvetett piaci szabályzás kereteit,
- a privatizált cégekből az államnak ki kell vonulnia, az állami-vállalati összefonódásokat meg kell szűntetni,
- az állami szerepvállalást csak a honvédelemhez, az infrastrukturális fejlesztésekhez és a társadalom ellátásához feltétlenül szükséges iparágakban szabad fenntartani,
- az államnak garantálnia kell a stabil működési környezetet,
- az államnak támogatnia kell az oroszországi cégek külföldi terjeszkedését, és a határokon átnyúló üzleti kapcsolatokat,
- a gazdasági szektor érdekérvényesítő képességét javítani kell, hogy a gazdaságszabályozásban maga is részt tudjon venni.
Az ország fejlesztési stratégiájának végrehajtása az alábbi ütemekben történik:
Az első részt a 2008-2012. közötti időszak jelentette, amikor az ország hagyományosan versenyképes ágazatait (energetika, közlekedés, gépgyártás, hadiipar, mezőgazdaság) erősítették meg annak érdekekében, hogy azok képesek legyenek megteremteni a potenciálisan felnövekvő új gazdasági ágazatok fejlesztésének hátterét. A társadalompolitika fő céljai között a szociális infrastruktúra korszerűsítése, és a kedvezőtlen tendenciák megfékezése volt elsődleges. Néhány pont a konkrét célok listájáról:
- a születéskor várható élettartam 2,5 évvel való meghosszabbítása,
- az országos GDP 37-38%-os növekedése,
- a munkatermelékenység 40-41%-os javítása,
- a lakossági jövedelmek 53-54%-os növekedése,
- 80-85%-os növekedés a működő tőke-befektetések területén,
- a K+F kiadások 1,4-1,6%-át érjék el a GDP-nek,
- a közoktatásra fordított összegek érjék el a GDP 5,5-5,7%-át,
- az egészségügyi kiadások érjék el a GDP 5,2-5,4%-át,
A stratégia második része a 2013-2020. közötti időszakra szól. Ebben az időszakban a fő cél a világgazdaságba történő integráció, amely főleg az ország előnyös tulajdonságaira, versenyképességi tényezőire épít. A gazdaságban új atomerőművek építésén keresztül növelni kell az elektromos energiatermelést, meg kell teremteni a kelet-szibériai szénhidrogén-kitermelés feltételeit, fejleszteni kell az elektromos áram továbbításának eszközeit, az energiahordozók infrastruktúráját, és a közlekedési infrastruktúrát is, a kereskedelem fejlesztése érdekében pedig fejleszteni kell az eurázsiai szabadkereskedelmi övezetet (ЕврАзЭС). A stratégiai célok között szerepel a Rubel megerősítése is, hogy a létrejövő vámunió elszámolási valutája lehessen. (Ezt a reményt a 2014-es év, és a Rubel 90%-os értékvesztése a Dollárhoz képest valószínűleg jó időre szertefoszlatta…)
Konkrét számok, amelyeket a 2020-ig el kell érni (2012-es bázison):
- a születéskor várható élettartam további 2 évvel való meghosszabbítása,
- az országos GDP 64-66%-os növekedése,
- a munkatermelékenység 74-78%-os javítása,
- a lakossági jövedelmek 64-72%-os növekedése,
- 115-123%-os növekedés a működő tőke-befektetések területén,
- a K+F kiadások érjék el a GDP 3%-át,
- a közoktatásra fordított összegek érjék el a GDP 6,5-7%-át,
- az egészségügyi kiadások érjék el a GDP 6,7-7%-át,
Nemzetközi versenyképesség
A következő 5-10 évben (s ez a mostani, 2014-es olajár-zuhanás ismeretében még egyértelműbb) a gazdaság növekedésének motorját a következő gazdasági szektorok adhatják:
- ipar (feldolgozóipar és gyártás),
- mezőgazdaság,
- építőipar,
- közlekedés.
Az ország óriási méreteinek, illetve a klimatikus különbségek ismeretében érthetővé válik, hogy az egyes földrajzi területeken más és más kerül előtérbe, de eltérőek a megoldandó feladatok is. Az is cél, hogy a kutatás-fejlesztési beruházások (informatika, nano- és biotechnológia) további lendületet adjanak az ipar és a mezőgazdaság fejlődésének. Az importfüggőség csökkentésének eszközei:
- a hazai tudásipar megerősítése,
- az élelmiszeripar fejlesztése,
- az építőanyag gyártás fejlesztése,
- a papíripar fejlesztése,
- a színesfém feldolgozás fejlesztése (exportra is),
- a hadiipar exportképességének fenntartása (a nemzetbiztonsági szempontok érvényesítése mellett).
Közúti infrastruktúra
A célok között szerepel, hogy 2020-ra évente 8 ezer km közút épüljön szövetségi, regionális és helyközi forrásokból. A vasúti szállítás kapacitását 2007-re 451 millió tonna, 2015-re 734 millió tonna, 2020-ra pedig 885 millió tonna legyen. A légszállítás arányát 2007. és 2015. között 80%-kal kell növelni. Az autópálya építéseket az ország ázsiai területire is ki kell terjeszteni (Amúr vidéken), hogy ezek a területek is bekapcsolódhassanak az ország gazdasági vérkeringésébe. A vasúti fejlesztéseket – mivel a fő vágányhálózat kielégítő állapotban van – a járműpark és a szállítóeszközök cseréjére kell koncentrálni. A logisztikai központok építése (főleg az államhatárok közelében) szintén prioritás. A vasúti és a közúti szállítás versenyképességének javításához azonban egyéb intézkedésekre is szükség van:
- a költségek csökkentésére,
- a normaidők javítására,
- az árubiztonság javítására,
- az áru nyomonkövethetőségének kiépítésére.
Regionális politika
Az oroszországi regionális politika célja, hogy az egyes régiók adottságainak kiaknázásán keresztül hozzájáruljon az ország kiegyensúlyozott fejlődéséhez úgy, hogy:
- új növekedési központokat hoz létre,
- javítja a közlekedési infrastruktúrát,
- csökkenti a területi különbségeket.
A szövetségi szintű régiófejlesztési politikaelemei:
- a nagyváros-hálózat támogatása a regionális tudásközponttá válás útján,
- az agglomerációk kialakulásának támogatása, illetve 6-8 klaszter létrejöttének elősegítése,
- az elmaradott területek felzárkóztatása a korszerű energiahordozó-kitermelő technológiák meghonosításával,
- az éghajlati vagy természeti szempontból alkalmas területeken idegenforgalmi fejlesztések megvalósítása,
- az elmaradott régiók felzárkóztatása, az életszínvonal és jövedelemszint béli különbségek csökkentése,
- a helyi kulturális értékek megőrzésének támogatása a szibériai, az északi és a távol-keleti területeken.
2008-ban az volt a cél, hogy 2012-re megerősödjön az ország nagyváros-hálózata, amely képes rá, hogy helyi K+F ill. agglomerációs központtá váljék. Az agglomerációs fejlesztések természetesen a moszkvai agglomerációban kezdődtek, de a tudásipar megerősítésre került sor a dél-szibériai nagyvárosokban, ill. infrastrukturális fejlesztések valósultak meg az ország középső területein, a korábbi gép- és autó- és hadiipari centrumokban.
A szentpétervári agglomeráció feladata, hogy a fémipari, faipari, kémiai, vegyipari és halászati klaszterek központja legyen. A cél, hogy a régióban olyan tudást sikerüljön felhalmozni, ami képes lesz korszerűsíteni az ország olaj- és fémiparát. Az idegenforgalmi központok szerepét a Fekete tenger partvidéke, és a Kaukázus töltheti be. A Volga-menti régiók iparát az állandó hadiipari megrendelések és az utóipar (VAZ) reformja pezsdíthetik fel. Az uráli iparterületen a legfontosabb a környezetbarát, alacsony fűtőanyag igényű technológiák meghonosítása a cél. Szibériában a fő feladat az ásványkincsek és energiahordozók gazdaságos kitermelése, a nehéz helyzetben lévő városok gazdaságát pedig a helyi feldolgozóipar fejlesztésével lehet helyzetbe hozni. A dél-szibériai nagyvárosokban a tudásipart kell megerősíteni, amelyhez a helyi egyetemek lehetnek ideális partnerek. Dél-Szibériában a mezőgazdasági fejlesztések is kiemelt fontosságúak. A Tengermelléken az ipari termelést és a szolgáltatásokat kell fejleszteni. Ide tartoznak a tengerbiológiai projektek, illetve a Szahalin, Kamcsatka és Kurill szigeteken folyó olaj-kitermelési projektek. A sarkvidéki területeken meg kell teremteni az olajkitermelés feltételeit.
Összegzés
A fentiek alapján egyértelműen látható, hogy nincs még egy ország, amelynek annyi lehetősége lenne, és annyi kihívással kellene szembenéznie, mint Oroszország. A terület óriás ásványkincs- és energiahordozó készletei, ipari és mezőgazdasági potenciálja, illetve a humántőke kiaknázásában rejlő lehetőségek megteremtik a lehetőséget, hogy az ország világhatalom lehessen. Ehhez a célhoz azonban apró lépéseken keresztül vezet az út. Ide tartozik a korrupció felszámolása, a környezetvédelem, a népességcsökkenés és a kivándorlás megállítása, a vállalkozásbarát iparági környezet kialakítása, a klaszteresedés, és végül a decentralizáció és a közigazgatási reform is. Oroszország ugyanis csak úgy válhat gazdag országgá, jóléti állammá, ha megteremti a régiók gazdaságát és jólétét. A regionális politika olyan kiterjedt, hogy részleteiben itt nem sikerült bemutatni. Ugyanakkor látszik, hogy a fő feladat a helyi adottságok azonosítása, és egy azokra épülő fejlesztéspolitika kialakítása és végrehajtása. Azt, hogy ez a folyamatosan – és jelentősen – változó geopolitikai helyzetben (lásd: 2014-es események) miként fog megvalósulni, ma még csak találgatni tudjuk…
Mellékletek
- sz. melléklet: Oroszország népsűrűsége 2010-ben[2]:
Irodalomjegyzék:
Területrendezési tervek, településhálózat-fejlesztési koncepciók a volt Szovjetunióban és a mai Oroszországban, Brade-Percik-Pityereszkij, Földrajzi Értesítő, 2002. 3-4. füzet, pp. 301-318.
Városi Világ, Enyedi György, Akadémiai kiadó, Budapest, 2012. pp. 155-164.
Распоряжение Правительства Российской Федерации № 1662-р от 17.11.2008 г. «О Концепции долгосрочного социально-экономического развития Российской Федерации на период до 2020 года»
Стратегия социально-экономического развития Москвы на период до 2025 года, Moszkva, 2012.
СТРАТЕГИЯ СОЦИАЛЬНО-ЭКОНОМИЧЕСКОГО РАЗВИТИЯ МОСКОВСКОЙ ОБЛАСТИ ДО 2025 ГОДА
[1] Городские агломерации России 2015.01.02. http://geographyofrussia.com/gorodskie-aglomeracii-rossii/
[2] Forrás: Wikipédia.org http://hu.wikipedia.org/wiki/Oroszorsz%C3%A1g#mediaviewer/File:Federal_subjects_of_Russia_by_population_dencity_31.01.2010.svg
