Vaszari Tamás

Oroszország az Európai Unióhoz földrajzi szempontból legközelebb elhelyezkedő regionális nagyhatalom, Németország pedig az EU leggazdagabb és legbefolyásosabb tagállama. Mivel a két ország potenciálisan egyre erősebb, s mindkettejük külpolitikájában kiemelt helyet foglal el a másikkal ápolt jó kapcsolat, ezért indokolt, hogy a történéseket, illetve a kapcsolatokat meghatározó főbb eseményeket jelen írásunkban megvizsgáljuk, s a múltbeli történések tanúságait alapul véve megpróbáljuk előre jelezni azt a fejlődési pályát, amelyen a német−orosz kapcsolatok a közeljövőben – szubjektív megítélésünk szerint – mozogni fognak. A téma vizsgálata Magyarország számára is fontos, hiszen országunk külpolitikai mozgásterét és gazdaságának exportkilátásait jelentősen befolyásolja, hogy a két országgal milyen kapcsolatokat alakít ki, s e koordináta-rendszerben hova helyezi magát.

Bevezető

A hidegháború megosztottságának viszonyai között a szovjet csapatok által legitimált, Ulbricht vezette Kelet-Németországban megkezdődött a nehézipar erősítése, amely rövid időn belül zavarokhoz vezetett a lakosság ellátásában és a gazdaság egyéb, nem preferált szektoraiban (Richter 1992.). A teljes társadalmi elégedetlenség elkerülése érdekében az NDK pártvezetése arra kényszerült, hogy korlátozott mértékben működni hagyja a magánszektort, amely képes volt a hiány enyhítésére. Ennek a lépésnek volt köszönhető, hogy a kelet-német szocializmus egészen az 1970-es évekig emberarcúbb maradt, mint a többi kelet-európai országban. A világpolitikai szembenállás miatt azonban 1989-ig nem volt reális esély a német megosztottság megszüntetésére, így két eltérő fejlődési pályán haladt Kelet-, illetve Nyugat-Németország.

A Brezsnyev-doktrína elvetésével, amely az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig meghatározta a szocialista országok belső hierarchiáját és a Keleti Blokkon belül a Szovjetunió számára hegemón státuszt biztosított, a közép- és kelet-európai országokban zöld utat kapott a demokrácia és a piacgazdaság kiépülése. (Gorbacsov 2014.) A németországi helyzet a többi európai országhoz képest abban különbözött, hogy itt a pluralizmus és a kapitalizmus iránti vágy mellett ott volt még az ország újraegyesítésének mielőbbi óhaja is, amelyet 1990-ben végre sikerült elérni.

Az újraegyesítés és a szovjet csapatok kivonása óta a német-orosz kapcsolatok fejlődése (a legutóbbi időkig) töretlen volt, amelynek hátterében számos tényező állt. A legfontosabb, hogy az orosz diplomácia az EU-n belül Németországot tekinti legfontosabb partnerének, de ide sorolható a két ország jelentős kereskedelmi forgalma, a Németországban élő jelentős orosz kisebbség, illetve az oroszul nagy számban beszélő (kelet)német lakosság, és a németet, mint idegen-nyelvet ismerő orosz állampolgárok is.

1. táblázat: Németország és Oroszország legfontosabb adatai (forrás: IMF)

Politikai kapcsolatok

A jelenlegi, német-orosz kapcsolatok megértéséhez a szerző fontosnak tartja, hogy az NSzK-SzU kapcsolatok néhány fejezetét is felidézze.

1969-ig a CDU poltikájának értelmében a Német Szövetségi Köztársaság nem csak, hogy nem ismerte el a Német Demokratikus Köztársaságot, de mindent megtett annak diplomáciai elszigetelésére. Ezt a politikát a CDU vezetése az NDK mögött álló Szovjetunióra is kiterjesztette. A két ország csak 1955-ben létesített diplomáciai kapcsolatokat, de a Hallstein-doktrína értelmében az NSZK a Szovjetunió kivételével egyetlen további (szocialista) országban sem nyitott nagykövetséget, amely elismerte az NDK-t,

1969-ben az SPD és az FDP közösen alakíthatott kormányt, és 1974-ig Willy Brandt lett a kancellár. Erre az időszakra tehető az a folyamat, amely során az NSzK rendezni tudta külpolitikai kapcsolatait a szocialista tábor országaival (Neue Ostpolitik), különös tekintettel az NDK-ra, Lengyelországra (térdhajtás a Varsói zsidó áldozatok emléke előtt) és a Szovjetunióra. Brandt új keletpolitikáját nyugaton - nem csak az Egyesült Államokban, de még az NSzK-ban is – eleinte kétkedés fogadta, de a kialakult erőviszonyok tudomásulvételén alapuló Ostpolitik már 1970-re oda vezetett, hogy a Time magazinban Brandt lett az év embere. Az Ostpolitiknak köszönhetően a Kelet és Nyugat kölcsönös elutasítását a párbeszéd váltotta fel. Brandt a diplomáciai elszigetelés helyett a meggyőzés egy az együtt-gondolkodás híve volt, amelynek eredményeképp’ felszínre kerülhettek a szocializmus belső ellentmondásai, s ezek feloldása lett alapja a későbbi reformoknak, lazításoknak. A keleti reformokhoz, a lazításhoz és a hőn áhított újraegyesítéshez szükséges hatalom és politikai befolyás megszerzéséhez Brandt a gazdasági együttműködés és a kereskedelem fejlesztését tartotta járható útnak, mint utóbb kiderült, helyesen.

Az Ostpolitik alapelvei annyira sikeresnek bizonyultak, hogy azokat a Schmidt- és a Kohl-kormány kelet- és szovjetpolitikája is megőrizte. Dacára annak, hogy a hidegháborúban az Amerikai Egyesült Államok abszolút győzelemre törekedett, a nyugat-német vezetés úgy látta, hogy még az ezredforduló előtt hárompólusúvá válik a Világ (Schmidt 2003.), ezért igyekezett minél jobb kapcsolatokat ápolni a másik két potenciális nagyhatalommal is, különös tekintettel a Kínánál közelebb lévő Szovjetunióval. A ’70-es évekre az 1969-ben még úttörő német külpolitikai megközelítés Nyugat-Európa szerte általánossá vált, és a kor embere egy, a maiak által „keleti nyitásként” leírt folyamatnak lehetett tanúja. Azt, hogy az Ostpolitik mennyire volt sikeres, jól szemlélteti egy idézet Leonyid Brezsnyev beszédéből, amely az 1978-as bonni látgatása során hangzott el: „Az NSzK-SzU kapcsolatok immár minőségileg mások: mostanra az együttműködés vált normává.” (Pittman 1992., 139. o.)

Az enyhülési folyamatnak, illetve a jó német-szovjet kapcsolatoknak köszönhetően lehetővé vált a német-német közeledés, és a fegyverkezési versenyben gazdaságilag meggyengülő Szovjetunió katonai befolyásának csökkenését kihasználva az 1990-es újraegyesítés. A német újraegyesítés a szovjetek szemszögéből mindenképpen vesztes helyzet volt, hiszen azzal együtt, hogy megszabadultak az NDK-ban fenntartott szocializmus és katonai jelenlét finanszírozásának terhétől (az utóbbiétól csak évek múltán, fokozatosan), le kellett nyelniük, hogy a Nyugat-Németországhoz csatlakozott NDK azonnal a NATO és az Európai Közösség tagja lett. A szovjet, illetve a Szovjetunió felbomlása után már orosz csapatok kivonása csak 1994. augusztus 31-én fejeződött be.

Az újraegyesítés és a szovjet/orosz csapatok kivonása után a német-orosz kapcsolatok továbbra is élénkek és jó hangulatúak maradtak. A jó kapcsolat hátterében – Kohl én Schröder kancellársága idején is – a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködések állt, hiszen Németország igyekezett minél kedvezőbb helyzetbe hozni a német nagyvállalatokat a piacgazdaság útjára lépő, s nagy haszonnal kecsegtető Oroszországban. Az orosz diplomácia számára a német-orosz kapcsolatok fejlesztése szintén prioritást élvez, mivel Oroszország úgy látja, hogy az Európai Unión belül Németország egyre erősebb lesz, s emiatt jó befektetés a potenciálisan legnagyobb politikai befolyással bíró országgal kialakított jó kapcsolat. (Az orosz gazdasági elemzők Németország legújabb megerősödését a görög válsághoz kötik, amelyben Németország felvállalta, hogy a közös valuta és az Euro-övezet védelmezője legyen. Ez a szerep megmutatta, hogy a német gazdaság a legerősebb, s a francia is kisebb nála.)

Napjainkban Oroszországban még mindig vannak olyan hangok, amelyek a II. Világháború borzalmaira és szenvedéseire emlékeztetve kritizálják ezt a közeledést, ugyanakkor a hivatalos álláspont szerint a német nép az 1945. után tanúsított magatartásával mostanra eleget bizonyított, s a gazdasági mellett morális alapot is teremtett magának az európai vezető hatalomnak járó státusz megszerzésére.

Gerhard Schröder (SPD) kancellárság idején a német-orosz gazdasági együttműködés elérte csúcspontját, amikor a két ország 2005-ben aláírta az Északi Áramlat megépítéséről szóló szerződést. Schrödert ezen a ponton már számos bírálat érte, amelyek többsége azt állította, hogy a német politika a gazdasági nagytőke szolgálatába állt. Az efféle híresztelések eloszlatásában az sem segített, hogy a politikai karrierje után Schröder az Északi Áramlatnál került (vállalat)vezetői pozícióba. A Schröder nevével fémjelzett Oroszország-politikának azonban kétségkívül voltak mérhető eredményei is, hiszen a két ország kereskedelmi forgalma 2004-ben, egyetlen év alatt 25%-kal bővült (Steinberg 2006.)

Angela Merkel kancellárrá választása új fejezetet nyitott a német-orosz kapcsolatok tekintetében. Merkel viszonyát Oroszországhoz az orosz diplomácia szkeptikusabbnak értékeli, s úgy látja, hogy a kancellár inkább az Egyesült Államok felé orientálódik, még a lehallgatási botrány ellenére is. Ugyanakkor, a szerző szerint ez a visszalépés csak a Schröder érához képest („Russia first”) értelmezhető lehűlésként, hiszen a német-orosz kapcsolatok jelenleg is igen intenzívek, tartalmasak. Jellemző viszont, hogy a német politikai és gazdasági elit még ezt a mérséklődést sem nyeli le. 2014-ben Schröder vezetésével 60 német politikus és gazdasági vezető írt alá egy, a Die Zweit-ben megjelent nyílt levelet, amely a német kormány túlságosan orosz-ellenes álláspontját kritizálja az ukrán válság kapcsán. A levél azzal vádolja a merkeli külpolitikát, hogy az orosz önvédelmi igények figyelmen kívül hagyásával és az ukrán-amerikai álláspont elfogadásával egy új háborút szít a XXI. századi Európában (Schwarz 2014.).

A jelenlegi német politikai megközelítés ugyanakkor még mindig az enyhébbek közé tartozik a Világban: Németország ugyan illegitimnek minősítette a Krím Oroszországhoz csatolását, de kiáll Ukrajna semlegessége mellett, vagyis elismeri Oroszország igényét arra, hogy a balti országok mellett Európában ne legyen több NATO tagállami státusszal bíró szomszédja (Dixon 2014.). A 2008-as bukaresti csúcson Németország (Franciaországgal és Oroszországgal közösen) ellenezte, hogy Grúzia és Ukrajna meghívást kapjon a NATO-ba, így ez akkor nem is történt meg.

Tanulsággal szolgálhat a német elit kettős hozzáállása abból a szempontból is, ahogyan igyekszik megőrizni a német cégek oroszországi pozícióit: a Merkel és a kormány által képviselt hivatalos politikai irányvonal mellett ugyanis számos egykori politikus és üzletember lépett akcióba annak érdekében, hogy az orosz vezetésnél a legfelsőbb szinten lobbizzon. A szerző ezek közé sorolja Schröder egykori kancellár 2014-es moszkvai látogatását is, amelynek keretében az orosz elnökkel is találkozott, s együttműködéséről biztosította őt (Neukirch 2014.)

Az ukrán válság mellett a német-orosz kapcsolatokat terheli az a tény is, hogy Merkel kritizálja Oroszországot az állampolgárok személyiségi jogainak érvényesítése miatt. Egyes elemzők személyes vonatkozásokat is kiemelnek, s szerintük Merkel könnyebben szót ért Medvegyevvel, mint Putyinnal. Sőt, néhányan egyenesen azt állítják, hogy a német-orosz kapcsolatok erősödésének megtorpanása két dologhoz köthető. Az első tényező, hogy 2008-tól, a világgazdasági válság beköszönte után az orosz üzleti környezet már nem tudott annyira attraktív lenni a német cégek számára, mint korábban (még, ha ez 2010-től 2013-ig átmenetileg javult is). A másik problémát a Putyin visszatérése jelentette, ami Medvegyev távozását jelentette az elnöki székből. A német diplomácia Medvegyevben inkább látta a modernizáló közgazdászt, aki képes rá, hogy Oroszországot a Nyugat és a megbízható gazdasági együttműködések felé terelje, mint Putyinban, aki egykori hírszerzőként és szilovikként sokkal hajlamosabb a konfrontációkra (Meister 2015.).

A fentiek mellett hangsúly-eltolódás következett be a Német külpolitikában is. A korábbi, Oroszország központú Kelete-Európa politikát felváltotta a keleti partnerségek keresése, amely Lengyelország és a potenciális jelölt, Ukrajna felé fordult inkább. A korábbi, Oroszországgal közös érdekek helyett Ukrajnával kapcsolatban mostanra érdekellentét alakult ki, mivel Oroszország egy orosz-barát Ukrajnát szeretne, az EU tag Németország viszont egy Európához közeledő országot. Ez az ellentét a szerző szerint a Brzezinski által kidolgozott „Nagyobb Nyugat” koncepció végét is jelenti, hiszen Oroszország az utóbbi években világossá tette: önálló pólus kíván lenni, nem pedig egy másik hegemón által dominált rendszer része. Moszkva Vlagyimir Putyin harmadik elnöki ciklusa idején jutott el oda, hogy elkezdje kijelölni az általa dominált földrajzi terület határait, amelyhez a határon túli kisebbségeket éppen úgy felhasználja (Ukrajna), mint a hadsereget (Grúzia) vagy a szomszédos országok oroszbarát politikusait (Eurázsiai Unió). A kialakult helyzet új megközelítést kíván az érintettektől, különösen a Moszkvával mindig is élénk – és a többi nyugati államhoz képest – barátságos, nyitott párbeszédet folytató Berlintől. A Spiegel szerzői ugyanakkor óvatosságra intik Merkelt, mivel egy esetleges túlzottan oroszellenes politika már rontaná a német cégek oroszországi exportlehetőségeit, illetve ottani pozícióit, s egy esetleges visszaható elégedetlenség kellemetlenül hathat a kancellár népszerűségére is. A helyzetet szemlélteti, hogy E. Cordes, a Kelet-Európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának elnöke 2014-ben egy esetleges gazdasági háború esetén 300.000 német munkahely veszélybe kerülését vizionálta honfitársai előtt.

Németország korábban úgy próbálta távol tartani magát a fentihez hasonló kockázatokat rejtő szerepvállalástól, hogy önmagát gazdasági hatalomként definiálta. Mostanra azonban a Világ – és ezen belül különös tekintettel a NATO – aktívabb külpolitikát vár el tőle (Meister 2015.) Bármekkora átrendeződés ment is végbe a német külpolitikai stratégiában, az egykori Ostpolitik szellemiségével ellentétes lett volna a párbeszéd teljes megszakítása. Amellett, hogy a német kormány egyértelműen Washington felé orientálódik, illetve az ukrán válság kacsán orosz-ellenes álláspontot képvisel, 2015. májusában mégis sor került egy legfelsőbb szintű találkozóra, a II. Világháború lezárásának 70. évfordulójához kötődően. Úgy tűnik, hogy ez a látogatás, illetve a dialógus fenntartása meghozta gyümölcsét, hiszen a jelenlegi politikai helyzetben a németek barátságát nagyra értékelő orosz diplomácia a korábbinál lényegesen készségesebbnek bizonyult. Moszkva ráadásul abban is reménykedhet, hogy a német kapcsolatok ápolásával és fenntartásával az utóbbihoz igazodó külpolitikát folytató közép-európai kormányok hozzáállásán is változtathat (Fenenko 2015.).

Gazdasági kapcsolatok

Az 1969-től életbe lépett Ostpolitik lendületet adott a II. Világháború vége óta tetszhalott állapotban leledző német-szovjet gazdasági kapcsolatoknak. 1970-ben a két állam vezetői aláírtak egy új gázvezeték megépítéséről szóló szerződést, 1972-től pedig egy kereskedelmi megállapodást. A dokumentumot 1978-ban egy újabb, gazdaság és iparfejlesztési szerződés követte, amely 1981-től lépett hatályba. A két ország külkereskedelmi forgalma ezután 1984-ig töretlenül növekedett, de 1985-ben a szovjet fizetőképesség drasztikus visszaesése miatt a nyugat-német export csökkenése megtörte ezt a lendületet. A földgázszállítások – az időközben átadott vezetéken – továbbra is folyamatosak voltak (1990-re a szovjet gázexport biztosította az európai gázfelhasználás 3%-át és a német igény 30%-át), de a szovjet import a rendszerváltásig sem tudta elérni a korábbi volument. Az Egyesült Államok – sikertelen – büntetőpolitikájával ellentétben az NSZK a kereskedelmi kapcsolatok alakulását nem állította a szovjet politikai döntésekre gyakorolt nyomás szolgálatába, így a két ország gazdasági együttműködése folyamatosan jó hangulatú maradt, s alapját adta a rendszerváltás utáni Oroszországgal kibontakozó, még szorosabb együttműködésnek is.

A folyamatosan erősödő gazdasági kapcsolatok egyik csúcsának kétségkívül az 1997-óta tervezett Északi Áramlat megépítése tekinthető, amely biztosította Németország közvetlen és biztonságos gázellátását. Az Északi Áramlat (NEGPC – North European Gas Pipeline Comnpany, később North Stream AG) 51%-ban a Gazprom, 24,5%-ban az E.On (korábban: Ruhrgas), 24,5%-ban a BASF tulajdona. Az Északi Áramlat jelenleg két párhuzamos vezetékből áll, amelyek közül az egyik 2011-re, a másik 2012-re készült el. 2013-tól a vezetékek szállítókapacitása 55 millió m³ földgáz évente, de a fejlesztési tervek alapján ez a szám 2019-re megduplázódhat.

A német-orosz gazdasági együttműködés azonban jóval többről szól, mint a primer szektor javainak exportjáról. A német cégek jelenléte Oroszországban ugyanis főleg a szekunder, tercier és kvaterner szektorokban érezhető, ahol az orosz gazdaságnak a legnagyobb szüksége van a német oldalon rendelkezésre álló know-how-ra. A fentiek miatt Oroszország már évek óta bátorítja a német befektetőket, hogy növeljék ottani jelenlétüket. A két ország erre egy „Modernizációs Partnerséget” is kidolgozott, amely többek között az alábbi gazdasági szektorokat érinti: kiskereskedelem, elektrotechnika, olaj- és gázszektor, közlekedés, kommunikáció, élelmiszeripar, háztartási gépek és autóipar. A rengeteg apró üzlet mellett olyan – a közvélemény szimpátiáját megnyerni képes – üzleteket is találunk, mint a Moszkva-Szentpétervár vasútvonalon üzembe helyezett Siemens szerelvények vagy a kalugai régióban felépített Volkswagen gyár. A német beruházások többsége igazodik az orosz ipari körzetek elhelyezkedéséhez, ezért azok főleg Moszkva környékén, Szentpétervár mellett, illetve a voronyezsi és az uráli iparterületeken találhatók.

A rendszerváltás utáni legjelentősebb gazdaságfejlesztési dokumentum a Német Szövetségi Köztársaság és az Orosz Föderáció által 2010-ben aláírt kereskedelem- és gazdaságfejlesztési együttműködés volt, amelytől a németek „keleti nyitást”, az oroszok pedig nem kevesebbet, mint az orosz gazdaság (különös tekintettel a szekunder szektor) modernizálását várták. A dokumentum többek között az alábbi célokat tartalmazza:

• az orosz vagy oroszországi német vállalatok felkészítését arra, hogy versenyképes, az importáruk kiváltására alkalmas termékeket állítsanak elő (mindezt német tőke bevonásával, és olyan, Németországból érkező gépek, termelőeszközök üzembe helyezésével, amelyek Oroszországban nem készülnek),
• közös beruházásokat a K+F szektorba, amelyek célja, hogy új technológiákat dolgozzanak ki,
• a nyugati cégek előtt álló bürokratikus akadályok leépítését,
• a vállalatközi együttműködések fejlesztését és a működési környezet javítását.

Az orosz diplomácia és értelmiség véleménye szerinte a német-orosz, kölcsönösen előnyös együttműködés alapja az a tény, hogy a német és az orosz gazdaság remekül kiegészíti egymást. Oroszországnak szüksége van a német tudásra, technológiára és termelőeszközökre, Németországnak pedig szüksége van az orosz energiahordozókra, ásványkincsekre és alapanyagokra. A szerző szerint viszont fenti kijelentést árnyalja az a tény, hogy az európai gazdasági növekedés egyre inkább a tercier és a kvaterner szektorokban várható, még pontosabban: a K+F projektektől és az innovációtól. A szolgáltató-szektor nyersanyag és energiaigénye kifejezetten alacsony, bár az EU importigénye nulla sosem lesz, hiszen az ipar és a fogyasztás alapanyagokból készülő termékeket igényel. Oroszországnak viszont szüksége van az európai tudásra, és a tudás segítségével előállított termelőeszközökre, gépekre és fogyasztási javakra, amelyekért a kereslet bővülésével párhuzamosan egyre többet fog fizetni. A fentiekből következően a német exportőrök érdeke nem lehet más, mint egy nyitott Oroszország, ahol a tudásigényes termékek és szolgáltatások iránt – a belső gazdasági növekedés hatására – folyamatosan bővül a kereslet.

Jelenleg mintegy 6.100 német tulajdonú cég működik Oroszországban, a befektetett tőke összege pedig eléri a 20 milliárd Euro-t (Spiegel 2014.). A cégek egyharmada Moszkvában került bejegyzésre, Az orosz kormány befektetés-ösztönző politikájának köszönhetően a német beruházók egyre több helyen jelennek meg. Immáron német cégek működnek az olyan, az orosz gazdaság magtérségeitől távol eső vidékeken is, mint Tyumeny, Dagesztán vagy Baskíria.

A konkrét együttműködés – és a német cégek részvételének – remek apropóját adta a Szocsiban megrendezett Téli Olimpia. A sporteseményhez kötődő beruházásokon több mint 100 német cég dolgozott, amelyek részt vettek infrastrukturális fejlesztési projektekben, szálloda és sportlétesítmény építésben, illetve a megépült eszközök üzemeltetésében is. Ha a világpolitikai helyzet nem akadályozza meg, akkor a német cégek megbízásainak listáján ott ehet a 2018-as Football VB-hez kapcsolódó Moszkva-Kazany gyorsvasút kiépítése, illetve a Moszkvát elkerülő gyűrű harmadik része is.

A német részvétel Oroszországban ugyan sokkal erősebb, mint fordítva, de azért az utóbbira is akadnak példák. 2011-ben 1611 orosz tulajdonrésszel bíró cég működött Németországban. Ezek közül mindössze néhány tartozik a nagyvállalatok sorába (North Stream AG, Rosneft, Gazprom), a többséget inkább az emigránsok kisvállalkozásai jelentik. A nagy cégek főleg az energetikához, a bányászathoz és a kohászathoz kötődnek, a kisvállalkozások profilja viszont teljesen vegyes: a kereskedelemtől az idegenforgalomig minden megtalálható közöttük. A Németországban befektetett orosz tulajdonú működő tőke 2011-ben 660 mln Usd volt.

Külkereskedelem

E szövegrész elején a szerző szükségét látja annak, hogy Németország EU tagságából kifolyólag néhány mondatban az EU-orosz kereskedelmi kapcsolatokra is kitérjen. Az Európai Unió és Oroszország külkereskedelmét az 1997-ben aláírt Partnerségi és Együttműködési Megállapodás szabályozza. A dokumentum kitér a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére és a tőkebefektetésekre is. A dokumentum újabb verziójának tárgyalását 2008-ban kezdték meg, de azok 2010-re zsákutcába jutottak, mivel a kereskedelmi kérdésekben a két fél nem tudott megegyezni, illetve Oroszország nehézségekkel küzd a WTO tagságából fakadó kötelezettségeinek teljesítése ügyében[1]. Az Európai Unió minden eszközével támogatta Oroszország csatlakozását a WTO-hoz, amely 2012. augusztusában következett be, s ragaszkodik hozzá, hogy a hosszú távú kereskedelemfejlesztés ennek alapjain nyugodjék. Az Európai Unió azonban továbbra is Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere, de az orosz diplomácia a szankciók és a fenti elvárások miatt ma már egyre inkább azon dolgozik, hogy külkereskedelmét – elsősorban az ázsiai országok segítségével – minél gyorsabban és minél inkább diverzifikálja.

Németország külkereskedelmi partnereinek sorában Oroszország jelenleg a 12. helyen áll (export: 13. hely; import: 10. hely). Oroszország Németország külkereskedelmi forgalmából – a szerző számításai szerint[2] – 3,3%-kal (export: 2,6%; import: 4,2%) részesedik. A teljes külkereskedelmi forgalom 2014-ben 67.733 mln Euro volt, amelyből 29.318 mln Euro volt export, 38.415 mln Euro pedig import. A külkereskedelmi mérleg 9.096 mln Euro orosz oldalon jelentkező többletet mutatott az év végén. Megjegyzendő, a külkereskedelmi tevékenység meglehetősen koncentrált, különös tekintettel az importra. Mivel a német cégek főként energiahordozókat és nyersanyagokat vásárolnak Oroszországban, ezért a forgalmat tőkeerős nagyvállalatok bonyolítják le. Jellemző adat, hogy a német cégek mindössze 1%-a importál Oroszországból. A német exporttermékek listáját az autóipar, a vegyipar és az agrárszektor termékei uralják.

A külkereskedelmi forgalom tekintetében Németország Oroszország 3. legfontosabb partnere (Kína és Hollandia után). A kereskedelmi forgalom minden évben jelentős többlettel zárul, amely összeg többsége végül az orosz államkasszában landol. 2011-ben a Németországba irányuló kivitel 72,3%-át az energiaszektor adta, 8,7% volt a fémipari termékek aránya, 5,2% pedig a vegyipar részesedése. Az exporton belül azonban túlságosan nagy a feldolgozatlan termékek aránya: 2011-ben ez 80,9% volt. Nem csoda hát, ha az orosz kormány folyamatosan a feldolgozóipar fejlesztését erőlteti. A fejlesztésekhez szükséges technológiát pedig az oroszok szintén Németországból várják, s itt válik érthetővé. hogy a németekkel kialakított jó kapcsolat Moszkvában miért élvez prioritást.

Ami a német exportból származó orosz bevételeket illeti: 2014-ben a Gazprom nyugati exportjának 32,8%-a került Németországba, ami azt jelenti, hogy az E.On a Gazprom legjelentősebb európai vásárlója. Az 51%-os állami tulajdonban lévő Gazprom gázexport monopóliuma azonban már a múlté, és mellette új exportőrként bukkan fel nem csak a szintén állami Rosneft, de az olyan, kisebb cégek is, mint a Novatek (Gazprom tulajdonrész: közel 20%), amely 2012-be egy 6 milliárd Euro összeg németországi gázszállítási szerződést írt alá. A Rosneft által exportált kőolaj legnagyobb vásárlója 2011-ig szintén Németország volt, de abban az évben a vezető szerepet Kína vette át (Umbach 2014.). A gazdasági szankciók miatt ráadásul Oroszország a kitermelés fejlesztéséhez szükséges nyugati technológiához és tőkéhez sem jut hozzá, ami egyrészről hátráltatja a kőolaj-kitermelést, másrészről gyorsítja az ázsiai orientációt. Amíg azonban a Kínai üzletek be nem érnek (ha egyáltalán), az orosz kormány számára addig is minden nyugat-európai exportból származó eurocent számít, amit a Gazprom és a Rosneft az államkasszába befizet. Mivel az orosz költségvetési bevételek felét még mindig az energiahordozók exportja adja, ezért a nagyvállalatok és Nyugat-Európa egyaránt számíthat rá, hogy a Kremlben nyitva lesz előttük az ajtó.

A két ország külkereskedelmi forgalma 2012. óta folyamatosan csökken, de a szerző véleménye szerint ez a tény nem csak az ukrán válság következtében életbe léptetett szankcióknak köszönhető. A nyersanyagok világpiaci árának csökkenése magával rántja az oroszországi árukivitel értékét is, a strukturális reformok hiánya miatt megváltozott oroszországi működési környezet pedig megállította a gazdasági növekedést, s ezzel együtt kedvezőtlen hatással volt a Németországból származó importáruk keresletére is. A Rubel 2014-es válsága pedig különösen rosszul érintette a német exportot.

2. táblázat: A német-orosz külkereskedelmi forgalom alakulása[3]

Nem elhanyagolható az a tény, hogy a lengyel-német külkereskedelmi forgalom (78 mrd Euro) 2013-ban felülmúlta az orosz-német forgalmat, ami rövid úton visszahat a politikára is. Ezen a ponton ugyanis Németország gazdasági mutatókkal alátámasztott Oroszország-orientált keletpolitikája alól kicsúszott a talaj, s a németek kénytelenek voltak Lengyelországot is kiemelt partnerként kezelni, amely az orosz diplomáciához képest gyökeresen ellentétes álláspontot képvisel például Ukrajna helyzetét illetően… Hosszú távon azonban hiba lenne leírni Oroszországot, hiszen a kereskedelmi forgalom visszaesésére – szintén az energiahordozók világpiaci árának csökkenése okán – már többször is volt példa. Ilyen időszak volt az 1987-es év, illetve az 1998-as összeomlást követő két év is, hiszen 1999-ben a forgalom az előző évi felére esett vissza anélkül, hogy az ügy hátterében politikai konfliktust lehetett volna felfedezni (Pahomov – von Cramon-Taubadel – Balaszanyan 2011.).

A gázszállítások jövőjéről

Az orosz-német külkereskedelem területei közül a földgázszállítások kérdése foglalkoztatja leginkább a közvéleményt, ezért indokolt, hogy erről külön írjunk. A helyzet megértéséhez jelenleg az alábbi tényeket kell magunk elé idézni:

• a két vezeték közül csak az Északi Áramlat készült el, amelynek jelenlegi szállítókapacitása 55 millió m³/év,
• a Déli Áramlat egyelőre nem készült el, s erre nincs is sok esély,
• az EU földgázimport igénye egyre alacsonyabb (2010. óta),
• az oroszok egyre inkább Ázsiában keresnek új földgázvásárlókat, de tisztában vannak vele, hogy ott csak jóval alacsonyabb átvételi árakon tudnak értékesíteni,
• a jelenlegi tervek szerint az Északi Áramlat szállítókapacitását 2019-ig megduplázzák.

A fejlesztési tervek között szerepelt, hogy szovjet időkben kiépült infrastruktúrán folyó kereskedelemnek az ezredforduló után megépített Északi Áramlat és megépíteni tervezett Déli Áramlat adjon új lendületet. A fent felsorolt tényezők közül a legfontosabb az EU gázigénye, hiszen az határozza meg az importhoz szükséges infrastruktúrát. A kereslet 80%-a 7 országban, az EU magtérségében keletkezik.(Németország, Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Belgium). A fentiek mellett a közép-európai országok gázigénye csak az EU-ban keletkező kereslet 12%-át adja (Gaventa – Dafour – Jones 2015.). A gázigény 2010 óta a nagy vásárlónak számító országokban is egyre alacsonyabb, köszönhetően az energiahatékonysági intézkedéseknek és a megújuló energia felhasználásának. A jelenlegi előrejelzések szerint 2030-ig egészen biztosan keresletcsökkenés várható, még a jelenlegi gazdaságfejlődési előrejelzések mellett is.

A fentiek mellett ráadásul ott van az Északi Áramlat bővítésének lehetősége, amely a hét nagy vásárlóból öthöz földrajzilag egyébként is közelebb található. Emiatt a Déli Áramlat, a Nabucco (amely mára már teljesen elvetettnek tekinthető), illetve a Török Áramlat létjogosultsága erősen kérdéses. Ha a Közép-Európát jelenleg ellátó szovjet időben épült infrastruktúra mellett a jövőben csak az északi vezeték működik majd, az tovább erősíti Németország pozícióját nem csak a német-orosz viszonylatban, de az EU-ban is.

Az orosz exportőrök számára a déli vezeték meg nem épülése inkább hátrányos, hiszen a gazdasági létjogosultság hiányát elismerve is növeli kiszolgáltatottságukat a német importőr felé. Ebben az esetben ugyanis a gázexport csak Ázsia felé diverzifikálható, ahol az átvételi árak jelentősen alacsonyabbak.

Összefoglalás

Németország keletpolitikája elsősorban abban különbözik az angolszász diplomaták megközelítésétől, hogy konfliktusok és válságok esetén is folyamatos párbeszédet tart fenn az orosz vezetéssel. A stratégia eredményessége a múltban már beigazolódott, hiszen a német újraegyesítés a meggyőzésen és együttműködésen alapuló Ostpolitik nélkül nem vált volna lehetővé.

A rendszerváltás után a korábbi évtizedek sikeres receptjét követte Kohl és Schröder is. A német cégek egyre nagyobb áruvolument exportáltak és egyre több működő tőkét fektettek be Oroszországba, amely – az onnan származó importtal kiegészítve – mostanra egy kölcsönösen függő helyzet kialakulásához vezetett, amelyben a szakítás és elhidegülés egyik félnek sem érdeke. A német nagyvállalatok az exportból származó profithoz, illetve az exportáruk gyártása által létrehozott munkahelyekhez, az oroszok pedig a német tőkéhez, sőt, ami még fontosabb, a németektől eddig megvásárolt, illetve a jövőben beszerezni kívánt tudáshoz, technológiához és termelőeszközökhöz ragaszkodnak. A fent leírt körülmény szinte garantálja, hogy a legfelsőbb szintű politikai kapcsolatok még az olyan, kiélezett helyzetekben is fennmaradjanak, mint az ukrán válság.

A mai helyzet azonban több okból sem felhőtlen. A nehézségek közé tartozik, hogy

• Angela Merkel a közgazdász Medvegyevhez képest a szilovik Putyinnal nehezebben ért szót,
• Németországnak az orosz érdekekkel szembehelyezkedő, más kelet-európai országokkal is érdeke a jó kapcsolat,
• az orosz működési környezet a strukturális reformok hiánya és más körülmények miatt egyre kevésbé attraktív a német cégek számára.

Dimitrij Medvegyev elnöksége alatt a németek azt remélték, hogy a sok év előkészület után WTO taggá váló Oroszország elindul a nyugathoz közeledő gazdasági integráció útján. Putyin visszatérésével azonban a nyugati országoknak a Brzezinski által vizionált „nagyobb Nyugat” koncepció bukásával kellett szembesülni, hiszen Putyin harmadik elnöki ciklusa alatt egyértelművé vált, hogy Oroszország önálló, regionális nagyhatalmi babérokra tör, s ennek határait maga kívánja kijelölni.

Németország a fentiek mellett – és az EU vezető hatalmaként – támogatja a keleti bővítést, és emiatt Ukrajna kérdésében érdekellentét alakult ki Oroszországgal. Az oroszokkal hagyományosan sem túl barátságos Lengyelországgal folytatott külkereskedelem fejlődése immáron megkívánja, hogy Németország változtasson a „Russia first” keletpolitikáján, és olyan országokkal is élénkebb párbeszédet folytasson, mint Lengyelország, Belarusz és Ukrajna.

Az orosz gazdaság problémái nem kizárólag az ukrán válság kapcsán életbe lépett szankciók hatásaira vezethetők vissza. 2013-ban már érezhető volt a strukturális reformok hiánya, a nehézkes bürokrácia és az elavult államigazgatási szerkezet által okozott gazdasági stagnálás.

A jelenlegi helyzetben a német politikával és gazdasággal kialakított jó kapcsolat inkább Oroszország érdeke, amely az energiahordozók és nyersanyagok németországi exportjából jelenős állami bevételekhez jut, a gazdaság korszerűsítését pedig német közreműködéssel tervezi véghezvinni. Mindez oda vezet, hogy Moszkva a német kezdeményezésekre még nagyon sokáig nyitott marad, és jóval konstruktívabb hozzáállást tanúsít majd, mind az olyan országok diplomatáinak kérései ügyében, amelyekkel nem kötik össze gazdasági és történelmi célok.

Hivatkozások

Magyar nyelven:

1. Bahr E. (1982.): Mi lesz a németekkel? Kossuth Kiadó, Budapest
2. Vámos I. (1969.): Az NSZK csoda és valóság, Gondolat Kiadó, Budapest
3. Gorbacsov M. Sz. (2014.): Gorbachev's full speech during the celebrations of the 25th Anniversary of the Fall of the Berlin Wall, Russia in Global Affairs, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/book/Gorbachevs-full-speech-during-the-celebrations-of-the-25th-Anniversary-of-the-Fall-of-the-Berlin-Wal
4. Változóban a német külpolitika, Népszava, 2014.08.26. Letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://nepszava.hu/cikk/1031265-valtozoban-a-nemet-kulpolitika
5. MTI-Eco: A Gazprom leállította a Török Áramlat bővítését, Napi.hu, 2015.07.07., letöltve 2015.08.19.-én az alábbi weboldalról: http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/a_gazprom_leallitotta_a_torok_aramlat_boviteset.600207.html

Angol nyelven:

1. Schmidt H. (2003.): The World of Tomorrow, Russia in Global Affairs, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/number/n_2134
2. Ouimet M. J. (2003.): The Rise and Fall of the Brezhnev Doktrine in Soviet Foreign Policy, The University of North Carolina Press, USA
3. Richter J. (1992.): Reexaming Soviet Policy toward Germany during the Beria Interregnum, Cold War International History Project, Washington D.C., USA
4. Kundnani H. (2015.): Leaving the West Behind, Germany looks East, Foreign Affairs, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://www.foreignaffairs.com/articles/western-europe/leaving-west-behind
5. German reunification, Wikipédia, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://en.wikipedia.org/wiki/German_reunification
6. Beitel W. – Nötzold J. – Vale M. (1980.): Trends and Prospects for Economic Relations between the FRG and the Soviet Union, Soviet and Eastern European Foreign Trade Vol.16. No.3. pp. 3-54.
7. Pittman A. (1992.): From Ostpolitik to reunification: West German – Soviet political relations since 1974, Cambridge University Press, Egyesült Királyság, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://books.google.hu/books?id=6oNlk1w8aUcC&pg=PA140&lpg=PA140&dq=FRG+soviet+economic+relationship&source=bl&ots=aSgrafcfJx&sig=omYLCJEwiESQvF_NUqHkViSrMaE&hl=hu&sa=X&ved=0CCoQ6AEwAWoVChMIleWv48CjxwIVifByCh1bHg6d#v=onepage&q=FRG%20soviet%20economic%20relationship&f=false
8. Schwarz P. (2014.): German elite divided over policy toward Russia and the US, World Socialist Web Site, letöltve 2015.08.12-én az alábbi weboldalról: https://www.wsws.org/en/articles/2014/12/10/geru-d10.html
9. Countries and Economies, The World Bank Database, letöltve 2015.08.13-án az alábbi webcímről: http://data.worldbank.org/country
10. Ranking of Germany’s trading partners in Foreign Trade, Federal Statistical Office, Németország, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://www.destatis.de/EN/FactsFigures/NationalEconomyEnvironment/ForeignTrade/TradingPartners/Tables/OrderRankGermanyTradingPartners.pdf?__blob=publicationFile
11. Dixon R. (2014.): As NATO talks near, Merkel appears to be losing patience with Putin, Los Angeles Times, 2014.09.04., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://touch.latimes.com/#section/-1/article/p2p-81260457/
12. Neukirch R. (2014.): The wrong impression: Schröder’s Russia Ties Are Bad Politics, Spiegel Online International, 2014.05.06., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.spiegel.de/international/germany/embrace-of-putin-by-schroeder-bad-for-german-foreign-policy-a-967900.html
13. Steinberg S. (2006.): Gerhard Schröder, Gazprom and German foreign policy, World Socialist Web Site, 2006.04.14., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: https://www.wsws.org/en/articles/2006/04/schr-a14.html
14. Economic War with Russia: A High Price for German Business, Spiegel Online International, 2014.03.17., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.spiegel.de/international/europe/germany-to-play-central-but-expensive-role-in-sanctions-against-russia-a-959019.html
15. The pipeline, letöltve a North Stream AG weboldaláról 2015.08.13-án: https://www.nord-stream.com/the-project/pipeline/
16. Meister S. (2015.): How Russia Lost Germany, Russia in Foreign Affaira, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/number/How-Russia-Lost-Germany-17365
17. Fenenko A. (2015.): Russian-German relations: A renewed dialoge, Russia Direct, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.russia-direct.org/opinion/russian-german-relations-renewed-dialogue
18. Bordachev T. (2014.) Germany and Russia: We Can Not Make a Fatal Mistake, letoltve a Russia in Global Affairs weboldaláról 2015-08.13-án: http://eng.globalaffairs.ru/book/Germany-and-Russia-We-Cannot-Make-a-Fatal-Mistake-17180
19. Countries and Regions – Russia, Európai Bizottság honlapja, letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://ec.europa.eu/trade/policy/countries-and-regions/countries/russia/
20. European Union: Trade in Goods with Russia, letöltve az Európai Bizottság honlapjáról 2015.08.14-én: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113440.pdf
21. Auckland E. (2014.): Russia’s 10 Largest Trading Partneres in 2014, letöltve a Russia Insider honlapjáról 2015.08.14-én: http://russia-insider.com/en/politics_business/2014/11/04/02-12-09pm/russias_10_largest_trading_partners_2014_how_many_correct
22. Thomas L. (2014.): As Prime Russian Trading Partner, Germany Appears Crucial to Ending Crisis, The New York Times, 2014.03.04., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.nytimes.com/2014/03/04/business/international/as-prime-russian-trading-partner-germany-appears-crucial-to-ending-crisis.html?_r=0
23. Poland is Germany’s most important trade Partner in Eastern Europe, Deutsche Welle, 2014.02.27., letöltve 2015.08.14-én az alábbi honlapról: http://www.dw.com/en/poland-now-germanys-most-important-trade-partner-in-eastern-europe/a-17463227 2014
24. Trenin D. (2014.): The End of Consensus: What Does Europe Want form Russia?, Russia in Global Affairs, 2014.12.23., letöltve 2015.08.14-én az alábbi webcímről: http://eng.globalaffairs.ru/book/The-End-of-Consensus-What-Does-Europe-Want-from-Russia-17228
25. Spanger H-J. (2015.): More than a Road Bump?, Russia in Global Affairs, 2015.03.19., letöltve 2015.08.14-én az alábbi webcímről: http://eng.globalaffairs.ru/number/More-Than-a-Road-Bump-17364
26. Speiser M. (2015.): A new look how Russians wiew Russia and the West, Business Insider, 2015.06.21., letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.businessinsider.com/a-new-look-at-how-russians-view-russia-and-the-west-2015-6
27. Bruter V. (2015.): Forgetting about Ukraine?, Russia in Global Affairs, 2015.06.19., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://eng.globalaffairs.ru/number/Forgetting-about-Ukraine-17530
28. Delivery Statistics (2014.), Gazpromexport, letöltve 2015.08.14-én az alábbi webcímről: http://www.gazpromexport.ru/en/statistics/
29. Umbach F. (2014.): Energy: Rosneft and Russia pay the price of West’s energy sanctions, United Europe, 2014.12.01., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.united-europe.eu/news-and-topics/european-topics/energy-rosneft-and-russia-pay-the-price-of-wests-energy-sanctions/
30. Khvostunova O. (2013.): Rosneft vs. Gazprom, IMR – Institute of Modern Russia, 2013.08.29., letöltve 2015.08.14-én az alábbi honlapról: http://imrussia.org/en/economy/543-rosneft-vs-gazprom
31. Gaventa J. – Dafour M. – Jones D. (2015.): Europ’s Gas Demand is Falling. Doesn’t anybody notice?, EnergyPost.eu, 2015.07.09., letöltve 2015.08.19-én az alábbi weboldalról: http://www.energypost.eu/europes-gas-demand-falling-doesnt-anybody-notice/

Orosz nyelven:

1. Торгово-экономические отношения, letöltve az Orosz Föderáció Németországi Nagykövetségének honlapjáról 2015.08.13-án: http://russische-botschaft.de/ru/information/dvustoronnie-otnosheniya/torgovo-ehkonomicheskie-otnosheniya/
2. Комментарий Посла России в Германии В.В.Котенева на тему членства Украины и Грузии в НАТО, опубликованное 2 апреля на Интернет-странице радиостанции «Немецкая волна», 2008.04.03. Letöltve 2015.08.03-án az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumának weboldaláról: http://www.mid.ru/maps/de/-/asset_publisher/Ho2VLi5PHLYX/content/id/343498
3. Танурадзе K. (2012.): Андрей Зверев «Модернизация экономики может быть проведена в России только в партнерстве с Германией», Экономика и жизнь, №02, letöltve 2015.08.13-án az alábbi weboldalról: http://www.eg-online.ru/article/157116/
4. Гончаренко Р. (2015.): Новый советник Меркель: чиновник из санкционного списка Кремля, Deutsche Welle, 2015.07.01., letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.dw.com/ru/новый-советник-меркель-чиновник-из-санкционного-списка-кремля/a-18554355
5. Пахомов А. П. – фон Крамон-Таубадель В. – Баласанян М. В. (2011.): Архитектура и динамика российско-германских экономических отношений, Экономика и предпринимательство, 2011, №5, pp.8-15, letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://www.ereport.ru/articles/weconomy/rusgerm.htm

Végjegyzetek

[1] Forrás: Európai Bizottság honlapja, letöltve 2015.08.14-én az alábbi weboldalról: http://ec.europa.eu/trade/policy/countries-and-regions/countries/russia/

[2] Forrás: Ranking of Germany’s trading partners in Foreign Trade, Federal Statistical Office, Németország, 2015., letöltve 2015.08.13-án az alábbi webcímről: https://www.destatis.de/EN/FactsFigures/NationalEconomyEnvironment/ForeignTrade/TradingPartners/Tables/OrderRankGermanyTradingPartners.pdf?__blob=publicationFile

[3] Forrás: 2012. és 2013.: Poland is Germany’s most important trade Partner in Eastern Europe, Deutsche Welle, 2014.02.27., letöltve 2015.08.14-én az alábbi honlapról: http://www.dw.com/en/poland-now-germanys-most-important-trade-partner-in-eastern-europe/a-17463227 2014.: Ranking of Germany’s trading partners in Foreign Trade, Federal Statistical Office, Németország, 2015. letöltve: 2015.08.13-án az alábbi webcímről: https://www.destatis.de/EN/FactsFigures/NationalEconomyEnvironment/ForeignTrade/TradingPartners/Tables/OrderRankGermanyTradingPartners.pdf?__blob=publicationFile

Nyilatkozat

A fenti blogbejegyzés szerkesztett változata azonos címmel, Dr. Grúber Károly szerzőtársammal közösen a Nemzet és Biztonság c. folyóirat 2015./4. számában is megjelent. A cikk állításai kizárólag a szerzők magánvéleményét tükrözik, és nincsenek összefüggésben semmilyen értelemben a magyar kormány álláspontjával.