A szervezeti strukrúrák új, negyedik típusa
Amikor új blogbejegyzést készítek, akkor előtte egy rövid kutatást végzek, hogy lássam, milyen hasonló témájú publikációk érhetők már el az interneten. Ezt egyrészről azért teszem, hogy megtudjam, kik és milyen fogalmakat használnak, másrészről azért, hogy az általam leírtak könnyen beilleszthetők legyenek a többi írás rendszerébe. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a sejtes szerkezetű szervezeti struktúráról magyarul szinte semmi nem érhető el, sőt, angolul is csak alig néhány rövid írás található, dacára annak, hogy a fogalom már 1996. óta létezik.
Pedig a sejtes szerkezetű vállalati struktúrával indokolt lenne sokkal többet foglalkozni! Hogy miért? Azért, mert a mai magyar gazdaság - és főleg a gerincét adó KKV szektor - nagyrészt így épül fel. Persze, ezt sokan tagadják, de főleg azért, mert nem tudják, hogy ez is egy rendszer, egy életképes szerveződési lehetőség.
Mielőtt rátérnénk a szejtes szervezet leírására, nézzük meg, hogy milyen alternatívái léteznek! A vállalatok szervezeti struktúrája lehet lineáris, divizionális és mátrixos szerkezetű. A lineáris szervezeti struktúrát a legtöbb esetben a családi vállalkozásoknál figyelhetjük meg, a divizionális struktúrát pedig a nagyobb cégeknél, ahol az egyes működési területek már önálló divíziókból állnak. A divíziókban azonban egy idő után megjelentek a párhuzamos területek, és a menedzserek rájöttek, hogy jobban járnak, ha felszámolják az ilyen egymásmellett éléseket, és úgy szervezik meg a cégüket, hogy a divíziók együttműködjenek egymással. Ennek a törekvésnek köszönhetjük a mátrixos szervezeti struktúra létrejöttét, ahol a cég egyes részei nemcsak a csúcson futnak össze, hanem az egyes alsóbb szinteken is kooperálnak egymással. Ha valaki többet szeretne tudni erről, nézzen szét az interneten vagy nyisson fel egy közgazdasági szakkönyvet! Az előbb leírt háromféle szervezeti struktúrának tengernyi irodalma van, nem kell sokáig keresgélni, ha többet szeretnénk tudni róluk.
A sejtes szervezeti struktúra (angolul: cellular organisation) lényege, hogy a szervezet viszonylag kis méretű, önállóan is életképes egységből épül fel. A későbbiekben ezeket a kis szervezeti egységeket fogjuk sejtnek nevezni. Ez a szervezeti felépítés több okból is különleges. Egyrészt, az egyes sejtek nem szükségképpen tartoznak ugyanahhoz a céghez. Másrészt, az egyes sejtek nincsenek összekötve, tehát csak akkor működnek együtt, ha ettől a helyzettől előnyöket remélhetnek. A fentieknek köszönhetően egy csomó korlát megszűnik: leegyszerűsödnek és gyorsabbá válnak a döntési folyamatok, kiiktathatók a vállalati vízfejek, hatékonyabbá és gyorsabbá válik a kommunikáció, ha pedig egy sejt nem életképes, akkor anélkül szorul ki a piacról, hogy előtte - az általa felhalmozott veszteségekkel - még évekig rontaná egy nagy cég gazdasági és hatékonysági mutatóit.
A sejtes szervezetek térnyerése összhangban áll az olyan trendekkel, mint a politikában a decentralizáció vagy a közigazgatásban a szubszidiaritás elve. Mindkettő lényege, hogy a döntéseket és a megoldásokat a helyi szervekhez delegálja, amelynek következtében azok könnyebben reagálnak a kihívásokra, és a helyi sajátosságokra építve gyorsabban fejlődhetnek, mint az olyan államok régiói, ahol erős, centralizált állam működik.
A XX. század második felében Magyarországon még olyan nagyvállalatok működtek, amelyek igyekeztek minden tevékenységet maguk végezni: az alapanyag kitermelésétől kezdve a dolgozók egészségügyi ellátásán át céges üdülők üzemeltetéséig minden hozzájuk tartozott. Ugyanakkor, a működési hatékonyság és a jövedelmezőség mégsem érte el a kívánt szintet. Aztán, a privatizáció után sok helyen döntöttek úgy, hogy a termeléshez nem kötődő vállalatrészeket eladják. Így kerültek magán kézbe a céges üdülők, a gyárak étkezdéi, vagy a munkaruha- esetleg irodaszer ellátók. A második lépést az jelentette, amikor a termeléshez kötődő folyamatok egy része is házon kívülre került. Így jelentek meg az alvállalkozók, akik egy-egy alkatrész legyártását, vagy valamely munkafolyamat elvégzését vállalták el a házon belül kalkulált árnál alacsonyabb összegért. S, hogy miként voltak erre képesek? Valószínűleg annak köszönhetően, hogy megszűntették a pazarlásokat, javítottak a működési hatékonyságon és érdekeltté tették dolgozóikat az eredményes működés és az anyagi sikerek elérésében. Ezek után az alvállalkozók esetében már csak egy lépés volt, hogy a fő megrendelőjük mellett - a kiszolgáltatottság csökkentése érdekében - új ügyfeleket is akviráljanak, s ezzel elérték, hogy önálló, másokhoz is kapcsolódni képes sejtekké váltak.
Ha arra a helyzetre keresünk példát, amikor a sejtek egy cégen belül maradnak, akkor azt mondhatjuk, hogy erre akkor kerül sor, amor egy több részből (esetleg divízióból) álló vállalat egyes részei egyenként ismegnyitják kapuikat a külső megrendelők előtt. Ekkor a vállalat immár nem csak késztermékeket kínál a megrendelőknek, de kutatás-fejlesztési szolgáltatásokat vagy bárgyártást is, amellyel lekötheti a kihasználatlan kapacitásait. Azzal, hogy az egyes vállalatrészek sejtekké alakulnak, a részlegvezetők jogosultságai is kiszélesednek: tárgyalásokat folytathatnak az általuk irányított részben termelt áruk értékesítéséről, vagy döntéseket hozhatnak az új beruházásokról, fejlesztésekről is.
A sejtes szervezetek harmadik tipikus példája a szabadúszók együttműködése. A szabadúszók a tercier (szolgáltatók) vagy kvaterner (kutatók, fejlesztők, tanácsadók és innovátorok) szektor szereplői, akik rájöttek, hogy az ügyfeleik számára komplexebb szolgáltatást biztosíthatnak, ha időről időre szövetségre lépnek egymással. A szellemi szabadfoglalkozásúak csak ritkán működtetnek nagyobb cégeket, mivel a bevételeik ciklikusak, s a magas állandó működési költségek nagy terhet jelentenének a számukra. Jellemzőbb, hogy az ilyen szakemberek egyedül dolgoznak, s csak akkor vesznek igénybe idegen munkaerőt, ha egyedül nem képesek ellátni a feladatokat. Ekkor azonban ahelyett, hogy a dolgozói létszámot bővítenék, inkább együttműködő partnereket keresnek maguk mellé, akikkel az adott projekten közösen dolgozhatnak. Amikor viszont véget ért a projekt, akkor szétválnak, és mindenki megy tovább a maga útján. Ez a viselkedés nem csak azért előnyös, mert így megtakaríthatók a folyamatosan fizetendő bérköltségek, hanem azért is, mert az időről időre létrejövő, alkalmi szövetségek olyan cégek vagy szakemberek kombinációját hozzák létre, amelyek az adott feldat elvégzésére a legalkalmasabbak.
A fenitek miatt a KKV szektor érdemesebb volna egy együttműködő, komplex egészként kezelni ahelyett, hogy elszigetelt egyének csoportjaként, a nagyvállalatokhoz hasonló, csak éppen mikroszkópikus individuumokként tekintenénk rájuk. Hiszen, ha egy pillanatra az állatvilágra vetjük tekintetünket, akkor ott is azt láthatjuk, hogy a hangyák összefogással, közösen óriási építmények létrehozására és bonyolult együttműködési rendszer működtetésére képesek!